Shock!

április 20.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Onslaught: Power From Hell

0209onslaught1Anglia a világ talán legfontosabb országa, már ami a heavy metal történelmét illeti, hiszen a műfaj alapító, illetve meghatározó zenekarainak tucatjai indultak innen, elég csak a Black Sabbathra, a Led Zeppelinre vagy később a Judas Priestre és az Iron Maidenre gondolni. A listát persze napestig folytathatnánk, mivel tényleg raklapnyi fontos csapatot köszönhetünk a briteknek. Mégis, ha a thrash kerül szóba, az elsőként beugró nevek között még véletlenül sincs szigetországi. Az Egyesült Államok és Németország fölénye ebben a műfajban vitathatatlan, még akkor is, ha azért a britek is méltán lehetnek büszkék olyan csapatokra, mint a Sabbat, a Xentrix vagy épp az Onslaught. Utóbbi alakulat ráadásul már a műfaj abszolút hőskorában, gyakorlatilag annak megszületésekor felbukkant, debütáló albumuk épp harminc éve, 1985 februárjában jelent meg.

megjelenés:
1985. február
kiadó:
Children Of The Revolution / Pusmort
producer: Les Hunt

zenészek:
Paul Mahoney - ének
Nige Rockett - gitár, ének
Jase Stallard - basszusgitár
Steve Grice - dobok

játékidő: 42:01

1. Damnation
2. Onslaught (Power From Hell)
3. Thermonuclear Devastation
4. Skullcrusher 1
5. Lord Of Evil
6. Death Metal
7. Angels Of Death
8. The Devil's Legion
9. Steel Meets Steel
10. Skullcrusher 2
11. Witch Hunt
12. Mighty Empress

Szerinted hány pont?
( 26 Szavazat )

Bár Nagy-Britannia nagyvárosaiban alapvetően pezsgett a rockzenei élet a '80-as évek elején, Bristolra és környékére mindez nem volt jellemző. Ha a másfajta muzsikák nem is terjedtek el különösebben, azért itt is komoly punkmozgalom működött, így nem meglepő, hogy a tizenéves Nigel Rockett gitáros és dobos cimborája, Steve Grice is a The Exploited/Discharge vonalon kezdtek el zajongani 1983-ban. A csapat korai inkarnációjában énekesi és bőgős poszton többen is megfordultak, akik természetesen ugyanolyan zöldfölűek voltak, mint az „alapító atyák", noha Rockett már rendelkezett egy minimális zenei tapasztalattal, és egészen fiatalon is rajongott a brutális muzsikákért: „Gyerekként gyakran követtem a kedvenc bandáimat. Nem is hinnéd, milyen bizarr helyeken éjszakáztam, hogy megnézhessek egy-egy csapatot. Nagyon imádtam az agresszív zenéket, és szép lassan eljött az idő, hogy elkezdjek én is saját dalokat írni. Marha nagy szerencsém volt, mert a Vice Squad nevű banda gitárosa (Dave Bateman – K.G.) közel lakott hozzám, és mikor vettem egy olcsó gitárt, felajánlotta, hogy megtanít játszani rajta. Talán négy órán voltam nála, utána már a saját utamat kezdtem el járni. Eladtam a lemezgyűjteményemet, hogy vehessek egy komolyabb gitárt, az Onslaught pedig nem sokkal később alakult. Ez is egy érdekes történet: egy autóbalesetben egyszer eltörtem a lábam, és a cég, akiknek dolgoztam, helyettest kellett állítson, amíg én lábadozom. Történetesen Steve Grice volt a fickó. Mivel mindketten ugyanazt a zenét szerettük, hamar összebarátkoztunk. Ráadásul mindketten igen komolyan vettük a zenélést, úgyhogy természetes is volt, hogy egy idő után bandát alapítottunk."

0209onslaught2Az Onslaughtot tehát Nige és Steve Grice alapította, ahol kezdetben Paul Hill bőgős és Jase Pope énekes egészítette ki őket. Utóbbiak helyére előbb Roge Davies és Paul Davis érkezett, majd az első lemezes felállás Jase Stallard basszusgitáros és Paul Mahoney énekes érkezésével alakult ki. Paul Mahoney: „Nem sokkal azután kerültem a csapatba, hogy Nige-ék megalakították. Soha korábban nem zenéltem, az Onslaught volt tehát az első bandám, és a tinédzser éveim végén jártam. A legnagyobb metalzenekarokat persze ismertem, meg a Discharge-ot is szerettem, de például a NWOBHM-hoz semmi közöm sem volt."

Az első lemez megjelenése előtt négy Onslaught demó is megjelent (ezek közül kettő még Mahoneyék csatlakozása előtt), illetve két dallal (Shadow Of Death és Black Horse Of Famine) szerepeltek a Daffodils To The Daffodils válogatáson is, így nem voltak túlzottan megilletődve, mikor 1984 végén bevették magukat a Stoke-on-Trent-ben található WM stúdióba, ahol korábban a Discharge is dolgozott. Bár a kiadott lemezanyagon volt egy „Death Metal" című nóta, a csapat leginkább annak ellenére is csak punk-metalnak aposztrofálta muzsikáját, hogy eddigre már jelentősen eltávolodtak a korai hangzásuktól. Később a rajongók között komoly vitát váltott ki, hogy vajon az Onslaught vagy a Possessed jött ki előbb saját, Death Metal című dalával, de mindez Nige-ékat nem különösebben foglalkoztatta. (Az igazság amúgy az, hogy a Possessed egy hajszálnyival megelőzte őket.)

A csapat leginkább azzal foglalta el magát, hogy még magasabb szintre jussanak úgy egyénileg, mind zenekarként is. Hetente próbáltak egy gyülekezeti teremben, és igyekeztek minél több bulit lekötni. Rockett: „Hardcore/punk bandaként indultunk, aztán ahogy egyre jobban megtanultunk zenélni, átalakult a stílusunk. Bristolból jöttünk, ahol elég masszív punk színtér működött, így nagyon sokat koncertezhettünk. Volt egy srác, akinek saját kiadója volt, és gyakran felbukkant a bulijainkon. Akkoriban létezett egy kormányprogram, amelynek révén pénzt kaphattak az emberek, hogy be tudják indítani a saját vállalkozásukat, ő pedig egy kiadót alapított a kapott pénzből, ez lett a Children Of Revolution. Gyakorlatilag egy év sem telt azóta, hogy elkezdtünk koncertezni, és már ki is jött az első lemezünk, ráadásul tök jól is fogadták. Három hónappal később pedig már a Music For Nationshöz írtunk alá. Szimpla kölykök voltunk, de nagyon felpörgött az életünk." A siker annak volt köszönhető, hogy a négyes nagyon ráérzett egy olyan friss és brutális zenei világra, ami érdekessé és újszerűvé tette őket. Koncertjeik ezért már a kezdetektől komoly népszerűségnek örvendtek. Első fellépésük máig emlékezetes. Nige: „Teljes káosz volt. Minden jegy elkelt, több mint kétszáz ember zsúfolódott be egy pici klubba. Húsz perc után aztán elszabadult a pokol, óriási verekedés tört ki. A rendőrök persze azonnal kijöttek, és a koncert véget is ért."

0209onslaught4

Bár az 1985 februárjában megjelent Power From Hell debütáláson nyomokban még hallani a csapat gyökereit, muzsikájuk ekkor már leginkább a Venom és a Celtic Frost fémjelezte vonalon mozgott. Csakúgy, mint az ugyanekkor szárnyait bontogató Kreator esetében is történt, a brutális muzsikákra fogékony tábor remekül fogadta az anyagot. Mindez a dalokat gyakorlatilag egyedül jegyző Rockett érdeme volt. Paul Mahoney: „Azt a durva hangzást akartuk elcsípni a lemezen, ami a Discharge sajátja is volt. Persze nem sikerült, de legalább megpróbáltuk. Nem volt se kajánk, se pénzünk, egy hétig a stúdióban aludtunk, szóval nem voltak igazán ideálisak a körülmények. Mondtuk a hangmérnöknek, hogy minél súlyosabban akarunk szólni, ő meg erre mindössze annyit csinált, hogy mindenhez basszus frekvenciákat adott. Mikor aztán hallottuk a végeredményt, nem is voltunk elragadtatva tőle."

Bár a lemez hangzása valóban meglehetősen erőtlen és tompa, a dalok ereje így is érezhető. Persze a Power From Hell esetében is egyértelműek azok a gyermekbetegségek, amik a többi fiatal thrashcsapatnál is rendre felbukkantak, de míg sok esetben ezek miatt mai füllel nehezen komolyan vehető a produkció, az első Onslaught-anyag porossága ellenére is hatásos, még megszületése után harminc évvel is. Igazodva a kor extrém muzsikákkal szemben támasztott elvárásaihoz, a lemez szövegei természetszerűleg cimborálnak a sátánnal. Az olyan dalok azonban, mint a címadó, a Lord Of Evil vagy a The Devil's Legion leginkább csak puszta lázadást jelentettek, lévén a csapat sosem mászott bele túl komolyan ezekbe a dolgokba, és a botrányok is elkerülték őket. A gyors és agresszív muzsikához ettől függetlenül remekül passzoltak a szövegek is, így a meglehetősen gyenge hangzás ellenére is sütöttek a dalok. Mahony egydimenziós hangja szintén csak fokozta a brutalitást, minek köszönhetően összességében nem sokkal maradtak le a Venom mögött. És bár Cronosék egy fokkal még brutálisabbak voltak, technikailag Rockették vitték a prímet. Annak ellenére, hogy a későbbi technikásság még nem sajátja a Power From Hellnek, már itt is akadnak kifejezetten pofás riffek és szólók, bár az kétségtelen, hogy a zenének nem ez a szegmense volt a hangsúlyos.

0209onslaught3A lényeg viszont az, hogy a lemezanyag teljesen egységes: sötét, mogorva és gonosz, épp ezért egyes dalokat fölösleges is lenne kiemelni róla. A Power From Hellnek egyébként sem az a legnagyobb erénye, hogy kiemelkedő témákkal van tele, hanem sokkal inkább az a síron túli hangulat, amit nagyon jó érzékkel sikerült elkapniuk. Bár a hétperces Lord Of Evilt, a Death Metalt vagy a The Devil's Legiont kifejezetten szeretem, tény, hogy önmagában egyik sem forgatta volna fel fenekestül a világot. Utóbbi kettőt egyébként Nigel Rockett énekli, akinek teljesítményét hallva nem is értem, miért nem ő dalolta fel teljes egészében az érdekes módon Carl Orff Carmina Buranájának egy részletével (Mighty Empress) záruló lemezt. Természetesen Nige sem képzett torok, de minden szempontból jobb és változatosabb, mint a monoton Mahoney. Hogy mégsem lett belőle frontember, az Sy Keeler énekes belépésén túl valószínűleg annak is köszönhető, hogy a gitáros sem a mikrofonokhoz, sem pedig a pedálokhoz nem szeret odacövekelni. Ez az oka annak, hogy bár az első lemezre még egyedül gitározott fel mindent, ma már a Power From Hell szólóit sem ő játssza a koncerteken: „Sosem szerettem igazán szólózni. Utálom, ha mindenféle pedálokat kell nyomkodni. Jobban szeretek szabadon thrashelni, és hagyni, hogy valaki más szöszmötöljön helyettem."

A Power From Hell megjelenését követően már rövid időn belül komoly sikereket ért el, aminek köszönhetően a Music For Nations szinte azonnal elkezdett érdeklődni a banda iránt. A csapat persze kapva kapott az alkalmon, és gyorsan átszerződtek a sokkal jobb lehetőségeket rejtő, komoly reputációval rendelkező kiadóhoz. Kettes sorszámú, The Force címmel megjelent nagylemezük már itt látott napvilágot 1986 májusában. Az új anyag új felállást is hozott, hiszen ekkorra a mikrofont jó érzékkel lepasszolták a már említett Sy Keelernek, aki klasszisokkal jobb énekes volt elődjénél. Paul Mahoney ettől függetlenül maradt a bandában, és a gitárra váltó Jase Stallard helyét átvéve kezelte a négyhúrost. Az ötösben készített The Force-szal pedig óriásit léptek előre, de ezt majd jövőre meséljük el.

 

Hozzászólások 

 
#7 Dokibácsi 2015-04-20 20:21
Nem rossz.... :) Megkockáztatom, hogy tőlük a legutóbbi (VI) lemez is klasszikussá érhet majd, elképesztően tépi az arcot :)
Idézet
 
 
#6 dr. justice 2015-02-12 13:58
"Ne vedd biztosra, de igyekszem..."

Köszönöm, nagyon jó lenne.
Idézet
 
 
+1 #5 Kiss Gábor (Shock!) 2015-02-11 21:35
Idézet - dr. justice:
Nem lehetne szintén 1985-ből a D.R.I . Dealing with It! című klasszikusáról is megemlékezni ?


Ne vedd biztosra, de igyekszem...
Idézet
 
 
+2 #4 dr. justice 2015-02-09 23:20
Nem lehetne szintén 1985-ből a D.R.I . Dealing with It! című klasszikusáról is megemlékezni ?
Idézet
 
 
+7 #3 AntiCimex 2015-02-09 21:03
Szerintem messsze a legfontosabb Onslaught LP, a demok utan!A morgo, kevesbe eles hangzasrol pedig azt gondolom, hogy sokkal inkabb visszaadja a dalok fenyegeto, gonosz, komor hangulatat es a bristoli kodos,nyirkos, fanyar levego zamatat.Teljesen egyedi, raw british metal/punk sound, amire sokkal nagyobb hatassal volt meg akkor az Antisect,Amebix ,Broken Bones,Varukers es egy rakas brit punk zenekar, mint a az akkor egyre nepszerubb amerikai bandak.Aztan amikor total felfutott a thrash, mar ok be is alltak a sorba, jott a letiisztult, kevert sound, akkoriban nagy banatunkra!!!
A Ripper Crust korszakbeli Hellbastard es Sacrilege mellett abszolut az Onslaught volt a legfontosabb brit metal/punk zenekarok egyike!!!
Nagyon jo cikk!!!
Idézet
 
 
+3 #2 Chris92 2015-02-09 16:51
Érdekes, hogy erről az albumról írtatok egy jobbfajta olvasmányt, mert bár egyáltalán nem rossz nekem speciel bármelyik másik Onslught album jobban bejön.
Idézet
 
 
+4 #1 Sárvári Gábor 2015-02-09 14:57
Erre nem számítottam, hogy erről az albumról írtok. De menő hogy írtatok róla! :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.