Shock!

július 25.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Cynic: Focus

Az utóbbi időben a Death kapcsán rendre előkerült két muzsikus neve, akiknek Chuck Schuldiner rengeteget köszönhetett. Sean Reinert és Paul Masvidal azonban nemcsak Death kooperációjuk révén számítanak jelentős személyiségeknek death metal körökben: közös bandájuk, a Cynic önálló jogán is az extrém zene egyik legmeghatározóbb jelensége, köszönhetően a tizennyolc éve megjelent debütáló lemezüknek. És bár nem a Focus volt a legelső próbálkozás arra, hogy kimozdítsák a death metalt klisékké szilárdult börtönéből, jelentőségét mégis nyugodtan hasonlíthatjuk egyfajta harmadik szemhez, amely a betonfalon nyílt, és egészen izgalmas utakat vizionált a bajtársak számára.

megjelenés:
1993. szeptember 14.

kiadó:
Roadrunner
producer: Scott Burns & Cynic

zenészek:
Paul Masvidal - gitár, ének
Sean Reinert - dobok, billentyűk
 Tony Teegarden - ének, billentyűk
Jason Gobel - gitár
Sean Malone - basszusgitár, Chapman stick

játékidő: 34:49

1. Veil Of Maya
2. Celestial Voyage
3. The Eagle Nature
4. Sentiment
5. I'm But A Wave To...
6. Uroboric Forms
7. Textures
8. How Could I

Szerinted hány pont?
( 37 Szavazat )

A két muzsikus először tizenkét éves korában találkozott egymással, és bizony nem teketóriáztak sokat, nyomban jammeléssel indították máig tartó barátságukat. Kezdetben a tini duó Paul Masvidal anyjának házában zajongott, ám aztán kénytelenek voltak áttenni székhelyüket Sean Reinert hálószobájába. A szomszédok örökös panaszkodása miatt azonban ismét új hely után kellett nézniük, így kötöttek ki egy dél-floridai kazánházban, ahol felszerelésükkel együtt épp, hogy csak elfértek. Elszántságuk mellett eredetiségre való törekvésük is ekkoriban kezdte szárnyát bontogatni, első közös projektjüknek ugyanis az igen furcsa Seaweed nevet adták. De a Voivod rajongásuk is igen beszédes, a Cynic később sokat merített a kanadai zsenik úttörő magatartásából.

Masvidalnak ekkorra már minden gondolata egy közös zenekar körül forgott, nem is erőltette meg magát a tanulással, aminek köszönhetően az egyébként is rebellis rocker lelkületű kamaszt hamarosan kirúgták a gimiből. Feleslegesnek azonban egyáltalán nem mondható ez az időszak, a gimnáziumban találkozott ugyanis azzal a Mark Van Erppel, aki a Cynic első basszusgitárosa lett. Mivel Masvidal nem vállalta az éneket – jóllehet ő írta a vokáltémákat –, énekesnek végül Erp egyik barátja, Jack Kelly állt be, a Cynic pedig életre kelt. Nem sokkal a megalakulás után került még egy fontos láncszem a csapatba. Jason Gobel gitárossal az egyik legelső Cynic bulin találkoztak, s egy meghallgatás után máris öttagúra bővült a zenekar. Ebből a felállásból végül a két alapítón kívül Gobel tartott ki a csapattal egészen az 1994-es feloszlásig.

Az együttes 1988 és 1991 között négy demóval hívta fel magára a figyelmet, amelyeken nagyon jól megfigyelhető, hogy a lelkes csörömpölőkből miként fejlődtek komoly és eredeti ízekkel rendelkező zenekarrá. Az 1991-es esztendő aztán jelentős fordulatot hozott a csapat életében. Masvidalt és Reinertet egy közös barátjuk, az akkor már ismert zenésznek számító Chuck Schuldiner kérte fel, hogy soron következő Death lemezén játsszanak vele közösen. A kooperáció végeredménye egy death metal alapmű, a Human lett, a felállás Steve DiGiorgio basszusgitárossal (Sadus) pedig turnéra is indult.

A Death-turné végeztével Masvidal és Reinert már égett a vágytól, hogy nekieshessenek a Cynic első nagylemezének, ám a sors közbeszólt. Paul Masvidal így emlékszik vissza a történtekre:„Amikor visszatértünk a Human turnéról, kiderült, hogy a felszerelésünket az egyik promoter visszatartja Londonban, mert a turné valamivel hamarabb ért véget, és emiatt gondok akadtak a biztosítással, a dolgok pedig eléggé elfajultak. Ott álltunk a cuccaink nélkül, és esélyünk se volt arra, hogy felkészülhessünk a Cynic album felvételeire. És ekkor csapott le az Andrew hurrikán Dél-Floridára, ahol a gyakorlótermünk is volt, de elpusztította a másik gitárosunk, Jason otthonát is." De rendkívüli kitartásuknak köszönhetően a zenészek végül még profitálni tudtak az egyéves kényszerszünetből, a nehéz időszak ugyanis csak még jobban összerázta a csapatot, mind zeneileg, mind emberileg egyaránt.

Miután Masvidal alapötleteiből közös jammelgetések során összeálltak a dalok, a csapat bevette magát a Morrisound stúdióba, ahol Scott Burns már tárt karokkal várta a régi ismerősöket. A felvételekre vették fel a Chapman sticket bűvölő Sean Malone-t, a teljes stúdiózás pedig nem tartott tovább két hétnél. Az albumon a ma már főként vállalkozóként ténykedő Tony Teegarden hörög és billentyűzik, de nem ő az egyetlen, aki hangjával is hozzájárult a Focus feledhetetlenségéhez. Masvidal effektezett robothangjáról van szó, ami abban az időben a lehető legszokatlanabb volt egy death metal lemezen. „Három dolog miatt nyúltam ehhez a megoldáshoz. Az első, hogy egyszerűen bizonytalan voltam önmagamban mint énekes, és épp ezért kerestem valamit, ami mögé el tudom rejteni a hangomat, de ugyanakkor mégis akartam egyfajta hangulatot közvetíteni. A másik szempont, ami talán a legfontosabb volt, hogy ugyan dallamos éneket szerettem volna, de nem afféle operás, magas stílusban, hanem valami hibridet, ami elvont és érdekes is, és ez volt az a szín, az új hang, ami annyira modernül és futurisztikusan hatott, olyan idegenül, de amiből az érzelmek se hiányoztak. A harmadik pedig ugye az eredetiség űzése, hogy rátaláljunk a saját hangunkra, és ezáltal elkülönülhessünk a többiektől." A robothang akkori szokatlanságára jó példa, hogy még a sokat látott Scott Burns is csak a fejét vakargatta az effektezett ének hallatán, és hogy még tovább növeljék a rizikófaktort, a zenekar már csak a kész anyagot mutatta meg kiadójának, a Roadrunnernek.

Bár nem a Cynic volt az első csapat, amelyik jazz-zel keverte a death metalt (ezt a titulust az Atheist orozta el tőlük), debütáló nagylemezükkel mégis sikerült olyan zenét alkotniuk, amilyet addig a pontig még senki se kreált. Zeneileg a lemez roppant összetett és rétegzett, a két gitáros témái hol összefonódnak, hol pedig szétválnak, sokszor a fretless basszusgitár is egyéni felfedezőútra indul, ám az egységet egy pillanatra se töri meg, a dobjátékra pedig néhol akár még maga Miles Davis is gond nélkül improvizálhatott volna. A bizarr robothang is tovább emeli az anyag különc megfoghatatlanságát, de ennyiben még nem merül ki a banda eredetisége. Masvidalt egészen kamaszkora óta nagyban foglalkoztatták a keleti vallások, a meditáció és a spiritualizmus, s mindez erősen érződik is a lemezen. A Celestial Voyage például egy vizuális meditáció zenei megjelenítése, amelynek célja az ember belső világának felfedezése. Egy másik érdekes szerzeményről, a How Could I-ról így nyilatkozott a szerző: „Ez a dal egész egyszerűen önmagunk szeretetéről szól, és arról, milyen nehéz őszintének maradnunk önmagunkhoz. Bach hatása jelentős ebben a műben, főként a refrén felépítésénél. Ez egy rendkívül klasszikus zenei ihletettségű darab, szerintem ebből egy érdekes nagyzenekari tétel lehetne." A lemez egyik legelőremutatóbb dalát, a Texturest pedig Robert Fripp, a King Crimson gitárzsenije ihlette, és a banda ebben a darabban élhette ki igazán a szabadság és kísérletezés iránti vágyát. A tengerzúgással nyitó I'm But A Wave To... szerkezetileg az ember-kozmosz közötti eredendő kapcsolatot kívánja követni, a vonzás-taszítás végeérhetetlen láncolatát.

A lemez mára klasszikussá vált borítóját Masvidal egyik gyerekkori példaképének, Robert Venosának Angelic Manifestation című festménye szolgáltatta, tökéletes egésszé varázsolva a nem mindennapi korongot. A Focust megjelenése után az amerikai sajtó viszonylag pozitívan fogadta, ám a javarészt keménykalapos death metal színtért már sokkal inkább megosztotta szokatlanságával. Hosszú éveknek kellett eltelniük ahhoz, hogy a Focus, és ezáltal a Cynic a szélesebb metalos körökben is megkapja a pioníroknak járó elismerést, de mint az már lenni szokott, ez a tisztelet legelőször a kollégáktól érkezett, és egy sor későbbi zenekar vallotta jelentős hatásának a Cynicet.

A csapat azonban egy évvel első lemezük megjelenése után, a második album munkálatai közben úgy döntött, hogy feloszlik. Masvidal, Reinert és Gobel ezek után Portal néven folytatták tovább a közös zenélést, majd aztán a két régi barát Aeon Spoke-ként távolodott el a szélsőséges zenéktől. 2006-ban végül csak megtört a jég, és a Cynic bejelentette visszatérését, amelyet két évre rá egy új lemezzel, a Traced In Airrel koronáztak meg, idén év végén pedig ha minden jól megy, már hallhatjuk is harmadik elborulásukat. Bármit is hozzon azonban a jövő, az biztos, hogy a Focus azon ritka lemezek egyike, amely azon túl, hogy remek dalokat tartalmaz, még kellően előremutató is volt ahhoz, hogy bebizonyítsa: a rockzene nem halhat meg, hiszen mindig vannak új utak, felfedezésükhöz csak kitartás és nyitott elme szükséges.

 

Hozzászólások 

 
+1 #7 AntiCimex 2011-07-31 13:53
Lifeless Irony,Thinking Being,Cruel Gentility
Idézet
 
 
+4 #6 Ary 2011-07-30 16:07
a Focus alapmű a prog.death-ben, a Traced-ből pont a kellő mennyiségű death metal hiányzik nekem
Idézet
 
 
+1 #5 hszb 2011-07-28 23:42
A Traced a kedvencem, de szerintem mindegyik hatalmas lemez.
Idézet
 
 
+1 #4 mrataxi 2011-07-28 11:26
ez is egy vélemény :)
Idézet
 
 
-20 #3 neal and jack and me 2011-07-28 11:12
mind a kettő szar.
Idézet
 
 
#2 mrataxi 2011-07-28 09:13
szerintem is csodálatos a traced in air, hogy őszinte legyek, nekem jobban is tetszik, mint a focus
Idézet
 
 
+3 #1 M 2011-07-27 18:07
nekem a death sosem jött be annyira, mint amennyire az egekig van marasztalva, a cynic azonban mindig is tetszett, mióta először találkoztam velük. a traced in air sem volt rossz anyag, remélhetőleg az új is tartja majd a színvonalat.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.