Shock!

június 04.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Death: Human

Szinte napra pontosan négy hónapja jelent meg a Relapse áldásos munkájának első gyümölcse, a The Sound Of Perseverance lenyűgöző újrakiadása, mellyel méltó módon állítottak emléket az idejekorán eltávozott fiatal zseninek. A különleges újrakiadást látva-hallva minden bizonnyal maga Chuck Schuldiner is elégedetten csettintett volna, az idén húszéves Human friss verziójától azonban még neki is tátva maradt volna a szája. A dombornyomásos kartontok egészen elegáns, a két fekete lemez és a vaskos szövegkönyv pedig egyenesen nyálcsorgató. De lássuk, miért is nevezzük a Humant a metal egyik legjelentősebb alkotásának.

A Human előzményei még véletlenül se nevezhetőek idillinek. 1990-ben az európai Death rajongók már torkukban érezhették vadul verdeső szívüket, amikor hosszú várakozás után kedvenc csapatuk végre megjelent a deszkákon. Az euforikus hangulat azonban egy szempillantás alatt szertefoszlott, amint kiderült, hogy egy személy hiányzik a zenekarból, méghozzá maga az alapító-vezéregyéniség, Chuck Schuldiner, aki – mint kiderült – rögtön a turné legelején fogta magát, és hazautazott. Helyette két roadie állt a színpadra Terry Butler basszusgitáros és Bill Andrews dobos mellé. Metalos körökben a felháborodás érthető módon kontinens-szerte általános volt, meg is csappant rendesen a Death ázsiója. Nem sokkal később Schuldinertől természetesen számon is kérték a bizarr turnét. Chuck: „Nem drogról volt szó! Problémáim akadtak bizonyos emberekkel, és volt néhány magánéleti gondom is. Eljutottam arra a pontra, ahol úgy éreztem, elátkoztak. Mintha az ördög műve lett volna! Szükségem volt arra, hogy bizonyos távolságból szemléljem a dolgokat. Az időzítés viszont a lehető legrosszabb volt."

megjelenés:
1991. október 22. / 2011. június 21.
(újrakiadás)
kiadó:
Relativity / Relapse (újrakiadás)
producer: Scott Burns, Chuck Schuldiner

zenészek:
Chuck Schuldiner - gitár, ének
Paul Masvidal - gitár
 
Steve DiGiorgio - basszusgitár
Sean Reinert - dobok

játékidő: 33:53

1. Flattening Of Emotions
2. Suicide Machine
3. Together As One
4. Secret Face
5. Lack Of Comprehension
6. See Through Dreams
7. Cosmic Sea
8. Vacant Planets

Szerinted hány pont?
( 51 Szavazat )

Mindezek után Butler és Andrews távozott a Death-ből, Schuldinerre pedig nem kisebb feladat várt, mint hogy tisztára mossa a saját és zenekara becsületét. Ezt az akkoriban lábra kélt pletykák sorozata is megnehezítette: elterjedt róla, hogy kibírhatatlan diktátor, aki magasról tesz a rajongóira. Hírnevének az sem tett jót, hogy a csapat már korábban is kénytelen volt lemondani fellépéseket, miközben tudvalevő volt, hogy a Death elsősorban Schuldinerről szólt. Azzal azonban senki se számolt, hogy ha a Death és Schuldiner valóban egyek, és ha a teremtő tényleg olyan állhatatos és kitartó, mint az hírlett róla, akkor teremtménye is vissza fog térni, hogy kíméletlenül odacsaphasson a fanyalgóknak. Pontosan ez is történt.

Miután Schuldinernek sikerült rendbe tennie magánéletét, újult erővel látott hozzá egy új zenekar felépítésének. Mivel ekkorra már tisztában volt azzal, kikben is bízhat, három régi cimborájához fordult segítségért, akikkel még az egészen korai Death-időkben játszott együtt néhány fellépésen. Paul Masvidal gitáros és Sean Reinert dobos underground szinten ebben az időben már ismert muzsikusoknak számítottak, köszönhetően a Cynic demóknak, Steve DiGiorgio pedig a technikás thrasht játszó Sadusban bőgőzött, nem is akárhogyan. Chuck: „Seant és Pault már régóta ismertem, és mindketten fantasztikus zenészek. Ami azt illeti, először Seant próbáltam becserkészni, amihez Paul segítségét kértem, így léptem kapcsolatba Seannal. Megkérdeztem tőle, lenne-e kedve az új lemezemen játszani, mire ő azonnal rávágta, hogy naná! Végül az történt, hogy Paul elkezdett velünk próbálni, és akadtak olyan témái, amik tökéletesen illettek a készülő anyagba. Nagyszerű gitáros, és végül az egész remekül sült el. Steve is régi cimbora, remek basszusgitáros, én pedig egy csúcsprofi zenekart szerettem volna összehozni. Azt akartam, hogy mindegyik zenésztársam mestere legyen a hangszerének."

Ám az újdonsült zenésztársak nem csupán magasan képzett hangszeresek voltak, hanem olyan sajátos zenei hátérrel is rendelkeztek, amelynek köszönhetően a nagy visszatérő lemez végül olyannyira képes volt eltávolodni a korábbi irányvonaltól. Masvidal és Reinert nagy jazz és prog rock fanatikusokként érkeztek Schuldiner mellé, és a Humanen az ő nyakatekert ötleteik tökéletes harmóniában olvadtak össze az agytröszt hagyományosabb metalos stílusával. DiGiorgio pedig szépen belesimult ebbe az elsőre némileg eklektikusnak tűnő összképbe, Reinerttel alkotott ritmusszekciójuk hamar legendássá is vált.

A lemezen található dalok kivétel nélkül Schuldiner szerzeményei, aki a korhoz hűen kultikus minőségű demókazettáin terjesztette alapötleteit társai elé. A próbák során aztán mindenki hozzáadta saját ötleteit a dalkezdeményekhez, a végeredményt hallva pedig a napnál is világosabb, hogy a bandavezér minden további nélkül megbízott kollégái képességeiben. Harmincnégy percnyi zsenialitást sikerült összemuzsikálnia ennek a négy újítónak, ám a Death nemcsak zeneileg frissült. A borítóra pillantva két dolog is azonnal feltűnik: a logó „megtisztult" a vércsíkoktól, a borítófestmény pedig egyszerre elvont és fizikális, vagyis pont olyan, mint az ember, akiről a korong regél. Az élőhalottak ekkorra már végképp kivesztek a dalszövegekből, helyüket az emberi elme és viselkedés boncolgatása vette át. A lemez címét is egy motorbaleset ihlette, amelynek a csapat tagjai is szemtanúi voltak. Az emberi lény törékenységének ilyen közeli tapasztalása mélyen elgondolkodtatta a zenészeket, s mivel az együttes neve Death, azaz Halál, így szinte adta magát a Human, azaz Ember cím.

Reinert fokozatosan előkúszó dobjátékával indít a Flattening Of Emotions, amelyre egy komor riff érkezik lassú felvezetésként, melyből végül egy gyors tempóval támadó fenevad bontakozik ki. Schuldinerék ügyesen variálják a nyitó témát, hol felgyorsul, hol kifordul önmagából, s szinte mindent kihoznak belőle, amit csak lehetséges. De mint tudjuk, a fő agytröszt nem pusztán a nyers erővel kívánta letaglózni a hallgatót, így már ez a kezdő darab is meglepően dallamos az agresszivitásához mérten, sőt, drámai. Ez a tragikus felhang egyébként minden későbbi Death anyagon megmutatkozik, mint jellegzetes Schuldiner-védjegy. Másodikként a Death egyik legjobb dala következik, a Suicide Machine. Zseniális riffel nyit, mely úgy ragadja meg az emberi létezés ősi tragédiáját, hogy közben egy pillanatra sem válik öncélú ijesztgetéssé. Ez a dal egyébként csakúgy tobzódik a jobbnál jobb témákban, elmés tempóváltásokban, az egész szerzemény olyan, akár egy szimmetrikusan megszerkesztett novella. Témája pedig annak a Jack Kevorkiannak az esete, aki egy maga által kidolgozott módszerrel kínált végső megoldást halálos betegeknek, s amelyet nemrég Al Pacino főszereplésével fel is dolgoztak.

Az album egyik legkiemelkedőbb darabja a felkavaró Together As One, amely egyfelől a sziámi ikrek abszurd helyzetéről szól, másfelől viszont fojtott riff-folyamai a tudathasadással járó belső harcot is élénken megjelenítik, a keleties, szürreális hangulatot árasztó szólóbetét pedig csak tovább mélyíti az őrületet. A lemez egyik legösszetettebb dala a Secret Face, amely egyben tökéletesen mutatja azt is, hogy milyen elképesztő szinten jártak akkoriban Schuldinerék zeneszerzés és játék terén. Kezdve a meg-megbicsakló nyitótémától, át az igényesen hangszerelt, finom váltásokon és témabontogatásokon egészen a katarzist jelentő szólórészig, itt mindennek tökéletesen megvan a maga helye, semmi felesleg vagy hiány nem érezhető. A klipes Lack Of Comprehension nemcsak a lemez, de az egész Death életmű legnagyobb sikerének számított, már ami az ismertséget illeti. Némileg egyszerűbb szerkezetű társainál, azoknál közérthetőbb is, s talán ezért is kerülhetett e dal videóklipje annak idején az MTV adásaiba, bizonyos ismertséget szerezve így Schuldineréknek. Azért a múlt sem veszett végleg oda, a See Through Dreams haloványan a korai Death-időket emeli látótérbe, kemény, lényegre törő tétel, persze csakis Schuldiner zsenijéhez mérten.

Az album legformabontóbb dala a Cosmic Sea, amelyben a nyugodt, letisztult hangszeres bevezető részt olyan elvont, a világűr súlytalan lebegését és láthatatlan kavargását megjelenítő effektjáték követi, melyhez hasonlót addig death metal lemezen nemigen lehetett hallani. Minderről Schuldiner így beszélt: „Csak úgy szórakoztam otthon. Van egy kis szintetizátorom, [...] néhány magnóval pedig több felvételt is készítettem, hogy aztán összeilleszthessem őket. [...] Nem is tudom, ez még mindenképp Death, de a szokásosnál jóval melodikusabb. [...] Ez valami olyasmi, amit biztosan nem fogunk élőben játszani, így ebben a dalban kísérletezgethettünk néhány effekttel.". A záró Vacant Planets a gitármester addig ismeretlen oldalát mutatta meg, ez ugyanis tisztán sci-fi témájú dal, amely egyébként vészjósló hangulatával tökéletesen visszaadja az ismeretlentől való ősi félelmet.

Az impozáns külcsín és a Paul Masvidal visszaemlékezéseivel megtoldott szövegkönyv mellett az újrakiadás másik két érdekessége az extra lemez (vagy lemezek, amennyiben a háromkorongos verzióra csap le valaki) és az újrakevert hangzás. Alapvetően nem találom túlságosan érdekesnek rajongó füllel a mindenféle demós, instrumentális és egyéb verziókat, ám már a The Sound Of Perseverance-en is megdöbbentett, hogy még a klasszikus dalok nyers, instrumentális változatai is mennyire élvezhetőek. Ugyanez a helyzet a Human bónuszlemezével is. Az itt hallható, ének nélküli verziók valami döbbenetesen zeneiek, egy pillanatra se válnak unalmassá, ami leginkább Schuldiner páratlan témáinak köszönhető. Az újrakeverést ezúttal is Jim Morris végezte, és a végeredmény ez esetben jóval szembetűnőbb, mint az utolsó Death albumnál. Scott Burns eredeti keverésénél rá jellemző mód a gitárok egészen nyersen szóltak, a dob és a basszus azonban eléggé háttérbe szorultak. Morris teltebbé varázsolta a gitárhangzást és kellően előtérbe helyezte a páratlan ritmusszekciót is, így most már tökéletesen élvezhetjük Reinert gazdag cinjátékát, ízes pörgetéseit és DiGiorgio eszement futamait.

A Human a maga idejében úttörő lemez volt, ahogy mondani szokás, már megjelenésekor klasszikus. Ezt pedig rendkívüli merészséggel és a profizmusból adódó magabiztossággal sikerült elérnie a csapatnak, akik egyébként az albumhoz tartozó turnét is együtt vezényelték le, egyedül DiGiorgio maradt távol igazoltan, őt a Sadus hívta csatába. Helyére az a Skott Carino érkezett, akinek játéka a Cosmic Sea-ben is hallható, valamint ő pörgeti veszettül a fejét a Lack Of Comprehension klipjében is. A Death igazi úttörő korszaka ugyanakkor csak ekkor vette igazán kezdetét, és a Humant követő Individual Thought Patternsszel (nyár végén itt az újrakiadás!) Schuldiner még tovább feszegette a death metalban rejlő lehetőségeket. A mintegy húsz éve megjelent Human viszont nemcsak zenei alapmű, hanem a kitartás és a küzdeni akarás monumentális emlékműve is egyben.

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 Oravecz Zoltán 2011-06-28 09:25
Idézet - Equinox:
Engem is. Nem tudom honnan szeditek össze ezt a halom háttérinfót, de öröm olvasni. Fantasztikus írás. Látom már az unalomig játszott Lack of Comprehensionér t nem is rajongsz, te sem meg a kommentelő társam sem, de nálam az 5 legjobbb Death dal között a helye, Crystal Mountain, Overactive Imagination, Spirit Crusher szintű örök kedvenc.


Sajnálom, ha úgy jött le az írásból, mintha a Lack Of Comprehensiont unnám, pedig nagyon nem így van. Nem is tudnék gyenge Death nótát mondani, legalábbis a Human utáni korszakból semmiképp.
Idézet
 
 
+1 #3 Galambos János 2011-06-27 23:05
Emberek.Ne vesszünk már össze.Én is nagyon kritikus vagyok sok mindennel,de ez minden idők 20 legjobb lemezének egyike.Elejétől végéig tökéletes.Még az instrumentális szám is nagyon jó(Cosmic Sea).Chuck! Legyen neked könnyű a föld,egy zseni voltál.
Idézet
 
 
+3 #2 Equinox 2011-06-27 22:59
Engem is. Nem tudom honnan szeditek össze ezt a halom háttérinfót, de öröm olvasni. Fantasztikus írás. Látom már az unalomig játszott Lack of Comprehensionér t nem is rajongsz, te sem meg a kommentelő társam sem, de nálam az 5 legjobbb Death dal között a helye, Crystal Mountain, Overactive Imagination, Spirit Crusher szintű örök kedvenc.
Idézet
 
 
+1 #1 Tóth József 2011-06-27 20:38
Király lemez!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.