A '90-es években – különösen a grunge robbanást követően – rengeteget cikkeztek arról a zenei szaklapok, hogy a metalnak annyi, halálán van a jó öreg, tán már ki is múlt. Kongatták minden irányból a vészharangot, és bizonyos stílusok számára valóban vészterhes is volt az az időszak, én azonban akkor sem éreztem a világvégét, és azóta is azt vallom, hogy soha annyi izgalmas, élettel teli, ráadásul valóban az újdonság erejével ható zene nem jelent meg a placcon, mint akkoriban. Elkezdődött a stílusok (és persze az elkötelezett rajongók) egymáshoz közeledése, megjelent a Judgment Night filmzene, ami után már a legkevésbé sem számított skandalumnak, ha rapperek rockzenét hallgattak vagy lóhajúak jelentek meg egy rapkoncerten, a Biohazard egyre magasabbra emelkedett, ráadásul berobbant a színre egy igencsak hosszú és direkt nevet választott Los Angeles-i dühbrigád a markánsnál is markánsabb mondanivalóval és aktivitással.
