Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

King′s X: Dogman

Kevés olyan zenekar létezik, akik több mint harminc éve muzsikálnak ugyanazzal a felállással, kiadtak tizenkét nagylemezt, az évek során végig aktívak maradtak, több tucatnyi más csapatra voltak hatással, és mégsem törhettek ki a tisztes, ám mégiscsak szűk kultstátuszból. Hirtelen csak egy banda neve ugrik be, amelyik megfelel a kitételnek, ez pedig nem más, mint a kategorizálhatatlan King′s X.

Hogy ez a fantasztikus trió miért nem kapta meg soha a neki kijáró, széleskörű elismerést, arra nehéz bárminemű értelmes választ találni. Talán csak egyszerűen túl későn érkeztek ahhoz, hogy képesek legyenek jó eséllyel megküzdeni az általános elbutulás ragályával, ami a tömegeket a vékonymázú és illékony poptermékek bűzlő halmai felé terelte. De az is lehet, hogy a tehetség és a kitartás csak akkor működik, ha hozzájuk csapódik a szerencse is, ami ezek alapján csak kerülgette őket hosszú éveken át. Az egyik ilyen időszak, amikor Fortuna késznek tűnt szorosan megölelni kegyeltjeit, 1994-ben jött el, amikor is a zenekar útjára engedte egyik legmesteribb alkotását.

megjelenés:
1994. január 18.

kiadó:
Atlantic
producer: Brendan O'Brien

zenészek:
Doug Pinnick - ének, basszusgitár
Ty Tabor - gitár, ének
Jerry Gaskill - dobok

játékidő: 59:16

1. Dogman
2. Shoes
3. Pretend
4. Flies And Blue Skies
5. Black The Sky
6. Fool You
7. Don't Care
8. Sunshine Rain
9. Complain
10. Human Behavior
11. Cigarettes
12. Go To Hell
13. Pillow
14. Manic Depression

Szerinted hány pont?
( 55 Szavazat )

Doug Pinnick basszusgitáros/énekes és Jerry Gaskill dobos először 1979-ben találkozott egymással, amikor is a keresztény rockzenekar Petra akkori énekesének egy zenei projektjében vettek részt. A munka végeztével a két muzsikus közösen folytatta tovább a zenélést, méghozzá a szintén keresztény vizeken evező Phil Keaggy gitáros/énekes kísérőzenészeiként. Az egyik koncert estéjén Keaggyék aktuális nyitózenekara váratlanul dobos nélkül maradt, amikor az illető nemes egyszerűséggel lelépett valamivel a fellépés előtt. Viszont ebben a csapatban akadt egy bátor gitáros, aki elvállalta a lelécelt ütős helyettesítését. A probléma csak az volt, hogy a nyúlcipőt húzott dobos a felszerelésével együtt távozott a színről... Így a vállalkozó szellemű gitáros, akit egyébként Ty Tabornak hívtak, kölcsönkérte Gaskill felszerelését. A sors aztán a következő évben hol összehozta, hol pedig szétválasztotta a három zenészt, de végül csak hallgattak az égi jelre, és először The Edge, majd 1983-tól Sneak Preview néven zenélgettek közösen. A klasszikus trió felállás is ettől az időponttól számítható, és még ebben az évben kihoztak egy lemezt is, melyből mindössze 1000 példányt nyomtak. A csapat olyannyira elégedetlen volt a végeredménnyel, hogy a felét saját kezűleg törték ripityára.

A Snake Preview névtől aztán hamarján megváltak, és a ZZ Top produkciós cégének akkori alvezére javaslatára vették fel a King's X elnevezést, mely a fogócskában a védettséget, a „házat" jelenti. Sam Taylorral olyannyira összebarátkoztak, hogy egészen az 1994-es Dogmanig ő volt legfőbb pártfogójuk, valamint lemezeik producere is. A három zenész ugyanis ekkor látta elérkezettnek az időt arra, hogy némileg zeneileg beújítsanak. Mindez igen bátor lépésnek tűnt, hiszen ebben az időszakban, vagyis a '90-es évek első felében számítottak a legnépszerűbbnek, olyannyira, hogy az akkoriban épp legjobb éveit élő Pearl Jam basszusgitárosa Pinnickéket egyenesen a grunge keresztapjainak nevezte. Hogy a trió mit is gondolt minderről, azt nem tudni, de merész lépéseik minden szónál beszédesebbek.

Az új, sorrendben ötödik lemezhez azt a Brendan O'Brient szerződtették le, aki abban az időben ért el komoly sikereket többek között a Stone Temple Pilots Core című debütáló lemezével, és a már említett Pearl Jam második albumával, a Vs.-szal. Mindezek után talán meglepő lehet, hogy az O'Briennel készített Dogman a csapat legkeményebb lemeze lett. A zenekar ezt az irányvonalváltást egyrészt a producer lecserélésével magyarázta, Taylor ugyanis elmondásuk szerint nem volt képes visszaadni a zenekar élő erejét a hangzóanyagaikon, O'Briennel viszont szinte azonnal megtalálták a közös hangot. Tabor ekkoriban kezdett el új erősítőkkel kísérletezgetni, O'Brien pedig készségesen belement a játékba, aminek a vége az az irgalmatlan vastag, nyers gitárhangzás lett, amit hallva sokan hitetlenkedve vették még egyszer szemügyre a lemez borítóját, hogy valóban egy King's X albumot hallanak-e.

És tényleg, még a Dogmant megelőző, elődeinél valamivel sötétebb tónusú, a banda nevét viselő 1992-es korong ismeretében is meghökkentő az a nyers elán, amivel a címadó tétel megnyitja az egyórás lemezt. Bár a csapatra a kezdetektől jellemző volt a sallangmentes, ám intelligens hard rock szellemiség, a Dogmannel mégis képesek voltak a legmélyebb gyökerekig leásni és megmutatni, hogy milyen is a lélekkel és vadsággal teli, igazi rockzene. Évek múltán Pinnick nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy a Dogman az a lemez, amin az igazi King's X hallható. Némileg visszafogottabb, de ugyanolyan zseniális a Shoes, amiben Jerry Gaskill olyan vehemenciával püföli a bőröket, mintha az élete múlna rajta. Hasonlóan érdekes darab a Pretend is: egyszerre nyugodt és vészjósló, mintha a tökéletes egyensúlyban pihenő Természet ege alatt készülődne vihar.

Ez a borús hangulat gyakorlatilag végig érzékelhető a lemezen. Ott búvik meg a vaskos riffek és súlyos dobverések alatt, mint egy titokzatos folyó, mely bármikor feltörhet, s akkor magával sodor földet és eget. Mindennek oka a frontember vallással kapcsolatos viszonyának megváltozására vezethető vissza. Pinnickben ekkorra igen komoly kételyek ébredtek hitével, azaz a kereszténységgel kapcsolatban, és az ebből adódó belső zavarodottság igen kiábrándult, hovatovább dühös dalokban öltött alakot. Bármelyik darabját vesszük is, a Dogman nem más, mint a vallásával meghasonlott ember frusztrált jajkiáltása.

A fajsúlyos tételek között persze akadnak lazább hangnemet megütő alkotások is. Talán a basszusgitáros/énekes származása is közrejátszik abban, hogy a King's X valami egészen eszméletlen módon érzett rá az igazi blues hangulatára. Akár az andalító Flies And Blue Skiest, akár a rendkívül pozitív kicsengésű Sunshine Raint vesszük, a trió nem tudott giccses vagy unalmas lírai darabokat írni. Némileg hasonló cipőben jár a lemez egyik legismertebb dala, a Cigarettes is, mely valóban olyan, mintha egy érettebb és bölcsebb Pearl Jam írta volna. És persze itt vannak még az igazi koncertnóták is. Így a rendkívül húzós Black The Sky-t bárhol és bármikor képes vagyok meghallgatni, Tabor zseniális szólóját hallva pedig az egyedi tervezésű léggitár se maradhat a zsebben. Ugyanez a kategória a Complain, mely mondanivalója ellenére (siránkozni a legkönnyebb) a lemez talán legfelhőtlenebb dala. A Human Behavior parádés dinamikája lecsavarja az ember fejét tövestül, aztán még dekázik is vele egy kicsit. Ennek természetes ellentéte a Fool You, amely a Complainhez hasonlóan felszabadító erejű szerzemény, az a fajta dal, ami minden közhelytől mentesen, végtelen őszinteséggel képes megmutatni, hogy azért nem is olyan rossz élni, no meg gondolkodni.

A fülbemászó dallamokat azonban nemcsak a gitárnak és a frontembernek, hanem a csapat védjegyévé vált vokálharmóniáknak is köszönhetjük, a jellegzetes hangú Pinnicken kívül ugyanis mind Tabor, mind pedig Gaskill kiveszi a részét a danolászásból. Ez persze főként a refrénekre jellemző, ám a címadó dalban egy verzét maga Tabor énekel el (aki például még az Ayreon zseniális 01011001 albumán is szerepet kapott, mint énekes).

De vissza a lemezhez! Az album vége felé először a punkos, vad Go To Hell (na, ennyit a keresztény rock imázsról!) rohan neki a hallgatónak, aztán a korong utolsó saját szerzeménye röffen be. Ha van tökéletes King's X - sőt, továbbmegyek -, ha van tökéletes rockdal, akkor a Pillow mindenképp az. A trió nem szórakozik sokat, azonnal a refrén instrumentális változatával nyit, ami bitang nagy témájával tökéletes párja az albumot nyitó Dogmannek, ám a Pillow személyében a kutyafejű korong talán legkeményebb tételét üdvözölhetjük. Mégis, a refrént már az első hallgatás után együtt énekli az ember a három mesterrel: ez a dal koncertre született! A lemezt legvégül, mondhatni ráadásként Jimi Hendrix Manic Depressionje zárja a King's X előadásában, élő felvételen, tökéletesen. Egy példamutató korong igényes lezárása ez.

A lemez megjelenését követően a csapat aktív turnézásba fogott, és a Dogman turnéja nem egy emlékezetes előadást szült. Így az egyik legjobb, a '94-es texasi buli anyaga még dupla lemezen is kijött, amit manapság nem egyszerű beszerezni, de bőven megéri, mert szinte hihetetlen azt hallani, ahogy a tömeg pár hónappal a lemez megjelenését követően úgy énekli a Pillow vagy a Shoes veretes sorait, mintha legalábbis húszéves klasszikusokról lenne szó. Az album összességében tehát kedvező fogadtatásra talált még az állandóan fanyalgó kritikusok körében is, a rajongók pedig azóta is a zenekar egyik legjobbjaként tartják számon. Pinnickéknek persze ezúttal se jött össze a nagy áttörés: a kiadó nem törte magát túlzottan a promotálás terén, így a zenekar megmaradt az értő zenerajongók titkos kedvenceként.

Aki nem ismeri a King's X lenyűgöző zenéjét, de vevő az igényes rockmuzsikákra, annak még nem késő bepótolnia az elmaradást műveltség terén, akár ezzel a négyféle színben is kapható lemezzel, mely már úgyis az egyetemes zenetörténet részévé vált.

 

Hozzászólások 

 
#7 Pisti 2021-03-29 03:32
Óriási lemez, így kell ezt csinálni. Egyik személyes kedvencem. És még csak annyit hogy az itt hallható sound az etalon számomra. Abszolút top hangzás, félelmetesen jól szól az anyag. Ahogy a Lemez is az. Vitán felüli klasszikus.
Idézet
 
 
+2 #6 Roby 2017-01-28 20:56
#3-as kommentelő: Én a Mr. Bulbous, a Manic Moonlight és a Black Like Sunday lemezek alatt/után én le is tettem a zenekarról. Aztán az Ogre Tones-szal és a XV-tel sikerült rendbehozniuk mindent, azóta ugyanúgy rajongok, mint előtte. A side projectekért dettó :)

'99-ben az E-ben én is ott voltam, azóta pedig 3x láttam őket (a londoni bulin, ami dvd-n is megjelent) és 2 másik (holland) koncerten. Ha hozzánk nem is jönnek, én tuti megyek!
Idézet
 
 
-3 #5 Otilia 2015-06-28 23:33
CoC Hack Tool is totally free and can be downloaded from the hyperlink below this site.


Review my homepage ... how to hack clash of
clans no survey: http://xn--h1aebieegt6i.xn--p1ai/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=131303
Idézet
 
 
+5 #4 GTJV82 2013-05-24 22:25
Remek írás, élmény olvasni. :)
Ehhez talán tényleg a Tape Head hasonlítható, az is nagyon rockos/karcos lett, főleg önmagukhoz képest. Viszont a köztük megjelent Ear Candy kissé lazább, útkeresősebb vonala nekem nem igazán jön be.
No de az első 3 lemez örök érvényű klasszikus, követelem a rovatba a Gretchen Goes To Nebraska és a Faith Hope Love lemezeket is! :))))
Idézet
 
 
+7 #3 Guest 2011-02-26 00:26
Én csak nem rég fedeztem fel magamnak ezt a zenekart az egy lemezes zseniális Supershine nevű sideprojekt által. Végtelenül egyedi hangzás, három rendkívül tehetséges, sokoldalú zenésszel. Bár jelenlegi "olvasatomban" nagyon végletesnek tartom a különböző lemezeik minőségét. A Dogman tényleg egy iskolapélda a jó rock lemezhez. Vagy Please Come Home... Mr. Bulbous korong, Ear Candy, Tape Head... De szerintem pl. a Manic Moonlight valami hihetetlenül rossz lemez! Illetve még az első 4 albummal is nehezen barátkozok. De nem baj ez, így is egy nagyon érdekes zenekar számomra.
Idézet
 
 
+6 #2 faktor69 2011-02-18 15:17
Az utóbbi egy hétben szinte csak őket hallgattam, végigmentem az összes albumukon, plusz megnéztem a Live Love In London DVD-t! Imádom mindet, bár tényleg ez a legjobb!!! '99-ben az E-klubban mekkorát játszottak...
Idézet
 
 
+6 #1 Guest 2011-02-17 15:41
imádom ezt a lemezt... meg is hallgatom!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.