Shock!

december 10.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Mekong Delta: Dances Of Death (And Other Walking Shadows)

A '80-as évek végén igazán titokzatos banda volt a német Mekong Delta. Mint később kiderült, a zenekart ismert és elismert német muzsikusok alapították azzal a céllal, hogy a német zenének, a német zenészeknek több elismerést, megbecsülést harcoljanak ki, egyszersmind megcáfolják azt a nézetet, miszerint ezen csapatok egy fokkal mindig egyszerűbben, sablonosabban közelítenek a muzsikához, mint mondjuk tengerentúli társaik. Épp csak olyan titokban működött a csapat, hogy a rajongóknak halvány gőzük sem volt, kik is a tagjai valójában.

Már a bemutatkozó lemez is igen súlyos és komplex volt, a másodikként érkező The Music Of Erich Zahnnal pedig a zenekar örökérvényűt alkotott: egy olyan, a szó szoros értelmében progresszív, technikás thrash lemezt, mely bátran odatehető volt mondjuk a Megadeth anyagai mellé. Mind technikai felkészültségben, mind muzikalitásban felvették bárkivel a versenyt. A siker nem is maradt el, így felfokozott érdeklődés közepette érkezhetett harmadik, szintén kiváló lemezük, a Principle Of Doubt. Ekkorra már igencsak furdalta a közönség oldalát, hogy vajon kiket rejthetnek az olyan álnevek, mint Gordon Perkins, Björn Eklund vagy Keil.

megjelenés:
1990

kiadó:
Zardoz / Warner
producer: Ralph Hubert

zenészek:
Douglas Lee - ének
Ralph Hubert - basszusgitár
Uwe Baltrusch - gitár
Jörg Michael - dobok

játékidő: 38:17

1. Dances Of Death
I. Introduction
II. Eruption
III. Beyond The Gates
IV. Outburst
V. Days Of Betrayal
VI. Restless
VII. Sanctuary
VIII. Finale
2. Transgressor
3. True Believers
4. Night On A Bare Mountain
I. Subterranean Sound Of Hipernatural Voices
II. Appearance Of The Spirit Of Darkness, Followed By The Satan Himself
III. Glorification Of Satan And Celebration Of The Black Mass, The Sabbath Revealed
IV. At The Hight Of Orgious The Bell Of The Village Church Sounding In The Distance, Disperese The Spriit Of Darkness

Szerinted hány pont?
( 30 Szavazat )

Mivel a zenekar nem koncertezett, a fanoknak nem volt könnyű dolguk, és vadabbnál vadabb pletykák keringtek arról, vajon kik is alkotják a zenekart. „Annyi találgatást hallottam a saját fülemmel, hogy néha alig bírtam megállni nevetés nélkül", mondta később Gordon Perkins, vagyis Jörg Michael, akit ekkor már jól ismertek a rajongók a Laos, a Rage és a Running Wild soraiból. És hogy miért is döntöttek úgy a srácok, hogy álnéven muzsikálnak majd a bandában, azt Björn Eklund, vagyis a banda kreatív agya és egyben főnöke, a Németországban széles körben ismert hangmérnök, valamint az Aaarrgh kiadó főnöke, Ralph Hubert árulta el: „Szerintem nem az a lényeges dolog, hogy ki készített egy lemezt, hanem az, hogy milyen. Ráadásul tudtuk, hogy a banda tagjait kötő szerződések miatt amúgy sem fogunk tudni koncertezni, így ez a megoldás kifejezetten jónak tűnt."

Eredetileg a csapatot Jörg és Ralph mellett a Living Death nevű kultikus német power-thrash csapat gitárosai, Frank Fricke és Reiner Kelch, valamint egy ismeretlen német énekes, Wolfgang Borgmann alkották. Az első lemezt követően azonban a tagság felbomlott Ralph és Jörg körül, és kezdetét vette az állandó tagcserék sorozata. Először a két gitáros távozott, majd a Principle lemez után Borgmann is kiszállt, átadva helyét az amerikai Siren éléről ismerős Douglas Leenek. A banda mai napig legjobb, legelvetemültebb anyagát végül a Ralph Hubert bőgő – Jörg Michael dob – Uwe Baltrusch gitár – Douglas Lee ének felállás rögzítette. Ez volt a Dances Of Death (And Other Walking Shadows), mellyel még egy szinttel feljebb léptek. A korábbi hihetetlen komplexitást sikerült még egy kicsit feljebb tornászni, ugyanakkor Lee-nek köszönhetően néhány igazán fogós énektémát is rögzítettek a lemezre.

A borító leginkább egy belezős death vagy grind csapathoz illett volna, szöges ellentétben a lemezen található komplex, intelligens muzsikával, ezen kívül azonban semmilyen negatívumot sem lehet felhozni az 1990-es Mekong Delta lemezzel kapcsolatban. Az összesen négy dalból álló, negyven perces anyag felét a nyolcrészes címadó teszi ki. A sejtelmes basszushangokkal induló dal második tétele már komplex rifforgiát mutat be, megfűszerezve azt Jörg remek dobolásával. Annak ellenére, hogy a kezdő nóta majd húszperces, nem válik unalmassá, hiszen egymástól markánsan elkülönülő, gyakorlatilag külön dalként értékelhető részek alkotják. Az elsöprő riff-orgia közepette Doug Lee sem könnyíti meg a hallgató dolgát, magas hangja ugyanis minden, csak nem könnyen befogadható, de ha az ember túléli a verzéket, mindig kap egy fogós refrént, amibe kapaszkodhat. Persze a szokásos verze – verze – refrén – verze felépítéshez nem sok köze van a szerzeményeknek, Ralphékat ugyanis nem nagyon hozták lázba a szokványos dalszerkezetek. A muzikális ámokfutás mellett mindig jutott arra is energia, hogy valami fogódzót adjanak a hallgatónak, azonban ettől függetlenül az első hallgatások után úgy érzi magát az ember, mintha egy csodaországból kiszabadult őrült gőzmozdony robogott volna keresztül rajta. Ralph Hubert: „Ezúttal is én voltam a producer és a hangmérnök, a többieknek csak játszaniuk kellett. A címadó dal egy összetett opusz, melyben három különálló téma kapcsolódik össze. Ezt nevezik a klasszikus zenében rondónak, hiszen egy bizonyos témával kezdődik, mely átmegy egy másik dalba, majd a végén újra visszatér az eredeti téma egy különböző formában."

A címadó őrülete után az alig háromperces Transgressor szinte könnyed dalocskának tűnik, pedig ebben is igencsak megtörik a ritmusokat. Doug Lee Mekong Delta-mércével mérve kifejezetten fogós énekdallamokat hoz, segítve ezzel a nóta befogadását. Szintén alapvetően a refrén miatt tűnik lazábbnak, egyszerűbbnek a True Believers is, holott érdemes figyelmi, miket játszanak össze benne. Egyébként egy kifejezetten vészjósló hangulatú, lüktető és roppant nyomasztó dalról van szó.

A lemezt egy újabb nagy lélegzetvételű opusz, Muszorgszkij Éj a kopár hegyen című darabjának tízperces, instrumentális feldolgozása zárja. A Mekong Deltánál hagyomány a komolyzenei témák feldolgozása (később ezeket összegyűjtve is kiadták Classics címmel), de a Night On A Bare Mountain sikerült talán mind közül a legjobban. Muszorgszkij darabja témáját illetően is illik egy metal lemezre, hiszen hangversenyfantáziáját Gogol Szent Iván-éj című drámája nyomán komponálta 1867-ben. A megnyílt sírokból előjövő és boszorkányszombatot tartó holtak témája igen népszerű volt a romantikus zenében, Muszorgszkij azonban a régi hiedelem jellegzetesen orosz változatát írta meg. Rendkívül érzékletesen ábrázolta a föld alól előtörő baljós hangokat, a feltámadt halottak táncát és hátborzongató ünnepélyességgel a sötétség fejedelmét. Mindezen Hubertéknek sikerült még egyet csavarintaniuk, így a végeredmény valóban roppant sötét és hátborzongató lett, akárcsak az egész lemez.

Sokan vádolták azzal a bandát ekkoriban, hogy kizárólag a szakmának játszanak, hiszen a nagyközönség részére a Mekong Delta zenéje valóban befogadhatatlan volt. Természetesen a srácok nem értettek egyet ezzel. Ralph: „Ez egy hülyeség. Mi mindig is a saját utunkat akartuk járni. Ennyiből igaz, hogy nem vesszük figyelembe, mennyire tetszhet ez vagy az a megoldás a nagyközönségnek. De ez nem azt jelenti, hogy beképzeltek vagy nagyképűek lennénk, netán be akarnánk bizonyítani a többieknek, hogy mennyivel jobbak vagyunk náluk. Egyszerűen csak a saját utunkat járjuk."

A zenekarnak olyannyira bejött a lemez, hogy megjelenése után még a híres francia filmrendező, Claude Chabrol (lásd például A romlás virágai vagy Bellamy) is felkérte őket, hogy készítsék el Dr. M című filmjének zenéjét. Ralph erre így emlékezett vissza: „Egy kiadónál voltunk vele. Valami egészen furcsa, különleges zenét keresett egy-két jelenethez és ilyenkor mindig a saját kiadójánál néz körül, hátha akad valami megfelelő. Így talált ránk."

Természetesen a roppant nehezen emészthető muzsikának köszönhetően a Mekong Deltából soha nem lett igazán népszerű zenekar, ez azonban nem zavarta különösebben Hubertet, aki változó felállásokkal ugyan, de rendre szállította a minőségi lemezeket egészen 1997-ig. A Pictures At An Exhibition kiadása után aztán hosszabb szünet következett, majd a csapat egy új felállással tért vissza 2007-ben a kiváló Lurking Fear lemezzel. Legutolsó anyaguk Wanderer On The Edge Of Time címmel tavaly jelent meg.

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 faktor69 2013-03-30 14:43
Idézet - Guest:
Nagyon jó banda ez. Nekem amúgy a következő lemez, a Kaleidoscope a kedvencem, de ez is nagyszerű. Kevés a fogós téma viszont, még a Watchtowerben is több van


Szerintem is remek csapat. Nekem is Kaleidoscope a kedvencem. Ott sorakozik a polcon. A Dances Of Death albumot is birtokoltam valamikor, de nem tudott annyira közel kerülni hozzám, ezért el is adtam.
Idézet
 
 
#3 Equinox 2013-03-30 14:09
Idézet - boozoo:
Ne mondd má, hogy kevés a fogós téma. Pl. a Dances of Death fő témája elég fogós, legalábbis szerintem.
Amúgy a Wanderer On The Edge Of Time is egy fasza lemez. Sőt. Az egész kompozíciót el tudom egymás után hallgani 3-4-szer. Aztán idegbaj.... :)
Jó nyomják a srácok. És örülök neki, hogy nem mennek át tucatba.

pedig de (az a vendég én voltam), nem fogós. Ez a banda nem arról szól. Nem tudok órákon át Mekongot hallgatni, 1-1 lemez le szokott menni, szinte mindet ismerem, újkorában v ismerkedési fázisban mindegyik szól(t) többször, nyilván, de épp a fogós dallamok vagy riffek hiányában sosem lesznek igazi kedvencek. A Coroner is hasonlóan elmés zene mégis fogósabb és dalcentrikusabb . Sokkal jobban szeretem, na.

Wanderer is jó lemez, ja, szeretem.
Idézet
 
 
#2 boozoo 2013-03-29 19:58
Ne mondd má, hogy kevés a fogós téma. Pl. a Dances of Death fő témája elég fogós, legalábbis szerintem.
Amúgy a Wanderer On The Edge Of Time is egy fasza lemez. Sőt. Az egész kompozíciót el tudom egymás után hallgani 3-4-szer. Aztán idegbaj.... :)
Jó nyomják a srácok. És örülök neki, hogy nem mennek át tucatba.
Idézet
 
 
+2 #1 Guest 2011-03-19 11:48
Nagyon jó banda ez. Nekem amúgy a következő lemez, a Kaleidoscope a kedvencem, de ez is nagyszerű. Kevés a fogós téma viszont, még a Watchtowerben is több van
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.