Shock!

december 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Waldemar Sorychta: „A zene a legnagyobb ajándék a szeretet mellett”

Waldemar SorychtaA 2010-es év végi Therion turnét vendégként az a Waldemar Sorychta bőgőzi végig, aki egyike az európai metal színtér legelismertebb producereinek, illetve akihez olyan legendás zenekarok köthetők, mint a Despair vagy a Grip Inc. A roppant nyílt és kedves, totál anti-rocksztár fazonú Waldemarral többek között a Gripben eltöltött időket is felidéztük.

Nem vagyok hozzászokva ezen a turnén az interjúkhoz, hiszen csak bőgőzni ugrottam be, a legtöbb ember azt sem tudja, ki vagyok. Ebből volt már pár vicces sztori, Dél-Amerikában pl. egy dedikáláskor csak lestek a srácok, hogy ki is lehetek. (nevet) Utolsóként ültem a bandából, és mindenki elhaladt mellettem. Marha vicces volt, mert közben egy csomó srácon olyan zenekarok pólói voltak, akiknek én voltam a producere. (nevet)

Mikor megtudtam, hogy te fogsz bőgőzni a turnén, egyértelmű volt, hogy veled szeretnék beszélgetni, mivel a Grip Inc. egyike a kedvenc bandáimnak.

Ezt mindig nagyon jó hallani. Sajnos a Grip óta nem jártam nálatok, de ha jól emlékszem, a bandával háromszor is játszottunk itt. Vagy lehet, hogy csak kétszer, nem is tudom...

Az biztos, hogy a Kreatorrel és a Lacuna Coillal voltatok nálunk.

Igen, lehet, hogy akkor csak kétszer, nem vagyok benne biztos. Sajnos eddig nem volt időm megnézni a várost. 1995-ben, mikor a Kreatorrel játszottunk iszonyatos ideg volt. Emlékszem, a hotel közvetlenül a koncertterem mellett volt. Mivel elég nagy helyen játszottunk, marha hideg volt odabent is. Mikor kiléptem a hotelből, azonnal elkezdtem vacogni, úgyhogy azt mondtam magamban, bassza meg, gyönyörű ez a város, de ilyen kutya hidegben nem lenne túl nagy móka bejárni. 1999 aztán már egy elég fura időszak volt a Grip életében, mire ideértünk a turnéval, már hetek óta nem volt túl jó a hangulat a bandán belül. Főleg Gus és Dave között voltak problémák, így azt a napot azzal töltöttük, hogy összeültünk és átbeszéltük a problémáinkat. Ma viszont végre volt időm városnézésre is. Négy órát sétálgattam és megmondom őszintén, nagyon élveztem. (Később tudtam meg a koncertszervező Kosinszky Gábortól, hogy Waldemar a Petőfi Csarnokból egész a Várig gyalogolt – K.G.)

Ez a rossz hangulat volt az oka, hogy a negyedik lemez előtt tartottatok egy jó nagy szünetet?

Az emberek sokszor gondolják, hogy szünetet tartok, de ez nem így van. Minden nap csinálok valamit, épp csak különböző periódusokra oszlik az életem. A Grippel sem volt szó szünetről, épp csak így alakultak a dolgaink. Vannak olyan periódusok, amikor mindenkit az érdekel, mit is csinálok éppen, máskor meg senki nem kíváncsi rám. Ez persze engem nem foglalkoztat, én csak teszem a dolgom. Épp most fejeztük be az új Sodom lemezt, ami igazán jól sikerült, és a visszajelzések is nagyon pozitívak. Azt veszem észre, hogy most megint rengeteg helyen felbukkan a nevem, és állandóan csörög a telefonom. Ettől függetlenül én korábban sem álltam le, csináltam a saját bandámat, az Enemy of the Sunt is. Te szereted amúgy az utolsó lemezünket?

A kedvencem az első anyag, de az Incorporatedet is nagyon szeretem.

Szerintem az volt a legjobb lemezünk, csak sajnos sokan nem értették meg.

Tudom, hogy nehéz erről beszélned, de tudnál mondani valamit Gus haláláról?

Nem szeretnék ebbe túl mélyen belemenni, mert még ma is nagyon fáj, ami történt. Azt tudnod kell, hogy Gusszal nagyon közel álltunk egymáshoz. Sokkal több volt ő nekem, mint az énekes a bandámból, sokkal inkább olyan volt, mint a testvérem. Persze voltak jobb és rosszabb periódusaink is, de azt hiszem, a barátság pont erről szól, arról, hogy mindig visszatalálsz a másikhoz. Pont egy hónappal az öngyilkossága előtt is együtt játszottunk. Az Enemy of the Sunnak szerveztem egy bulit, ahol nyomtunk egy 45 perces szettet majd tíz perc szünet után jött egy 50 perces Grip Inc. program Gus vendégszereplésével. Egyedül Dave hiányzott, de a dobosom az Enemyben szintén kurva jó, úgyhogy majdnem teljes volt a Grip-élmény. Mindenki nagyon jól szórakozott, Gus szemében is láttam a csillogást, és ez az este ismét nagyon közel hozott minket egymáshoz. Egy hónappal később kaptam a hírt, hogy öngyilkos lett. Sok minden összejátszott ebben, túl személyes dolgok ahhoz, hogy beszéljek róluk, de nagyon megviselt, ami történt. Az új Enemy of the Sun lemezen nagyon sok dal köthető Gushoz, sokat foglalkoztam a halálával. Van egy régi Grip dal is a lemezen, amit ugyan összepróbáltunk anno, de lemezre sosem került. Tudom, hogy Gus és Dave is nagyon szerette, úgyhogy befejeztem és ezt is felvettük. Sok szöveg is foglalkozik Gusszal, illetve felhasználtam két sávot a lemezhez, amin Gus beszél az öngyilkosságról. Négy vagy öt évvel ezelőtt egyszer már megpróbálkozott az öngyilkossággal, és akkor nagyon sokat beszélgettünk erről. Kértem, hogy soha többé ne próbálja meg. Megígérte, de sajnos később mégis megtörtént.

A Grip idők után volt egy bandája, a Rouge Process. Egy nótájukat hallottam, de nem tudom, lemezt egyáltalán kiadtak?

Ezt nem tudom, de volt Angliában egy punk-rock bandája már pár éve, a Monstrosity. Készítettek egy lemezt is, de azt hiszem, Gus túl sokat várt ettől a dologtól, úgy gondolta, ha kijön a lemez, minden gondja megoldódik. Ez is egyike volt annak a sok-sok személyes dolognak, amit az előbb említettem. Nagyon közeli kapcsolatban vagyok egyébként a bőgősükkel, és ő mesélte, Gus úgy gondolta, hogy ő mindenét feláldozza a bandáért, a többiek viszont nem tesznek eleget. Ezek mind-mind olyan személyes dolgok, amikről nem tudok beszélni a nyilvánosság előtt. Nem tudom, lehet, hogy egyszer fogok, de még képtelen vagyok rá. A legfőbb dolog talán az, hogy Gus depressziós volt. Sokan nem tudják ezt, de sajnos igaz. Gyógyszereket is szedett, de egy héttel az öngyilkossága előtt leállt velük, azt hiszem ez is közrejátszott a halálban.

És mi a helyzet Dave-vel? Szoktatok még dumálni?

Jaja, elég gyakran. Idén márciusban még jammeltünk is egyet. Németországban játszott egy hat állomásos dobklinikán. Abban a városban is felbukkantak, ahol lakom, úgyhogy felhívott, hogy hozzam magammal az egyik gitáromat. Fent van a Youtube-on egyébként, és sokan mondták is, hogy mennyire nem volt profi az egész. Egyszerűen csak felsétáltam, bedugtam a gitáromat a P.A.-be, ezért szólt ilyen szarul a cucc. Egyébként meg azt sem szabad elfelejteni, hogy tíz éve nem játszottunk együtt. A Hostage to Heavent és a Rusty Nailt nyomtuk el, és persze jammeltünk is egy kicsit. Nyilván nem volt tökéletes a felvétel, túl jónak sem mondható, de azt hiszem tíz év kihagyás után, próba nélkül még egész elfogadható is lett a végeredmény. Legalább mi jól szórakoztunk. Az elmúlt egy évben személyes okokból ismét nagyon közel kerültünk egymással Dave-vel, úgyhogy még az sem elképzelhetetlen, hogy valamikor újra együtt muzsikálunk majd.

Anno hogy jöttetek össze a Gripben?

Úgy indult minden, hogy producerkedtem a Voodoocult projekt első lemezén, ami Philip Boa bandája volt. Ő akarta Dave-et dobosnak, és sikerült is megdumálnunk a melóra. Mikor dolgozom egy lemezen, szeretek meggyőződni róla, hogy mindenki készen áll rá, hogy a legjobb formáját adja, hogy minden beleadjon a melóba. Át is repültem Dave-hez és három napot próbáltunk együtt a stúdiózás előtt. Kb. öt perce játszhattunk együtt, mikor feldobta, hogy kéne csinálnunk egy közös bandát. Nyilván nem gondolkodtam rajta sokat, úgyhogy igazán könnyen összeálltunk. Mivel Gust már régóta ismertem, szóltam neki, és meg is volt a banda.

A második Voodoocult lemeznél is te voltál a producer?

Nem. Az első is csak egy projekt volt nekem, egy lehetőség, hogy valami mást is kipróbálhassak. Sokan egyébként az gondolták, hogy a Grip is csak egy projekt volt, de ez nem igaz. Az egész életünket beletettük abba a bandába. Ezzel szemben a Voodoocult arról szólt, hogy az ember lemegy a stúdióba, gyorsan feljátssza, amit kell, aztán megy a saját dolga után. Ezzel szemben a Grip volt életünk fő meghatározója, ami persze nem azt jelentette, hogy mással nem foglalkoztunk, hiszen én producerkedtem, Dave egy csomó stúdiómunkát vállalt, Gusnak meg ott volt a punk-rock bandája, de a prioritás a Gripé volt. Ki tudja, ha Gus élne, lehet, hogy megint összehoznánk valamit. Az biztos, hogy 2011-ben kijön egy lemez, amit Gus emlékének ajánlunk. Ezen 5 vagy 6 kiadatlan Grip nóta lesz, illetve ki akarjuk egészíteni némi kis speckó cuccal, videókkal, ilyesmikkel is.

Koncertanyagotok nincs elfekvőben?

Videón sok bulit rögzítettünk, de igazán profi hanganyagot soha nem vettünk fel. Nincs olyan minőségi cuccunk, amit ki lehetne adni. Egyébként is úgy gondolom, hogy a koncertlemezek az igazán nagy bandáknak valók, mint pl. a Deep Purple.

Hogy kerültél végül is a Therionba?

Ha jól emlékszem, Christofert már 14 éve ismerem. A Woodhouse stúdióban futottunk össze. Én az emeletén dolgoztam, ő pedig valahol a földszinten. Fel kellett vennie néhány extra gitársávot, úgyhogy beugrottam a lemezre játszani kicsit, mint egy speciális vendég. A következő lemezre aztán már el is hívott, hogy pár témát nyomjak fel. Megmondom őszintén, már nem is emlékszem, miket játszottam. Két éve aztán megkeresett, hogy lenne-e kedvem beszállni a bandába. Én viszont úgy voltam vele, hogy túlzottan lefoglalnak a saját dolgaim, mindent a saját zenekaromba akarok beletenni, így nem éreztem helyénvalónak, hogy csatlakozzak egy másik zenekarhoz is. Ettől függetlenül mindig azt mondom a barátaimnak, az olyan zenekaroknak, akik többek, mint egy banda, akikkel együtt dolgoztam, hogy ha szükségetek van rám, hívjatok nyugodtan. A Therion vagy a Lacuna Coil is ilyen banda, így mikor Christofer hívott, természetesen segítettem. Az új lemez minden gitártémáját én játszottam fel, a turnén pedig bőgőzöm. (nevet) Nem tudom pontosan, mi történt a banda basszusgitárosával, de májusban csörgött Christofer és megkért, bőgőzzek a turnén. Elég sokat gondolkodtam a dolgon, hiszen Christoferen kívül senkit sem ismertem a bandából, még a nótákkal sem voltam tisztában, de végül úgy döntöttem, hogy elvállalom. Ez már csak azért is vicces, mert ahogy mondtam, jönnek a srácok dedikáltatni, de nem tudják, hogy ki vagyok, mert a képem nincs benne a borítóban, pedig minden gitárt én játszottam fel! (nevet)

A ReVamppel is kihoztál egy lemezt idén, de aztán kiszálltál a csapatból. Mi történt?

Nem így terveztem, de sajnos a személyes oldal nagyon megromlott. Néhány hónappal ezelőtt még egyáltalán nem voltam hajlandó beszélni erről, úgy voltam vele, hogy no comment. Azt azért elmondhatom, hogy nem így terveztem. Mikor elkezdtük, én is egy állandó bandát akartam. Később aztán rájöttem, hogy ez nem fog működni, úgyhogy inkább gyorsan kiszálltam.

Melyik a kedvenc bandád azok közül, akikkel együtt dolgoztál producerként?

Ez nem egy túl fair kérdés, mert minden bandához, akikkel dolgozom, szenvedéllyel viszonyulok. Ha nem tetszik az anyag vagy nem szimpatikusak a srácok, csakis a pénz miatt nem vállalom el. Minden banda mögé 100%-ig odateszem magam, ez pedig csak úgy képzelhető el, ha kedvelem őket és a muzsikájuk is tetszik. Nem akarok munkaként tekinteni a zenélésre. Szeretem, hogy mikor fölkelek, örömmel megyek vissza melózni a bandáimmal. Nyilván ez is munka, de csak úgy lehet jól csinálni, ha élvezed. Ha rossz napod van, akkor is oda tudod tenni magad, mert azzal foglalkozol, amit igazán szeretsz. A zene a legnagyobb ajándék a szeretet mellett, úgyhogy meg kell tartanunk magunknak, ami csak úgy lehetséges, ha csak azokat vállalom el, mik tényleg tetszenek. Szóval a válasz a kérdésedre az, hogy minden egyes bandát, akikkel dolgoztam, szeretek.

Nem volt egyetlen zenekar sem, akikre azt mondtad, legközelebb nem kérek belőlük?

Nem mondhatnám. Vannak persze bandák, akik befutnak, más producereket is kipróbálnak, és néha nagyon szomorú látni, hogy egy banda, akikkel évekig dolgoztál, akikkel együtt fejlesztetted ki a saját hangzásukat, kifordul magából. Nem szeretek azzal foglalkozni, hogy az utánam jövő producerek hogy dolgoznak, én csak a saját melómmal foglalkozom, de néha nem könnyű ezt látni. Természetes, hogy a bandák is ki akarnak próbálni más hangzásokat, más producereket, de néha látom, hogy az új producer totál félreérti a zenekart, és ezt nehéz elviselni. Azt, hogy évek munkáját teszik tönkre adott esetben egyetlen lemezzel.

Mik a terveid a jövőre?

A csapatom, a Borussia Dortmund épp most fog játszani, úgyhogy jövőre az ő bajnoki címüket tervezem ünnepelni. (nevet) Természetesen a zene, mint mindig. Remélem, az Enemy of the Sunnal ki tudunk fogni valami jó kis turnét. Szeretnék a saját csapatommal is visszatérni azokba az országokba, ahol a Therionnal játszunk, köztük Magyarországra is. Ez persze attól is függ, hogy az emberek mennyire kíváncsiak ránk. Mostanában sajnos egyre inkább azt látom, hogy rászarhatsz az asztalra, szétkenheted, aztán eladhatod művészetként. Sokszor, mikor hallom, hogy festők órákat gondolkodtak azon a két vonalon, ami a vásznon van, azt mondom magamban, nekem is vannak gondolataim, mikor a wc-n ülök, de nem akarom eladni azokat művészetként. (nevet) Ezzel csak azt akarom mondani, hogy sok banda van, aki nem biztos, hogy megérdemli azt, hogy ott legyen, ahol ma tart. Azt gondolom, a zene különösen nehéz biznisz ebből a szempontból. Ha mondjuk a kocsid elromlik és elviszed a szerelőhöz, és ő nem javítja meg, de elmondja, hogy mennyire királyul megszerelte, egyszerűen elküldöd a francba, hiszen a kocsi nem működik. De a zenében pont ennek az ellenkezője történik. Ha valaki egyfolytában arról pofázik, hogy mennyire jó, egyszer csak beindulnak a lemezeladások, még akkor is, ha a zene egy rakás szar. Mindenhol máshol bizonyítanod kell, hogy jó vagy, hogy alkottál valamit, de a zenében elég, ha csak nagy a pofád.

Mi az élet értelme?

Hogy olyan sokat élj, amennyit csak tudsz, mert az élet sajnos elmúlik. Nyilván ezt mindenki tudja, de Gus halála óta nagyon sokat gondolkodom ezen. Egyszer csak kapsz egy telefonhívást, hogy valaki, akit szeretsz, nincs többé. Csak az marad utána, amit alkotott. Gus esetében a dalai, a szövegei. Az élet értelme szerintem az, hogy minden nap próbálj meg jobb ember lenni. Én azt akarom elérni, hogy mikor már nem leszek, az emberek úgy gondoljanak rám, mint egy jó emberre. Azt hiszem ez a legnagyobb megtiszteltetés, amit az ember elérhet. Épp ezért kell minden nap megtenni a lehető legtöbbet azokért, akik vannak neked. Fontos az is, hogy hagyj magad után valamit, amiben jó vagy, ami a lelkedből jön. Minden embernek van ilyen, épp csak mindenkinek más és más. Nekem a zene az, de mindenkinek van valamije, amiben sokat tud nyújtani. Ne kövess másokat, hanem találd meg a saját utad, és ebben tedd meg, amit tudsz, mivel mikor elmész, csak ez marad majd utánad.

 

Hozzászólások 

 
#1 Guest 2011-01-04 17:03
Bocsi , csak a ucsó kérdésre reagálnék amit mindig olvasok e oldalakon ........kedvelem .

Szerintem az élet értelme felkészülni egy jobb életre (örökévalóság) ahol nincs bün , gonoszság ,halál, betegség és mások az emberek belső motívumai az igazi életre .

Amúgy mindig várom ezt a kérdés interjuk végén , mert érdekel, hogy mit mondanak a kedvenc / nem kedvenc zenészeim ...Víg új évet , jó munkát .
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.