Shock!

október 21.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Therapy?: 20 év, egy pillanat

Therapy?Majd félórás fel-alá rohangászás, néhány telefon, és a biztonsági őrök őrületbe kergetése után csak sikerült a Fezen fesztivál második napján eljutnunk a Therapy? öltözőjébe. Annak ellenére, hogy a srácok egy TV-stábot vártak, készségesen álltak rendelkezésünkre, a futó látogatásból pedig egy húszperces, igen jó hangulatú beszélgetés kerekedett a zenekarral, melynek zanzásított verziója alább olvasható.

20 év, ez hihetetlenül sok... Gondoltátok volna a kezdetekkor, hogy a zenekar még húsz év múltán is itt lesz?

Andy Cairns: Egyáltalán nem. Nem az a fajta banda vagyunk, akiknek pontosan kidolgozott karrier-tervük van. Nem is tűnik olyan hosszú időnek ez a húsz év egyébként, annak ellenére, hogy sok fiatal, akikkel a turnékon találkozunk, még meg sem született, mikor kihoztuk az első lemezünket. (nevet) Nem hiszem, hogy bármikor is gondoltunk volna ilyesmire, de az biztos, hogy nagyon örülök neki, sőt büszke is vagyok rá, hogy 20 éves a zenekar.

Michael McKeegan: Azt hiszem, hogy a legtöbb dolog, amit zenekarként csináltunk, nagyon természetesen, szinte magától jött. Soha nem agyaltunk műfajokon, terveken, ha hoztunk egy döntést, az mindig azért történt, mert az adott szituációban döntenünk kellett valahogy. Szerencsére legtöbbször jó döntéseket hoztunk, ezért vagyunk még mindig itt.

A turné néhány állomásán eljátszottátok a teljes Troublegum lemezt. A mai napig ez a legsikeresebb anyagotok, de elmondhatjuk róla azt, hogy ez a definitív Therapy? lemez?

Andy: Nem, azt hiszem ez sokkal inkább egy definitív kilencvenes-évekbeli lemez. Egy mérföldkő nemcsak a zenekar, de a kilencvenes évek alternatív rockzenéjében is. Egy lemez, amit mindenki emleget. Hogy van-e definitív Therapy? album? Szerintem nincs!

Michael: Mivel a zenénk rengeteg elemből épül fel, és a lemezeink is sok esetben teljesen eltérőek egymástól, nem hiszem, hogy beszélhetünk olyan albumról, ami a zenekar összes arcát megmutatja, teljes repertoárját felvonultatja. Mindig volt valami új ötlet, új kísérlet, és pont ezért izgalmas még ma is itt zenélni, hiszen a mai napig igyekszünk új megoldások felé nyitni. Azért készítünk új lemezt, mert úgy érezzük, vannak bennünk új dolgok, kipróbálásra váró ötletek.

A Troublegum utáni lemezekkel egyre zajosabb irányba fordultatok. Ki akartatok törni „a banda, amelyik a Troublegumot készítette” skatulyából?

Andy: Nagy kiadónál voltunk, és óriási volt rajtunk a nyomás, hogy újra olyan sikerszámokat tegyünk le az asztalra, mint mondjuk a Screamager. Mi viszont nem akartuk önmagunkat másolni. Úgy gondolom, hogy a három legfontosabb lemezünk az első, a Babyteeth, a Suicide Pact és a Crooked Timber. Mindhármon vannak hasonló ötletek, de ami még fontosabb, hogy mindhárom totál ugyanabban a szellemiségben született. Nem voltak szabályok, teljesen szabadon írtuk ezeket a lemezeket, semmilyen kötöttséggel sem törődve.

Michael: Minden lemez azt mutatja, hogy éppen akkor milyenek voltunk, mint zenekar. Ez persze egy csomó embert feldühít, hiszen nem azt kapják, amit vártak tőlünk, de nem foglalkozunk ilyesmivel. Mindig olyan muzsika kerül az aktuális lemezre, ami akkor éppen jön belőlünk.

Andy: Azt hiszem a Therapy? változatosságának főleg az az oka, hogy mindannyian másféle zenéket hallgatunk. A lemezgyűjteményünkben aztán tényleg minden van. Mikor lemegyünk a próbaterembe, és elkezdjük összerakni az új ötleteket, soha nem az jár a fejünkben, hogy csinálunk egy albumot a rajongóknak és eladunk belőle egymillió példányt. Abban a pillanatban az hat ránk, amit akkor hallgatunk, amiket szeretünk.

Az utolsó két lemezzel aztán mintha ismét egy dallamosabb irányba fordultatok volna.

Andy: Nem tudom, a One Cure lemezre ez mindenképpen igaz, de a Crooked Timberre kevésbé. Ezen ugyanúgy ott vannak a nyersebb, keményebb dalok is, mint a dallamosabb témák.

Michael: Azt hiszem, a Crooked Timber tökéletesen példázza azt, hol tart most a zenekar.

Milyen érzés volt élőben eljátszani a teljes Troublegum lemezt?

Andy: Mikor kitaláltuk, hogy el kéne nyomni az egészet, igazából a rajongóinknak akartunk kedvezni, megköszönni nekik az elmúlt évek támogatását. Az első buli elég rosszul kezdődött, hiszen már az első nótánál elszállt a cuccom. Sikerült rendbe hozni, majd újra elfüstölt. Kezdtem kurva ideges lenni, de végül mindent sikerült meghekkelni, a buli pedig kifejezetten jól sikerült. Nagyon élveztem a Troublegum próbákat is, amik a Crooked Timber felvételének stresszesebb hónapjai után egy totál laza, stresszmentes időszakot jelentettek. Jó móka volt!

Michael: Szerintem a legjobb Troublegum bulik még előttünk állnak. Az első pár ilyen koncert alatt összeállt a program, úgyhogy az elkövetkezendő fellépéseink még az eddigieknél is jobbak lesznek.

Melyik volt a zenekar legjobb időszaka?

Neil Cooper: Lehet, hogy furcsán hangzik, de mi nem azok a fickók vagyunk, akik leülnek és azon gondolkodnak, mik voltak a legszebb idők, hanem mindig az adott szituációból szeretnénk kihozni a legtöbbet. Majd ha nyugdíjba vonultunk, lesz épp elég időnk visszatekinteni, addig viszont a jelenre koncentrálunk.

Michael: Mindig volt valami, amit élvezni tudtunk: amikor megjelent egy új lemez, új turnéra mentünk, ahol együtt játszhattunk egy rakás remek bandával. Igyekszünk az apró dolgokat is élvezni.

Mitől sikeres a Therapy?, mi visz titeket előre? Van valami titkotok?

Andy: Soha nem akartam színész vagy politikus lenni, soha nem akartam sok pénzt keresni, mindig csak zenélni szerettem volna. Persze, amikor épp új lemezszerződés után kajtatsz, az stresszes lehet, de ez azzal jár, hogy az ember egy zenekarban játszik. Szóval talán az a titkunk, hogy rendkívül elkötelezettek vagyunk.

Michael: Fogalmam sincs. Mindig azt játsszuk, amit szeretünk, elsősorban önmagunknak. Persze ha ez másoknak is tetszik, az csak hab a tortán.

Neil: Nagyon fontos szerintem, hogy odafigyeljünk egymásra, tiszteljük egymás véleményét, és hogy meghallgassuk a másik ötleteit. Néha persze harag és gyűlölet is van a zenekaron belül, ami természetes, de mivel figyelünk egymásra, az ilyen dolgokat mindig sikerül leküzdeni, túllépni rajtuk. A legnagyobb fegyverünk talán az, hogy remekül tudunk csapatként együtt dolgozni.

Tudnátok valami vicces sztorit mesélni a múltból? Bármi jöhet, ami a színpadon történt veletek.

Andy: Ilyesmi volt egy rakással. Bulgáriában például leestem a színpadról. Aztán volt, hogy meztelenre vetkőztem, de üveg is repült már el pár centire a fejemtől. Rengeteget tudnék mesélni. Szép idők voltak! (nevet)

Happy People Have No Stories! Egyetértetek?

Andy: A boldog és elégedett embereknek biztosan nincsenek! (nevet)

Mi az élet értelme?

Andy: Az élet értelme? Nem tudom. Talán valami olyasmi, hogy élvezzük az életet, ami megadatott. Érezzük jól magunkat, amíg itt vagyunk.

(még több cikkért kattints a bevezetem.hu-ra)

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.