Shock!

november 19.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Royal Hunt: „Ha valamit utálok, az a rocksztárság”

Royal HuntKét évvel ezelőtt a Royal Hunt sajnos lemondani kényszerült a már jó előre beharangozott, első magyarországi fellépését, így mikor kiderült, hogy az André Andersen vezette brigád idén pótol, kapva kaptam az alkalmon, hogy elbeszélgessek kicsit a főnökkel.
Érdekes, hogy néhány emberről mennyire fals kép él a köztudatban! A rengeteg tagcsere és a mindent elborító billentyűvirgák miatt Andrét egy igazi egomániás, morózus zsarnoknak képzeltem, valahol a Malmsteen/Blackmore vonalon. Később aztán két perc alatt kiderült, hogy amellett, hogy egy roppant vidám fickó, iszonyatosan szeret mesélni, ráadásul még a barátságot is előrébb helyezi a zenekari érdekeknél.

Üdvözöllek végre-valahára Budapesten, volt időd szétnézni kicsit nálunk?

Nagyon kevés, kb. három és fél perc. Ráadásul holnap már megyünk is tovább. Most meg nem mondom, mi a következő állomás, viszont messzire megyünk, vagy 1000 kilométernyire, úgyhogy ahogy vége a bulinak már pakolunk is, aztán uzsgyi.

Két évvel ezelőtt sajnos le kell mondanotok a magyar bulit, mi történt pontosan?

Volt egy német promóterünk, aki szerzett egy szponzort a turnéra. Minden jól is működött, lenyomtuk kb. a kör felét, aztán nem is tudom, mi történt. Ültem a buszban és egyszer csak kaptam egy telefont, hogy elfogyott a pénz. Nem volt választásunk, a busz, a személyzet, minden pénzbe került, úgyhogy le kellett mondanunk a turnét. Iszonyúan sajnáltam. Miután hazamentünk, olyan másfél hónap múlva gyűltünk össze, és kezdtünk újra koncertezni Finnországban, Oroszországban. Most az egész kicsit másképp működik, nincs szponzor, úgyhogy nem kell lemondanunk bulikat! (nevet)

És eddig milyen a turné?

Oh, nagyon király, főleg, hogy olyan helyeken játszunk, ahol még soha! Görögország, Románia, Bulgária vagy épp Magyarország. Kicsit meg is vagyok lepve, hogy ilyen jól mennek a dolgok. Mikor egy új országba mész abszolút nincsenek elvárásaid, lehetnek tízen, de akár ezren is, ez tök jó!

A rajongók hogy fogadták Markot?

Elég jól.  Én mondjuk nem vagyok annyira benne ezekben az internetes dolgokban, de a dobosunk, Alan folyton figyelemmel kíséri a fórumokat. Szerintem jó húzás volt, hogy kb. egy fél évig titokban tartottuk, hogy Mark az énekesünk, így mikor nyilvánosságra hoztuk, már megvolt egy kész anyag, nem kellett az embereknek spekulálni, hogy fog a banda megszólalni vele. Mikor kész lett az anyag, kiraktuk a honlapunkra, mindenki meghallgathatta, ezzel kiküszöböltük a találgatásokat. Ráadásul Mark elég jól végzi a dolgát, olyan, mint egy tökéletesen működő gépezet; rengeteg helyen énekelt már, és hozzánk is könnyen beilleszkedett. Azt hiszem, eddig négy bulink ment le együtt, és minden ok volt. Persze az első koncert mindig kicsit nyögvenyelős, aztán a második már jobb, a tegnapi szófiai buli viszont tökéletesre sikeredett, minden remekül működött.

Biztos ezerszer kérdezték már tőled, de végül is mi történt John Westtel?

Elég nehéz elmagyarázni, pedig nagyon egyszerű a dolog. John 8 vagy 9 évig énekelt a bandában, és egy idő után elértük azt a szintet, amin megrekedtünk, úgy értem, nem tudtunk előjönni már semmi újjal. Bármit csináltunk, egy picit hasonló volt, mint a korábbi dolgok, kicsit meg is fáradtunk talán. Még nem tudtam, hogy a Paradox második része lesz ez a lemez, de mikor befejeztem az első két dalt, már akkor sem John hangját hallottam a fejemben. Mások voltak a dallamok, más volt a hang. Írtam még pár nótát, és ugyanez volt a helyzet. Ezt el is mondtam Johnnak, leültünk beszélgetni nálam – egyébként nagyon sokat lakik a házamban – legurítottunk pár italt, és mondtam, neki, hogy sajnálom, de ez van. Szerencsére megértett, aztán még vagy egy hétig együtt próbáltunk, sokat beszélgettünk, és ő is azon az állásponton volt, hogy rendben van ez így, legalább több időt tud tölteni a három éves lányával, esetleg felvesz még egy szólólemezt. Később aztán még lenyomtunk együtt öt vagy hat koncertet és szerencsére azokkal sem volt semmi baj, nem veszekedtünk, máig is nagyon jó barátok vagyunk.

Eléggé meglepő azért, hogy egy remek stúdió- és egy még jobb koncertlemez után váltottatok.

Semmi dráma nem volt, épp csak kicsit mozdulnunk kellett. Még azt sem mondhatom, hogy más irányba akartam volna vinni a zenét, mert nem. Épp csak Mark segítségével sikerült továbblépnünk, hiszen ő teljesen máshogy énekel, mások a dallamai. Drámaibb, színpadiasabb, John viszont maga volt az erő, amit imádtam benne, kicsi Glenn Hughes, kicsi R & B is volt a hangjában, tényleg imádtam. Mark totál más iskolát képvisel, egyrészt sokkal metalosabb, de magasztosabb is, és pont erre volt most szükségünk.

Hogy találtátok meg?

Igazából ő talált meg minket. Interneten keresgéltünk, és kaptunk vagy 70 lemezt mindenféle énekessel. Kezdetben én magam nézegettem át az anyagokat, végül hármat vagy négyet választottam ki. Ezeket a finalistákat mutattam meg a többieknek, de még ekkor sem tudtuk, melyiken ki énekel. Végül közösen választottuk ki Markot és még egy srácot. Markkal beszéltem később telefonon, és nagyon szimpatikusnak is tűnt, aminek külön örültem, mert ha valamit utálok, az a rocksztárság. Ha egy új ember kerül a zenekarba, az olyan, mintha egy új családtag érkezne, fontos, hogy passzoljon közénk. A stúdióban még csak elvagytok egymással, de a turnébuszon hamar kijön, ha valaki nem való a bandába. Később aztán lógtunk is pár napot együtt, mászkáltunk, ilyesmik és Mark tökéletesen megfelelőnek látszott. Csináltam egy barbecque partyt otthon, ahol ott volt az egész zenekar, Mark is, söröztünk, dumáltunk, és végül azt mondtuk, ok, maradhatnál pár hetet, és felvehetnénk a lemezt! (nevet)

És ki volt a másik fickó?

Sajnos nem árulhatom el.

Beszéljünk az új lemezről! Hogy jött az ötlet, hogy felvegyétek a Paradox második részét?

Ahogy már korábban is mondtam, nem terveztem el előre, egyszerűen csak írtam pár nótát, amik kicsit erre is emlékeztettek meg arra is, nem is tudtam őket igazából hova tenni, aztán egyszer csak jött Alan a dobosuk, aki azt mondta, tiszta Paradox a cucc. Folytattam a dalok írását, és tényleg olyan dalok jöttek sorra, mint a Paradox idején, ilyen nagyon melankolikus, de ugyanakkor kemény témák. Később aztán megírtam a sztorit, ami a tulajdonképpen egy párhuzamnak vagy folytatásnak is tekinthető. Ráadásul nem is én írtam a sztorit, hanem a sztori talált meg engem, annyira könnyen született meg. Ami a vicces az egészben, hogy mikor 1997-ben megírtuk a Paradoxot, mindenki próbált kisajtolni belőlem egy folytatást, de nem akartam megírni, mivel nem volt akkor bennem ez a muzsika, így megszületett a Fear meg a további albumaink. Nem volt meg az az atmoszféra, ami most öntudatlanul újra előjött belőlem.

Érdekes, zeneileg én egyáltalán nem érzem azt, hogy ez a lemez a Paradox folytatása lenne, inkább úgy gondolom, van benne mindenből egy kicsi, ami Royal Hunt.

Csak eltelt tíz év, igazad van. Más a sound, sokkal jobban szól, mások játszották fel, minden megváltozott, viszont a hangulata, ezek a nagy ívű, epikus dalok azok, ami miatt megvonható a párhuzam az egyes Paradox-szal; meg persze a történet.

Ha már folytatásokról beszéltünk, volt két szólólemezed korábban, lesz esetleg harmadik is?

Nem hogy lesz, de már volt is! Azon mondjuk nem rockzene van, inkább zongoralemez és 2002 körül jött ki. Sokan kérdezték egyébként, hogy miért csináltam meg, és ez is egy jó kis sztori egyébként… egész éjszaka tudnék neked sztorikat mesélni! (nevet)
Épp kevertem a második lemezemet, a Black on Blacket egy olyan stúdióban, ahol általában filmzenék készülnek. Egyik nap épp nem volt dolgom, mászkáltam a stúdióban, ami egy hihetetlen nagy komplexum volt 7-8 kisebb teremmel, és ráakadtam egy szobára, benne egy gyönyörű zongorával. Egyszerűen csak leültem és elkezdtem játszogatni rajta, erre betoppant az egyik cimborám, aki segített felvenni a Black on Blacket, és mondta, hogy ezt ki kéne adnom. Jót röhögtem, de becsípődött az ötlet, úgyhogy egy vagy két év múlva vissza is tértem hozzá. Volt egy csomó klasszikus témám felvéve, és kíváncsi lettem, mit lehet kihozni ezekből, úgyhogy elkezdtem dolgozni rajta. Inkább klasszikus zenét képzelj el, némi jazz, rock meg blues beütéssel itt-ott. A Time Will Tellt is átgyúrtuk, kis flamenco gitár, cselló stb. Jó móka volt, két éjszaka alatt vettem fel az egészet! A keverés is csak egy nap volt, hiszen volt egy zongora, aztán minden második nótában egy kis cselló és kész, nagyon nem volt mit mixelni. A leggyorsabb lemezem, akár a megírását, akár a feljátszását vesszük. Ráadásul marha nagy siker is lett, elment belőle vagy 75.000 darab Japánban meg Amerikában, Kanadában. Három-négy élő fellépésünk is volt vele, tök jó volt, teljesen más, mint a Royal Hunt. Ezek a dolgok tartanak életben, időről időre csinálok valami totál különbözőt is a Royal Hunt mellett, amitől feltöltődöm és a RH is izgalmasabb, érdekesebb lesz.
Visszatérve az eredeti kérdésre, hogy lesz-e újabb lemez, azt egyelőre nem tudom. Mielőtt elkezdtük volna a turnét, pont aznap, mikor az új lemezt befejeztük, hívott egy filmproducer, hogy egy sorozatnak kéne zenét írnom. Ez meg aztán végképp egy teljesen más műfaj. Marha nagy élmény volt, elhiheted. Főleg, amikor olyanokkal hívott fel, hogy ide kéne egy kis tangó! Én meg, mi van?! Haha! Feltúrtam anyukám régi lemezeit, hallgattam egy kis tangót, nagy móka volt. Aztán kezdődött a turné, úgyhogy a tangótól most elbúcsúztam egy kis időre.
Talán ha vége a turnénak, és nem hozunk ki mondjuk egy dvd-t, ami szintén tervben van, talán akkor csinálok valami szólót, csak úgy, de pontosat még nem tudok.

A turné előtt felröppent a pletyka, miszerint dobos problémáitok vannak…

Nem, nincsenek, Alan a dobosunk továbbra is, épp csak született egy gyermeke a koncertek előtt pár héttel. A feleségének valami szuper állása van, menedzser egy informatikai cégnél, jó sokat keres, és ha Alan eljött volna velünk turnéra, akkor a feleségének kellett volna otthon maradnia a picivel, az állásából meg kirúgták volna. Így aztán két-három hónapra kerítettünk egy helyettest, de Alan nyár elejére visszatér, a fesztiválokat meg a Deep Purple-lel közös négy-öt koncertet már együtt adjuk. Most viszont szüksége volt pár hónapra, hogy a családjával lehessen. Szerencsére tökéletes helyettest találtunk, Magnus nagyon jó srác, remekül dobol és még jó arc is. Összesen pár hetet gyakoroltunk vele, de eddig minden rendben volt.

Ha már tagcsere, mi volt az oka annak, hogy az Eyewitness után elég komoly változások voltak az addig szilárdnak mondható felállásban?

Hát igen, Jacob és Steen is kilépett, de szerencsére ők is jó barátok a mai napig. Nem is tudom, Steenel azt hiszem 17 évet zenéltünk együtt, ameddig még a házasságok sem tartanak. (nevet) Talán kicsit megfáradtunk, nem tudom. Steenek is két gyermeke van, nem miattuk lépett le, de az biztos, hogy belefáradt a dolgokba. Amikor látod, hogy valaki már így viszonyul a zenéhez, mindenkinek jobb, ha kiszáll. Mondok neked valamit, ha felhívtam volna Steent, hogy szükségem van rá a turnén, itt lenne ma is, de nem várhatom el ezt, ha nem érzi már jól magát tőle. Jacobbal ugyanez a helyzet! Ő pop bandáknak producerkedett egy kicsit, Steennek meg ott volt a Cornerstone, de azt hiszem, most abbahagyta azt is, mivel ugyanúgy turnéznia kellett volna. Helyette van egy normális állása, és boldog, mivel rendes időben dolgozik, esténként meg otthon van a családjával.

Akkor a Cornerstone sztorinak vége?

Nézd, nem vagyok igazán autentikus forrás, mivel nem tudom, mi történik a Cornerstone-ban, de az én véleményem szerint kicsit belefáradtak a srácok a muzsikálásba. Marha nagy melóval jár a zenekarosdi, ha meg családod is van, még nehezebb. Mostanában is szoktunk találkozni Steenel, iszogatunk, dumálgatunk, tényleg mindenki oda szokott gyűlni a házamba - még az első énekesünk is. Úgy gondolom, hogy a Royal Huntban az első dolog, hogy először is barátok vagyunk és csak utána muzsikusok. A zenekar 20 éve létezik, és ennek ez az oka, hogy a legfontosabbnak a barátságot tartjuk, és csak utána jön a zene.

Ha már szóba került az Eyewitness, áruld már el, miért kellett abbahagyni a lemezt a legjobb szám kellős közepén?!

Haha, az egész egy vicc volt! John nagyon ráfeküdt, odatette magát, egy igazi arcbamászó dal lett, és úgy gondoltam, mindenki kiakadna, ha egyszer csak abbahagynánk! John persze totál ledöbbent! Volt egy régi lemezjátszóm, azzal vettem fel ezt a krrzzsrs hangot, John meg csak ült és fogta a fejét! „Meg vagy őrülve, nem csinálhatod ezt!” (nevet) Aztán megmutattam neki a végeredményt, és ő is rápörgött! Csak egy jó poén.

Markkal gondolom hosszú távon tervezel…

Ha új ember jön a bandába, mindig hosszú távra tervezek, de sosem lehet tudni, mi történik. Jelenleg tök jól vagyunk, mindenki boldog, és optimistán tekintünk a jövőbe. Mondjuk annyi mindent átéltem már, hogy max. féléves periódusokban gondolkodom. Meglátjuk, mi lesz, sosem tudhatod…

És mi a helyzet D.C. Cooperrel?

Ő az egyetlen ember, akiről nem tudok semmit azok közül, akik valaha is megfordultak a Royal Huntban. A szakításunk nagyon csúnya volt, pedig én nem akartam, hogy az legyen. Azóta nem is beszéltem D.C.-vel, de biztos vagyok benne, hogy ő sem büszke arra, ahogy akkor viselkedett, mert normálisan is befejezhettük volna. A fő probléma – már ha jól emlékszem 9-10 év távlatából – az volt, hogy totál más emberek vagyunk. Benne nagyon megvan ez a rocksztár attitűd, bennem meg egyáltalán nincs. Neki a hírnév, a csillogás fontos, nekem meg az, hogy minőségi, jó emberekkel legyek körülvéve, velük muzsikálhassak. D.C. hozta ezeket a díva dolgait, hogy nézek ki, blablabla. Én nagyon nem ilyen vagyok, de tudtam ezzel együtt élni, bár – talán épp ezért - az összes énekesünk közül D.C. volt a legrövidebb ideig a bandában, mindösszesen két és fél évig. Csináltunk pár remek lemezt, ráadásul tényleg egy hihetetlen énekes, de a többiek a bandában nem nagyon tudták elviselni. Úgy jöttek zenélni, mintha melózni mennének. Egy rövid ideig ki lehet ezt bírni, de hamar besokallsz. Végül az egyik turné után ultimátumot kaptam Steentől és Jacobtól, hogy vagy D.C. megy, vagy ők. Steent 1988 óta ismerem, ráadásul a barátom, Jacob szintén, úgyhogy egyértelmű volt a választás. Mindenkinek tele volt a hócipője, D.C.-nek semmi nem volt jó, kicsi az öltöző, hideg a víz, mindig volt valami, nem tudott élvezni semmit. Vannak olyan emberek, akiknek a pohár félig tele van, D.C.-nek viszont mindig félig üres volt. Hiába mondtuk neki, hogy élvezze, hogy itt vannak az emberek, van egy jó bandája, érdekli az embereket a muzsikája, osztogathat autogramot, de mindig volt valami baja, és csak arra tudott koncentrálni. Az utolsó csepp az volt nálam a pohárban, mikor a Paradox idején, D.C.-vel adtunk egy interjút. Alan akkor szállt be a bandába, D.C. meg 20 percig beszélt, és meg sem említette, hogy új dobosunk van. Mondtam is neki, hogy ez annyira jellemző. Na, ezért ő az egyetlen, akivel nem beszélünk azóta sem… nincs miről.

A Mission lemez sztorija Bradbury Marsbéli krónikák című könyvét dolgozza fel, úgyhogy gondolom, szereted a sci-fit.

Igazából nem. Talán ez volt az egyetlen sci-fi, amit élveztem. Ráadásul nekem inkább filozófiai könyv, mint tudományos-fantasztikus. Bárhová rakod az embereket, nem tudnak túllépni önmagunkon. Itt a lehetőség, hogy új életet kezdhessünk a Marson, de persze pár év múlva minden pontosan ugyanolyan lesz, mint a Földön. Igazából ez fogott meg, ráadásul talán a Paradox lemezzel is párhuzamba állítható. Jézus meghalt a bűneinkért, ez volt az eredendő feláldoztatás, aztán ha megnézed, semmi nem változott, mondhatnánk, a semmiért halt meg, az emberek ugyanolyanok maradtak. A Mission is ezzel foglalkozik, elmehetsz egy másik bolygóra, rakhatod az embereket más környezetbe, semmi sem fog változni.

Utolsó kérdés jön, kérlek, mondd meg, mi az élet értelme!

Bárcsak lenne ötletem… Nem tudom, istenem, most nagyon filozofikus leszek. Szóval, nincs egyetemes élet értelme, ez mindenkinek más és más, ugyanis mindenki máshogy éli az életét. Nem hiszem, hogy lenne fönt egy szakállas fickó, aki irányít minket, de ha mégis van, akkor nagyon okosan csinálja, mert nagyon mások vagyunk, és ezért marad izgalmas az élet.

Ne haragudj, de muszáj elmesélnem, hogy múlt hét végén kissé italoztunk néhány cimborával, egyikük pedig a lelkemre kötötte, hogy kérdezzem meg, szereted-e a Pet Shop Boyst?

A Pet Shop Boyst? Nem, miért?

Volt egy daluk, a Go West…

…ó, bazmeg! (Sickfuck)

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.