Hét tavaly nyári koncerten rögzítette új, élő albumát a Prong aktuális felállása, azaz Tommy Victor énekes/gitáros, Christopher Dean basszer és Tyler Joseph dobos. A Live And Uncleansed az SPV/Steamhammer gondozásában jelent meg március 6-án, mi pedig ennek alkalmából beszélgettünk egy igen alaposat Tommyval. Az interjú során természetesen nemcsak az aktuális kiadvány és a jelenlegi történések, hanem a legendás zenekar múltja is szóba került.
A tavalyi turnén igen masszív programmal léptetek fel, hiszen több mint két órát töltöttetek a színpadon, és többek között a teljes Cleansinget is eljátszottátok. Adódik a kérdés, hogy miért pont a lemez megjelenésének harmincegyedik évfordulóját ünnepeltétek meg?
Az egész úgy indult, hogy közösen turnéztunk a Life Of Agonyval, akik épp a River Runs Red lemezük harmincéves évfordulóját ünnepelték. Úgyhogy arra gondoltam, talán nekünk is kéne valami hasonlót csinálnunk a Cleansinggel. Aztán végül csak a harmincegyedik évfordulóra jött össze. Na és? Szóval tőlük nyúltuk az ötletet, de amúgy is meg akartuk csinálni a dolgot régóta, csak mindig halogattuk. Mindenki folyamatosan kérdezgette: na, lesz huszonöt éves, jubileumi Cleansing-turné? Persze! És harmincéves? Jaja, biztosan! Aztán sose jött össze, mert ezer más dolog történt az életben. Szóval tologattuk a dolgot folyamatosan, de aztán végre csak sikerült megvalósítani. Elég sok meló volt összeállítani a programot, ettől egy kicsit tartottam is. De végül megcsináltuk. És az egész pont egybeesett azzal, hogy a Steamhammer előállt az ötlettel, csináljunk egy élő lemezt. Szóval végül minden tökéletesen összejött, az időzítés is abszolút stimmelt.
Az nem merült fel benned, hogy a teljes koncertprogramot kiadjátok dupla albumként?
Eleinte ezt szerettem volna, de a kiadónál azt mondták, maradjunk tömörek, és koncentráljunk a Cleansing dalaira. Viszont még arról sem került fel végül az összes szám a lemezre. Akartam rá ugyanis pár újabb Prong-dalt is, például a Revenge-et, az Ultimate Authorityt vagy a However It May Endet. Tudod, hogy összekössük az új korszakot a klasszikus albummal.
Pénzügyi szempontból egyébként van még értelme 2026-ban élő lemezt kiadni?
Fogalmam sincs, mi zajlik manapság a lemeziparban. Komolyan. Rendszerint azon is meglepődöm, hogy az emberek egyáltalán vesznek még CD-t. Nekem már lejátszóm sincs. Szóval nem tudom, van-e még az ilyesminek igazán értelme. De a kiadó így döntött, ez az ő ötletük volt. Nagy rajongója vagyok a Killing Joke-nak, de valahogy sosem hallgattam sokat az élő felvételeiket – inkább a stúdiólemezekre koncentráltam. Pedig rengeteg koncertanyaguk van. Pont tegnap viszont csak úgy beraktam egyet, és teljesen ledöbbentem: „Hű, ez mennyire jó!" A legjobb dalaik egy csomagban, és az az energia... egyszerűen brutális! Szóval lehet, hogy iksz év múlva a Prong-rajongók is előveszik majd ezt a koncertlemezt, és azt mondják majd, hogy tök jól szól. Ha nagyobb távlatban nézem a dolgot, szerintem a bandáknak továbbra is szükségük van az ilyen kiadványokra a katalógusukban. Hogy sok pénzt hoz-e? Kétlem, de ki tudja!
Eleve az volt az elképzelésed, hogy ilyen nyersen szóljon az anyag, hogy ne legyen rajta semmiféle utómunka?
Azt szerettem volna, hogy pont úgy jöjjön ki a lemez, ahogy élőben játszottunk. Viszont mindenki azt mondta, hogy ez lehetetlen. Na, ettől csak még jobban megmakacsoltam magam, hogy akkor is megvalósítjuk az eredeti elképzelésemet! Rögzítettük az összes koncertet, aztán végighallgattam mindet, hogy kiválasszam a legjobb felvételeket. Ez persze elég pepecselős meló. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha egyetlen estét rögzítünk, aztán a stúdióban kijavítjuk a felvételt... De szerintem fontos, hogy azt adja vissza a végeredmény, amilyenek a koncertek valójában voltak – főleg ének szempontjából. Tudtam, hogy ha bemegyek és újraénekelem a sávokat, túl precíz leszek, elkezdek finomkodni, és elveszik a nyersesség, az erő. Szóval inkább meghagytunk mindent úgy, ahogy volt. A Killing Joke-nál is ugyanezt éreztem: hallgattam az élő felvételeiket, és pont attól volt jó, hogy nem javítgatták agyon az éneket. Régebben a Grateful Dead is rengeteg koncertet rögzített, és azokat is imádom hallgatni. A Pearl Jam is sok élő anyagot ad ki, még a Sirius XM-en is van külön csatornájuk. Mikor ezeket hallgattam, mindig azt gondoltam: „Ez így jó." Nem tökéletes az ének, de ettől élő, ettől igazi. A turné hangmérnöke persze próbált lebeszélni. Azt mondta, esélytelen, hogy a felvett éneksávokat használni tudjuk, mert nem fognak jól szólni. Egy nyitott, élő mikrofon mindig zajos, azt mondta, inkább dobjuk ki az egészet, és énekeljem újra a dalokat a stúdióban. Én viszont kötöttem az ebet a karóhoz, hogy valahogy csak meg tudjuk oldani a dolgot. Végül annyi történt, hogy egyszerűen lezártuk az énekmikrofont, amikor nem énekeltem. Aztán már csak meg kellett keresni azokat a felvételeket, amiken a legjobb voltam. Szerencsére volt bőven olyan este, ahol teljesen rendben volt minden. Persze voltak olyan bulik is, amikről rögtön tudtam, hogy nem lehet majd használni az akkori felvételeket. Volt, hogy túl sok volt a hiba, hamis voltam, szétestem. Őszintén szólva, legtöbbször én voltam a probléma. Christopher Dean, a basszusgitárosunk, minden este tökéletesen játszott. Tyler Joseph is szinte mindig hibátlanul dobolt. Inkább én voltam az, aki néha kicsit lazábbra vette a figurát. Mondjuk úgy, nem mindig voltam a legprecízebb.
Egy Prong-koncert mindig meglehetősen intenzív. Kellett külön készülnötök ezekre a kétórás bulikra?
Nem igazán. De azért volt bennem félsz. Az első alkalom volt a nagy próba: kíváncsi voltam, egyáltalán képes vagyok-e végigcsinálni egy ilyen monstre koncertet. Csináltunk egy bulit otthon, és annyira izgultam, hogy előző éjjel egy percet sem aludtam. Komolyan, mintha a kivégzésemre mentem volna! Pedig a helyszín sincs messze a házamtól. A hangbeállás után még haza is mentem, hogy megpróbáljak aludni egy kicsit – de esélytelen volt. Annyira ideges voltam. Rég nem játszottuk a Cleansing dalait, és fogalmam sem volt, hogyan fognak működni. Mi van, ha szétesik az egész? Mi van, ha borzalmas lesz? Hiába próbáltunk sokat, ott volt bennem a bizonytalanság. Aztán végül tök jól sikerült minden. A koncert jó volt, végig tudtam csinálni, és ez hatalmas megkönnyebbülést jelentett. Nem kellett kihagynunk egyetlen dalt sem. Ugyanezt a programot vittük aztán tovább Európába is, sőt, lehet, hogy végül még hosszabb is volt a műsor a turnén, mint az első koncerten. Egyébként szeretem a hosszú szetteket. Amikor próbálom összerakni a dallistát, mindig az a kérdés, hogy mit hagyjunk ki. Annyi számunk van, hogy szinte lehetetlen dönteni... Ezen a turnén szerettem volna elővenni pár igazán régi dalt is, bár persze mindig ott a kérdés: hova férnek ezek be? Aztán végül csak benne hagytunk pár dalt a programban a Force Fedről is. Sokan persze csak néztek, hogy ezek milyen dalok, hiszen a tábor jelentős része csak a Cleansinget ismeri, és nagyjából ennyi, az újabb és a régi dolgainkat sem vágják. De ott van például a Beg To Differ, annak is megvan a maga rajongótábora. Szóval mindenképp szerettem volna legalább a For Dear Life-ot játszani, meg a Prove You Wrong címadóját. Nem akartam, hogy csak végigtoljuk a teljes Cleansinget, és kész. A Cleansing persze nagyszerű album, az egyik legjobb Prong-lemez, de van még rengeteg más is, amik talán nem annyira ismertek, mégis fontos részét képezik a diszkográfiánknak. Ami még nehezíti a dolgot, hogy az évek során sok zenekar lejjebb hangolta a dalait, modernebb hangolásra álltak át. Ha valami eredetileg E-ben volt, most már C-ben vagy D-ben játsszák, részben az énektartomány miatt is. Én viszont azt kérdeztem: meg tudjuk csinálni a régi számokat E-ben, anélkül, hogy külön gitárokat hurcolnánk magunkkal? Ma már vannak pedálok, amikkel át tudod transzponálni a hangolást, és nem kell cserélgetni a gitárokat. Így meg tudtuk oldani, hogy a Force Fed vagy a Prove You Wrong dalait az eredeti E-ben játsszuk. Ez énekileg magasabb tartomány, szóval ehhez is alkalmazkodnom kellett – ez is külön kihívás volt. De szükségem van a kihívásokra. Különben mi értelme lenne tovább csinálni? Ha nem keresném a kihívásokat, hamar megunnám ezt az egészet. Muszáj folyamatosan változtatni. A következő turnéra is átvariáljuk majd a műsort. A Cleansing-dalok maradnak, de melléjük olyan számokat is előveszünk majd, amiket mostanában nem játszottunk.
Milyen volt ennyi idő után újra színpadra vinni a Force Fed dalait?
A Senseless Abuse esetében kicsit csalódott voltam a közönség reakciója miatt. Csak páran ismerik igazán a Prong gyökereit, azt a crossover-korszakot, így a Primitive Origins és a Force Fed dalai nem mindig ütnek akkorát élőben, mint várnánk. Én viszont imádom játszani ezeket a számokat. És teljesen természetesen jött is minden: emlékeztem a szövegekre, arra, hogyan játszottam őket anno, minden részletre. Annak idején rengeteget nyomtuk ezeket a számokat. A Senseless Abuse például már 1980 körül megvolt, az egyik legelső dalunk volt, és ugyan nem került fel az első EP-re, a Primitive Originsre, de folyamatosan játszottuk. 1986 és 1990 között. New Yorkban szinte állandóan koncerteztünk, hardcore bulikon léptünk fel. Helyben havi öt fellépés simán összejött, de mentünk Washington D.C.-be, Bostonba, Philadelphiába is. Szóval amikor Tyler mondta, hogy vegyük elő a Senseless Abuse-t, csak annyit mondtam: „Persze, ma is tudom." Harminc–harmincöt évvel később is benne van a kezemben. Ezzel szemben néhány későbbi lemez dalait újra meg kellett hallgatnom, mert azokat nem játszottuk annyit. Nincsenek annyira beégve. A legkorábbi dolgok viszont teljesen automatikusan jönnek elő ma is. Fura érzés.
A Prong gyökereiről jut eszembe: nem sokan tudják, hogy a pályádat a legendás CBGB hangosítójaként kezdted.
Így van. Anno egy csomó zenekarban játszottam, de egyik sem jutott igazán sehova. Tizennyolc éves koromtól Manhattanben, a Lower East Side-on éltem. Volt egy bandám, aztán egy másik, volt, hogy basszusgitároztam is, de mindegyik sztori befuccsolt. Egyszerűen nem működött semmi. Egy idő után annyira kiábrándító lett az egész, hogy visszamentem suliba, az Institute of Audio Researchbe, hogy hangmérnöknek tanuljak. Közben hétvégenként taxiztam, abból éltem. A képzés része volt, hogy gyakornoki helyet kellett találnom egy stúdióban vagy valami hasonló helyen. Mivel zenéltem és a környéken mozogtam, ismertem a CBGB menedzserét. Mondta, hogy épp hangosítót keresnek. Ott dolgozott Steve McAllister is, aki később a Force Fedet producerelte – ő volt a fő hangmérnök. Konkrétan annyi történt, hogy azt mondta: „Oké, fel vagy véve. Kezdhetsz is tehetségkutatós esteken." Én meg: „És... tanítani fogsz?" Mire ő: „Nem. Bemész, bekapcsolod a PA-t, és csinálod." Szó szerint fogalmam sem volt, mit csinálok. Hetente három este ott álltam, teljesen zöldfülűként, és persze csomóan utáltak, mert összevissza bénáztam. Állandóan sík ideg is voltam emiatt. De igazi, éles bevetés volt – munka közben tanultam meg mindent.
A Prong tagjait is a CBGB-ben fellépő zenekarokból toboroztad?
Nem. Mike Kirkland, az első basszusgitárosunk például kidobó volt a klubban. De én is portáztam néha, ha muszáj volt. Az azért elég kemény meló volt. Nem vagyok egy nagydarab figura, szóval, amikor balhék voltak, és embereket kellett kirakni, az nem volt épp ideális helyzet. Mike-kal gyakran együtt melóztunk az ajtóban, így ismertem meg. A dobos Ted Parsonst pedig a Swans nevű bandája kapcsán. Volt egy barátom, Jonathan, akivel együtt zenéltünk, és rajta keresztül ismertem meg Norman Westberget, a Swans gitárosát, majd később Tedet is. Ted akkoriban crossovert, thrasht, hardcore-t akart játszani. Ki akart szállni az indusztriális vonalból, mert unalmasnak találta. Szóval tökéletesen passzolt az elképzeléseinkbe. Gyakorlatilag amint elkezdtem dolgozni a CBGB-ben, rögtön utána el is indult a Prong.
Anno a Beg To Differ hatalmas előrelépést jelentett a Force Fedhez képest. Szerintem ezen a lemezen találtátok meg a saját hangzásotokat. Mi okozta ezt a hirtelen ugrást?
Szerintem ebben nagy szerepe volt annak is, hogy a CBGB-ben dolgoztam. Sosem voltam tisztán hardcore-arc. Rövid ideig benne voltam ugyan egy hardcore-zenekarban, az Antidote-ban, sőt, igazából én indítottam el, de nem is nagyon koncerteztünk. Közben viszont nagyon rákaptam a Killing Joke-ra, a Bauhausra, meg a sötétebb, gótikusabb dolgokra, például a The Sisters Of Mercyre. Szóval teljesen más zenei háttérből is hoztam hatásokat. Mike inkább a mély, underground hardcore-vonalról jött. De mindketten szerettük például a Die Kreuzent és a Black Flaget. Ted meg behozta a saját világát, például a Celtic Frostot, meg a német thrashvonalat, a Destructiont meg a Kreatort. Szóval a Beg To Differ tulajdonképpen abból született, hogy ezek a különböző hatások összeértek. Nem akartunk tiszta hardcore-t, nem akartunk sima thrasht játszani, és nem akartunk indusztriális zenekar sem lenni. Valahol a három metszéspontján találtuk meg a saját hangunkat, ott kezdett igazán összeállni a kép. Inkább groove-osabb metalt akartam csinálni. A Bad Brains is hatalmas hatást gyakorolt rám, és szerintem a Beg To Differen elég erősen érződik is ez. Szóval ezeket a különböző hatásokat gyúrtuk össze egy csomagba. Ráadásul rengeteget játszottuk élőben azokat a dalokat, így a lemezfelvétel nagyon gyorsan ment. Az első albumoknál nem tököltünk sokat: bementünk a stúdióba, felvettük az alapokat, némi utómunkával, és kész. Ennyi. A Beg To Differ is villámgyorsan elkészült. Nem is próbáltunk túl sokat. Inkább koncerteztünk. Manhattanben laktunk, egy próbatermet osztottunk meg még öt másik zenekarral. Heti két estét kaptunk, közben pedig rengeteget is dolgoztam. Szóval nem is lett volna időnk hónapokig ülni egy próbateremben és csiszolgatni a dalokat – inkább hétvégenként felléptünk, és ott formálódtak a számok. Találtam egy srácot, aki besegített a hangosító pultnál, úgyhogy amíg helyettesített, én fel tudtam lépni. Például az egyik első nagyobb lehetőségünk az volt, amikor a Destruction meg a Cro-Mags előtt játszottunk a The Ritzben. Ott volt egy fickó az Epic Recordstól, és azt mondta: „Le akarunk titeket szerződtetni." Mi meg csak néztünk: „Persze, biztos..." Aztán tényleg leszerződtettek minket. És onnantól beindult a zenekar.
A Cleansingnél viszont már eléggé előtérbe kerültek az indusztriális elemek. Kinek a hatása volt ez?
Szerintem főleg Tedé és az enyém. Elég sok időt töltöttem a lemez írásával, és közben sokat hallgattuk a The Young Godsot, ami nagy inspiráció volt. Arra is emlékszem, hogy az első Ministry-anyagok is hatottak rám. Ugyanakkor más dolgokat is hallgattam akkoriban. Ment a Metallica meg a Pantera is, főleg, mert éreztük, hogy ők valamennyit átvettek a Beg To Differ hangulatából, és kíváncsiak voltunk, merre viszik tovább azt az irányt. Szóval a Cleansing tulajdonképpen újabb keverék lett, csak ezúttal az indusztriális hatások kerültek az előtérbe. Aztán elkezdtünk hallgatni más bandákat, inspirálódni tőlük, főleg a hangzások tekintetében. Volt pár zenekar, akik nálunk is lejjebb hangoltak. Tudom, Robb Flynn azt szokta mondani, hogy ő hangolt le legelőször, de szerintem ez nem igaz. Mi a Fudge Tunneltől vettük át a C és drop C hangolást. Emlékszem, Terry Date volt a producerünk, és ő kérdezte: „Hogyan fogunk ebből lemezfelvételt készíteni?" Most a zenekarok már B-ben, G-ben játszanak, de én csak mondtam neki: „Megoldjuk." Megmutattam neki a Fudge Tunnel-lemezt, és azt mondta: „Oké, ez menő, simán működik." Pár zenekar, például a Helmet, már drop hangolást használt ekkoriban, de mi még lejjebb mentünk. És ott volt a Killing Joke hatása is. A Home Rule vagy a Not Of This Earth hangulatában eléggé érezni az ő hatásukat is. De hogy mondjuk a Whose Fist Is This Anyway? honnan jött, arról már fogalmam sincs. Számomra kicsit olyan, mintha ZZ Top lenne, és hát mindig is szerettem a ZZ Topot meg más hasonló zenéket is.
Szerinted a Cleansing a Prong „definitív" albuma?
Az egyik biztosan. Most például épp egy új stúdiólemez végső simításainál tartunk, és ehhez is sokat merítünk a Cleansingből meg a Force Fedből. Ezek a lemezek szolgálnak leginkább inspirációként az új anyaghoz. Szóval szerintem a Force Fed, a Cleansing és a Beg To Differ azok a kulcsalbumok, amik igazán megmutatják, milyen zenekar a Prong, hogy honnan jöttünk.
A turnén játszottatok pár olyan dalt is, amik a Cleansing-korszakban készültek, de a lemezre végül nem kerültek fel. Ezek kiért maradtak le anno?
Azért, mert egész egyszerűen nem fért rá minden a vinylre. Több dalt vettünk fel, mint amennyire szükség volt, és még azt sem tudtuk biztosan, melyik kerül fel végül a lemezre. A vinylnél ugyanis oldalanként körülbelül 25 perc a limit. Ha ennél hosszabb az album, dupla lemeznek kellett volna lennie, és akkoriban erre esélyünk sem volt.
A Cleansinget követően jött a Rude Awakening, ami még erősebb indusztriális hatásokat hozott. Utána döntöttél úgy, hogy feloszlatjátok a zenekart. Mi vezetett ehhez?
Ez inkább a lemezkiadó döntése volt. A Rude Awakening után ugyanis dobtak minket, én pedig kezdtem kicsit belefáradni az egészbe. Úgy voltam vele, hogy elég volt, nem tudok ezzel többet foglalkozni. Eleinte eléggé elborzasztott, hogy nincs Prong, és egy furcsa periódus következett, amikor nem igazán tudtam, mit akarok csinálni. Egy időre minden motivációm elveszett, nem figyeltem a rockszínteret, nem hallgattam semmit. Ekkor hívott fel Glenn Danzig, hogy be tudnék-e ugrani, én pedig igent mondtam.
Mesélnél a jövőbeni terveidről? Említetted, hogy készül az új Prong-lemez, de mi a helyzet például a Danziggel?
Glenn leginkább a Misfitsszel foglalkozik mostanában. Rengeteg pénzt keresnek, nagy koncerteket adnak Amerikában. De idén lesz azért Danzig-turné is az Államokban. Ami a Prongot illeti, az új lemez készen van, idén év végén jön ki a Napalm Recordsnál. Nagyon gyorsan összeállt hozzá minden, már teljesen be is fejeztük.
Szerinted Al Jourgensennel és a Ministryvel fogsz még együtt muzsikálni valaha?
Nem hiszem. Allel barátok vagyunk, de úgy érzem, együtt zenélni visszalépés lenne. Folyamatosan cserélgeti a gitárosait, engem meg nagyon frusztrál az ilyesmi. Inkább a Danziget szeretem, mert ott én vagyok az egyetlen gitáros, játszhatok szólókat, és sokkal jobban benne vagyok az egészben. Ez pedig sokkal élvezetesebb.
