Shock!

április 30.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Június 30-án a Parkban játszik a Palaye Royale

A Palaye Royale tavaly az Avenged Sevenfold vendégeként játszott Budapesten, és megígérték, hogy jövőre már headlinerként térnek vissza. A zenekar tartja a szavát, június 30-án önállóan lépnek fel a Parkban.

0305palayeroyale

A három fivérből álló zenekarra olyan bandák hatottak, mint a The Libertines, a Rolling Stones vagy éppen a My Chemical Romance. Mindeddig öt lemezt adtak ki és sosem féltek eltérni a megszokott formáltól, kicsit csavarni a képleten, így született meg a Death or Glory is, amely a csapat bevallása szerint az eddigi legszórakoztatóbb anyaguk lett. Az album a kapcsolódásról, az egységről és az összetartás erejéről szól – amiből a világnak is több kellene. „Ez a lemez most még többet jelent számunkra, mert az élet rövid. Minden egyes pillanatot élvezni kell, amíg lehet, és azokkal körülvenni magad, akiket szeretsz" -mondta el a lemez megjelenésekor Sebastian.

Persze, miután diadalmasan megturnéztatták a Death or Glory lemezt – előzenekari fellépésük után még a Sziget Fesztiválra is visszatértek –, máris új dolgokba vetették bele magukat. Így született meg az ősszel kiadott Sad Generation című kislemezük is, amelynek címadó dala hamar slágerré vált. A zenekar ezúttal is frenetikus show-val készül, ráadásul most az egész este róluk szól majd június 30-án, a Budapest Parkban.

A koncertre elsőként a regisztrált Live Nation tagok válthatnak jegyet március 5-én, 11 órától, míg a teljes körű jegyértékesítés március 6-án, 11 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.