Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Moby Dick: 100 százalék professzionális hobbi

Moby DickSok év után újra él és virul a hazai thrash metal legismertebb alapköve, a Moby Dick, ráadásul az új lemezzel sem vallottak szégyent, dacára a sok éves pihenőnek. Régi és új dolgokról volt szerencsém faggatni a zenekart, az élet értelmét meg majd a következő interjúban mesélik el...

Amikor a kilencvenes évek végén úgy döntöttetek, hogy egy időre leteszitek a lantot, ha jól emlékszem, valamiféle motiváció-vesztést emlegettetek. Mi változott mostanra?

GG: 30 körül az ember elgondolkozik, hogyan építgesse saját kis életét, és mi a fontosabb számára. Magyarországon nem lehet komoly egzisztenciális hátteret megteremteni a zenéléssel, néhány zenekar kivételétől eltekintve. Amellett, hogy a zenekarból mi magunk is megélhettünk volna, elkezdtünk külön-külön a civil szférában is szerencsét próbálni, emellett a család mindenkinél előtérbe került. Ez volt az ok, amiért a zenekar kissé motiváció vesztett lett, nem ez lett az első számú elfoglaltság, és ez érződött a produkción is. Mára átértékelve a helyzetet, elhatároztuk, hogy újból felállítva a fénykorunk mércéjét, újból nekivágunk, hiszen rengeteg kedves és bíztató impulzus ért minket a szünetelés éveiben. Igaz kevesebb koncerttel, de maximális színvonalon zenélünk tovább, és baromi jól érezzük magunkat. Nem függünk senkitől és semmitől, nem kell görcsölnünk, hogy darabszámra nyomjuk a bulikat, vagy hogy időre gyártsunk lemezeket. A Moby Dick egy hobbi elfoglaltság lett mindannyiunk számára, professzionális szinten, 100% odaadással.

Eredetileg Hofi nem vett részt az újjáalakulásban, miért? Mi volt az oka, hogy később mégis csatlakozott?

Hofi: Végig kapcsolatban voltam a zenekarral, de egyrészt Pesten laktam, másrészt szerződés kötött különböző, például színházi produkciókhoz, amik akadályozták, hogy részt vegyek az újjáalakulásban. Most ismét Sopronban élek, a hajam is megnövesztettem, ha-ha, szóval egy komoly szakmai tapasztalatszerzés után ismét a Moby Dick család teljes tagja lehetek.

Mik az eddigi tapasztalatok, mennyire sikeres a visszatérés?

Smici: Voltak elképzeléseink, de mivel nem kellett semmilyen várakozásnak megfelelnünk, ezért kellemesen szembesültünk azzal, hogy a koncertek ismét kiválóan működnek.

Norbert: Így van! Közben elkészült a Golgota lemezünk is, amit mind a rajongóink, mind a szakma is elismert, azt hiszem, ennél nem kívánhatunk többet.

Mennyire járnak fiatalok a Moby Dick bulikra? Frissül a közönség, vagy inkább csak a régi arcok jönnek?

Norbert: Ez egy érdekes kérdés, mert azt tapasztaljuk, koncertenként eltérő. Nyilván függ időponttól, helyszíntől is, hogy épp melyik korosztály tud inkább eljönni egy adott koncertre. Volt olyan sportcsarnok bulink, ahol a közönség láthatóan fiatal volt, de természetesen erre nem lehet szabályokat felállítani. A mai napig találkozunk szép számban régi arcokkal is, akik hozzák magukkal a fiatalokat. Nagyon jó érzés, amikor 14-15 évesek ordítják a 14-15 éves dalokat. Erre nagyon büszkék vagyunk!

Beszéljünk egy kicsit a Golgotáról! Gratulálok hozzá, szerintem remek lett, még az évi best of listámba is beférkőztetek! Könnyen összeálltak az új ötletek?

Smici: Már az újjáalakuláskor voltak ötleteink, sőt azt megelőzően is. A nagysikerű visszatérő koncertek után egyértelművé vált, hogy nekilátunk egy új lemeznek, és ez ma már kézzel fogható. A kérdésedre válaszolva, igen, az alapötletek viszonylag könnyen összeálltak, de aki meghallgatja a Golgotát, az bizonyára felfedezi benne a rengeteg munkát.Moby Dick

Norbert: A lemez koncept jellege miatt, főleg a szövegek egységessé formálása jelentette a kihívást.

Mennyire újak ezek a dalok? Van 1998/99 között keletkezett is, vagy csupa új témát használtatok fel?

Norbert: A Golgotán csak új téma van, zeneileg, szövegileg is.

Nagyon súlyos és modern a lemez megszólalása, ez kinek az ötlete volt?

Smici: Mindig is maximalisták voltunk, élőben és lemezen is, ami persze sokban függött a lehetőségeinktől is. Időközben megtehettük azt, hogy saját stúdiót alakítottunk ki Sopronban, ami egyrészt kényelmesebb, másrészt nem voltunk időhöz kötve, a tökéletességig csiszolhattuk a hangzást. Ez egy nagy szakmai fejlődés, amit mi sem bizonyít jobban, hogy azóta több zenekar is nálunk rögzítette a lemezét.

Kellemes meglepetés volt Hofi dobjátéka, aki szerintem minden korábbinál jobban, változatosabban üt!

Hofi: A koncepció az volt, hogy próbáljunk minél jobban közelíteni az élő hangzáshoz. A szokásos felvételi időnek a háromszorosát töltöttem stúdióban, hogy a maximális energiákat tudjam mozgósítani minden dalban, és ez – sokak szerint is – jól sikerült.

Norbert: Azt el kell mondani, hogy Max, aki a lemez keverését végezte, végig nagy segítségünkre volt, az ő szakmai tudása és zenei nyitottsága is nagyban hozzájárult ehhez a dinamikus, modern hangzáshoz. A mastering Magyarország legjobb stúdiójában, az Aquariumban készült, ahol például ledöbbentek amikor bevittük az anyagot. Állításuk szerint, nem sok hazai lemezt hallottak eddig, ami így szólt volna.

A régi basszusgitárosotok, Jancsó Miklós is közreműködik a lemezen. Ő hogy került újra képbe?

Smici: A mai napig jó barátságban vagyunk, és a felkérésemre ő írta a lemez felvezető intróját. Kiválóan ért az efféle zenékhez.

A Moby Dick sosem volt egy optimista csapat, de a mostani szövegek talán minden eddiginél sötétebben festik le a világot. Valóban ennyire rossz a helyzet?

Norbert: Elég csak körbenézni a világban. Sok a szörnyűség, háborúk, terrortámadások. Persze nem mondom, vannak emberek, akik jobban élnek, de ők hajlamosak a civilizáció burkába zárkózni, és nem észrevenni, hogy mi zajlik körülöttünk. Mi a világ negatív történéseire próbáltunk rávilágítani a Golgotában, amihez hangulatilag ezek a szövegek illettek.

Eléggé sokat foglalkoztok, ha csak szimbolikusan is, a vallással, az egyházzal. Hogy viszonyultok személy szerint ehhez a kérdéshez?

Norbert: A Golgota szövegei nem a vallásról szólnak, ez tévedés. Bibliai események vannak párhuzamba állítva a mai kor eseményeivel, de ez nem azt jelenti, hogy bármilyen vallást vagy egyházat támadnánk ezzel. Személy szerint engem foglalkoztat a történelem, legyen az akár vallással vagy épp háborúval kapcsolatos, a lényeg, hogy minden esetben az igazság érdekel, és nem a szándékos elferdítések, a történelemhamisítások. Ezek felkutatása foglalkoztat, de ezt nem kötném semmilyen valláshoz.

A decemberi Total Hardos fellépésetek valami iszonyat súlyosra sikeredett. Szándékosan alakítottátok át a régi számok hangzását is egy kicsit, vagy csak ez jön most Belőletek?

Egyhangúan: Ez jön belőlünk! (nevetnek)

Hofi: A Moby Dick mindig is híres volt a jó hangzású koncertjeiről, és ennek próbáltunk ott is helytállni. Ennyi.

Miért csak 2004 májusára tettétek a Golgota lemezbemutatóját? Készültök valami különlegességgel arra a koncertre?

Smici: Természetesen készülünk! Különleges és rendhagyó színpadképpel, fényekkel, hangzással, egy kiadós műsorral, amiben senki nem fog csalódni! Május 22-én lesz a nagy attack! Ennél többet nem tudok mondani, aki már volt Petőfi Csarnokos Moby Dick bulin, az tudhatja, hogy ezek mindig rendhagyó hangulatú koncertek.

Hofi: Én készülök egy külön műsorszámmal, részben a régi idők hangulatát idézve, de a többi legyen meglepetés.

Norbert: Tavaly novemberben jelent meg a lemez, és azóta folyamatosan turnézunk. Az igazi lemezbemutatót szerettük volna a sor végére tenni, hiszen mostanra érett be kellően a lemez, már jól ismerik a dalokat, így ideális volt most megrendezni a lemezbemutatót.Moby Dick

A honlapotokon meg lehet vásárolni az Ugass kutya cd verzióját. Nem terveztek valami hasonlót a többi lemezzel? A Körhinta és a Kegyetlen évek korábban már kapható volt cd-n, de valahogy mára ezek is eltűntek, a későbbieket az Indul a boxig bezárólag pedig egyáltalán nem lehet beszerezni.

GG: A lemezeink beszerezhetetlensége még mindig téma sajnos, de azon vagyunk, hogy kaphatók legyenek. Tárgyalunk kiadókkal az újrakiadásról, jelen pillanatban a Fejfa helyettre kaptunk ígéretet, valamint ismételten a Körhinta kiadására, hiszen a 2000-es újrakiadás minden példánya elfogyott már. Az Ugass kutya! kiadása körüli zűrzavar, az egykori kiadó megszűnése odáig vezetett, hogy szinte kinyomozhatatlan, kinél vannak a jogok, a master példányról meg pláne semmi információnk nincs, így továbbra is csak a weblapunkról lehet majd megrendelni ezt a lemezt.

Sokáig havi rendszerességgel pakoltatok fel korai érdekességeket a honlapra. Folytatódik még ez a dolog? Régi klipeket nem lehetne előásni?

GG: A webmanager Gabeszunk hamarosan gyökeresen átalakítja a honlapunkat, így ez a kérdés – az elmondása szerint – hamarosan megválaszolásra kerül, mindenesetre az új jelszó a sok exkluzív multimédia és rendszeres frissítés lesz!

A Moby Dick mindig is sokat járt a szomszédos országokba koncertezni. Terveztek valami hasonlót most is?

GG: Tervek vannak, sőt konkrét meghívások is, de erről csak akkor beszélnék, ha ezek biztossá válnak. Mindig is szívünk csücske volt a jelenlegi Magyarország határain túl élő barátaink meglátogatása. Ezek a koncertek a legőszintébb rajongással és lelkesedéssel töltenek el minket is! Fantasztikus hangulat és rajongás vár miket ezeken az elszakított területeken!

Hallottam valami olyasmit, hogy Gábor feltűnik az Egri csillagok című film DVD kiadásán. Erről lehetne valamit hallani?

GG: Webmasta' Gabesz, erről mesélj te valamit!

Webmaster: Megkeresett egy nagyobb filmes cég munkatársa, aki mellesleg Moby Dick rajongó, hogy jelenleg régi nagy filmek újrakiadásával foglalkoznak, és kérdezték, a zenekar részt venne-e az Egri csillagok extra DVD kiadásának sztár kommentálásában. Ez GG történelmi tudásához és érdeklődéséhez tökéletesen passzolt, valamint ajánlottam a készítőknek még Nagy Ferót is, így létrejött a kis produkció, ami végül az összes általános és középiskolába eljutott kötelező anyagként.

Köszönöm az interjút, és jó bulit kívánok május 22-re.

Norbert: Mi köszönjük! Szeretettel várunk mindenkit szombaton a Petőfi Csarnokba!

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.