Shock!

január 30.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Xentrix: Seven Words

xentrix_cNovember 27-én igazi underground thrash ünnep lesz a kisebbik Barba Negra színpadon, hiszen négy, önmagában is kultikus, veterán csapat közösen érkezik majd hozzánk az MTV Headbangers Ball turné keretében. Köztük az egyik az a Xentrix, akik az Onslaught mellett a brit thrash metal talán legjobb anyagait szállították le a műfaj aranykorában. Ugyan a csapat sosem tudott kitörni az undergroundból – pedig még a Szellemirtók emblematikus betétdalát is feldolgozták –, ez nem lemezeik minőségén múlott. A Shattered Existence, illetve az azt követő For Whose Advantage? a kor elvárásainak megfelelő, jobbnál jobb dalokkal telepakolt anyagok voltak, melyek ráadásul a power metal felé kacsingatva, azaz eggyel befogadhatóbb formában űzték a thrasht, népszerűségben mégsem tudták megközelíteni még a tengerentúli vetélytársak másodvonalát sem.

megjelenés:
2022
kiadó:
Listenable
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

A Kin címmel megjelent, szintén erős hármas LP után aztán meg is bicsaklottak: előbb jött egy énekesváltás, majd a Scourge megjelenését követően a feloszlás 1997-ben. Ugyan 2005-2006-ban is aktivizálták magukat egy rövid időre, igazából 2013 óta aktívak megint. Ekkor eredeti felállásban alakultak újjá, mely azonban hamar felbomlott, hiszen a basszusgitáros Paul „Macka" Mackenzie-t még abban ez évben váltotta Chris Shires, majd 2015-ben lelépett az első három albumot feléneklő frontember/gitáros Chris Astley is. Ekkor került a képbe Blaze Bayley korábbi hathúrosa, Jay Walsh, aki itt a mikrofont is magához ragadta, a Xentrix felállása pedig azóta is stabil. A turnéra időzített, november 11-én megjelent Seven Words már a második nagylemez Jayjel a mikrofon mögött – az előző 2019-ben jött ki Bury The Pain címmel –, és tökéletesen hozza a régi idők Xentrixének hangulatát.

A banda felállásának fele ugye alapból a klasszikus leosztást képviseli, hiszen a dobos Dennis Gasser és a szólógitáros Kristian „Stan" Havard mindig a fedélzeten volt, amikor létezett a Zen Tricksnek ejtendő névvel fémjelzett brigád. Ráadásul, ha klónnak nem is nevezném, Jay Walsh hangja és dallamai is meglehetősen emlékeztetnek a hőskor Astley-megoldásaira, így a kultikus csapatoknál mindig különösen érzékeny pontnak számító énekes-váltásból a lehető legjobban jöttek ki.

A lemez intró helyett a szépen építkező, így hat perc fölé kúszó Beyond The Walls Of Treacheryvel indul. Ezt a régisulisan riffelő, mégis fogós dalt a lemez slágere, a felvezetőként is bedobott címadó követi, mely tényleg egyike a legragadósabbaknak. A Seven Words tehát a legelején megmutatja erényeit, hiszen az old school hozzáállásnak megfelelően kissé száraz hangzásba csomagolt dalok remek riffeket, fogós, markáns énekdallamokat és jó szólókat vonultatnak fel. A gyorsabb tételek, mint a The Alter Of Nothing vagy a Ghost Tape Number ugyanúgy jól működnek, mint az akusztikus színezést is felvillantó, középtempón dohogó, szívmelengető Everyone Loves You When You're Dead, a tördeltebb, tempóváltásokkal telepakolt Kill and Protect vagy a lemezt szépen lezáró Anything But The Truth. A színvonal egyenletesen magas tehát: sem töltelékek, sem a többi közül egyértelműen kiemelkedő csúcspontok nincsenek. Ez itt 45 percnyi, üresjárat nélküli, hagyományőrző thrash metal, ismerős Xentrix-megoldásokkal és ízekkel, azaz pont úgy, ahogy a régi fanok elvárják.

Ha valaha szeretted őket vagy csak fogékony vagy a dallamos thrashre, mindenképpen tégy egy próbát a Seven Wordsszel, a barbás fellépésük pedig tényleg kihagyhatatlan. Eleve abban sem vagyok biztos, hogy valaha jártak akár csak a környéken is, de hogy itthoni felbukkanásuk igazi kuriózum, az tuti. Ahogy a Vio-lence-é és a Whiplashé is az, így pedig nem is lehet kérdés, hogy thrashereknek hol a helye vasárnap!

 

Hozzászólások 

 
#7 Kovacs Ervin 2022-11-29 21:21
Gondolom azert jatszottak csak az elos ket lemezrol a Xentrix, mivel Jay Walsh mostani enekest Chris Astley valtotta csak erre a turnera, aki ugye az elso ket lemez gitaros/enekese volt igy ertheto modom ezekrol is jatszottak. Nekem ez nagyon bejott de orultem volna azert par uj notanak is.
Idézet
 
 
#6 Scarecrow 2022-11-29 09:13
Nekem sajna kimaradt a koncert, de az idei Violence ep és ez az új Xentrix anyag baromira bejön.
Idézet
 
 
#5 CarryOn 2022-11-28 16:51
Idézet - The_Sentinel:
Hát ez a tegnapi kibaszott nagy volt. Mondjuk hogy miért csak az első kettőről játszottak, azt azóta sem értem, a Bury és az új lemez 1-1 dalt legalább megérdemelt volna a totális retrózás helyett. Viszont iszonyat precíz gyilkológép élőben a zenekar, és még szimpatikus arcok is. Először láttam őket, remélem, jönnek még.

Vio-lence szintén nagyot ütött, Killian pedig elképesztően súlyos arc. Kurva jók voltak ők is.

Így-így,ahogy írod!A No Compromise-ra vén szar létemre még pogózni is beszálltam,a Vio-lence meg leszakította a fejemet.Ha ma is lenne,újra megnézném!
Idézet
 
 
#4 The_Sentinel 2022-11-28 14:02
Hát ez a tegnapi kibaszott nagy volt. Mondjuk hogy miért csak az első kettőről játszottak, azt azóta sem értem, a Bury és az új lemez 1-1 dalt legalább megérdemelt volna a totális retrózás helyett. Viszont iszonyat precíz gyilkológép élőben a zenekar, és még szimpatikus arcok is. Először láttam őket, remélem, jönnek még.

Vio-lence szintén nagyot ütött, Killian pedig elképesztően súlyos arc. Kurva jók voltak ők is.
Idézet
 
 
#3 CarryOn 2022-11-27 13:45
Sokkal jobb,mint a Bury,azt meg el se hiszem,hogy végre élőben láthatom őket!Nekem ez az év legjobban várt koncertje.
Idézet
 
 
#2 Tulus 2022-11-26 08:32
Jó kis lemez lett, tisztességes munka, és jobban tetszik, mint az előző album.

10/8.5
Idézet
 
 
#1 The_Sentinel 2022-11-26 08:10
Jó lemez, a Bury is tetszett, ez pedig kicsit még annál is jobban csúszik.
Van elvileg 11 dalos verzió is, Alice Cooper feldolgozassal (Billion Dollar Babies).
Az etalon a For Whose, ez nálam egyértelmű, de a mai Xentrix is rendben van.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.