Shock!

június 18.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Subsignal: A Poetry Of Rain

subsignal_cA Shock! olvasói között elvétve talán akad egy-két jóvágású progger arc, akiknek mond valamit a Sieges Even zenekarnév. A végletekig technikás, elborult dzsesszes elemekkel fűszerezett progmetálban utazó, egykori német alakulat már akkor a hangok összetördelésével kísérletezett, amikor még a Dream Theater is csak demózgatott Charlie Dominicivel. A ′80-as évek közepére és végére datálható komplex zenék hajnalán egyértelműen ott voltak ők is az olyan stílust alakítgató pályatársakkal együtt, mint például a Watchtower, a Mekong Delta, az Atheist, a Voivod, Tony MacAlpine vagy éppen a Fates Warning.

A hét stúdiólemezt megért Sieges Even 2008-ban oszlott fel és a két fő ember, Markus Steffen gitáros, illetve az utolsó két lemezen éneklő Arno Menses új emberekkel kiegészülve, Subsignal néven ontják azóta is a jobbnál jobb neoprog-albumokat, amelyeken már gyökeresen más jellegű zene hallható. A komplex, befogadhatatlan témák a múltba vesztek, helyüket átvették a letisztult, végtelenül finom melódiák és egyszerűbb, érzelmekkel is bőven átitatott dalszerkezetek. Nekem személy szerint csak jót tettek ezzel a fajta fejlődési ciklussal, nemcsak azért, mert én sem leszek már fiatalabb, hanem mert egyébként is jobban kedvelem a tartalmas, egyedi hangulattal bíró zenéket a lélektelen hangszerbemutatóknál (tisztelet a kivételeknek persze). Szerencsére Steffenéknek is sikerült kiélni effajta vágyaikat az előző zenekaruk korai albumain, és tovább tudtak lépni egy úgymond magasztosabb szintre.

megjelenés:
2023
kiadó:
Gentle Art Of Music
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

A jó hír pedig az, hogy az idei – egyébként egész kellemes – progrock-mezőnyből is kiemelkedik az A Poetry Of Rain, az pedig csak hab a tortán, hogy még a csapat diszkográfiájában is előkelő helyen helyezkedik el. Ppedig már az öt esztendővel ezelőtti La Muertával, valamint a korai művekkel is elég magasra rakták azt a bizonyos lécet. Nem célom összehasonlítgatásokba bocsátkozni, de ha már progrock, a szintén a napokban megjelent és hasonlóan letisztult vizeken evező Steven Wilson friss lemezével például még mindig nem voltam képes összebarátkozni, csak azt tudom, hogy még soha nem unatkoztam ennyit a Porcupine Tree főnökének egyik zenei megnyilvánulásán sem, mint a The Harmony Codexen. A Subsignal viszont már elsőre is magával ragadott, a többszöri ismerkedések pedig, mondhatni, egyre jobban lenyűgöztek.

Nem tudom ki, hogy van vele, de én nagyon tudok lelkesedni azokért az énekesekért, akik nem „csupán" egyetlen sávra éneklik fel a saját részüket, hanem időt és pénzt nem kímélve, aprólékosan kidolgozva, ezernyi vokállal és apró díszítésekkel megtámogatva rögzítik azokat. Igaz, hogy élőben az ilyesmit szinte képtelenség reprodukálni, de nekem mindig is fontosabb volt, hogy elsősorban lemezen szóljanak jól. Menses (hogy tud élni ezzel a névvel?) pedig mindent meg is tett annak érdekében, hogy a dalok makulátlan színvonalon pörögjenek, sőt nem túlzok azzal sem, ha az egyéni kapacitásokat tekintve is az ő vokális teljesítményét sorolom az album legnagyobb erényei közé. Dallamai emellett még félelmetesen ragadósak is.

A bizonyíték a fenti okfejtésre rögtön a lemezt nyitó, instru-akusztikus címadót követő, elképesztő finomságokkal vegyített The Art Of Giving Inben ott is van, a folytatásban hallható Marigold és Sliver (The Sheltered Garden) pedig már olyan, mintha egy elveszett Asia-lemez most előkerült tételeit hallgatnám, azok minden igényességével együtt. A hangulat egyébként sokszor az érzékibb Fates Warningot és Enchantet idézően elvágyódós-melankolikus, ugyanakkor végig pozitív is marad mindegyik szerzeményben. S ha már elkezdtem párhuzamokat vonni, talán a legegyértelműbb a Marillion lenne, amire jó példa a szintén őrületes dallamtapadást okozó és nagyon meggyőző Impass, bár hozzáteszem, a britek csak ritkán voltak képesek olyan melódiákat összehegeszteni, mint amilyeneket például ebben a tételben is elcsepegtetnek Markusszék. A visszafogottan induló Embers Part II – Water Wingsben is olyan szinten tapadós megoldásokkal kényeztetnek, hogy ezek már AOR-nak is beillenek, ilyesmiket Billy Greer szokott a Seventh Keyben elkövetni, de ezek még annál is komolyabb függést okoznak.

A címével ellentétes vérmérsékletű Melencolia One pedig pont, hogy az egyik leglendületesebb darab, a játékosságot sem nélkülöző A Wound Is A Place To Let The Light Inben pedig a Yes-hatásaikat olvasztották bele roppant ízlésesen. Arena- és Threshold-jegyeket hordoz az utolsónak érkező The Last Of It's Kind, s ha már így szóba került egy újabb szigetországi progresszív rockban utazó alakulat is, elsősorban talán Threshold-, Shadow Gallery-, illetve még Riverside-rajongóknak (is) ajánlanám a Subsignalt, mert stílusilag és igényességben is nagyon sok közöttük a hasonlóság. Tuti, hogy ők nagyon jó barátai lesznek a németeknek, akik egyébként még a lemez bónusznótájába (A Room On The Edge Of Forever) is bele tudtak csempészni egy olyan megkapó refrént, hogy attól rendre lerakom a parókámat minden egyes alkalommal.

Be is vések ebben az évben immár első alkalommal egy zamatosra megérlelt tízest, mert engem ezeknél a szerzeményeknél még senki nem volt képes mélyebben megérinteni idén. Nagyon kellenének még ehhez hasonló, gondolatokban és érzelmekben gazdag tartalmas zenék ebben az egymást másoló, egyéniség nélküli tömegtermelésben. Nagy kár, hogy a világ nem igazán nyitott az ilyesmire. Pedig hát milyen szép ez az absztrakt, semmilyen üzenetet sem hordozó borító is!

Aki pörgés helyett most inkább lecsendesedésre, elmélkedésre és éteri harmóniákra vágyik, annak tökéletes aláfestő muzsika lesz az Eső Költeménye.

 

Hozzászólások 

 
#13 Silent Man 2023-11-06 11:39
Nagy köszönet az ismertetőért! Nekem volt időszak, amikor a Sieges Even A Sense of Change lemeze mindent vitt. A mai napig is top 10 kb. Azt a hihetetlen letisztult finomságot és mágiát szerintem nem fogják tudni már, de el is telt azóta 32 év. A többi Sieges Even soha nem tudott megfogni. Ezzel szemben a Subsignal már az első lemeztől nagyon közel áll hozzám. Az összes említett zenekarral kapcsolatban egyetértek. Nagy kedvenc a Threshold (nr. 1) és tényleg hasonló érzés hallgatni a Shadow Galleryt, Enchantot, Fates Warningot. persze azért mind egy kicsit más. Nagyon jó lenne ha nem állna bele a földbe a Subsignal az elhanyagolható számú rajongók miatt. Lejön persze, hogy nekik ez örömzene.
Idézet
 
 
#12 Equinox 2023-11-05 20:29
Idézet - Cseke Feri:
Idézet - Equinox:
Olvasd újra a 2. bekezdést, mintha nem te írtad volna. "Mire utal a költő?" Én erről beszélek kezdettől. Nagyon nem szerencsés a fogalmazás.


A te kedvedért javítva lett egy félreérthető mondat a 2. fejezetben, ami így talán már jobban kifejezi azt, amire eredetileg is gondoltam. Kösz az észrevételt.

Így sokkal jobb. Mert szerintem a Sieges Even azt csinálja '91-től, amit a Subsignal is a Sieges Even utódbandájaként annak folytatásaként. És főként azért, mert te is így gondolod, és a cikknek ezt kell kifejeznie.

Jóféle ez a Subsignal, minden nap lemegy, mióta megjelent ez a cikk.
Idézet
 
 
#11 Cseke Feri 2023-11-05 18:31
Idézet - Equinox:
Olvasd újra a 2. bekezdést, mintha nem te írtad volna. "Mire utal a költő?" Én erről beszélek kezdettől. Nagyon nem szerencsés a fogalmazás.


A te kedvedért javítva lett egy félreérthető mondat a 2. fejezetben, ami így talán már jobban kifejezi azt, amire eredetileg is gondoltam. Kösz az észrevételt.
Idézet
 
 
#10 Equinox 2023-11-05 13:53
Olvasd újra a 2. bekezdést, mintha nem te írtad volna. "Mire utal a költő?" Én erről beszélek kezdettől. Nagyon nem szerencsés a fogalmazás.
Idézet
 
 
#9 Equinox 2023-11-05 13:52
Azért nincs értelme a '80-as évekre hivatkozni náluk SEM, mert

1. egyrészt a Sieges Even önmagában az első 2 lemez világát éles határvonallal leválasztotta a '91-es dalcentrikus irányváltással (és énekescserével) .

2. másrészt maga a Subsignal is a Sieges Even 2007-es hangzásának a folytatása, az akkori 2 fő dalszerzővel.

1 és 2: egyiknek sincs köze az első 2 Sieges Evenhez már. Semmiben nem hasoníltanak már. Ezért sincs értelme fejetegetni, hogy mennyivel jobb ez mint a 35 évvel ezelőtt csinált első 2 Sieges Even. Nonszensz, na.

Kb mint egy mai Masterplan lemezt az első Helloweenhez hasonlítani és annak alapján felmagasztalni. Nem köthető semmi semmihez itt. Remélem, érthető vagyok.
Idézet
 
 
#8 Cseke Feri 2023-11-05 12:31
Idézet - Equinox:
Oké, az meg én ismeretlen nézőpontom akkor (nekem kell egy Sieges Even pótlék, és Wolfgang Zenk 7 for 4 nevű bandája is az volt. Sieges Evennek volt vagy 7 lemeze, ebből 2-re lehet rásütni a "prog témahalmozás" fogalmat. De épp ezért sem állja meg a helyét az egész narratíva (mert nem csak egy mondat volt, egy egész érvelés volt erre építve, lásd teljes második bekezdés, egész egyszerűen nem igaz, ami ott le van írva). Egy teljes vakvágány szerintem. Lehet nem szeretni a Sieges Event, de a leegyszerűsítet t, (nagyon jó értelemben vett) áramvonalas szerzeményeik túlbonyolítottn ak mondani. Sense of Change egy nagyon szép, hatásos témákra épített prog rock lemez, messze nem olyan "veszettül komplex". Háát. Mindegy, értjük egymást. Szerintem nem a nem értéssel van itt a baj, hanem a nem megfelelő szóhasználattal , de akkor hanyagolom a témát.

Hallgatom az első Subsignalt közben. Ez konkrétan a 2005-ös Navigating és a 2007-es Paramount folytatása zeneileg (kései '80-as Helloween és '90-ben kezdődő Gamma Ray karrier módon). Egyenesági leszármazottja ez a banda a Sieges Evennek eddig, az új lemezről még nem tudok nyilatkozni.


A Sieges Even akkor is a nyolcvanas években induló komplex csapatok alapbandája volt ha később lenyugodtak (lásd első fejezet). Erre próbáltam hivatkozni azzal, hogy nekem sok volt az, amit akkor csináltak. Nem írt senki en bloc életműről, de oké, biztosan rossz a szóhasználat, mert így sem volt egyértelmű, hogy mit is akartam kifejezni.
Idézet
 
 
#7 Equinox 2023-11-04 22:52
Oké, az meg én ismeretlen nézőpontom akkor (nekem kell egy Sieges Even pótlék, és Wolfgang Zenk 7 for 4 nevű bandája is az volt. Sieges Evennek volt vagy 7 lemeze, ebből 2-re lehet rásütni a "prog témahalmozás" fogalmat. De épp ezért sem állja meg a helyét az egész narratíva (mert nem csak egy mondat volt, egy egész érvelés volt erre építve, lásd teljes második bekezdés, egész egyszerűen nem igaz, ami ott le van írva). Egy teljes vakvágány szerintem. Lehet nem szeretni a Sieges Event, de a leegyszerűsítet t, (nagyon jó értelemben vett) áramvonalas szerzeményeik túlbonyolítottn ak mondani. Sense of Change egy nagyon szép, hatásos témákra épített prog rock lemez, messze nem olyan "veszettül komplex". Háát. Mindegy, értjük egymást. Szerintem nem a nem értéssel van itt a baj, hanem a nem megfelelő szóhasználattal , de akkor hanyagolom a témát.

Hallgatom az első Subsignalt közben. Ez konkrétan a 2005-ös Navigating és a 2007-es Paramount folytatása zeneileg (kései '80-as Helloween és '90-ben kezdődő Gamma Ray karrier módon). Egyenesági leszármazottja ez a banda a Sieges Evennek eddig, az új lemezről még nem tudok nyilatkozni.
Idézet
 
 
#6 Cseke Feri 2023-11-04 21:06
Idézet - Equinox:
A Sieges Event anblokk hangszermasztur bációnak nevezni öreg (mondhatni szarvas-) hiba, mert Arno Mensesszel csupa (AOR értelemben is) megadallamos prog metal dolgot csináltak. Lásd Lonely Views of Condors, Tidal és társai (Art of Navigating és Paramount c. lemezek pl)de, szerintem már a '91-es Sense of Change is ilyen volt.

Ami technikás massza az a Steps egyedül és részben esetleg a debüt (Life Cycle). Amúgy a Sieges Even antireklám nagyon nem állja meg a helyét szerintem.

Amúgy örülök, hogy van egy pótlék a zseniális Sieges Even után, Arno Menses fantasztikus énekes.


Szerintem "pótléknak" nevezni a Subsignalt is ugyanolyan hiba, de ezen nem fogunk összeveszni. :) Nekem értékesebb az, amit most csinálnak, de ez az én bajom. :) Amúgy lehet, hogy félreérthetően fejeztem ki magam. Bocs, de igazából a Menses előtti SE-lemezekre gondoltam úgy, mint amelyeken a komplexitás van előtérben, és ezt most is így gondolom. Nem véletlenül írtam zárójelbe, hogy tisztelet a kivételeknek. Sajnálom, ha antireklámot olvastál ki belőle. És hogy ha kell, akkor itt most ki is egészíteném magam: az ÖSSZES Sieges Even-lemez (is) kötelező hallgatni való! A Mensesszel készültek különösen!
Idézet
 
 
#5 lambertkoma 2023-11-04 19:49
Kösz a tippet! Fasza!
Idézet
 
 
#4 Légyölő Gabóca 2023-11-04 17:18
Köszi a tippet!!! :)
Idézet
 
 
#3 Equinox 2023-11-04 17:14
És ez már a 6. albumuk, durva. Lesz minek utánanézni.
Idézet
 
 
#2 Equinox 2023-11-04 16:32
A Sieges Event anblokk hangszermasztur bációnak nevezni öreg (mondhatni szarvas-) hiba, mert Arno Mensesszel csupa (AOR értelemben is) megadallamos prog metal dolgot csináltak. Lásd Lonely Views of Condors, Tidal és társai (Art of Navigating és Paramount c. lemezek pl)de, szerintem már a '91-es Sense of Change is ilyen volt.

Ami technikás massza az a Steps egyedül és részben esetleg a debüt (Life Cycle). Amúgy a Sieges Even antireklám nagyon nem állja meg a helyét szerintem.

Amúgy örülök, hogy van egy pótlék a zseniális Sieges Even után, Arno Menses fantasztikus énekes.
Idézet
 
 
#1 Acélfotel 2023-11-04 15:48
Sieges Even. Nyami. Indul is a Lifecycles.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.