Shock!

Amerikai power metal, kifejezetten King Diamond, Iced Earth és Nevermore rajongóknak ajánlva! – hm, nem is hangzik rosszul...lássuk csak, oh, és az alapító Danie Powers négy és fél oktávot tud! Végre valami jó! Kicsit mondjuk elrettentő a tucat true bandákban utazó Dragonheart Records, illetve a trió felállás, de a kiadói ajánláson szereplő fenti tételek annyira jól hangzottak, hogy így is nagy kedvvel vágtam bele a Powers Court harmadik lemezének meghallgatásába.

Aztán jött a hidegzuhany. Az első riasztó jel rögtön kezdéskor érkezett: roppant gyengén szól a lemez. Egész egyszerűen halk, nincs benne erő még akkor sem, ha jócskán följebb tekerem a hifit, ráadásul a pergő is valami egész furcsán, pattogva szól, ami kifejezetten idegesítő.

Aztán meg Danie Powers... négy oktáv, mi?! Ugyan már! Kifejezetten gyenge, helyenként hamis énekhang, ami - bocsássanak meg az érintettek - semmivel sem jobb, mint honi hölgyemény harcostársainak harmatos hangjai az ikszedik folk-true csodában. Ráadásul egy férfi énekes is feltűnik néhol; bár ne tenné, ő még rosszabb!

A zene meg nem power, attól, hogy van benne két zakatolós riff, még semmi köze az Iced Earth vonalhoz, a Nevermore-hoz meg végképp! Leheletnyi – hangsúlyozom, leheletnyi – King Diamond misztika tényleg akad itt-ott, de semmi több. Látatlanban biztos rámondanám a bandára, hogy ők az olaszok n+1-ik reménységei a Labyrinth vonalról, ennyi. Rettenetesen hangzás, rossz ének, átlagos zene, ötlettelen az egész. Időpazarlás!