Shock!

A járókeretes nyugdíjasok minden vehemenciájával ront itt ránk az amerikai Pilgrim – pedig a buszra váró alfaj mindent maga alá gyűrő terminátor hozzáállása volna papíron indokolt. Ez itt ugyanis a Rhode Island-i banda bemutatkozása, akiket a hősidőkben a Primordial frontember Alan Nemtheanga fedezett fel a nemzetközi közönségnek. A Misery Wizard így aztán az ír zenész Poison Tongue kiadójánál, illetve a Metal Blade terjesztésében lát napvilágot, hiszen Alan 2010 óta utóbbi A&R-eseként is funkcionál. Na de hova is sietnénk, hiszen a játék neve doom metal, a legklasszikusabb Electric Wizard, Reverend Bizarre és például a hatalmas Saint Vitus fémjelezte mamuthorda hagyományainak hű ápolása, természetesen sosem tagadva a Sabbath örökös, vészjósló jelenlétét a háttérben.

Igazi, pózoktól mentes hagyománytisztelet árad a srácok keze alól, akik tehát nem választottak könnyű műfajt maguknak, de az efféle, betépett lajhár módjára elővezetett gitárbúgatás, ha ott van a fejben, akkor többnyire ott van a kézben is. Itt pedig mindez jelen van, kedélyesen víz alá nyomva minden háborgató, változatosságot számon kérő szándékot. Az új-angliai srácok szerencsére nem veszik magukat ennyire komolyan, a művésznevekkel kapcsolatban azért egyértelműsítik, melyik ligában játszanak: The Wizard az énekes/riffmester frontember, hű alattvalói Krolg Splinterfest, Slayer of Man és Count Elric, the Soothsayer a ritmusszekcióban. A zene pedig gitáralapú, fontolva haladó súlyemelés, ahogyan azt tanítani szokás.

A Pilgrim debütálása tehát szerezhet pár kellemes percet a műfaj elkötelezettjeinek, akiknek nem szokatlan az efféle ólomlábakon való közlekedés – meglepetés nem éri majd őket. A többiek számára kis adagokban, sok kávéval harcba indulva is beüthet ez a fűbe mártott hangulat, végtére is minőségi az anyag. Akad némi tempóvariálás, a dallamos ének sem bizonytalan, szól is a cucc, ahogy itt kell, önálló arca viszont alig akad a történetnek. Nem is emiatt sír a szám, a változatosság totális hiányát e helyen nem érzem különösebben jogosnak felróni, még csak az sem akkora baj, hogy a szűk órányi anyagot egyben „letudni" a fizikai képtelenséggel határos... A fő gondom az, hogy végső hatásában az egész teljességgel fájdalommentes.

Ha legközelebb is megkapják a bizalmat, hiszem, hogy van bennük annyi kraft, hogy ezen javítsanak.