Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Overkill: The Electric Age

A két évvel ezelőtti, kiválóra sikeredett Ironbound lemez, valamint a zseniális tavalyi buli után leszögezhető, hogy a thrash műfaj szerelmesei lélegzetvisszafojtva vágták a centit az új Overkill anyag megjelenéséig. Nincs is ezen mit csodálkozni, hiszen amit Blitzék az utóbbi években letettek az asztalra, az csakis az etalon szóval jellemezhető. Ráadásul a pavlovi reflexek beindítását megcélzó, előzetesen napvilágra hozott Electric Rattlesnake nagyjából ugyanott folytatta, ahol annak idején a The SRC-vel az Ironbound abbamaradt, tehát már jó előre tudhattuk: minőségbeli hanyatlás, netán csalódás a tizenhatodik 'kill koronggal kapcsolatban nem jöhet majd szóba. Mikor kijött a felvezető, el sem tudtam képzelni, hogy nem ez lesz az abszolút favoritom az új anyagról, egész egyszerűen annyira magával ragadott ez a sodró lendületű, régivágású, maximálisan agresszív Overkill dal. Később aztán mégsem így lett, de ne szaladjunk ennyire előre.

megjelenés:
2012
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 43 Szavazat )

Az Ironbound koronggal kapcsolatban két éve azt írtam, az Overkill azzal a lemezzel ért fel a saját gyökereit megidéző folyamat csúcsára, és ezt a mai napig tartom is. Valószínűleg Blitzék is valahogy így érezhettek, a The Electric Age ugyanis kicsit más, mint elődje. Nem kell persze nagy dolgokra gondolni, egészen egyszerűen arról van szó csupán, hogy a szikár thrash riffek mellé a dalokba más hangulatok is befértek néhol. Sok a kifejezetten rockos megoldás, valahogy úgy, mint az annak idején sokat kárhoztatott I Hear Black lemez idejében, épp csak kevésbé nyilvánvalóan, rejtetten, és úgy, hogy az I Hear Blackkel ellentétben a The Electric Age-en továbbra is a thrash metalé a főszerep. Ha meghallgattad/meghallgatod az Electric Rattlesnake-et, rögtön érteni fogod, miről is beszélek. A maximális agresszióval induló nóta ugyanis három percnél akkora ősrock témába vált át, amire nyugodt szívvel rá lehetne énekelni a Sabbath Supernautját is. Ilyen – kissé talán túl direkt – utalások máshol is felbukkannak a lemezen – van, ahol konkrétan a The Sweet klasszikus Ballroom Blitz ugrik be –, de talán a Come And Get It és 21st Century Man dalcímek sem véletlenül születtek. Bár az is leszögezhető, hogy sem az ELO-hoz, sem a King Crimsonhoz, sem pedig a Whitesnake-hez nincs egy cseppnyi közük sem az adott nótáknak.

Függetlenül az ősrockos hangulatoktól és utalásoktól, a The Electric Age még egy pusztító thrash lemez, épp csak a más jellegű megoldásoknak köszönhetően sikeresen kerüli el azt a csapdát, hogy az Ironbound kistestvérének kelljen tekinteni. No nem mintha nem állna meg elődje előtt, épp csak így fel sem merülhet az önismétlés vádja. Mert persze Blitz mindettől függetlenül ugyanolyan arcbamászó, mint mindig, ha következő életében valamilyen állatként reinkarnálódna, csakis egy különösen kellemetlen moszkitóként tudnám elképzelni. D.D. Verni bőgője röfög, ahogy szokott, a Dave Linsk / Derek Tailer gitárduó riffjei és szólói pazarok, Ron Lipnicki dobolásáról pedig csakis maximális elismeréssel lehet nyilatkozni. A dalok meg ugyanúgy ülnek, mint az Ironboundon, legyen szó akár a Wish You Were Dead baljóslatú, pusztító riff-támadásáról (ha a múltkor a The Goal Is Your Soulról azt írtam, hogy lehetett volna a címe akár Overkill Part VI. is, erre a nótára mindez hatványozottan igaz), a nagyon király, középtempós Black Daze-ről, a punkos Save Yourselfről vagy a talán legkevésbé thrash Old Wounds, New Scarsról. Kivétel nélkül az összes dalt kiemelhetném a tizedik Good Nightig, ami annak ellenére tökéletes lezárása a lemeznek, hogy finom basszusbevezetője miatt mindig úgy érzem, eredetileg bónusznak szánták.

Egységesen magas tehát a színvonal, azonban mégis a nyitó Come And Get It az a dal, mely leginkább lenyűgözött. Hat perc feletti hossza ellenére az ember úgy érzi, pusztán pillanatok alatt végigpörög, és bár óóó-zós témája kicsit fura elsőre, végül kifejezetten megszerettem, a refrén meg egész egyszerűen állat. Kiemelkedő, tízpontos nóta, amely mércéül kell, hogy szolgáljon minden, az Overkillel egy stílusban alkotó banda számára. Csakúgy, ahogy az egész lemez is, így a pontszám természetesen ezúttal is egyértelmű.

 

Hozzászólások 

 
+6 #5 Bakó Ádám 2012-04-11 07:19
Óriási lemez, fantasztikus hangzás, remek dalok. Nekem az előző lemezhez képest azért egy kicsit hiányoznak a számokba közbeékelt belassulások, ami nagyon jól áll a zenekarnak.
Idézet
 
 
+8 #4 Tibor0908 2012-04-10 20:12
Ismét csúcsformában az Overkill!
Az Ironbound megjelenésekor a Feel the Fire, a mostaninál pedig a Taking Over jelent meg épp 25 éve, és csak azért emelem ezt ki érdekességképpe n, mert engem az új lemez ebbe a korszakba repít vissza. Több helyen úgy érzem, mintha egy 2012-be oltott blood & iron-t vagy wrecking crew-t hallanék. Viszont úgy lehet érezni az old school elemeket, hogy közben csöppet sem tűnnek porosnak, pláne erőltetettnek. Friss, görcsmentes zene ez, ösztönös és hiteles.
Fáradtságnak nyoma sincs, Overkill mércével is sok a gyors tempó, mégis jól elkülöníthetőek a dalok. És ami a lényeg: a lemez az elejétől a végéig jó számokkal van tele, nincs semmi üresjárat és az egész egy egységet alkot. Az utolsó szám végén nem azon gondolkodtam, hogy ’hú, melyik szám is volt a legjobb, na, azt újra meghallgatom’, hanem inkább ’gyerünk, hallgassuk meg újra az egészet elölről’. Aztán megint.
DD riffjei (ugyebár a dalokhoz mindig ő hozza az alapriffeket) bombasztikusak, szóljanak akár a verzék, akár a refrének, vagy a bridge-ek alatt. Iszonyat energia van a számokban, a koncertek intenzitását remekül sikerült átvinni a stúdióba, ill. lemezre préselni.
Amit Gábor az ismertetőjében fejteget az ősrockos elemekről, az talán onnan eredhet, hogy Blitz olyan régi nagy rock csapatokat is előszeretettel hallgat, mint pl. a Stones vagy a The Who.
A hangzás is állat (Dave szólógitárja talán sosem szólt ilyen szépen), a régi jó punk hatások is rendesen kiérződnek, szóval én maximálisan elégedett vagyok.
Idén sajnos elkerülnek minket, pedig jó lenne élőben hallani az új számokat is.
Zseniális volt legutóbb az Ironbound, nagyon magasra tették vele a lécet, de nálam az új lemez még azt is veri. A lehető legnagyobb 10-es az albumra és egy hatalmas respect a zenekarnak!
Overkill will never die!
Idézet
 
 
+7 #3 Venomádi 2012-04-10 11:32
Abszolut klasszikus Overkill. Bár nekem hiányzik valami elborult dal a lemezről, olyan mint pl Burn you Down, vagy Blown Away
Idézet
 
 
+6 #2 rotten 2012-04-10 09:08
Jó album lett, de hogy őszinte legyek szerintem az Ironbound jelentősen jobb volt (kb. a Horrorscope óta az volt a legjobb lemez amit kiadtak). Ettől függetlenül biztos, hogy az idei felhozatalból ez lesz az egyik kedvencem.
Idézet
 
 
+13 #1 Chris92 2012-04-10 08:42
Hogy rövid és tömör legyek: zero suprise, maximal quality. Így kell old-school thrash-t csinálni 2012-ben.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.