Shock!

Nagyon ígéretes csapatként indult 1999-ben a német Metalium. Az akkor megjelent Millenium Metal című debüt az év egyik legjobb power anyaga volt, amit sajnos nem követett ugyanolyan szintű folytatás. A második State of Tiumph sem volt rossz lemez, de nem hozta azt a szintet, amit az első korong dalai képviseltek, a harmadik Hero Nation pedig egyértelmű csalódás volt számomra.

Az egyetlen ok, ami (vagy aki) miatt továbbra is viszonylag gyakran hallgatom ezen lemezeket, az énekes Henne Basse, aki talán a legjobb kortárs dalnok ezen a vonalon! Itt is remek teljesítményt nyújt, így, annak ellenére, hogy ez a lemez sem lett olyan izgalmas, mint az első, mégis gyakori vendég a lejátszómban.

Térjünk hát rá az új dalokra! Lars Ratz és csapata eléggé bekeményített 2004-re. A szokásos intro (Astral Avatar) után két olyan pusztítás jön a Warrior és a Pain Crawles in the Night képében, hogy az ember csak les. Az eddig számomra totál ismeretlen Michael Echre le sem száll a duplázóról, tekernek a gitárok, Henning mester meg úgy énekel, hogy az ember tényleg legszívesebben rohanna a kardjáért, hogy együtt küzdjön a főhőssel. A sztori egyébként maradt ugyanaz, Metalian, a földi halandóból lett metal isten kalandjait boncolgatja... iszonyat buta, de sebaj!

Kis lazításként jön a Find Out középtempója, amiben Henne duettet énekel egy elég érdekes hangú leányzóval. Nem igazán jó szerintem a hölgyemény, nagyon nyers, amit produkál, jobb lett volna talán egy képzettebb hangot választani, más kérdés, hogy az meg nem illett volna a sztoriba. Újabb brutalizálás (No One Will Save You) következik, amit az album legjobb tétele, a 7 perc feletti Illuminated (Opus One) követ. Jó kis terebélyes dal, a közepén sejtelmes szinti résszel, kis szövegeléssel. Van benne egy olyan rész, amilyeneket Arjen Lucassen szokott írni az Ayreon lemezeken. Nem épp megszokott a németektől, de kiválóan sikerült. Csak bátran az ilyen ötletekkel, ezektől lesz izgalmas egy lemez! A merengős, himnikus opusz után visszatérünk a jól bevált formulához. Az Athena tipikus Metalium, állat refrénnel, Henne Basse itt is hengerel, majd jön a Power Strikes the Earth és a Goddess of Love and Pain, amelyek ugyancsak gyors, duplázós témák, megvan bennük minden, amitől egy Metalium dal jó: riffelés, röfögő basszus, himnikus énektémák stb. A lemezt az As One zárja, ami címéből adódóan egy ökölrázós, együtténeklős nóta. Koncerten tuti siker!

Egy szó, mint száz, ez egy jó kis lemez, azonban néhány kivételtől eltekintve, kissé kiszámítható. Mindazonáltal, aki eddig szerette a Metaliumot, az tudja, mire számíthat, meg is kapja, méghozzá az első lemez óta a legjobb dalok formájában. Eredetileg hetest akartam adni, de legyen mégis inkább nyolcas.