Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Machine Men: Elegies

Semmi kétség nem férhet hozzá, hogy a zseniális kópiabandák korát éljük. Hellfueled, Astral Doors, Perzonal War, Communic - mind hihetetlen magas színvonalon játsszák azt a zenét, amit évekkel korábban már megkedveltünk az eredeti előadóktól.

megjelenés:
2005
kiadó:
Century Media / HMP
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 1 Szavazat )

Ez sokszor plágiumgyanúsnak tűnik, de hát az ördögbe is, tényleg olyan piszok jól nyomják! Még tulajdonképpen hálásak is lehetünk nekik azért, mert nem a már kívülről fújt eredeti repertoárból szemezgetnek, hanem a példaképek szellemében írnak teljesen új lemezeket. Kedvenceink egy-egy váratlan, soron kívüli anyagának csak örülni lehet - főleg, ha az tényleg ütős! A fentiek esetében ez az elvárás általában teljesül. A Machine Men legénysége pedig friss hús ezen a piacon, bár ők egy fokkal még merészebbek, ha úgy tetszik, szemtelenebbek.

Akinek a név alapján nem esik le, hogy itt melyik előadó túlzásba vitt tiszteletéről van szó, az ne is olvassa ezt a magazint, hehe. Igen, Machine Men című számot Bruce Dickinson Chemical Wedding című alapművén találunk, ezek a finn srácok pedig abszolút az Accident/Chemical vonalra esküdtek fel. Na meg persze a Maidenre, nem véletlenül szerepel első EP-jükön az Aces High. Szóval, az Elegies lényegében egy, a szokásosnál picit még maidenesebb Dickinson szólóalbum, nem sokkal azután, hogy a Tyranny Of Souls megzúzta hallójáratainkat. Sőt, ezek a fiúk nem átallottak a Mester inaktív szólókorszakában is ezerrel nyomulni - a már említett, 2002-es keltezésű első anyagot a következő évben már egy teljes nagylemez követte (Scars & Wounds). Ezeket mondjuk nem könnyű beszerezni (korábbi kiadójukon keresztül végülis megoldható), az Elegies viszont már a Century Media gondozásában jött ki, reméljük tehát, hogy minél többen hallhatják majd azt a pofátlanságot, amelyet még egyik hasonszőrű banda sem mert megtenni... A MM ugyanis erre a lemezre feljátszotta (feldolgozásnak még véletlenül sem nevezném) az Accident Of Birth nyitódalát, a Freaket, hehe. Mi tagadás, jól nyomják - egy Dickinson tribute-estet megnéznék az ő közreműködésükkel.

Persze Dickinson tribute ez az egész úgy, ahogy van. Igaz, az énekes Antony hangja ugyan nem egy az egyben Bruce-é, nem annyira telt, öblös; kicsit magasabb fekvésű, sokan emlegetik Antony kapcsán a Lethales Tony Mallicoatot is. Ez a hasonlatosság nekem főként élőben tűnt fel és nem mondom, hogy bosszantott volna. Nagy tehetség a srác, az egyszer biztos - és, ha már a Sonata Arctica előtti röpke fellépésüket említjük, jó frontember is (igaz, a HIM-re emlékeztető "gothic buzi" megjelenésből talán kicsit visszavehetne). A zenei része a dolognak viszont tényleg olyan, mintha laboratóriumban kísérletezték volna ki, miután összeöntötték a klasszikus Maiden dalokat az Accidenttől számított szólókorszak szerzeményeivel és adtak volna hozzá némi adalékot Roy Z egyéb munkáiból (Haford, Rob Rock...). Példának okáért a Doors Of Resurrection a Tower elváltoztatott bevezető témájával kezdődik, de a From Sunrise To Sunsetre is rámondhatjuk, hogy a Man Of Sorrows (netán a Wasting Love?) nélkül ilyen dal biztos nem született volna a MM-műhelyben. Mégis, nem lehet nagyon konkrét másolással vádolni a srácokat, kicsit olyan érzete van a dolognak, mint amikor valaki jogilag támadhatatlanná válik, ha márkaneve akár csak egy betűvel eltér az eredetitől - kísértetiesen hasonlít rá, de mégsem ugyanaz. És ez a "mégsem ugyanaz" ebben az esetben még véletlenül sem a "nem olyan jó" szinonimája - igenis, ha Bruce lusta lenne dalokat írni, örömmel fogadná a Machine Men katalógust tartaléknak.

Lehet ugyan okoskodni, hogy "mi szükség erre", meg hogy "semmi egyéniség"; de véleményem szerint ennek semmi értelme. A MM kiváló saját dalokat írt erre a lemezre (is), amelyet a Sonata turnénak és a "rendes" (értsd: nem underground) kiadónak köszönhetően most sokkal többen ismerhetnek meg, mint eddig bármikor. És amennyire én láttam, a közönségnek abszolút bejött a produkció, tehát hamarosan meglesz a bázis, amelyre építve legközelebb merészebben lehet kísérletezni dalíráskor. Egy kicsivel több karcosságot, komplexitást magam is el tudnék majd akkor viselni, bár ha arra gondolok, hányan fogadták fanyalogva a Tyranny Of Souls-t is, akkor igazából nem érdekel az egész. Örülök inkább annak, hogy nem gót lávmetalt vagy másodosztályú Strato-zenét játszik az a finn csapat, akivel éppen összeakadtam (rokonaink úgyse nagyon kényeztetnek el új kedvencekkel).

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.