Shock!

Nem tudom, a zenekar stílusa vagy olasztudásom miatt nyertem meg én a Juglans Regia lemezét, de valószínűleg mindkettő közrejátszhatott: a firenzei csapat ugyanis anyanyelvén nyomja a hallgatóbarát, talán valamennyire hardnak nevezhető rockmuzsikát.

Tulajdonképpen nem is annyira vészes a dolog, kár, hogy a nyelvismeret ellenére ki nem állhatom az olasz nyelvű könnyűzenét. Lehet, a mindig divatos, hányinger-keltető giccs-slágerek miatt alakult így, de tény, hogy (népszerűség tekintetében) Olaszország Eddájának számító, tradicionális hard rockot játszó Litfiba együttest is röhejesnek tartottam már 1995 környékén is.

A Juglans Regia esetében a zene sem annyira érdekes, de meg kell, mondjam, az első nóta (L'ultimo respiro) még jól is indult: a kezdő riffek majdhogynem alátámasztották azon, a név alapján támadt gyanúmat, hogy ez valami progos dolog lesz. Nos, nem így alakult: ez a 40 perc nem más, mint totálisan jellegtelen, modern rádiórock (alteros hatásokkal, de mint említettem, hard beütésekkel is); röhejesen erőlködő, affektáló, egy hangszínt használó énekessel; tisztességes zenei alapokkal (még szerencse); hosszú és unalmas dalokkal.

Otthon biztos kajolja őket az egyetemista-sznob-sales manager réteg, a valószínűleg menő szövegek miatt is (melyeket, nyelvtudás ide vagy oda, nem voltam hajlandó elolvasni) – igazi Szigetre való banda - kár, hogy ha olasz nyelvű, agyonhype-olt előadóra van szükség a helyi egyetemista-sznob-sales manager törzsközönség kulturális horizontjának tágítása végett, akkor Jovanottit szokták előszedni a szervezők. Na, a Juglans Regia-t szintén imádná a közönség és ráadásul olcsó is lenne...