Shock!

Ha nem vagy különösebben képben a US power színteret illetően, akkor a Jag Panzer neve valószínűleg maximum onnan ismerős, hogy ebből a csapatból igazolt anno Chris Broderick a Megadethbe 2008-ban. Mark Briodyék azonban jóval fontosabbak annál, hogy csak emiatt legyen érdemes foglalkozni velük. Már a zenekar múltja is tiszteletet parancsoló: az 1981-től '88-ig tartó első éra ugyan nem volt túl termékeny, egyetlen albumuk, az Ample Destruction (vagy ha úgy jobban tetszik, Licence To Kill) azonban az amerikai underground metalszíntér egyik kiemelkedő anyaga volt. Az 1984-es anyag maga a US power esszencia, amely egymagában kultikus hivatkozási alappá is tette a Jag Panzert. Ezen státuszukon az sem változtatott sokat, hogy az első újjáalakulást követően, 1994-ben érkezett, kettes sorszámú Dissident Alliance gyökeresen eltérő megközelítése hatalmas hibának bizonyult, az 1997-es The Fourth Judgementtel ugyanis szerencsére ismét rátaláltak a helyes útra, és azóta csakis bivalyerős anyagokat pakoltak le az asztalra.

A zenekar legjobb időszaka egyértelműen 1997 és 2001 közé tehető, amikor is öt év alatt négy nagylemezt hoztak össze. Ráadásul a Shakespeare Macbethjét feldolgozó Thane To The Throne hatalmas szakmai- és közönségsikert is aratott: ezt a lemezt ma már csaknem akkora klasszikusnak tartja a tábor, mint a '84-es debütöt. A 2001-es Mechanized Warfare után viszont alaposan belassultak: megjelent ugyan egy csomó gyűjteményes és visszatekintő cuccuk, illetve egy új nagylemezt is kiadtak, 2004 után azonban hét teljes évre eltűnt a banda, hogy 2011-ben szinte a semmiből kerüljenek elő ismét a kiváló The Scourge Of The Lighttal. Hiába sikerült azonban jól, ezt a lemezt már turné sem követte, megjelenése után pár héttel akkori gitárosuk, Christian Lasegue bejelentette kilépését, minek eredményeként végül ismét feloszlatták magukat.

És ugyan mindössze 2013-ig bírtak ülni a seggükön, a visszatérő lemez csak pár hete jelent meg The Deviant Chord címmel, a rajta szereplő felállás pedig a dobos Rikard Stjernquist kivételével ugyanaz, amely harminchárom évvel ezelőtt az első Jag Panzer-nagylemezt is feljátszotta. Harry „The Tyrant" Conklin énekes mellett Mark Briody ritmusgitáros és John Tetley bőgős továbbra is adott, hiszen nélkülük nem létezhet Jag Panzer, de Joey Tafolla is régi motorosnak számít a bandában, akárcsak Rikard, aki az elsőt leszámítva valamennyi anyagukon dobolt.

A zenekarnak voltak korábban bizonyos nagylemezei, amelyek egyik-másik irányban elmozdultak kissé a klasszikus Jag Panzer-hangzásvilágtól, az új anyag azonban ugyanúgy a régi hagyományokat szem előtt tartva született, mint elődje. Ha pedig nem tudnám, hogy hat év telt el a két kiadvány között, eszembe sem jutna ekkora hézagra gondolni, a The Deviant Chord ugyanis mind hangzását, mind pedig a rajta hallható zenét tekintve nyílegyenes folytatásnak tekinthető. A döntően középtempós power metal nótákat Tyrant jellegzetes vokalizálása mellett a védjegyzett riffelés, a vastag kórusok és a neoklasszikus elemekkel is vastagon felvértezett, kifejezetten fogós gitárszólók teszik egyedivé ma is. Mindehhez a zongora és vonósok alkalmankénti használatával teszik hozzá azt a folkos ízt, ami szintén a zenekar sajátja immáron vagy húsz éve. Nehéz pontosan körülírni a csapat zenéjét, de ha ismered őket, akkor pontosan tudod, miről beszélek, ha pedig nem, akkor javaslom, ismerkedj meg velük, a Jag Panzer ugyanis valóban az egyik legegyénibb muzsikát játszó alakulat a US power vonalról.

Mindez persze nem sokat érne jó dalok nélkül, és ugyan számomra egyelőre nem akkora kedvenc a The Deviant Chord, mint elődje, a minőséggel ezúttal sincs komoly gond. A nyitó Born Of The Flame, az ír ballada-feldolgozás Foggy Dew, a balladisztikus, kiváló gitárszólót is bedobó Long Awaited Kiss, a tempós Fire Of Our Spirit vagy a heroikus zárónóta, a Dare például simán felfértek volna bármelyik, mára klasszikussá érett anyagukra is. A refréneket tekintve azonban összességében mégis gyengébbnek tűnik ez a lemez, mint elődei, így a zenekar igen izmos életművében csak a középmezőny környékére tudom helyezni. Aztán ki tudja, lehet, hogy egy év múlva már kifejezetten kevésnek fogom találni a most adott pontszámot.