Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Hatebreed: The Concrete Confessional

hatebreed_cSokan talán már nem emlékeznek rá, de amikor annak idején, tizenegynéhány éve a Hatebreed elkezdett komoly névvé válni a színtéren, először rájuk, illetve pár hozzájuk hasonló megközelítéssel dolgozó bandára – például a brit Stampin' Groundra – használták a szaksajtóban előszeretettel a metalcore kifejezést (sőt, egyesek még slayercore-ozni sem átallottak, és ismerjük el, valahol ez is helytálló volt). Ma már persze mást értünk ezen a stílusmegjelölésen, és kicsit valahol sajnálom is ezt: Jamey Jastáék tényleg mindig is félúton jártak a két irányzat között, és ezen a mezsgyén igazából soha nem is találtak legyőzőre. A recept azóta sem változott, és mivel tökéletesen kitalált dologról beszélünk, azon bandák közé sorolom őket, akiktől nem is várok frissítést. Motörhead-effektus, mondhatnánk.

Mint ahogy ettől persze a Motörhead sem mindig ugyanazt a lemezt szállította le megbízhatóan, a Hatebreednél sem erről van szó. A 2009-es s/t album például itt-ott többet mutatott a fegyvertárból, mint a korábbi dolgaik, de a lényeg alapvetően sosem változott a csapatnál, és ez esetükben így is van jól. Lehet, hogy nem ez a világ legkiműveltebb, legintellektuálisabb muzsikája, de a Hatebreednél bizony kevesen érzik jobban a vérforraló tempókat, a hatalmas groove-okat a mai színtéren, ezen nincs mit ragozni, élőben meg aztán tényleg falbontó, amit művelnek. Már ahogy a nyitó A.D. megszólal – az alaptéma valahol félúton jár a Slayer és az Exodus között –, otthonos érzés vesz erőt az emberen, és mindez ki is tart a lemez ideális, 33 perces játékideje alatt. A banda most sem csinál mást, csak legyalulja a szürkeállományt, ehhez viszont keresve sem lehet náluk jobb társat találni.

megjelenés:
2016
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 24 Szavazat )

A Hatebreed elsődleges erőssége persze mindig is abban rejlett, hogy a hol hardcore-osan repesztő, hol thrashes, hol doomos elemekkel feldobott zúzdák közepette is képesek voltak fogós dalokat írni. Ez a képesség az évek során sem kopott meg, hogy csak egy példát mondjak, a From Grace We've Fallen már egy hallgatás után is egyértelmű jövendőbeli koncerthimnuszként ragad meg az emberben már-majdnem-dallamos-de-annyira-azért-mégsem refrénjével, slayeres gitárdallamaival, brutális málházásával. De a Jamey feszültségfokozó oldalát is megmutató, melodikusabb elemekkel is operáló Something's Off is is nagyot üt, tökéletes, ahogy fokozatosan bepörgetik – egyszerű eszközökről beszélünk, a végeredményben mégis bivalyerő feszül, az a pár dallamos sor pedig kifejezetten meglepő, és megint a legjobbkor érkezik. De felkapod a fejed a Walking The Knife-ra is, ahol gonosz gitárnyifogtatástól kezdve szolid blastbeaten át szökdécselő staccato zúzdáig tényleg minden van, ami csak szemnek-szájnak ingere. A záró Serve Your Mastersben pedig mintha csak Kerry Kinget és James Hetfieldet rántotta volna össze Jamey egy kis jammelésre, mondanom sem kell, ez is több mint korrekt.

Nem sorolom fel az összes dalt, mert egységesen ütős hatást fejt ki a cucc, kifejezetten jólesik végigpörgetni, és különösebben nem látom értelmét arról lamentálni, hogy a maradékból melyik rövid dara tűnik izmosabbnak vagy kevésbé izmosnak a másiknál. Ilyen időkeretben nekem teljesen kerek és rokonszenves ez a lemez. A hangzás is a szokásos agyszaggatás, itt sem változtattak a győztes csapaton: Zeuss és a banda kölcsönösen rengeteget köszönhet egymásnak, nem gondolom, hogy valaha is mással kellene dolgozniuk. Ami nem tört el, azt nem is kell megragasztani.

Eszenciális Hatebreed-lemez a The Concrete Confessional, nem több és nem kevesebb, pontosan azt hozzák rajta, amiért a Perseverance-szel meg a The Rise Of Brutalityvel annyira megszerettem őket annak idején. Rövid, de velős, és rút, de valóságos.

 

Hozzászólások 

 
+2 #12 NOLA 2016-06-07 11:49
Kibbaszottjó album ez!
Mindenképpen jobban tetszik mint az elozo..., hallani, hogy próbáltak minél változatosabb dalokat írni, ami sikerult is.
Szerintem aki ennél tobbet vár a Hatebreedtol változatosság terén, az már nem Hatebreedet akar hallgatni..., én pontosan ezt várom Toluk. Basszanak pofán, gyomrozzanak meg, és tekerjék le a fejem :-) ..., alig várom, hogy eloben is halljam ezeket a dalokat.
Idézet
 
 
+1 #11 Brock Samson 2016-06-02 13:10
A Hatebreed soha nem volt egy kifejezetten valtozatos zene, a palettajuk sem kifejezetten szeles, viszont amit csinalnak, azt szivvel csinaljak, es orom hallgatni.
Idézet
 
 
-12 #10 spanom_gyurma 2016-05-30 10:36
R.I.P. Hatebreed 1994-2003
Idézet
 
 
+2 #9 Doktorúr 2016-05-30 10:20
Idézet - miso:
Óriási kedvenceim, így nagyon vártam az új albumot.

Nem is csalódtam, sőt a néhol egészen Slayeres kikacsintások csak emelik a tetszésindexeme t :)
A Rise és Supremacy szinvonalát azért nem éri el, de az előző albumnál jobban tetszik.
34 perc színtiszta zúzás, ami minden hallgatással közelebb lopózik a szívemhez.

Jah és a Stampin' Ground megemlítéséért piros pont, óriási albumokat adtak ki. A Carved From Empty Words az egyik legjobb thrash-hc lemez ami valaha készült.


A Stampin' Ground istenkirály! Elvileg újjá is alakultak. (Amit a néhai Kultiplexben előadtak, na az etalon volt!)
Idézet
 
 
#8 miso 2016-05-30 07:57
Idézet - norberthellacop ter:
Bocsánat, nyilván SZERINTEM, hisz én írtam, nem a szomszéd :) Jézus... mi lesz a következő, a csináljjobbat? :)))


Nyilván Te írtad, de olyan formában (pl 2# hsz) hogy azt hihetnénk Te hordozod a bölcsek kövét, és aki mást gondol nem ért hozzá :)
Egyébként nincs vita köztünk, mert az első lemezt is imádom, sőt, az Under The Knife is állat, csak fosch a hangzása, jó lenne újrakeverniük, mert így szinte élvezhetetlen.

Ha mondjuk 5 zenekart kellene mondani aminek a lemezeit elvihetném egy lakatlan szigetre, a Hatebreed tuti köztük lenne :)
Idézet
 
 
+4 #7 norberthellacopter 2016-05-29 22:40
Idézet - miso:
Idézet - norberthellacop ter:
de attól még az első marad a legjobb


Kifelejtetted hogy "számodra" a legjobb.
Mert nekem pl a Supremacy a legjobb, és van haver akinek a Rise of Brutality, másnak meg a Perseverance.


Bocsánat, nyilván SZERINTEM, hisz én írtam, nem a szomszéd :) Jézus... mi lesz a következő, a csináljjobbat? :)))
Idézet
 
 
+3 #6 miso 2016-05-29 21:21
Óriási kedvenceim, így nagyon vártam az új albumot.

Nem is csalódtam, sőt a néhol egészen Slayeres kikacsintások csak emelik a tetszésindexeme t :)
A Rise és Supremacy szinvonalát azért nem éri el, de az előző albumnál jobban tetszik.
34 perc színtiszta zúzás, ami minden hallgatással közelebb lopózik a szívemhez.

Jah és a Stampin' Ground megemlítéséért piros pont, óriási albumokat adtak ki. A Carved From Empty Words az egyik legjobb thrash-hc lemez ami valaha készült.
Idézet
 
 
+2 #5 miso 2016-05-29 21:13
Idézet - norberthellacop ter:
de attól még az első marad a legjobb


Kifelejtetted hogy "számodra" a legjobb.
Mert nekem pl a Supremacy a legjobb, és van haver akinek a Rise of Brutality, másnak meg a Perseverance.
Idézet
 
 
+10 #4 norberthellacopter 2016-05-29 15:09
Idézet - x okol x:
Idézet - norberthellacop ter:
Metálfesztiválo k lakkossági hardcore-ja. Bántóan középszar, bár igazából úgy az utóbbi négy lemez mind ilyen, viszont a Satisfaction is the Death of Desire még ma is tökéletes, az az igazi Hatebreed esszencia, hibátlan dalokkal.

szerintem mar az is rossz volt. az elso probatermi felvetelek meg oda basztak.


Érzem az iróniát, király a nick is, de attól még az első marad a legjobb (plusz az is szólt a legjobban, van benne piszok, nem ez a Zeuss féle steril egyenhangzás) :) Nincs ebben semmi a "demók még jók voltak" attitűd, arról nem én tehetek, hogy egy vagon zenekarnak az első két lemeze a legjobb :)
Idézet
 
 
+10 #3 x okol x 2016-05-29 13:10
Idézet - norberthellacop ter:
Metálfesztiválo k lakkossági hardcore-ja. Bántóan középszar, bár igazából úgy az utóbbi négy lemez mind ilyen, viszont a Satisfaction is the Death of Desire még ma is tökéletes, az az igazi Hatebreed esszencia, hibátlan dalokkal.

szerintem mar az is rossz volt. az elso probatermi felvetelek meg oda basztak.
Idézet
 
 
-4 #2 norberthellacopter 2016-05-29 10:03
Metálfesztiválo k lakkossági hardcore-ja. Bántóan középszar, bár igazából úgy az utóbbi négy lemez mind ilyen, viszont a Satisfaction is the Death of Desire még ma is tökéletes, az az igazi Hatebreed esszencia, hibátlan dalokkal.
Idézet
 
 
+2 #1 drughi 2016-05-29 09:44
Nagyon király anyag lett, egy fokkal változatosabb dalokat irtak mint az előzőn, az valahogy nem ragadt meg nálam. A Seven Enemies az idei év üszöksulyok slágere, képtelen vagyok nem meghallgatni kétszer (vagy többször) amikor odaérek a lemezen. Következő albumon azért elbírnám ha jobban domboritanák a thrashes oldalukat. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.