Shock!

augusztus 06.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Hail Spirit Noir: Eden In Reverse

hailspiritnoir_cNem különösebben vagyok nagy rajongója a görög területekről származó csapatoknak, azonban a tízéves múltra visszatekintő Hail Spirit Noir legfrissebb anyagának már a kezdőhangjai is meggyőztek arról, hogy itt valami egészen különleges muzsikát fogok egy órán keresztül hallani. Szégyenszemre az előzményekről eddig lemaradtam, pedig még Koroknai kolléga is felhívta a figyelmet Oi Magoira keresztelt második korongjukra anno, amelyet – a többivel egyetemben – feltétlenül pótolni is fogok.

Ha még nem ismernéd a bandát, annyit kell tudni róluk, hogy az Eden In Reverse immár a negyedik stúdióalbumuk, és eléggé nehezen bekategorizálható stílusban nyomulnak, amit jelen esetben nevezzünk mondjuk progresszív-pszichedelikus-avantgarde-space-hippis-gótikus rock/metálnak, amelyet lényegében a kezdetek óta fortyogó, fekete fémmel teli üstből csapoltak le, akármilyen hülyén is hangzik így mindez. S ha ráadásul a fenti recept még leírva is arra kényszerít, hogy szájra tapasztott kézzel rohanj a legközelebbi mellékhelység felé, ne érezd magad furán, mert ilyenkor még azt is mondhatnám, hogy ezekhez hasonló esetekben ez a „normális" reakció. Ámde a bátrabbaknak mégiscsak azt tudom tanácsolni, hogy tegyenek egy próbát a banda friss dalgyűjteményével, mert hozzám hasonlóan lehet, hogy őket is be fogja szippantani pár napra ez a meglehetősen különleges hangulatú, gyönyörűen kidolgozott vokálokkal egyedivé varázsolt, igényes muzsika.

megjelenés:
2020
kiadó:
Agonia Records
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 6 Szavazat )

Ámbár a zenekar sötét lelket dicsőítő elnevezése azért elég sok mindent elmond magáról, mégse gondolja  senki, hogy a koncepció kimerül a falu határában kóválygó, meghűlt róka krákogását imitáló emberi „vokalizálásban", valamint a visítóan szar hangzás elérése érdekében csattanásig tekert potméterekben, ami ugye annyira, de annyira jellemző volt egy időben a fagyos, nordikus black metal fekete-fehér „színekben" tündöklő képviselőire. Hála izének, itt erről szó sincs. Úgy látszik, a balkáni mediterrán légkör és a Kárpátok déli gyűrűje nem enged nagy teret az északról ostromló hűvös szeleknek, és ez nagyban érezhető is ebben a szinte tökéletesen letisztult muzsikában. A darkos, ördögi atmoszféra persze nyilvánvaló, de utóbbit szerencsére leginkább a hangszeresek teremtik meg, a lehető legkülönfélébb módszerekkel. A billentyűket kezelő(k) emiatt elsőként érdemlik ki a név szerinti megszólítást: a progmetálos Horizon's Endben is érdekelt Sakis Bandis, illetve a nálunk fokozottan védett tyúkfélétől kölcsönvett nevű Haris legalább akkora szerepet kap a történetben, mint a gitárosok, és lényegében ők azok, akik megteremtik a misztikus atmoszférát ezerféle lebegős-örvénylő, utaztatós hangszíneikkel és játékukkal. A mikrofonnál pedig egy friss arc, a két éve csatlakozott Cons Marg széles spektrumban terjeszkedő harmóniái erősítik tovább ezeket a mágikus, tripes hangulatokban gazdag szerzeményeket.

Persze nem lenne túl nagy az attrakció, ha csak hangulatokból állna a teljes mű, de a helyzet az, hogy némelyik dal- vagy dalrészlet olyannyira intenzíven ragad bele a fülbe, mint bemágnesezett Mr. Bean kezére a hirdetőpapír. És ez hosszú távon jó. Az átlagosnál persze hosszabb, kifejtősebb tételek a jellemzőek, amelyek mindegyikében hallható valami izgalmas hangszerelési megoldás, énekdallam vagy téma. Az Alien Lip Reading például megtévesztően olyan, mintha a legszebb éveiben alkotó Katatonia egyik nótáját hallanám, megbolondítva egy kis pszichedeliával, de a látszólag melankolikusan induló Crossroadsból is olyasféle ütős kis dalt faragtak, amelyet még a legnagyobb dark rock csapatok is megirigyelhetnek. Kapunk persze Pink Floydot is szteroidokon a The Devil's Blind Spot instru átkötőjével, amivel ügyesen vezetik fel a lemez egyik legerősebb tételét, a szintén számtalan elemből építkező The First Ape On New Earth-öt. A tíz perc fölé kúszó Automata 1980 – címéhez igazítva – a korszakra jellemző retro-effektekkel indul, de ezt is olyan ízlésesen csinálják, hogy cseppet sem tűnik erőltetettnek a végeredmény, sokkal inkább a teleportáció a megfelelő szó rá. S ha még ez sem lenne elég, az extra változaton meghallgathatjuk az Incense Swirls pazar synthwave-verzióját is, ami lényegében még jobb is, mint az eredeti, valamint egy óriási címet kapott Ever-Shifting Tunnels zúzdáját, ahol egy pillanatra felébresztik a károgós black metal szellemiségét is, de igényes megközelítésből.

Összegezve tehát: akik nyitottak az avantgarde irányzatokra, és képesek befogadni az ezernyi hatásból összefésült, magvas gondolatokkal fűszerezett stíluskavalkádot, bátran próbálkozzanak a Fordított Édennel.

 

Hozzászólások 

 
#2 Anomander 2020-07-05 11:58
Remek lemez lett, nekem az előzetesen megjelent két dal keltette fel a figyelmemet, azok alapján egy hajszállal még erősebbet vártam, de 9 pont így is jogos. Hangulatos, változatos, megjelent benne a 80-as évek is, sokat fogom hallgatni még.
Idézet
 
 
#1 Natasha Harashow 2020-07-05 02:11
Ez a lemez egy nagy zsíros tizes.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.