Shock!

július 28.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Girish And The Chronicles: Rock The Highway

girish_cNem szándékozom elijeszteni senkit a hülye nevű zenekarokat bemutató sorozatunk legújabb fejezetével, így rögtön le is szögezném az elején: a lehetetlen név igazi finomságot takar, elsősorban a hard rock szerelmeseinek! Nem kevésbé fontos infó az sem, hogy a zenekar és névadó énekese, Girish Pradhan eredetileg Indiából származik, akiket a Universal kiadó helyi képviselete karolt fel még pár évvel ezelőtt, amikor végre megszimatolták a bennük lévő potenciált. A csapat egyébként már jó egy évtizede aktív, bár hagyományos sorlemezek furcsa módon nem igazán kötődnek hozzájuk, leszámítva egy 2014-es keltezésű Back On Earth című albumot, amelynek folytatásaként jelent meg tavaly áprilisban a Rock The Highway elnevezést kapott energiabomba.

S hogy mennyire lényegre törő és találó utóbbi jelző az itt hallható muzsikára, arról rögtön meg is győződhetsz, ha útjára indítod a címadó szerzeménnyel startoló lemezt, ami szemérmetlenül ütős módon idézi fel a hajdani Sunset Strip-, hajmetál- és arénabandákra jellemző, összekeverhetetlen világot. Ami azonban leginkább pislogásra fog késztetni, az a frontember kompromisszumot nem ismerő, energiától szétrobbanó hangja, ami még manapság is igencsak ritka és ezzel egyetemben megbecsülendő dolog is. Girish tipikusan az a fajta fickó, akire elég, ha csak csúnyán nézel, abban a pillanatban elharapja a torkodat... Legalábbis nekem totálisan ez jön le az általa nyújtott, adrenalintól fröcsögő, hangszálakat elszakító és ereket dagasztó énektechnikától, amelyben egyszerre van jelen a Badlands egykori kiválósága, Ray Gillen, a Halestorm üvegrepesztő hangorkánja, Lzzy Hale, illetve a Skid Row szirénája, a fiatal Sebastian Bach. Ez így leírva persze egészen hihetetlennek tűnik, de nyugodtan tégy egy próbát: szinte biztos, hogy nem fogsz tudni rám cáfolni!

megjelenés:
2020
kiadó:
Lions Pride
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 10 Szavazat )

Számtalan példát tudnék felhozni arra, hogy egy zseniális hang nem mindig elég a jó zenéhez, azonban itt a zenekart és a zenei teljesítményt sem érheti túl sok kritika, ugyanis a produkció minősége ázsiai viszonylatokban mérve is jóval a léc felett van. A karcoló, zsíros riffekre és a '90-es években alkalmazott, nagy terű dobsoundra kialakított hangzás mellett akadnak itt jó értelemben vett, igazi rockhimnuszok is, amelyekkel mondjuk 1992-ben szó szerint tarolni lehetett volna. A már említett címadó, majd az ezt követő Every Night, Like Tonight, illetve a Rock N Roll Is Here Today is Mötley Crüe-, régi Gotthard-, Def Leppard- és Firehouse-féle arénarock-feelinggel örvendeztet meg, csak mindezt jóval fiatalosabb lendülettel tálalják. A legnagyobbat szóló bombát viszont az anyag közepére helyezett Bad Shepherd – She's Heavy Metal – The Rebel triumvirátussal robbantják, ahol a banda konkrétan átlényegül Slave To The Grind-érás Skid Row-vá. Suraz Sun gitáros folyamatosan Dave Sabo és Scotti Hill stílusában penget, Nagen Mongrati dobos szétveri a cájgot, Girish pedig úgy szakítja le a fejed, mint annak idején Bach, s az igazat megvallva tollat is e három nóta alapján ragadtam, hogy hírt adjak a csapat felől. Aprócska adalék még az ezer fokon égő, fiatalos intenzitással dübörgő The Rebel végére odapörkölt Axl Rose-féle süvöltés is, amivel roppant jól esik szembesülni Guns N' Roses-rajongóként, majd' harminc évvel a Use Your Illusion lemezek utáni „üresjáratokat" követően.

Akadnak persze az említetteken kívül is még jó nóták: az anyag vége felé érkező, klasszul felépített Identity Crisis mindenképpen ilyen, de egyébként a többi tétel is nagyon hallgattatja magát az elsőre is szembetűnő energikusságnak köszönhetően. Nem is lesz különösebben nehéz feladat többször is megismerkedni velük. Bár a produkciót talán egy kicsit jobban összefésülték, mint a zabolátlanságáról elhíresült Skid Row-t annak idején, azért messze nem kell patikamérlegen kiérlelt dalokra gondolni: a tűz és a nyers erő hatványozottan jelen van itt is. A '90-es éveket tükröző borítóra pedig külön pont jár, főleg így, hogy egy zenekari fotó is látható rajta, ami ugye szintén ritkaságnak számít manapság.

Autóvezetéshez, sporttevékenységhez különösen ajánlott, energiától fortyogó muzsika ez. Ki ne hagyd, ha a fent említett stílusok, csapatok és a veszett jó hanggal megáldott énekesek híve vagy!

 

Hozzászólások 

 
#4 Equinox 2021-02-05 18:06
Tudjátok mit lehetne meghonosítani? Lemezbemutató cikkben elférne 1-1 youtube-felvétel, ahogy a hírközlésekben szokott lenni, hogy íme ilyen a cucc. A szerző már ismeri a lemezt, válasszon ki egy reprezentatív / legjobb számo(ka)t, és hadd szóljon.
Idézet
 
 
#3 Pelgrin 2021-02-04 15:18
Ezért szeretem többek között ezt az oldalt olvasni, mert ilyen gyöngyszemekre akad az ember.:) She's Heavy Metal abszolút kedvenc, tiszta Skid Row a jó értelemben.
Idézet
 
 
#2 P.R. 2021-02-03 19:57
Csatlakoznék az előttem szólóhoz, ez nagyon jó! Még több ehhez hasonlót kérnénk!
Ilyenkor röhögök azon, hogy a rock halott....
Idézet
 
 
#1 Aragorn 2021-02-03 17:34
Ez hatalmas!Mind a zene, mind a kiállás pazar!Nagyon hiányoznak az ilyen és ehhez hasonló bandák a színtérről!Dall amok, dög, gyilkos riifek!És hát az a hang!!Engem teljesen lenyűgöztek!Kös zi a kritikát és az infót!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.