Shock!

december 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Frost*: Day And Age

frost_cHosszú idők óta éktelenkedő lyukat vagyunk kénytelenek ismét befoltozni a Shockmagazin szerkezetében, hiszen a szigetországi Frost* szupergroup, gyakorlatilag megkerülhetetlen színfoltja a progresszív rock területein tevékenykedő csapatoknak, és akikről sajnos eddig még csupán a pillanatnyi hírekben olvashattál egy-két infót. Nem mellékes az sem, hogy – akárcsak a Rush – ők sem nagyon adtak még ki fércmunkát a kezeik alól, olyan értelemben, hogy karrierjük alatt talán még egyetlen hangzóanyaguk kapcsán sem lehetett azt mondani, hogy minőségileg visszaléptek volna korábbi önmagukhoz képest. Diszkográfiájukban szinte kizárólag magas színvonalú és igényes muzsikákkal szembesülhettünk eddig, különös tekintettel a bemutatkozó, őrületesen sokszínű muzsikát tartalmazó Milliontownra, amelynek egyértelműen a Klasszikushock!-ban lenne a helye.

megjelenés:
2021
kiadó:
InsideOut
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

Eredetileg Jem Godfrey billentyűs/producer/énekes álmodta meg a csapatot valamikor 2004-ben, akihez az Arenában, az It Bitesban, a Kinóban, az IQ-ban és újabban a Lonely Robotban is érdekelt John Mitchell gitáros/énekes csatlakozott, majd nem sokkal a bemutatkozás után olyan arcok is felkerültek a fedélzetre, mint például Nathan King, a Level 42 bőgőse. A frontember szerepét és az énektémák nagy részét szinte teljesen átvette már Mitchell ezen a friss lemezen, akinek neve – ha máshonnan nem is, de – a Lonely Robot elnevezésű mellékprojektből biztosan ismerősen cseng, mert már többször is olvashattál itt róla. S legyen az bármilyen formáció, John szinte mindegyikbe belerakja jellegzetes, azonnal felismerhető stílusát, hangszerelési megoldásait és kompozíciós készségét, és így, a hasonlóan briliáns Godfrey-vel egyetemben baromi jól kiegészítik egymást ebben a zenekarban. Embereink bizony nagyon értenek a zsigerekig ható dallamok farigcsálásához és a speciális hangulatteremtéshez, ami általában minden esetben kéz a kézben jár a számomra oly kedves „űrben lebegős", éteri és futurisztikus atmoszférával.

A Day And Age-en pedig pontosan ez a fajta, kicsit space-es, kicsit pszichedelikus, de alapvetően azért lightos hangszerelésű, ragadós melódiákban gazdag zene hallható, ami egyre inkább kezdi felvenni a hasonló szellemben fogant Lonely Robot-lemezek jellegét, csak itt talán erősebben kidomborodik a csapatmunka. Ugyan a dobokat három emberrel is feljátszatták, köztük a zseniális Pat Mastelottóval, aki olyan bandákat erősített, mint a Mr. Mister, az XTC, vagy a King Crimson. A dalok különleges ritmikáit például nyugodtan lehetne külön tanórán is elemezgetni, azonban ez még messze nem azt jelenti, hogy lélektelenül szét lennének csépelve a nóták, csupán izgalmasabbnak tűnik tőlük az összkép.

Mitchell Peter Gabrielt idéző hangszíne még mindig fantasztikus, ahogyan a Frost* dalainak magvas gondolatai is sok tekintetben párhuzamba hozhatóak a Genesis egykori énekesének munkásságával. S ha már megemlítettük a Rusht: ha imádod a kanadaiaknak a Roll The Bones környéki időszakát, akkor biztosan nem fogsz itt sem csalódni. Elég csak belefülelned a többdimenziós megszólalású Terrestrialba, vagy az említett Rush-lemez címadóját ijesztően felidéző The Boy Who Stood Still című nótába, rögtön be fog ugrani, hogy konkrétan mire is gondoltam. Utóbbiban egyébként a híres brit színész, a megalkuvást nem ismerő tekintetű Jason Isaacs szavalja a monológot, akitől akaratlanul is be fognak ugrani a retro-sci-fis képek a képzeletbeli vetítővászonra. A hosszan elnyújtott címadót is teleszórták jobbnál, jobb, terjengős és szerteágazó témákkal, de a lemez slágerének is elkönyvelhető Island Life-ban is egy olyan ütős refrénnel kenyereznek le, hogy nem fogsz egyhamar megszabadulni tőle, azonban a mindent vivő harmónia – tengernyi példához hasonlatosan – itt is a lemez legvégére került a Repeat To Fade elnevezésű szösszenetben, amellyel drámai, de ugyanakkor mégis csodaszép befejezést kanyarintanak erre az anyagra.

Különösen jó érzés az is, hogy nem tűnik hosszúnak az 53 perc, nincsenek túlhúzva, nincsenek túlgondolva a szerzemények, ahogyan az ilyen jellegű zenéknél ez általában lenni szokott. A lényeg, hogy most is kaptunk egy erős, kimagasló színvonalú Frost*-lemezt, ami nyugodtan beilleszthető az eddigiek mellé. Ha még nem ismered az előzményeket, most azonnal pótold!

 

Hozzászólások 

 
#5 Equinox 2021-07-18 19:11
Bizony, fantasztikus dalok, jó hangzás, mernek dobcentrikusak, ritmikusak lenni. Máshol meg slágeres, már-már popos pillanatok vannak. Metalos téma a Kill the Orchestra közepén... Aztán a Repeat to Fade főtémája megjelenik a KIll végén, Hatalmas lemez, a populárisabb Flower Kings doilgok ugranak be róla, Roine Stolt bandái mindenképp
Idézet
 
 
#4 Anomander 2021-07-18 18:16
Nagyon jól tettétek hogy befoltoztátok a lyukat, ezáltal én is megismerhettem a Frost*-ot és ez jó nekem. Kiváló lemez, már az első dalnál padlót fogtam, pl. mekkora refrén ez már:
We're living in a dying age
When the writing's on the wall
And we're burning with a quiet rage
This is the day and age
Idézet
 
 
#3 Equinox 2021-07-18 08:47
Úgy néz ki, hogy ez az év prog rock albuma. Fantasztikus hangulattal.
Idézet
 
 
#2 Equinox 2021-07-09 15:43
A cikk alapján kezdem az ismerkedést. IQ szólt (2-3 lemez), Marillion kb minden, de ez a Frost* valahogy ilyen Flower Kings / Transatlanticna k hangzik a cikkből. Akárhogy jó lesz
Idézet
 
 
#1 Montsegur 2021-07-09 08:09
Biztos nem véletlen, ha valaki az év (eddigi) legmelegebb napján egy Fagy* nevű zenekarról ír recenziót... :) (A nevük végén az csillag vagy hópihe?)

Nem mellesleg nagyon jó recenziót, szóval kapnak egy esélyt. Most minden hideg jöhet...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.