Shock!

június 18.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Fear Factory: The Industrialist

Egy rajongóban mindig komoly lelki törést okoz, amikor kedvenc csapata átvált szappanopera-üzemmódba. Ilyenkor ugyanis kiderül, hogy a zenekar is csak esendő emberekből áll, akiknek gyakran akadnak egymással személyes problémáik, összevesznek, kibékülnek, csakúgy, mint bármelyikünk. Nem istenek ők, csupán olyan szerencsés halandók, akiknek megadatott, hogy ráleljenek tehetségük mibenlétére, és azt ki is tudják használni. Ezért is ingattam a fejemet gyakran, amikor a Fear Factory mizéria egy-egy újabb fejezetét dühöngés és értetlenség fogadta a rajongói oldalról. Személy szerint én magasról teszek arra, hogy a magánéletben Dino Cazares mennyire kibírhatatlan figura, és hogy Burton C. Bell mekkora zsarnok. Amíg ugyanis jó zenét hoznak össze ketten, addig mindez a rajongó számára lényegtelen kell, hogy legyen.

megjelenés:
2012
kiadó:
Candlelight
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 84 Szavazat )

A két évvel ezelőtti Mechanize zeneileg egy korrekt, de felejthető anyag volt, jelentősnek mégis azért mondható, mert itt tért vissza a zenekarba az egyik alapító tag, Dino Cazares. A két év egyébként nem sok ennél a zenekarnál, a 2004-es Archetype óta ugyanis Bellék rendszeresítették a tagcseréket, így szinte mindig akadt valami hír a csapat háza tájáról. A Mechanize óta Byron Stroud basszusgitáros és Gene Hoglan dobos kerültek ki a képből, helyükre pedig az egyelőre csak élőben kisegítő Matt DeVries basszer és Mike Heller ütős érkeztek. Vagyis a banda nyolcadik lemezét a Bell – Cazares művek készítették kettecskén, és hallgatva a The Industrialistet, eléggé egyértelmű, hogy a dicső múltban is ez duó volt a Félelem Gyár kreatív magja.

Ha ezt a lemezt el kéne helyezni a zenekar munkásságában, valahová az Obsolete után tenném. Sőt, a The Industrialist gyakran még annál is keményebb. De az új mű nemcsak emiatt illik a klasszikus sorba. A Fear Factory akkor készítette el a legjobb lemezeit, amikor koncepcióban gondolkodtak, s nincs ez másként most sem. Az új lemez dióhéjban egy gépről szól, aki/ami új tapasztalatok révén kialakítja saját személyiségét, hogy aztán levonhassa a végső konklúziót: az ember elhibázott teremtmény. A történet tehát a gép szemszögéből láttatja a dolgokat, és valószínűleg emiatt is lett a lemez olyan, mint egy kifinomult ipari prés.

A nyitó címadó dal épp olyan kezdés, amire szerintem sok FF rajongó várt már régóta: szikárságával és nyers riff-halmazaival némileg a Demanufacture felütésére emlékeztet, de itt van egy remek kis dallam, beágyazva Cazares mechanikus témái közé, megalkotva így egy olyan gép képét, amely kívülről ugyan csupa fém és vezeték, ám belül ott van valami, ami élő. Itt egyébként még egy szólószerűséget is elenged a kövér gitáros, ami elég ritka dolog tőle. A Recharger hasonló felfogásban folytatja a mesét, ahol Bell egy szépen kibontott dallammal hozza a refrént. Akik attól tartottak, hogy az élő dobos nélkül készült albumon majd nevetséges dobtémákat kell végigszenvedniük, fellélegezhetnek. A részben John Sankey által feldemózott alapokat Cazares dolgozta át dobgépén, a végeredmény pedig szemernyivel sem lett gyengébb bármelyik korábbi munkájuknál. A New Messiah az egyik legjobb példa erre, mintha ismét Raymond Herrera vagy épp Gene Hoglan huppantak volna be a bőrök mögé.

Természetesen nincs igazi Fear Factory album Rhys Fulber indusztriális effektjei és szintetizátoros alapozása nélkül sem, és a jól ismert gyártósori hangok, fémes zörejek most is itt vannak. A God Eaterben olyasféle dob-énekre és effektre épülő betétet hallhatunk, amihez hasonlóval eddig nemigen próbálkoztak Bellék, de a hagyományos FF jegyek (gitár-dob darálás és dallamos refrén) mellett tökéletes hangulatfokozóként működik. Súlyos titániumlábakon masíroz előre a Depraved Mind Murder, majd ismét kapunk egy kis Terminator-hangulatot a gyilkos Virus Of Faith elején. Bell egyébként itt is a maximumot hozza ki hangjából, de most ihletett formában lehetett, mert témái is érdekesek és fogósak. A Difference Engine-nél kicsit megijedtem, mert úgy kezdődik, mint valami régi Commodore játék zenéje, de aztán itt is beindul a kegyelmet nem ismerő, hideg masinéria.

A Disassemble az album utolsó hagyományos dala, amit egy alig két perces, a Timelessnesst idéző szösszenet követ, majd jön egy kilenc perces ambientes darab, és vége. Sok kritika ezt az utolsó tételt emelte ki, mint a lemez legfőbb negatívumát, de szerintem ez tévedés. Valójában ugyanis az utolsó két darab a Disassemble-höz tartozik, azzal egyetlen, negyedórás dalt alkotva, ami persze így, háromfelé szedve zavaró lehet. De ne felejtsük, a The Industrialist egy konceptalbum, ahol a dalok nem csak önállóan állják a sarat, de egyvégtében hallgatva még egy plusz dimenziót is elénk tárnak.

A hangzás bivalyerős, steril, gépies, s Bell dallamait leszámítva az összhatás rideg, vagyis illik ahhoz, amiről a FF mindig is szólt. A borítóról először nekem is a mostanában divatos Transformers ugrott be, de végtére is a lemez főhőse egy gép. Nem fűztem túlzott elvárásokat ehhez a koronghoz, lévén a Digimortal óta nem találkoztam olyan Fear Factory művel, amelyik elejétől a végéig egységesen erős lett volna, de dacára mindenféle belviszálynak, kavarásnak, Bell és Cazares végre olyasmivel rukkolt elő, amit nyugodt szívvel helyezhetek abba a sorba, amit számomra eddig a 2001-es album zárt rövidre.

A Fear Factory december 2-án Budapesten koncertezik Devin Townsend társaságában.

 

Hozzászólások 

 
+3 #5 D.Dani 2012-06-17 23:43
A lemez története meg különösen tetszik. Az öntudatra ébredő gép témakör már sok alkotót megihletett, és engem is foglalkoztat egy ideje.
Idézet
 
 
+5 #4 torta 2012-06-13 18:42
Nekem zemély szerint az Archetype/Transgression kicsivel organikusabb dalai jobban tetszenek, mint pl. a Demanufacture vagy a két mostani, viszont ez is simán 8,5/10. És talán az Archetype óta most sikerült a leghatásosabban és legtermészetese bben belepakolni a dalokba az elektronikát, Rhys Fulber most nagy királyságot csinált!

Szóval fasza lemez lett ez, na.
Idézet
 
 
+4 #3 D.Dani 2012-06-12 23:48
Én bírom ha egy banda kipróbál egy két új dolgot, nekem személy szerint a metalosabb dolgok keverése némi dubsteppel kifejezetten tetszik.
Idézet
 
 
+5 #2 Venomádi 2012-06-12 21:56
Erre mondják, hogy haladni kell a korral. A Korn is ezt a genny műfajt fogta ki magának legutóbb...
Idézet
 
 
+9 #1 Equinox 2012-06-12 16:43
Szerintem meg ez a Mechanize béta verziója, enyhén gyengébb nótákkal. Oxidizer, Mechanize, Powershifter, stb jobbak mint innen bármi. Tetszik az Amorphis részlet a 3. nótában, de a dubstep részek nélkül pl meglettem volna. Utolsó számuk mindig kilógós, van ahol elnézem (Demanu), de Mechanize-on és itt már kilóg a lóláb (utolsó dal fronton). Nálam ez egy erős 7-es, de szívesen veszem elő. Csak tudom h van sok kedvesebb lemezük számomra
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.