Shock!

Szlovák prog metal – na, ilyesmire se nagyon számítottam! A Castaway zenekar egyenesen Pozsonyból postázta bemutatkozó albumát, amely tulajdonképpen egész kellemes meglepetéssel szolgált. Főleg azután, hogy a cseh Masters Of Rockon az ember óhatatlanul is kénytelen végigszenvedni nem kevés cseh és szlovák csapat előadását, és ennek alapján sajnos kialakult már bennem egy olyan kép, miszerint szomszédaink rock/metal színtere a sajátunkénál is sivárabb.

A legtöbb bandánál pedig még a mi fülünknek igen vicces anyanyelv is közrejátszik abban, hogy hanyatt-homlok meneküljünk, ha (cseh-)szlovák zenekar akad utunkba – és ennek bizony az égvilágon semmi köze a népeink közötti ellentétekhez.

Szerencsére, mint a Castaway albuma kapcsán kiderült, akadnak üdítő kivételek is. Ez a banda ugyanis teljesen rendben van: angol nyelven alkotnak, korrektek a szövegek, igényes a külcsín, rendben van a hangzás, jó a zene. Rendkívül jót derültem a zenekari felállás ismertetésén, tényleg nagyon vicces, úgyhogy megosztom a kedves olvasóval: Peter Bulik – very funny lead, some rythm and cool acoustic guitars; Matus Hanus – really heavy rythm and very boring lead guitars, pretty high vocals; Andrej Kutis: a bit of useless keyboards, the other voice; Yogi Graus – man you can always trust (and bass as well); Janko Kovár – 100% rock'n'roll „switch off that trigger" drums. Csípem, amikor egy alapvetően komoly zenét játszó bandának van humora, semmiképpen nem jó, ha egy zenekar túl komolyan veszi saját magát (nem a zenélésre gondolok persze). Mindazonáltal tréfás kedv ide vagy oda, Mayo Petranin énekes humoros elnevezésével azért vannak fenntartásaim, még ha félig-meddig viccesen is értendő: „the Voice of Metal" – ez azért kicsit erős.

Na nem mintha rossz hangja lenne Mayonak, de azért az éneken bőven van még mit fejleszteni. Szerencsére nem kínos, amit alakít, nem gátolja a hallgatót a zene élvezetében, alapvetően korrekt munkát végez a srác, de valószínűleg ő maga is tudja, hogy ehhez a műfajhoz, ahol Russell Allenek, Ray Alderek, Labrie-k, Tate-ek (nem is beszélve követőikről, akik a mestereknek is fel-feladják a leckét) képviselik az etalont, ez a teljesítmény kevés. A fő bajom talán az, hogy a srác eszköztára rendkívül egysíkú és emiatt a lemez végére eléggé lefáradok – a magyar átlagnál nem rosszabb, talán jobb is, de azért tényleg meg kellene próbálni képezni ezt az egyáltalán nem reménytelen hangot.
íváncsi lennék amúgy, mit tud a csapat élőben, nem csak Mayo miatt persze, hanem amúgy is, mert a zene tényleg teljesen rendben van, abszolút meggyőző. Párhuzamokon gondolkozom, hogy legyen mivel felkelteni a potenciális szimpatizánsok érdeklődését, de nem könnyű: a Dreamhez tulajdonképpen nem sok köze van a muzsikának, leszámítva a jól ismert, Kevin Moore által bevezetett billentyű-hangszíneket, melyek időnként itt is felbukkannak.

De nem is kell mindenáron konkrét nevekhez hasonlítgatni az új bandákat, legyen elég annyi, hogy a prog metal műfaji leírásának teljesen megfelel az, amit itt hallunk: tördelt ritmusok; komplex dalszerkezetek; elkalandozós, élvezetes instru részek stb., és hát végül is a dallamokkal sincs különösebb probléma, leszámítva persze az ének hiányosságait. De mint mondottam az imént: teljesen hallgatható a zene, ezért melegen ajánlom mindenkinek, hogy látogasson el a csapat honlapjára és/vagy írjon nekik – sajnos a srácok által megadott www.castaway.sk webcím ezen sorok írásának pillanatában nem működik, de lehet, hogy csak az én rendszeremben van a hiba. Mindenesetre van email- és rendes cím is, úgyhogy el lehet érni a Castaway legénységét – remélem, meghívja őket egy szervező vagy zenekar játszani akár visszahívásos alapon. Érdemes lenne, hiszen Pozsony közel van és mint tudjuk, a rockzene olyan közös nevező, ami minden ellentétet képes elmosni.