Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Brainstorm: Midnight Ghost

brainstorm_cA német Brainstormot aligha kell bemutatni bárkinek is, hiszen amellett, hogy az 1989-ben alakult csapat igen aktív tagja a színtérnek, volt egy időszak, amikor olyan gyakorisággal jártak hozzánk, amin talán még a The Dead Daisies-es srácok is felhúznák a szemöldöküket. És vélhetően azzal sem vagyok egyedül, hogy be is sokalltam egy kissé tőlük. Mivel a Liquid Monster megjelenése környékén tényleg még a csapból is a Brainstorm és Andy B. Franck folyt, sajnos túltolták őket nálam, így eléggé elvesztettem irántuk az érdeklődésemet. Tettem ugyan pár lépést hátrafelé, de azért – ha nem is olyan intenzitással, mint korábban – követtem pályafutásukat. Mivel pedig a sorra érkező lemezek minőségi cuccok voltak ugyan, de a számomra egyértelmű kedvenc, 1998-as Soul Temptation szintjét nem sikerült megközelíteniük, nem rágtam tövig a körmömet, mikor egy-egy új Brainstorm-nagylemez érkezésének híre befutott.

Ezek után a Havancsák Gyula által festett, gyönyörű és részletgazdag borítóba csomagolt Midnight Ghost viszont úgy betalált, mint tizenöt éve semmi tőlük. Az etalon ugyan még mindig a Soul Temptation, de bátran ki merem jelenteni, hogy a Midnight Ghost egyértelműen a legerősebb cucc, amit azóta kiadtak. Persze nem tudom, hogy ez az ezúttal átvariált dalszerzési metódusnak vagy simán csak a csillagok szerencsés együttállásának köszönhető, de tény, hogy az Andy gyermekkori félelmei köré épülő, így laza koncepcióval átszőtt, tízszámos lemez már elsőre megfogott, azóta pedig minden egyes hallgatással egyre csak jobbnak és jobbnak érzem. Pedig nincs itt semmi különös, korábban tőlük még nem hallott megoldás, azaz nem formálták át vagy fedezték fel újra önmagukat, egész egyszerűen csak a megszokott Ihlenfeld/Loncaric-riffekből és Franck-dallamokból most tíz kifogástalan dalt tudtak összerakni.

megjelenés:
2018
kiadó:
AFM
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

Leheletnyivel több talán a billentyű ezúttal, mint az utóbbi lemezeken, de ilyesmit is hallottunk már tőlük nem egyszer. Szóval nincsenek nagy megfejtések, egész egyszerűen csak tele van hatalmas énekdallamokkal, refrénekkel és remek riffekkel a bő háromnegyed órát kitevő lemez, a dalok pedig szinte hallgattatják magukat. Legyen szó gyors riffelésről (The Pyre), ízléses billentyűkkel monumentálissá varázsolt himnuszról (Ravenous Minds) vagy epikus történetmesélésről (Jeanne Boulet), ezúttal minden remekül működik. Mire pedig idáig jutunk, már le is ment a lemez fele, azaz hiába ötven perc feletti a játékidő, nagyjából fél órának tűnik, míg végigmegy a korong.

A már említett Jeanne Boulet a lemez leghosszabb darabja, amely egy 18. századi kislány történetét meséli el csaknem 8 percben, akit egy farkas sebzett halálra, a franciaországi Saint-Étienne-de-Lugdarès közelében. Egyértelmű csúcspont, amely különböző tempójú részeken átívelve, szépen építkezik, nem mellesleg pedig borongós hangulata ellenére bedob egy igencsak fogós refrént is. Szerencsére a színvonal a dalcsokor vége felé sem csökken, így mikor a The Path-szel véget ér a lemez, legtöbbször már teszem is be újra.

A Brainstorm igencsak megrázta magát tehát, így aki teheti, nézze meg őket január végén a Dürerben. Koncerten mindig is kimagaslóan jók voltak, az új dalokkal pedig tuti, hogy nem lesz gond élőben sem.

 

Hozzászólások 

 
#1 Equinox 2021-11-21 18:32
Szerintem nagyon csökken a színvonal a végére. Four Blessingsnek van az a stadionrock refrénje, az nagyon rossz. Olyan nagyon fogós de rossz fajta.

A lemez egyébként erőteljesen szól, de az Ambiguitytől Liquid Monsterig terjedő mesternégyeshez szerintem nem ér fel. Nekem 8 szám nagyon tetszik, 2 meg jóval kevésbé (Th ePath a másik, olyan lassú vontatott ballada, számomra izgalmak nélkül).

Amúgy a Jeanne Boulet sztori szerintem ugyanaz mint a Powerwolf által megénekelt szörny (Beast of Gévaudan), amely 250 éve tartotta rettegetésben Közép- és Dél-Franciaországot .
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.