Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Baroness: Gold & Grey

baroness_cÚgy látszik, van egyfajta ciklikusság a Baronessnél, már ami az egyenesebb albumokra eső kifejtősebb lemezek számát illeti. Ami persze nem probléma, hiszen a John Baizley vezette Savannah-i brigád ugyanolyan hatásfokkal képes üzemelni a lényegre törő megfogalmazás keretein belül, mint a teljesen elszállt, korlátokat nem tűrő önmegvalósítás terén, és mindeközben még az identitásukat is képesek maradéktalanul megőrizni. Persze ezt az identitást még most, sok év barátkozás után sem tudom hova tenni, annyira nem hasonlít semmire. Minél több lemezüket ismerem, annál nagyobb zavarban vagyok, annál kevésbé tudom behatárolni az általuk űzött muzsikát. Noha a stílusuk rég kikristályosodott, a markáns, meghatározó jelleg ellenére megmaradtak totál kategorizálhatatlannak.

megjelenés:
2019
kiadó:
Abraxan Hymns
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 10 Szavazat )

Anno a 2012-es Yellow & Green albumuk hallatán úgy vélekedtem (és ezt még ma is tartom), hogy azt a csapásirányt lelték meg a posztrock-szegmensben, amire a Mastodonnak kellett volna ráállnia a zseniális Crack The Skye után, ha nem ijedtek volna meg önmaguktól, és emiatt nem csináltak volna 180 fokos hátraarcot a számomra csalódást keltő The Hunter lemezzel. Aztán a legutóbbi, lecsontozottabb Purple koronggal Baizley-éknél is alábbhagyott a kísérletező kedv, ami nem ért meglepetésként, lévén majdnem otthagyták a fogukat abban a csúnya angliai buszbalesetben. A szerencsétlenség dacára viszont a Purple nem valami befordult, depressziós anyag lett, hanem a Baroness eddigi legösszefogottabb, leginkább dalközpontú műve, tele kerekre csiszolt nótákkal és emlékezetes dallamokkal.

Az idei Gold & Grey lemez kapcsán viszont elég volt ránézni a címre és a tracklistára, és máris egy újabb ambiciózus, kettős koncepciójú dolog kezdett körvonalazódni lelki szemeim előtt, ami be is jött. Ezen a lemezen ugyanis gyönyörűen egészítik ki egymást a jellegzetesen savas ízű, lázálomszerű momentumok és a Baizley másik arcát mutató, halkabb, visszafogottabb, légiesebb, vagyis kevésbé kontrasztos, a szürke számos árnyalatával lefesthető pillanatok. A két oldal viszont sokkal inkább elegyedik, mint a Yellow & Green idejében, hangulati szempontból nem lehet két jól elkülöníthető részre osztani az anyagot.

Stílus szempontjából nem történt jelentős változás, a Gold & Grey logikus következménye az előző két anyagnak, ugyanaz a kiforrottság és dallamközpontúság jellemzi, mint a Yellow & Greent és a Purple-t. Arra persze kíváncsi voltam, hogy ezúttal lesz-e akkora slágertéma a lemezen, mint amilyen legutóbb a Shock Me volt. Nos, a Front Toward Enemy eszement módon kavargó, vérbeli baronesses nyitása és az álmosabb I'm Already Gone árnyalt dallamossága egyaránt baromi hatásos, de egyik sem üt akkorát, mint az előző lemez übernótája. Még az elsőként kihozott Tourniquet sem annyira első szándékból érkező, szimplán csak egy nagyon különleges darab, amiben Pink Floydosan szálló pszichedelia és még némi sajátos gótika is átitatja a jellegzetesen szárnyaló dallamokat. Nyilván ilyen kezdést követően már nincs értelme újabb mindent elsöprő közönségkedvencre várni, Baizley ezúttal nem tett szívességet a Shock Me-t Grammy-díjra jelölő szakmának, esze ágában nem volt kedvükben járni egy kommerszebbre szabott anyaggal. Sőt, mintha még dacolt is volna velük, hiszen a Seasons és a Throw Me An Anchor matekozós riffelése minden, csak nem könnyen emészthető, előbbiben még blastbeat is akad. A másik véglet az Emmett - Radiating Light kifacsart folklórja, ami hallatán felsejlik az americanás jelleg, erről Ádám is elmélkedett már a Purple kritikájában. Tom Waits és Mark Lanegan pepitában, jó fajsúlyosan.

Nem mennék végig mind a tizenhét tételen, inkább a lemez hangzásáról ejtenék pár szót: köztudottan rengetegen kifogásolták az előző lemez megszólalását, és nekik most sem tudok jó hírrel szolgálni: a sound a Gold & Grey-en nagyságrendekkel barátságtalanabb, mint a Purple-ön volt, baromi torz és zajos az összkép. Nem tudom, vajon szándékosan csinálták-e ilyenre – gyanítom, hogy igen –, mindenesetre meg kell szokni a jócskán túlvezérelt basszust és a maszatos dobokat, ez az első lépés a lemez maradéktalan élvezetéhez vezető úton. Ha ezen sikerül átlépni, akkor más sok baj nem érheti az embert, mert Baizley-ék eme nagyobb lélegzetvételű alkotással is hozták a tőlük elvárható szintet. Jó zene, izgalmas zene, eredeti zene. A borító pedig újra szemet gyönyörködtető.

 

Hozzászólások 

 
#9 klogg 2019-10-09 21:16
Próbálkozom becsülettel, de ezt a foskazán hangzást egyszerűen nem veszi be a gyomrom... kár érte.
Idézet
 
 
#8 Richter László 2019-08-15 20:09
..ha megengedhetném magamnak....
Idézet
 
 
#7 Gábor 2019-08-15 18:41
Sziasztok!
Én két albumot hallgatok mostanába orrvérzésig: Soen-Lotus, és Ezt! Szerintem zseniális az új Baroness! Dalok!
Idézet
 
 
#6 Valentin Szilvia 2019-08-15 15:45
Idézet - James Smith:
Nagyon szépen köszönöm a moderátoroknak, hogy törölték azt a hosszú hozzászólásom ahol kifejtettem miért szól hitványul ez az album. Nagyon jók vagytok!


Nem töröltünk semmit, a hosszút valamiért visszadobta a rendszer, most nyomtam rá, hogy mehet.
Idézet
 
 
#5 James Smith 2019-08-15 13:59
Idézet - Richter László:
mindig is megakartam szeretni a Barnonesst mert szimpatikus csapat...Amennyire mondjuk a Mastodon beszippantott anno sajnos a Baronesst valahogy mindig elengedtem...nem találtam/-lok fogást rajtuk...a borító viszont ismét hatalmas élmény...ha megengedhetném magamnak biztos a polcon sorakoznának bakelit formátumban az albumaik...


Mi tart vissza, hogy megvedd a bakelit változatot?
Idézet
 
 
#4 James Smith 2019-08-15 13:55
Szándékosan ilyen szemét a keverés. Dave Fridmann keze van a dologban. Ráadásul ő nem egy albumnak cseszte már el a hangzását.

Rengeteg szemét munka jön ki a kezei közül mert ez a moslék torz hangzás a mániája. Ez egy lo-fi, garázsrock produkciónál még elmenne de itt sokkal kifinomultabb dolgot hallunk. Amikor kijött ez az album rengetegen háborogtak Facebookon a zenekar oldalán, hogy ez így majdnem hallgathatatlan . Igazuk is van. Én is leírtam véleményem de nem kaptam választ. Ugyan miért is kaptam volna? :)
(Rick Rubin is hasonló mocskokat tol az utóbbi évtizedben. Mondjuk itt még durvábbnak hallom a helyzetet. )

Nulla dinamikatartomá nnyal rendelkezik a kész "master".
Másoknak is szemet szúrt:

http://dr.loudness-war.info/album/view/163802

Az Interpol albumát is elcseszte:

http://dr.loudness-war.info/album/view/151690

Az MGMT hangzását is sikerült kinyírni:

http://dr.loudness-war.info/album/view/142638

Minden egyértelmű módon teljesen szándékos mert a lasabb, rövidebb, akusztikus szerzemények esetén engedte, hogy "-3.39 dB -16.98 dB " között legyen a dinamikatartomá ny ami a mostani digitális világban nagyon jó érték. A többi szerzeményt sikerült kinyírni a dinamikakompres szorral. :)
A legszomorúbb, hogy a hivatalos 24 bites FLAC kiadás is ugyanezt a szemét mastert kapta meg pedig volt már arra eset, hogy a legjobb minőségű kiadó általi digitális kiadás más keverést kapott ami jobb lett mint a CD-s változat. (Pl.: Metallica - Hardwired… to Self-Destruct)


Pozitív példa kiválóan szóló mostani digitális felvételre: Tool - Fear Inoculum (Eddig csak a single van kint de bízunk benne, hogy a teljes albumnak is ilyen egészséges hangja lesz. )

Ui.: ezért hallgatok szinte csak hanglemezt mert azt nem tudják ennyire túlhúzni és a fülnek is kellemesebb. :)
Idézet
 
 
#3 Richter László 2019-08-15 10:49
mindig is megakartam szeretni a Barnonesst mert szimpatikus csapat...Amennyire mondjuk a Mastodon beszippantott anno sajnos a Baronesst valahogy mindig elengedtem...nem találtam/-lok fogást rajtuk...a borító viszont ismét hatalmas élmény...ha megengedhetném magamnak biztos a polcon sorakoznának bakelit formátumban az albumaik...
Idézet
 
 
#2 Chris92 2019-08-15 09:14
A Baroness lemezeknek mindig is tök fura hangzása volt, de gondolom ez szándékos a részükről. Viszont az itteni már nekem is kicsit túl sok volt, pedig a zenei anyag simán a legjobbak közé tartozik, amit írtak.
Idézet
 
 
#1 abdul 2019-08-15 07:20
no, a purple-t nem voltam hajlandó meghallgatni végig, pont a hangzás miatt, akkor eséllyel ezt sem fogom :D
death magnetic, megazanyád.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.