Shock!

június 19.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Steven Wilson - Budapest, 2016. április 22.

steven_wilson_k2016_01Amikor sokadszorra is csak azt tudom mondani a „Mit csinálsz este?" kérdésre, hogy „Koncertre megyek", olykor megkérdezik tőlem: „Nem unod?" Én meg értetlenül nézek, hogy miért unnám, hiszen mindig mást látok/hallok, még abban az esetben is, ha esetleg az adott zenekart/előadót már láttam korábban. Meg ugye az „élő zene varázsa" még akkor is kárpótolja az embert, ha esetleg egy elcsúszott koncertkezdés miatt hétköznap éjszakába nyúlik az esemény, és esetleg a fáradtság miatt legszívesebben állva elaludnék (mint ahogy megtörtént ez pár nappal korábban). Steven Wilson esetében ez a varázslat fokozottan igaz, hiszen nem csupán egy zenekart láthattunk a színpadon, hanem performance-t, vetítést, játékot az árnyékokkal, gondosan megkomponált mozdulatokat, és persze spontaneitást, valamint egyfajta intellektuális humor is megcsillant az est folyamán. Meglehetősen nehéz megfogalmazni a gondolataimat így két nappal később, hiszen még kitörölhetetlenül a péntek este hatása alatt vagyok: konkrétan ennyire mélyen és sokszínűen letaglózó élményben aránylag kevés alkalmommal volt részem, hiába láttam már számtalan koncertet.

Az utóbbi pár évben kimondottan jólesnek a szervezetemnek az ülős koncertek, a RaM Colosseumot pedig pontosan erre találták ki, ráadásul ahogy azt várhattuk egy Steven Wilson-koncerttől, parádés hangzást kaptunk, nemcsak a színpad felől hallhattuk a muzsikát, hanem akár a hátunk mögül is. Annak idején a Petőfi Csarnokban megrendezett Porcupine Tree-koncerten már leesett az állam, annyira tökéletes soundot nem hallottam még soha sehol, és ugye azért a PeCsa belső terme sem a tökéletes akusztikájáról volt híres, tehát szakértelemmel és persze megfelelő felszereléssel (emlékszem, a keverőpultról a NASA-irányítóterem jutott eszembe) bármit meg lehet valósítani.

időpont:
2016. április 22.
helyszín:
Budapest, RaM Colosseum
Neked hogy tetszett?
( 37 Szavazat )

Nem volt titok (mint ahogy az Tomi brüsszeli koncertbeszámolójából is kiderült), hogy a Hand.Cannot.Erase lemezt egy az egyben megkapjuk élőben – hozzáteszem, ilyen-olyan évfordulók miatt egyre több zenekar játssza el valamelyik albumát teljes formájában, aminek csak örülni tudok, ám boldog lennék, ha az új lemezek kapcsán is egyre többen gondolkodnának ilyesféle tematikus koncertekben, hogy ne csak az unalomig ismert setlistet kapjuk –, de mindez vetítéssel, vizuális tartalommal kiegészítve sokkal izgalmasabbá vált, illetve azt is lehet mondani, így nyert csak értelmet igazán, hiszen konceptalbumról beszélünk. Így tehát az első bő egy óra a Wilson által megálmodott, a világtól izolálódó, majd eltűnő fiatal lányról szólt, és bizony ezen album megértéséhez és felfogásához szervesen kapcsolódik a kép és a zene, ahogy azt mondani szokás: a drámai részek még drámaibbá, az érzékenyek még érzékenyebbé váltak ilyen formában. Egyébként tavaly engem is kevésbé kapott el a lemez „csak hallgatva", de most a koncert után már nincs kétségem, hogy a polcon lesz a helye a CD-nek, helyére zökkent minden hang.

steven_wilson_k2016_02

Ha valaki Guthrie Govant és Marco Minnemannt várta volna, sajnos nem ők színesítették jelenlétükkel és játékukkal az estét, helyettük Dave Kilminster gitáros és Craig Blundell dobos játszott, korántsem kevésbé klasszis módon, tehát panaszkodásra igazán semmi okunk nem volt. Az örök huszonévesnek tűnő Wilson szokása szerint mezítláb kóválygott a színpadon, és amennyire entellektüel művésznek gondolnád (ami egyébként igaz is), a deszkákon mégis együtt él, lélegzik, lüktet és mozog a zenével, amikor pedig mesél valamit, azt egyfajta sajátos, fanyar humorral teszi. Adam Holzman elsőrangú jazz-billentyűsről se feledkezzünk meg, aki a színpad hátsó részén, de nem elbújtatva muzsikált, meg persze a szőke ciklon basszusgitárfenomén Nick Beggsről sem, aki a Chapman Sticket is gyakorta használta (és ejtsünk arról is szót, milyen sokoldalú zenész, hiszen a Kajagoogoo-ból a progresszív zenélés csúcsára is el lehet jutni, hogy csak az idei The Mute Gods-lemezt említsem).

steven_wilson_k2016_03

Miután egyik ámulatból a másikba esve az első blokk végére értünk és szem fennakadt, hang megszakadt, kaptunk húsz perc szünetet a regenerálódásra, hogy a második rész vegyesfelvágottjával helyenként zavarosabb vizekre evezzünk. Ugyan a Storm Corrosion korábban valamelyest elment mellettem, de most a Drag Ropes teljesen rendben lévő módon illeszkedett a műsorba, utána a jóval keménykötésűbb Open Car már a Porcupine Tree-től konkrétan felrobbantotta a termet, a PT-életmű egyik legmegkapóbb refrénjének hallatán (Hair blow in an open car / Summer dress slips down her arm) én már konkrétan a szék oldalát csapkodtam. Az albumnak is beillő 4 ½ EP-ről három számot játszottak: My Book Of Regrets, Don't Hate Me, Vermillioncore, noha a középen említett dal egy Porcupine Tree-utángondolás. A Grace For Drowning lemezről a vizuálisan és zeneileg egyaránt teljesen beteg, Indexet szólaltatták meg, Wilson itt ha lehet még többet hozzáadott kézmozdulataival a mondanivalóhoz, itt valamelyest már tényleg színházzá alakult az előadás, és ahogy berobbant kicsivel egy perc után a hangorkán, Wilson pedig széttárta a karjait a villódzó fényekben, az maga volt a masszív borzongás, energiabomba, zenei orgazmus, az este egyik csúcspontja, még ha pár másodpercig is tartott.

steven_wilson_k2016_04

A Lazarus előtt az idén elhunyt David Bowie-ra emlékezett (ugye Bowie-nak is van egy Lazarus című száma, ami az utolsó lemezén hallható, a Porcupine Tree ugyanilyen című számának dalszövegében pedig szerepel a David név, és az ilyen véletlenekbe bármit bele lehet magyarázni, Steven meg is tette). Az instrumentális Vermillioncore alatt átlátszó függönyt eresztettek a színpad elé, így a függönyön és a hátsó falon is alkalmaztak vetítést, miközben vörös fénnyel világítottak meg mindenkit, kimondottan ördögivé téve a színpadképet, a végén ahogy Nick Beggs belehullámzott a függönybe még kísértetiesebb hangulatot csatolt az összképhez. A ráadás előtti Sleep Together (Tomival ellentétben az egyik örök kedvenc PT-dalom) alatt már szó szerint forrt a levegő a teremben, ez a nyolc perces monstrum boszorkányosan építkezik, hogy vélhetően már nem csak én csapkodtam a karfát (a plafonig csapódó libabőrömről nem is beszélve), hanem a teremben sokan mások is (valóban néha nehéz volt ülve maradni, ahogy Wilson a koncert közben megértően beszélt is erről a problémánkról), a végén pedig olyan tapsvihar és „standing ovation" támadt lábdobogással, hogy utána a közönség úgy is maradt (aminek épphogy picit kevéssé örültem, mert innentől kezdve nehezen lehetett így látni bármit is).

steven_wilson_k2016_05

Aztán jött a ráadás, és már megint olyan szomorú eseményre kellett emlékeznünk, amikor egy monumentális zenész hirtelen meghal, így a koncertmenü módosult, hiszen Wilson fiatalkori idoljáról van szó, így Prince-től a Sign "☮" the Timest játszották el – igaz, előző este Bécsben már volt egy „nyilvános próba", amolyan 80 százalékos formában, de most hibátlanul megkaptuk, csodálatos és felemelő volt a természetesen lila fényekbe burkolt színpadon. A The Sound Of Muzak (PT) könnyedebb(nek tűnő) témája után Steven Wilson személyes legkedvencebb dalát, a The Raven That Refused to Singet hallgathattuk meg a maga majd nyolc percével – amit minden idők egyik legnyomasztóbb animációs klipje kísért, bár extrán szomorú zenéhez nem is illik más.

steven_wilson_k2016_06

Nem tudom másképp zárni a beszámolót, mint ahogy az elején már írtam, ennyire mélyen letaglózó élményben ritkán volt részem, és ilyen szintű aprólékos tökéletességet nem lehet látni, hallani máshol, csak egy Steven Wilson-koncerten. És, hogy én is belekotorjak egy kicsit a progresszív-témakörbe, a jelenkori prog zenekarok nagy része nehezen érhet Wilson nyomába, a kommersz kedvenc Dream Theater pedig egyenesen nevetségesnek tűnik bármilyen formában ezen este után (pedig nem tegnap óta kedvelem őket sem).

Lélektisztító mágia volt ez, nem más, amit most azonnal megnéznék újra. És újra...

 

Hozzászólások 

 
+1 #12 Szalai László 2016-05-10 12:58
ÉS EZ ITT A LÉNYEG:
Nem tudom másképp zárni a beszámolót, mint ahogy az elején már írtam, ennyire mélyen letaglózó élményben ritkán volt részem, és ilyen szintű aprólékos tökéletességet nem lehet látni, hallani máshol, csak egy Steven Wilson-koncerten. És, hogy én is belekotorjak egy kicsit a progresszív-témakörbe, a jelenkori prog zenekarok nagy része nehezen érhet Wilson nyomába, a kommersz kedvenc Dream Theater pedig egyenesen nevetségesnek tűnik bármilyen formában ezen este után (pedig nem tegnap óta kedvelem őket sem).

Lélektisztító mágia volt ez, nem más, amit most azonnal megnéznék újra. És újra...
Idézet
 
 
#11 Vén Tengerész 2016-05-03 18:17
Persze, azért készült. :) Igyekszem vele.

Igazán nem szeretnélek sürgetni, de nagyon várom:)
Idézet
 
 
#10 Vén Tengerész 2016-04-27 19:25
Idézet - rockroka:
Idézet - Vén Tengerész:
Idézet - rockroka:
Én megvártam az együttes tagjait, igazából nem kellett olyan nagyon sokat várni, már egy órán belül elkezdtek kiszállingózni, bár SW csak egy óra után jött ki. Wilson kivételével mindenkivel lett fotóm, rá kellett a legtöbbet várni, és ő csak néhány gyors autogramot adott, aztán rohant is tovább, nyomában a managerrel :(


Idézet - rockroka:
Idézet - Vén Tengerész:
Idézet - rockroka:
Én megvártam az együttes tagjait, igazából nem kellett olyan nagyon sokat várni, már egy órán belül elkezdtek kiszállingózni, bár SW csak egy óra után jött ki. Wilson kivételével mindenkivel lett fotóm, rá kellett a legtöbbet várni, és ő csak néhány gyors autogramot adott, aztán rohant is tovább, nyomában a managerrel :(


Hú, de jó Neked! A busznál vártál Te is? Akkor ezek szerint Wilson nem szólt senkihez egy szót sem?


igen, a busznál vártam, még egy barátom volt velem, és kb. 6 román rajtunk kívül. Furcsa, hogy nem várt több magyar. Steven kb ennyit mondott, amikor kijött: 'Ok guys, some quick signing', és aztán rohant is :(



Hú, de jó Neked! A busznál vártál Te is? Akkor ezek szerint Wilson nem szólt senkihez egy szót sem?


igen, a busznál vártam, még egy barátom volt velem, és kb. 6 román rajtunk kívül. Furcsa, hogy nem várt több magyar. Steven kb ennyit mondott, amikor kijött: 'Ok guys, some quick signing', és aztán rohant is :(


Jó, hogy kitartók voltatok a sötétben, akkor csak pár méterre bóklásztunk tőletek. Azokra azt hittem szerbek:)
Gratulálok és örülök a szerencséteknek !
Idézet
 
 
#9 rockroka 2016-04-27 18:19
Idézet - Vén Tengerész:
Idézet - rockroka:
Én megvártam az együttes tagjait, igazából nem kellett olyan nagyon sokat várni, már egy órán belül elkezdtek kiszállingózni, bár SW csak egy óra után jött ki. Wilson kivételével mindenkivel lett fotóm, rá kellett a legtöbbet várni, és ő csak néhány gyors autogramot adott, aztán rohant is tovább, nyomában a managerrel :(


Hú, de jó Neked! A busznál vártál Te is? Akkor ezek szerint Wilson nem szólt senkihez egy szót sem?


igen, a busznál vártam, még egy barátom volt velem, és kb. 6 román rajtunk kívül. Furcsa, hogy nem várt több magyar. Steven kb ennyit mondott, amikor kijött: 'Ok guys, some quick signing', és aztán rohant is :(
Idézet
 
 
-2 #8 Vén Tengerész 2016-04-26 19:01
Idézet - rockroka:
Én megvártam az együttes tagjait, igazából nem kellett olyan nagyon sokat várni, már egy órán belül elkezdtek kiszállingózni, bár SW csak egy óra után jött ki. Wilson kivételével mindenkivel lett fotóm, rá kellett a legtöbbet várni, és ő csak néhány gyors autogramot adott, aztán rohant is tovább, nyomában a managerrel :(


Hú, de jó Neked! A busznál vártál Te is? Akkor ezek szerint Wilson nem szólt senkihez egy szót sem?
Idézet
 
 
#7 Narada 2016-04-26 08:33
Idézet - Blaze:
És bevallom, férfi létemre nem bírtam ki száraz szemmel a Routine-t.


Azt a dalt be kéne tiltani. Pláne azok számára, akiknek van gyerekük.
Idézet
 
 
+1 #6 rockroka 2016-04-26 07:29
Én megvártam az együttes tagjait, igazából nem kellett olyan nagyon sokat várni, már egy órán belül elkezdtek kiszállingózni, bár SW csak egy óra után jött ki. Wilson kivételével mindenkivel lett fotóm, rá kellett a legtöbbet várni, és ő csak néhány gyors autogramot adott, aztán rohant is tovább, nyomában a managerrel :(
Idézet
 
 
+3 #5 Valentin Szilvia 2016-04-25 19:41
Idézet - Vén Tengerész:
Én is elmúltam már jócskán negyven, úgyhogy láttam már ez-azt, de ilyet garantáltan nem is nem is fogok mástól. Régóta nem üldözöm szerelmemmel az előadókat, de most a buli után negyven perccel még mindig a turnébuszuk mellett álldogáltam a Párommal, hogy legalább megpróbáljam megköszönni az élményt, de sajnos nem jött össze a találkozás.
Mintha említettetek volna egy interjút Wilsonnal, azt esetleg megosztanátok velünk is valamikor?


Persze, azért készült. :) Igyekszem vele.
Idézet
 
 
+2 #4 Vén Tengerész 2016-04-25 19:20
Én is elmúltam már jócskán negyven, úgyhogy láttam már ez-azt, de ilyet garantáltan nem is nem is fogok mástól. Régóta nem üldözöm szerelmemmel az előadókat, de most a buli után negyven perccel még mindig a turnébuszuk mellett álldogáltam a Párommal, hogy legalább megpróbáljam megköszönni az élményt, de sajnos nem jött össze a találkozás.
Mintha említettetek volna egy interjút Wilsonnal, azt esetleg megosztanátok velünk is valamikor?
Idézet
 
 
+5 #3 Blaze 2016-04-25 17:36
Hatalmas élmény volt! Ki merem jelenteni, hogy Steven Wilson a jelenkor legnagyobb progresszív alakja (szorosan mögötte Arjen Lucassen és Mariusz Duda). És bevallom, férfi létemre nem bírtam ki száraz szemmel a Routine-t.
Idézet
 
 
+5 #2 Brinner Zoltán 2016-04-25 13:34
Nagyon köszi a remek beszámolót.
Lélektisztító mágia volt ez, nem más, amit most azonnal megnéznék újra. És újra..."
Ezért volt nekem ez a 9. Steven Wilson koncertem. :-)
Idézet
 
 
+3 #1 Narada 2016-04-25 11:05
...amikor a Ravenben (aminek a klipjét nem láttam a koncert előtt) a vocoderes "holló-hang" megszólalt atom hangosan, HÁTULRÓL...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.