Shock!

december 09.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

David Bowie: Blackstar

davidbowie_cRengeteg felesleges, sok tűrhető, néhány jó, és nagyon kevés kiváló lemez jelenik meg úgy általában véve, igazán különleges pedig talán ha hizenöt-húsz évente egyszer. A David Bowie (fekete)hattyúdalává vált Blackstar ezen a nyomorúságosan sötét égbolton olyan, mint egy száz évente visszatérő üstökös, amely nappali fényességet hoz magával, és bárki szerencsésnek mondhatja magát, ha életében sikerül legalább egyszer elcsípnie a szemkápráztató jelenséget.

A folyton változó, kiismerhetetlen zenei ikon január 10-ei halála jócskán felfokozta a legenda utolsó, huszonötödik lemeze körüli felhajtást, épp ezért nem volt könnyű tiszta fejjel megítélni a fekete csillagos korongot. Hasonló esetben törvényszerű, hogy mindenki megengedőbb, és nem is annyira magát a zenét, mint inkább az előadót  értékeli, és kivetíti a teljes munkásságot a szóban forgó lemezre, ami végül érthető módon hozsannázásokban csúcsosodik ki. Bár nyilván előttem sem volt ismeretlen Bowie zenéje, de olyan igazán nagy rajongónak se vallottam magamat soha. Ami miatt a brit géniuszt mégis zseninek találtam, az a párját ritkító dac volt, amivel mindig is a saját útját járta, s bármerre is indult, végül mindig valami maradandóval gazdagította az egyetemes zenei katalógust. Bowie határok nélküli alkotóstílusa a szememben leginkább Miles Davis felfogásához állt a legközelebb, s a Davis által a saját zenéjére használt „social music" megnevezés bőven ráillik Bowie munkásságára is, annyira kategóriákon felül áll.

megjelenés:
2016
kiadó:
ISO / RCA
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 67 Szavazat )

Sok mindenre számítottam a Blackstar kapcsán, de a nyitó címadó dal akkora meglepetést okozott, hogy napokig nem is jutottam tovább a lemezen. Elborult, szürreális, bizarr, komplex, hipnotizáló; rengeteg jelző jutott eszembe ezt az epikus méretű szerzeményt hallgatva, és mind a mai napig, minden egyes hallgatással képes elemi erővel hatni rám. Ebben a majd' 10 percben tényleg van minden, nem is lehet ráhúzni egyetlen konvenciózus stílusmaskarát sem. A Tool hasonlóan elvont mozgóképeit idéző klippel tökéletessé kerekített Blackstar olyan, mintha Bowie először atomjaira robbant volna szét, hogy aztán a zongorán, szaxofonon, dobon és még ki tudja, mennyiféle egyéb hangszeren keresztül, azokat egyfajta csatornaként használva a hangfalak mögött, más formában lényegüljön újjá. Az énekes már ezzel az egy dallal lealázta a ma progresszívnek nevezett szcéna 99 százalékát, pedig a sötét utazás épphogy csak elkezdődött.

Látszólag könnyedebb felfogásban íródott a már korábbról ismert 'Tis A Pity She Was A Whore, amely popos lüktetése ellenére nem kimondottan tánctérre való darab, van benne valami elfojtott izgatottság, mintha Bowie maga sem akarná elhinni, hogy vége az útnak. A hátborzongatóan gyönyörű Lazarusban aztán mégiscsak rákényszeríti magát arra, hogy szembenézzen az elkerülhetetlennel, és valahogyan elfogadja azt. A dalhoz készült klip az egyik legmegrázóbb film, amit zenész valaha készített, főként azért, mert egyszerűen minden képkockája igaz, arról már nem is beszélve, hogy a Blackstar videójához hasonlóan ez a klip is hemzseg a zenész életművére tett utalásoktól.

Másik, korábbi szerzemény a Sue (Or In A Season Of Crime), amely leginkább a kései King Crimson morózus, jazzes art rockjára emlékeztet. Bowie éneke kísérteties, mintha már a ködvilágból szólna hozzánk fátyolosan túlvilági hangján. De még ebbe a gyászos környezetbe is befért némi játékosság a Girl Loves Me-val. Ezt a darabot hallgatva szinte érthetetlennek tűnik, hogyan válhatott Bowie-ból mainstream nagyágyú, hiszen olyan nehéz fogást találni a zenéjén, annyira semmi máshoz sem hasonlítható, márpedig az ember általában azt preferálja, ami megnyugtatóan ismerős a számára és előre bedobozolt. A legtöbben egy búcsúdalt talán valahogy úgy képzelnénk el, mint amilyen a Dollar Days: akusztikus gitár teremti meg az édesbúsan melankolikus miliőt, ahol a dobok is lágyan verik a szellőritmust, Bowie maga pedig úgy dalol, mintha valami altatódalt dúdolna, miközben egy kora esti mezőn sétál, az épp alámerülő bíborszín Napkoronggal az oldalán. A dal végül szépen átfolyik az I Can't Give Everything Awaybe, amely az örökös aggodalomtól, megfelelési kényszertől megszabadult ember legvégső megnyilvánulása, a legeslegutolsó lélegzet, amely egyben az emberi élet egyetlen igazán szabad pillanata is.

Ritka egy madár a Blackstar. Eleve nem túl gyakorta esik meg, hogy egy haldokló zenész tudatosan készítse el életének utolsó lemezét, de olyanra sem nagyon emlékszem, hogy egy ilyen borús hangulatban született zene ennyire ihletett lett volna. Persze, a halál, a végső nagy sötétség közelsége végig ott lengedezik a fekete mélységbe révedő dalok felett, és hát az elmúlással soha nem könnyű szembesülni, de a Blackstar emellett egy sokmindent megélt ember legteljesebb lenyomata, ami ugyanakkor mégis inkább csak egy kirívó személyiség elnagyolt vázlata.

Az elmúlt több százezer év során megszámlálhatatlanul sok ember morzsolódott már le az idő folyton őrlő malomkerekén, de ehhez képest csak roppant kevesen éltek annyira szabad és teljes életet, mint David Bowie. Épp ezért örülök, hogy életemben elcsíphettem egy ilyen ritka jelenséget.

 

Hozzászólások 

 
+2 #17 Lestat 2016-02-29 16:10
Idézet - traveller79:
"Egyébként, mint hatalmas Bowie rajongó, ha az összes albumát nem is, de (az oldal profilja miatt) a Ziggy Stardust és az Aladdin Sane lemezek, vagy az ezek anyagából összeálló koncertalbum/film (talán még jobb is,mint a sorlemezek) kritikáját szívesen látnám én is a Klasszikushock rovatban, a megszokott magas színvonalon. Esetleg még a Scary Monsters ami még beférne a rovatba ezek mellé:)"
Szerintem beférne a The man who sold the world is.


Igen, talán,mondjuk akkor már inkább a Hunky Dory, mert azt én személy szerint jobban szeretem:)
Meg amúgy nagyon sokminden még a Tin Machine, az Outside, a Next Day, Reality stb... Pont ezért mondtam amit, ez az életmű nagyon durva így, de ha már rockzenei oldal azemlített 2-vel (vagy 3-mal) mindenképp illene foglalkozni, nincs elég hely felsorolni, hogy mennyi és milyen saját jogon is nagyszerű zenészre és alkotásra voltak hatással.
Idézet
 
 
+2 #16 traveller79 2016-02-29 08:15
"Egyébként, mint hatalmas Bowie rajongó, ha az összes albumát nem is, de (az oldal profilja miatt) a Ziggy Stardust és az Aladdin Sane lemezek, vagy az ezek anyagából összeálló koncertalbum/film (talán még jobb is,mint a sorlemezek) kritikáját szívesen látnám én is a Klasszikushock rovatban, a megszokott magas színvonalon. Esetleg még a Scary Monsters ami még beférne a rovatba ezek mellé:)"
Szerintem beférne a The man who sold the world is.
Idézet
 
 
+6 #15 Lestat 2016-02-26 17:44
Én örülök, hogy van erről a lemezről kritika itt. Ami egyébként Bowie utolsó nagy dobása, (bár én magam még azóta sem hallgattam meg, egyszerűen nem tudom rávenni, azét talán, mert így véglegessé válik számomra is a halála), és tulajdonképpen azzal, hogy a megjelenése után meghalt platinalemezt csinált a valaha készített legnehezebben befogadható albumából (nyilván nem szándékosan jött ki így), ami így mindenképp bekerült a kultúra történelmébe.

Egyébként, mint hatalmas Bowie rajongó, ha az összes albumát nem is, de (az oldal profilja miatt) a Ziggy Stardust és az Aladdin Sane lemezek, vagy az ezek anyagából összeálló koncertalbum/film (talán még jobb is,mint a sorlemezek) kritikáját szívesen látnám én is a Klasszikushock rovatban, a megszokott magas színvonalon. Esetleg még a Scary Monsters ami még beférne a rovatba ezek mellé:)
Idézet
 
 
+2 #14 Jézus 2016-02-25 14:59
Jaa oké, azt hittem, hogy már rég megjelent hivatalosan is. My bad.

Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Jézus:
Amúgy új, oda-visszabaszós Anthrax kritika lesz valamikor? :D

Még meg sem jelent a lemez. Tudom, hogy kint van másfél hónapja, de akkor is a megjelenéssel párhuzamosan szoktunk csak írni az új albumokról. Pár napon belül lesz kritika.
Idézet
 
 
+7 #13 Draveczki-Ury Ádám 2016-02-25 08:08
Idézet - Jézus:
Amúgy új, oda-visszabaszós Anthrax kritika lesz valamikor? :D

Még meg sem jelent a lemez. Tudom, hogy kint van másfél hónapja, de akkor is a megjelenéssel párhuzamosan szoktunk csak írni az új albumokról. Pár napon belül lesz kritika.
Idézet
 
 
-20 #12 rubikkocka 2016-02-24 22:20
Kövezzetek meg, de ha nem hal meg, szerintem ez az album sehol sem kapott volna közepesnél jobb kritikákat.
Idézet
 
 
+11 #11 deniro2 2016-02-24 20:07
Teljesen egyetértek. Ez a szám olyan mélységet kapott a készítés hátterével, amit máshogy lehetetlen lett volna megvalósítani. Mondom ezt úgy, hogy soha nem kedveltem Bowie zenéjét.

Idézet - xperimenter:
Hát Bowie-nak zeneileg voltak már ennél sokkal jobb lemezei is, de ami a címadó dalt illeti, az bizony a legodabaszósabb pillanat a teljes életművében!:) A mai napig nem térek magamhoz tőle.:) Mintha a szerző betegsége manifesztálódna azokban a hangokban..

És az a kísérteties, szürreális klip... baszki, mintha csak David Lynch rendezte volna! :) A Blackstar (a 10 perces dalról/klipről beszélek) tényleg kiemelkedik a tavalyi kiszámítható produktumok tengeréből. És akkor is így lenne, ha Bowie még élne.

Must see, hear, know, feel:
https://www.youtube.com/watch?v=kszLwBaC4Sw
Idézet
 
 
+16 #10 xperimenter 2016-02-24 18:18
Hát Bowie-nak zeneileg voltak már ennél sokkal jobb lemezei is, de ami a címadó dalt illeti, az bizony a legodabaszósabb pillanat a teljes életművében!:) A mai napig nem térek magamhoz tőle.:) Mintha a szerző betegsége manifesztálódna azokban a hangokban..

És az a kísérteties, szürreális klip... baszki, mintha csak David Lynch rendezte volna! :) A Blackstar (a 10 perces dalról/klipről beszélek) tényleg kiemelkedik a tavalyi kiszámítható produktumok tengeréből. És akkor is így lenne, ha Bowie még élne.

Must see, hear, know, feel:
https://www.youtube.com/watch?v=kszLwBaC4Sw
Idézet
 
 
-4 #9 Jézus 2016-02-24 17:26
Amúgy új, oda-visszabaszós Anthrax kritika lesz valamikor? :D
Idézet
 
 
+17 #8 Aaaarrrggghhh.... 2016-02-24 17:22
Én sem hiszem, hogy a hitelességen bármit rontana, hogy ez az első Bowie kritika itt. Az viszont biztos, hogy ez a lemez zeneileg halálhírmentese n is egy zseniális mű. David Bowie rendkívül bátran nyúl itt olyan területekhez, amelyekhez korábban semmi köze nem volt (persze ez végeredményben kb minden albumáról elmondható). A szövegek viszont értelmezhetetle nek anélkül, hogy tudnánk Bowie haláláról, és pont ezért úgy gondolom, hogy nem is lehet a történtektől függetlenítve teljes mélységében elemezni a Blackstar-t, mivel a szavaknak és a zene jellegének is óriási súlyt ad a tény, hogy két nappal a kiadás után a Bowie meghalt. Ő úgy írta a zenét, úgy írta a szövegeket, hogy tényleg belenézett abba a sötétségbe, ami átüt az egész lemezen. "Look up here, I'm in heaven" - ez a sor alapból ripacskodás lenne, így viszont másképp tekintünk rá, és ez így is van rendjén.
Csak hogy érzékeltessem, nagyjából akkora különbségről beszélünk, mint ha azt hasonlítanánk össze, mennyire komolyan vehető, ha erről a képről (www.scielo.br/img/revistas/ea/v11n30/30a02f5.jpg) én beszélek nagy átéléssel egy fotelben ülve, úgy, hogy az egész eddigi életemet Európában éltem le, vagy Sebastião Salgado, aki a fotót készítette.
Mindenesetre én a halála előtt, amikor a szövegekbe még nem volt időm belemerülni, egy nagyon jó lemeznek tartottam, a halála után pedig megrázó erejűnek.
Idézet
 
 
-18 #7 Peti 2016-02-24 17:04
Idézet - Indifference:
Idézet - sbxslade:
Idézet - nxfn:
Ha nem hal meg Bowie, akkor ez olyan 3/10-es lemez mint a huzat - na ezért nem hiszek én már a rockújságírásna k.

a pontozas reszt leszamitva sajnos ezzel egyet kell ertsek. nem akarom bantani az oldalt, de ez a lemez kritika semennyire nem hiteles ugy, hogy a halala elott konkretan egyetlen cikk sem jelent meg bowie-rol.

egyebkent en hatalmas bowie rajongokent ezutan szivesen latnam a klasszikushock szekcioban az osszes lemezet, idorendben, de olyan alapos cikkekben, amilyeneket a rovattol megszoktunk.


Én nem hallgattam még meg és nem is érdekel kinek hány pont (döntse el mindenki magának), de olyan kedvcsináló kritikákat olvasok az oldalon, hogy olyan zenéket hallgatok meg amikröl még csak nem is hallottam korábban. Én örülök, hogy írnak róla, attól nem lesz hitelesebb a cikk, ha kielemzik az összes eddigi albumát. Adele kritika is volt már itt 10/10 pontszámmal. Ez leginkább az oldal nyitottságát tükrözi

Egy nagy faszt.
Idézet
 
 
+25 #6 Indifference 2016-02-24 14:33
Idézet - sbxslade:
Idézet - nxfn:
Ha nem hal meg Bowie, akkor ez olyan 3/10-es lemez mint a huzat - na ezért nem hiszek én már a rockújságírásna k.

a pontozas reszt leszamitva sajnos ezzel egyet kell ertsek. nem akarom bantani az oldalt, de ez a lemez kritika semennyire nem hiteles ugy, hogy a halala elott konkretan egyetlen cikk sem jelent meg bowie-rol.

egyebkent en hatalmas bowie rajongokent ezutan szivesen latnam a klasszikushock szekcioban az osszes lemezet, idorendben, de olyan alapos cikkekben, amilyeneket a rovattol megszoktunk.


Én nem hallgattam még meg és nem is érdekel kinek hány pont (döntse el mindenki magának), de olyan kedvcsináló kritikákat olvasok az oldalon, hogy olyan zenéket hallgatok meg amikröl még csak nem is hallottam korábban. Én örülök, hogy írnak róla, attól nem lesz hitelesebb a cikk, ha kielemzik az összes eddigi albumát. Adele kritika is volt már itt 10/10 pontszámmal. Ez leginkább az oldal nyitottságát tükrözi
Idézet
 
 
+11 #5 senkise 2016-02-24 14:13
Sosem hallgattam Bowie-t, de erről az albumról már csak maga a Blackstar szám is zseniális. Természetesen növeli a súlyát, hogy maga a halál ihlette de ez csak hozzátesz az értékéhez.
Idézet
 
 
+15 #4 Marci 2016-02-24 10:37
De egyebkent igenis hozzatesz a lemez melysegehez az, hogy a szerzo a halala biztos tudataban keszitette. Olyan sokat tesz hozza, amibel tobbet nem is lehet hozzatenni.
Idézet
 
 
+13 #3 Marci 2016-02-24 10:27
Idézet - nxfn:
Ha nem hal meg Bowie, akkor ez olyan 3/10-es lemez mint a huzat - na ezért nem hiszek én már a rockújságírásna k.


Egy nagy faszt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.