Shock!

december 13.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Masters Of Rock - Vizovice, 2017. július 13-16. (2. rész)

0802mor1A szombati napot kényelmesre lőttük be: elsőnek a fél öt körül kezdő Almanacra volt kíváncsi egy fővel ideiglenesen megfogyatkozott társaságunk (ezúton is elnézést kérve a Serenity-Trollfest-Equilibrium hármastól, illetve híveiktől). Victor Smolski poszt-Rage csapatának forró hangulatú pesti fellépését sajnos már nem emlékszem, milyen okból, de kihagyni kényszerültem, tehát kapva kaptam – volna – az alkalmon. Történt ugyanis, hogy az addig csak barátságosan borongós, néha napos, tehát tökéletesen fesztivál-kompatibilis időjárás meggondolta magát és pont szállásról való indulásunk előtt ordenáré zuhét küldött Vizovicére.

Túldramatizálni persze nem kell a helyzetet, az erődemonstráció hamar abbamaradt, és helyünket tudva a természettel szemben, a koncert második felét már simán végigélvezhettük. Annál jobban sajnáltam utólag is a tavaszi koncert elbalfaszkodását, mert el tudom képzelni, mekkorát üthetett a Dürerben a dolog, ha így a délutáni sávban ilyen jó hangulatot csináltak. Nagyon igaz a tézis, hogy ha az ember kissé megcsömörlik egy stílustól, érdemes szünetet tartani és utána valami igazán erős produkciót megnézni élőben, rögtön visszatalál hozzá – meg kell mondjam, az Almanac lemezének értékeit is csak a buli után tudtam igazán értékelni, noha éreztem korábban is, hogy van benne potenciál. Mégis, nemcsak a karizmatikus énekesek (nyilván ezeken a hasábokon felesleges Andy B. Franck és David Readman énekesi-frontemberi kvalitásairól külön megemlékezni) és a lehengerlő előadásmód, na meg persze Szmolszkij mester régi ismerősként rámköszönő mániákus gitározása, hanem maguk a dalok is „megmutatták magukat" – legalábbis nekem, aki botor módon kissé átsiklottam a debütalbum felett. Az időben kissé előreszaladva: ugyanez igaz volt a másnapi Rage-bulira is, tehát tényleg vannak helyzetek, amikor érdemes a szakítás mellett dönteni, ha mindez kulturáltan zajlik, a közönség csak duplán jól járhat. És tekintve, hogy Peavy bácsi a buli nagy részét végignézte a színpad mögül, bizonyára különösebb feszkó már a kulisszák mögött sincs.

időpont:
2017. július 13-16.
helyszín:
Vizovice, Areál R. Jelínek
Neked hogy tetszett?
( 6 Szavazat )

Következett az általam Pesten szintén skippelt Pretty Maids, akiket bár szándékosan hagytam ki itthon, így a fesztiválon, „ingyen", a csomag részeként azért mégiscsak megnéztem. Kedveltem eddig is a bandát, noha inkább messziről, sokat próbálkoztam különféle korszakaikkal, de sosem alakult ki köztünk igazán semmi. Van ez így, ettől persze még egy kiváló zenekarról beszélünk, akiket koncerten még az is maradéktalanul élvezhet, aki nem rajong értük – mint én –, aki felületesen ismeri őket, vagy akár szerkesztőségünk kellemetlenebb tagjai is, és persze azok, akik épp csak beléjük botlanak egy fesztiválon. Nos, biztos vagyok benne, hogy sok bámészkodó ezúttal is ott ragadt a színpad előtt és az ilyesmi mutatja meg igazán egy zenekar koncert-erejét. Diehard-rajongó amúgy is kevés lehetett itt jelen, a banda tényleg afféle kuriózumnak számított itt, de élvezetes koncertet toltak papírforma szerint, és az is kiderült számomra, hogy Lordék valószínűleg nem csak a Rodeo nótát szerették a kelleténél kicsit jobban anno. Persze azok közül, akik a '87-es magyar turnét láthatták, ugyan kiben nem hagyott mély nyomokat az élmény, ha a Pretty Maids még ma is ennyire ütős élőben?

0802mor8

A Delainnel pont fordítva voltam, mint fenti kollégáikkal: őket láttam Pesten, szóval nem tartottam fontosnak duplázni szirupos popzenéből, főleg hogy az este hátralévő része húzósnak ígérkezett. Némi rápihenés és vacsora után tehát Saxonra érkeztünk vissza, amire persze bárki mondhatja, hogy na de őket tavaly novemberben már megnéztük, és különben is, jönnek a FEZEN-re. Ez igaz, de itt jön be a szubjektív érdeklődés meg az elfogultsági faktor: Biffék koncertjét kimondottan vártam, már csak a kvázi-headliner státusz miatt is, és az sem volt mellékes, hogy Augsburgban a körülmények lehetetlenné tették számomra a bulijuk végignézését (a pocsék hangzás még hagyján lett volna, de az ötvenfokos terem, bevallom, kifogott rajtam). Itt viszont nem lehetett hiba, és nem is lett: gyakorlatilag tökéletes megszólalással, elemi erővel nyomták le a nekik szánt szűk másfél órát, és még az augsburgi műsorhoz képest is tudtak variálni egy kicsit, persze inkább abban a tekintetben, hogy fesztiválosabbra vegyék a setlistet. Mindig jó látni-hallani a bandát, tekintve, hogy összes kortársuk közül ők a leghitelesebbek, legkitartóbbak, egyben leglazábbak is, nem beszélve a se szeri-se száma kurvajó lemeznek, de talán ez volt a legjobb Saxon-koncert, amit valaha láttam. Úgyhogy FEZEN-re fel!

0802mor9

Önkéntes kiváló thrash-mérvadónk, Kiss Gábor ugye igazoltan távolmarasztotta magát a szombati naptól, ismét én nyertem tehát a Kreator-beszámolót, akit tehát bosszant a dilettáns hozzá nem értés, ugorjon máris a vasárnapra. Hozzáteszem, a tavalyi trackes, apropó nélküli, két fesztivál között bevállalt, kissé hakni-izű (nem a szó pejoratív értelmében persze), de kétségtelenül jól sikerült koncert és az itt látott, a nagyszerű új lemezt turnéztató fullextrás show köszönőviszonyban nem volt egymással. Gáborunk tehát hiába érvelt azzal, hogy már ezerszer látta Millééket, alapvetően sajnálhatja, hogy erről a buliról lemaradt, ugyanis nagyon, de nagyon odatették. Ekkora baszomnagy díszlet meg színpadkép tuti nem fért volna el a szép emlékű PeCsa-bulin se legutóbb, gyanítható tehát, hogy az amúgy is jó szériát futó zenekar másod-sokadvirágzását tekintve is nőtt a Kreator ázsiója az elmúlt években. Ezt támasztja alá a jól érzékelhető „bedallamosodás" (amit persze minimum három idézőjelbe kéne tenni) és a „komolyabb költségvetésű" klipek is, amelyek közben mentek. Viccen kívül, helyükön kezelve nekem baromira tetszett mind a Satan Is Real, mind a Gods Of Violence (és még volt kettő, na ennyit arról, hogy ma már nem érdemes videókat csinálni), nem csoda tehát, hogy a német rockerpiac ismét keblére öleli a bandát, és persze mindez érezhető volt a cseheknél is. Mille pedig csak látszólag mogorva fazon, nagy örömmel hálálja meg a közönségtől kapott sikert – a show egy dolog, de tényleg nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy zeneileg milyen vérprofi ma a Kreator. Ilyen darálógépezet után ugyanakkor nem csoda, hogy sem erőnk, sem kedvünk nem volt éjjel egykor Crematoryt nézni (amúgy sem, de ez mellékes).

0802mor7

Vasárnap Shock!-állományon kívüli barátunk már délben kibattyogott Iron Saviorre, ami elmondása szerint baromi jó volt, ugyanakkor csak e félóra miatt nem láttam értelmét kapkodva reggelizni és készülődni. Más lett volna a helyzet, hogyha mondjuk a Varg után játszó, helyi őskövület Kreysonnal helyet cserélve nyomulnak Piet Sielckék, Rage előtt még stílszerű is lett volna egy kis germán reszelés. Mondjuk az megdöbbentett, mekkora tömeg hömpölygött Kreyson után kifelé, és hogy milyen üres a színpad előtti rész a fél négykor húrok közé csapó Rage koncertje előtt tíz-tizenöt perccel – hiába, a helyi lakossági vonal nemcsak nálunk, hanem mindenhol felülír mindent. Valahol persze szomorú a dolog, mert ugyanez nálunk is így történne, és Csehországot nálunk érettebb (kemény)zenei kultúrájú helynek szokás tartani, de hát ami lakossági, az lakossági, műfajtól teljesen függetlenül: hozzád, neked szól – tegyük hozzá, hogy az anyanyelveden, ebben a régióban ezt már talán sosem vetkőzzük le, és nem is kell. E sorok írásának pillanatában éppen egy balatoni retró feszt fáradalmait pihenem ki, itt a rockzene nyomokban sem volt jelen, de az esemény jellege ugyanez volt: az emberek kikapcsolódni jöttek, betolni a sört, a kolbászt, aztán valami szól a háttérben, ja, várj, ezt ismerem, gyerünk be, na jó, akkor még egy sör. Egy dolog lenne nagyon jó: ha tényleg levetnénk a mondvacsinált ideológiákat – a buli az buli, és slussz, életformától függetlenül.

0802mor5

Persze mindenképpen előny, hogy simán odefértünk a színpadhoz és azért elég hamar benépesült a placc, hiszen fenti soraim ellenére azért tényleg akadt, aki a zene miatt jött, és abban is biztos vagyok benne, hogy hozzám hasonlóan sokan voltak, akik ezer éve nem látták a Rage-et, pláne nem a megújultat – jómagam simán élek a gyanúperrel, hogy ugyanezen a feszten láttam őket utoljára. Arra ugyanakkor tisztán emlékszem, hogy egy időben sokat jártak hozzánk és könnyű volt rájuk unni pár év után, Victor és Peavy kapcsolatának megfáradása után pedig tényleg jól jött egy kis feltöltődés közönségnek, előadónak egyaránt. Az előző napi gondolatokhoz igazodva, az anyabandának, illetve a patinás névnek is jót tett a vérfrissítés, Peavy bácsi is nyilván remekül szórakozott a régi kollégákkal a Refuge projektben, és az a produkció, amely manapság Rage néven fut, a legjobb, amit ebből a dologból 2017-ben ki lehet hozni. Két dinamikus mediterrán fiatal – Marcos Rodriguez gitáros és Vassilios Maniatopoulos dobos – segítségével kapott új lendületet a történet, és bár nyilván lemezfronton nagy csodák már nem várhatók, tekintve a minden progos kikacsintás ellenére is jól behatárolt zenei kereteket, az európai metalmezőnyt tekintve élőben ez kábé prémium kategória ugyanúgy, mint a Smolski-érában. Emellett Marcos kurva jól is énekel – úgy értem, hogy tényleg, erről a vokálokon kívül a Holy Diver-gegben is meggyőződhettünk (ha már Ronnie James Dio-színpad, ugye, bár nyomták máshol is) –, vannak tehát kiaknázható lehetőségek még. Az pedig, hogy a januári, Firewinddel közös klubbuli kihagyhatatlan, nem is kérdéses: ha az itt hallott best of-műsort kiegészítik kicsit, az nagyon ütős lehet, ráadásul addig az is kiderül, hogy az új dalok közül melyek működnek jól élőben.

0802mor3

Bevallom, a Lacuna Coil totális fehér folt zenei „műveltségemben", de valószínűleg én sem hiányoztam nekik. Nemrég mondjuk kissé meglepett egy interjúban, hogy Cristina Scabbia már 45 éves, de nemcsak emiatt voltam – azért persze csak mérsékelten – kíváncsi rájuk, hanem mert az új lemezes horror-designjuk is nagyon tetszett. Ezek a színpadi külsőségekben is megjelentek, illetve a zene is modernebb volt, mint amire számítottam, szóval összességében bejött, elhallgattam volna tovább is, de demokratikus társaságunk úgy döntött, hogy inkább rápihen az este hátralévő részére.

Mondjuk Dee Sniderre rá is kell pihenni, mert a faszi egy energiabomba, aki nehezen viseli, ha a környezete nem pörög hozzá hasonló fordulatszámon. Nyilvánvaló volt, hogy a Twisted Sister végleges feloszlása után is nyomul majd valamerre, de okkal feltételezhettük, hogy nem annyira a zenekaros vonal lesz az, elvégre minden kiváló kísérlete (Desperado, Widowmaker) sajnálatos módon rossz csillagzat alatt futott, más területeken pedig nagyobb sikerrel tudta lekötni energiáit. Mégis, egy rockzenésznek a rockszínpad az igazi lételeme, ami alól ő sem kivétel. Szóval miért is ne trombitálna össze egy Dee Snider Bandet pár session-arccal, és tenne eleget pár fesztiválos felkérésnek, főleg, hogy új szólólemezt is kiadott nemrég? Szőrmentén ismerkedve az anyaggal, egyáltalán nem tartottam olyan vészesnek, de az Ádám által felvetett kérdések jogosnak tűntek: kinek szólhat a mai Dee Snider egy Twisted Sistertől teljesen eltérő zenével? Nos, a koncert részben megadta a választ: lényegében bárkinek, ugyanis hiperaktív barátunk tényleg nem hagyja, hogy ne élvezd a buliját.

0802mor6

Dee lényegében a rockzene Seth McFarlane-je, nem tisztel se istent, se embert, a végtelenségig feszegeti a határokat úgy, hogy közben vele röhögsz, és képtelen vagy rá megharagudni, annyira viccesen adja elő. Az egy dolog, hogy beszól a mozgássérült emelvényen helyet foglalóknak, de ezután még az első sorban is kipécéz egy fapofával az Edguyra váró vörös hajú lányt (hogy a kivetítőn is jól beazonosítható legyen), és szanaszét alázza, kissé túl is tolva a mutatványt, mire a kiscsaj végre elmosolyodik. Mindezt úgy, hogy közben Tobi Sammett és a Lacuna két énekese is a színpadra jön egy kis I Wanna Rockozásra és magát Tobit, vagyis „Ed fuckin' Guy"-t teszi felelőssé azért, hogy a rajongója nem érzi jól magát (hogy is van ez?!). Leírva lehet, hogy nem annyira vicces ez, de élőben mindenképpen az volt, és bár hajlottam rá, hogy mindent előre megbeszéltek, a többiekkel végül is abban maradtunk, hogy nem. Persze azért nemcsak genyózni tud az arc, hanem a mai napig baromi jól énekel (e képességét tekintve mindig is alulértékelt előadónak számított), még ha az Outshined annyira nem is áll jól neki (tényleg ekkora sláger volt ez Amerikában, hogy mindenki ezt tanulja be Cornell emlékére?). És ha már megemlékezés, nagyon szép gesztus volt a The Price nótát az előző nap tragikus hirtelenséggel elhunyt David Z-nek ajánlani A.J. Pero és más eltávozott kollégák mellett. Negatívumként annyit azért megemlítenék, hogy az általunk látott bandák közül egyedül a DSB-nek sikerült penetránsan szarul szólni az elején, ami persze vélhetően nem az ő hibájuk. Mindenesetre a szólólemezzel teszek még egy próbát, és nem véletlenül kerestem rá a korábbi Dee-anyagokra sem hazaérkezéskor.

0803mor4

A kis durci vörös és többezer társa nagy örömére övetkezett tehát az Edguy, akiket szintén régen láttam, de itt sem törtem kezem-lábam, hogy végigélvezhessem a bulit. Amit sikerült elcsípni vacsi és pulóver-összeszedés, plusz némi shopping után – kábé a koncert felét – , kimondottan tetszett, de hát ebben semmi meglepő nincs, mert sok jó nótájuk van, egy huszonöt éves jubileum és a frissen kiadott válogatáslemez pedig nyilván best of-műsort predesztinál, pláne headliner fesztiválbulin. Így a nagy Helloween-reunion kapujában elmélkedve szerintem Tobi túl is szárnyalta a mestereit dalszerzésileg (habár a kismilliomodik Avantasia-lemez már teljesen hidegen hagyott a háromórás koncertekkel egyetemben), és mivel még mindig csak 40 éves, továbbra is nagy dolgok állnak előtte. Pihenni azonban mindenképpen kéne egy kicsit, és ezt nemcsak én gondolom így, hanem sok Edguy-fan is. Súlyosabb vagy éppen sokkal lájtosabb stílusokkal flörtölgetni, német tehetségkutatókban zsűrizni, filmszerepeket vállalni vagy bármi mást, amivel feltöltődhet. A meglepően jól sikerült The Unity-lemez analógiájára pedig még arra is kíváncsi lennék, zenésztársai mit tudnának nélküle összehozni.

Vince Neil fellépése mindenképpen unikum-számba ment ezen a „nagyonrocker-nagyonmetal" fesztiválon, főleg, hogy az ember azt gondolná: a Mötley-búcsú után már neki sem akad sok mondanivalója. Ha pedig mégis, akkor miért csak Mötley-klasszikusokkal haknizik? Ezt már korábbi amerikai turnéi kapcsán sem értettem teljesen, főleg, hogy akkor még az anyabanda is aktív volt. Mert még ha tudomásul is veszem, hogy a zseniális Exposed dalai a lőtéri kutyát sem érdeklik, akkor is ott van a pár éve megjelent, baromi feelinges, nagyrészt feldolgozásokból álló anyag is jó pár, a nagyközönség számára is ismert tétellel. A kép mindenesetre összeállt, amikor láttuk, hogy a Bang Your Head!!! feszten a Slaughter is fellépett, ugyanis a Vince Neil Band jó pár éve ugyanaz a banda, csak Mark nélkül – egy szó mint száz, a vágósúlyt rég elért, de hangilag teljesen jó formában lévő Neil mellett a zenekar abszolút feltette a koronát az eseményekre: ennél rakenrollabb fesztiválzárást elképzelni sem lehetne.

0802mor2

Tehát bár az énektől tartottunk a legjobban, jó napot fogtunk ki, Neil hozta a lemezminőséget, a többiek pedig seperc alatt Los Angelest varázsoltak a hűvös cseh nyárestébe. Jeff Blando gitáros és Dana Strum basszer már jó húsz éve slaughtereznek együtt, tehát semmi meglepő nincs benne, hogy összehangoltan zenélnek, amit azonban Zoltan Chaney alájuk pakol a doboknál (még valaki, akire büszkék lehetünk származásilag), azzal gyakorlatilag az univerzum egyik leghúzósabb bandájává válnak. Láttunk már néhány elmebeteg dobost a szakmában, de amit ez a csávó leművel, olyat még biztosan nem tapasztaltunk. A jelenlegi mezőnyből leginkább Brian Tichyhez lehet talán hasonlítani, de még erre is rátesz egy lapáttal – elképzelni nem merem, milyen lehet, ha nincs dobverő a kezében, leírni pedig, hogy mit csinál, tényleg nem, legegyszerűbb rákeresni pár videóra. És ha még ehhez hozzátesszük, hogy Jeff és Dana is milyen jól énekel, máris elképzelhető, hogyan szólalnak meg a Mötley-klasszikusok a kezük alatt – gépvokál nélkül már szinte furcsa volt elképzelni ezeket a dalokat élőben, de úgy tűnik, mégis lehet. Nyilván ezen képességük a ma már fáradó hangszálú Mark megtámogatására is jól hasznosítható. Persze Vince-t kímélendő, a srácok kaptak egy jó negyedórás önálló blokkot is, amit szerencsére nem hangszeres faszveréssel, hanem rockklasszikusok megidézésével töltöttek ki. Ezt a műsort bárhol, bármikor megnézném megint, de a pár évvel ezelőtti kurtán-furcsán elmaradt budapesti Neil-buli kapcsán szárnyra kelt történetek miatt itthon erre vélhetőleg semmi esély nincs. Na, majd ha eljutunk valamelyik rockhajóra – Vince nyilván nyomni fogja, ameddig csak bírja, láthatóan baromi jól érezte magát, és szüksége is van a színpadra. Életstílusát tekintve, gondolom, a pénzre is, de egy Bang Your Head!!!- vagy MOR-gázsiról nem gondolom, hogy osztana-szorozna a költségvetésében.

Jó volt tehát Csehországban jubilálni tíz év után, jövőre pedig majd meglátjuk. Én a magam részéről ősszel már összeállítom a 2018-as fesztiváltervet, és bár hajlok más rendezvényekre is, pont emiatt hagyom nyitva a kérdést a következő tíz évre.

Beszámolónk első részét itt olvashatod.

 

Hozzászólások 

 
0 #4 kimondomhelyetted 2017-08-02 19:05
Idézet - pumpika666:
Idézet - szólok:
Vince kép aláírás:

Dobd ide a Bacont!

:D

:D , de inkább :(
hogy a tökömbe tudja magát valaki elhagyni ennyire? félre ne értsetek, én se vagyok sovány gyerek, de akinek van rá pénze, hogy edzőt, mindenféle szipi-szupi kaját megfizessen, az miért a mekdönci/börgerking törzsvásárlója?


mert igénytelen
Idézet
 
 
0 #3 pumpika666 2017-08-02 18:26
Idézet - szólok:
Vince kép aláírás:

Dobd ide a Bacont!

:D

:D , de inkább :(
hogy a tökömbe tudja magát valaki elhagyni ennyire? félre ne értsetek, én se vagyok sovány gyerek, de akinek van rá pénze, hogy edzőt, mindenféle szipi-szupi kaját megfizessen, az miért a mekdönci/börgerking törzsvásárlója?
Idézet
 
 
0 #2 BahnScorper 2017-08-02 11:10
Ezek közül nekem Almanac, Pretty Maids, Delain, RAGE, Lacuna Coil, Dee Snider és Edguy volt meg, nagyjából én is ezt tudom mondani róluk.

Meg az Equlibirium alatt is ott voltam, hogy Viktorék fellépését jó előlről élvezzem, de az csak a stagedive-olók biztonságiak felé továbbadásával mozgatott meg, egyébként nagyon nem az én világom. Jól szarrá is áztam, de ez már fordult elő velem cseh fesztiválon... :-)

Delain nekem egyszerűen vállalhatatlanu l gyenge volt Anneke és Epica után, ráadásul a csaj se szép benne az orrkarikájával. Lacuna Coil-nak meg az volt a pechje, hogy Peavyék után léptek fel, ráadásul utóbbiak az ő műsoruk alatt is mentek ki dedikálni. Nem kéne nekik ez a slipknot-image, anélkül is tök jó énekeseik és zenéjük van.
Idézet
 
 
+4 #1 szólok 2017-08-02 08:20
Vince kép aláírás:

Dobd ide a Bacont!

:D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.