Shock!

augusztus 19.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Masters Of Rock - Vizovice, 2017. július 13-16. (1. rész)

0725mor1Tíz éve nem jártunk a vizovicei Masters Of Rock fesztiválon, ami akkor is fura, ha a cseh rendezvény igazából mindig is a másod- és harmadvonal zenekarait sorakoztatta fel, akik döntő többségben Magyarországon is elérhetők voltak (illetve azok ma is), illetve sok esetben a párhuzamosan futó Rockmaratonon is feltűntek. Mellettük azonban minden évben akadt néhány igazi kuriózum is (hogy csak néhány példát említsek: fellépett itt már a Stryper, a Grave Digger, Tony Martin és az Audrey Horne is), ráadásul maga a fesztivál is messzemenőkig rajongóbarát. Mivel pedig minden évben magabiztosan hozzák a színvonalas line-upot, tulajdonképpen már most előre be lehetne fizetni a jövő évi rendezvényre, mert esetükben teljességgel kizárt az olyan szintű minőségcsökkenés, mint ami például a tavalyi, szupersikeres rendezvény után idén totál érthetetlen bandákkal operáló Rock In Viennát jellemezte.

És akkor még nem szóltunk arról a nem elhanyagolható tényről sem, hogy a négynapos bérletet uszkve 15 ezer forintért vesztegették, a sör ára meg 400 forint körül mozgott. Ha pedig megéheztél, a rengeteg, és igen sokféle cuccot árusító pult szinte bármelyikénél megkajálhattál egy ezresből. Mindezt annak ellenére szinte sorban állás nélkül, hogy a fesztiválra idén kikerült a megtelt tábla, ami a helyszínt biztosító Jelinek likőrgyár területét tekintve sok tízezer embert jelentett. Infrastrukturális szempontból tehát eléggé rendben van a Masters Of Rock (leszámítva a még mindig kissé kevés és elég hülyén elhelyezett vécét), mindezek mellé pedig idén igen komoly különlegességekkel támadtak. Ezek közül a legnagyobb vonzerőt számomra a második nap főzenekaraként fellépő Running Wild jelentette, Rock 'n Rolfot ugyanis szinte lehetetlen élőben elkapni (a mostani turné is mindössze öt állomásból állt), de Vince Neil fesztiválzáró, Mötley-pótlék koncertje is olyan esemény volt, amit nem valószínű, hogy a közeljövőben lesz esélye látni annak, aki ezúttal kihagyta.

időpont:
2017. július 13-16.
helyszín:
Vizovice, Areál R. Jelínek
Neked hogy tetszett?
( 5 Szavazat )

Előzetesen a csütörtöki napot számunkra délután egykor megkezdő Brother Firetribe is olyan névnek tűnt, akiket máshol szinte esélyünk sem lett volna megnézni, pár héttel az itteni bejelentésük után kiderült azonban, hogy őszre hozzánk is leszerveztek nekik egy bulit. És ugyan az igazi minden bizonnyal az a düreres koncert lesz, a finnek dallamos metalja a számukra egyértelműen hatalmas, napsütötte Ronnie James Dio színpadon is működött. A Pekka Ansio Heino vokáljai, illetve a Nightwish-gitáros Emppu személye köré épülő csapat tök jól hozta jobb híján talán AOR-ként vagy dallamos hard rockként definiálható muzsikáját, és a délutáni napsütésben, mosolyogva játszó zenekar pozitív üzenete a feketébe öltözött, zord rocker-szívekhez is megtalálta az utat. A közönség ugyanis annak ellenére kifejezetten lelkesen reagált rájuk, hogy láthatóan fingjuk sem volt a számokról. Ez egyébként az egész fesztiválra igaz volt: hiába volt korán, hiába tűzött a nap vagy játszott egy zenekar tök új, még sehol el nem érhető dalokat, a Masters of Rock közönsége tuti, hogy tapsolva, bulizva nézte a produkciót.

0725mor10

Természetesen a finnek után fellépő holland üdvöske The Charm The Furynek sem volt nehéz dolga velük. A jelenleg épp a Nuclear Blasttel dolgozó, kétlemezes csapat zúzós, groove-os metalban utazik, frontjukon pedig egy belevaló szőkeség, Caroline Westendorp áll. Ez pedig simán nyerő kombináció, így sokat nem is kellett noszogatni a közönséget, hogy a koradélutáni időpont meg a döglesztő meleg ellenére bemozduljanak. Természetesen nem a The Charm The Fury találta fel csövön a lyukat, de energikus, feszes zenéjük kifejezetten jól működött élőben, úgyhogy annak ellenére szépen végig is néztem műsorukat, hogy egy fia dalt nem hallottam tőlük korábban.

Bár a hollandokat is szép számú nézősereg figyelte, a publikum egyértelműen felduzzadt a német pallosmetal Majesty programjára. A Manowar európai helytartójaként regnáló brigád hozta is a feszesen eltolt, ököllengető heavy metal himnuszokat, számomra azonban sajnos még mindig nem voltak meggyőzőek. Ennek elsődleges oka pedig a Keep It True fesztivált is jegyző Tarek Maghary énekes, akinek hangja egyszerűen túl szürke az ilyesfajta zenéhez. A fél öt előtt öt perccel kezdő Elvenking műsorát teljes egészében szkippeltem, majd az utánuk következő Battle Beast mutatta meg, hogy egy frontcsajos zenekar akkor is lehet ütős és működőképes, ha énekesük nem kifejezetten poszterlány-alkat. Noora Louhimo ugyan a félelmetes amazon-oldal felől közelítve építi imidzsét, mivel azonban kifejezetten jó énekes és frontember, számomra mégis sokkal élvezetesebb volt őt nézni, mint mondjuk a tényleg szemet gyönyörködtető Simone Simons-vezette Epicát.

A Battle Beast erőteljes, de jó és fogós dalokkal operáló metalja ugyanis egyértelműen ízig-vérig koncertzene, még akkor is, ha az utánuk pusztító Death Angel egy perc alatt tette zárójelbe előadásukat. Ezt persze hiba lenne a finnek rovására írni, a Bay Area-i alapcsapat ugyanis simán a metal színtér egyik, ha nem a legjobb koncertzenekara, így előttük (pláne utánuk) fellépni kifejezetten hálátlan feladat. Az egyébként szintén zseniális Jeff Waters is felkötheti majd a gatyát az őszi turnén... Mark Oseguedáék így természetesen mindent vittek, megint. A zenekar egész egyszerűen annyira brutálisan jó, hogy simán megtehetik, hogy alig játszanak a klasszikus lemezekről. Kezdésnek ugyan volt némi kis The Ultra-Violence beijesztés, majd Evil Priest, de a program későbbi részébe csak a Seemingly Endless Time és a Kill As One fért be az első három nagylemezről, a többi mind az újjáalakulás utáni anyagokról érkezett. Kivéve a hatalmasat robbanó Sabbath-feldolgozást, a Falling Off The Edge Of The Worldöt. A közönség az első hangoktól kajálta az ezer fokon égő zenekart, és míg Caroline-nak pár órával ezelőtt még hergelni kellett kicsit a népet, itt önmagától alakult ki, és ment a buli végéig a circle pit.

0725mor9

Egy ilyen produkció után féltem, hogy a pályája csúcsán már egyértelműen túljutott Stratovarius rémesen erőtlennek és gyengének fog tűnni, de szerencsére a veterán eurospeed metal csapat rám cáfolt. Az ő koncertjük természetesen közel sem mozgott olyan fordulatszámon, mint Rob Cavestanyéké, de így is sikerült kellemesen nosztalgikus hangulatba hozniuk. Ennek legfőbb oka a kifejezetten jó napot kifogó Timo Kotipelto volt, illetve az, hogy néhány igen kellemes meglepetést is beiktattak szettjükbe. Számomra a zenekar csúcsalkotása egyértelműen az 1997-es Visions album, melyről a kihagyhatatlan Black Diamond és Paradise mellett a címadó és a Coming Home is elhangzott. Ráadásul a Timo mellett a klasszikus felállást mára egyedül képviselő Jens Johansson billentyűszólója sem volt olyan borzalmas, mint Glasgow-ban.

0725mor7

Lehet a Sabatont gyűlölni, lenézni vagy épp elintézni egy legyintéssel, az azonban tény, hogy ilyen profin építkező zenekar nincs még egy a mai európai metalbandák között. Míg tíz évvel ezelőtt csupán néhány száz embernek játszottak ugyanitt, valamikor délután négy körül, 2017-re egyértelműen ők lettek a fesztivál legnagyobb húzóneve, akik ráadásul ezen a koncerten a Zlini Filharmonikusokkal kiegészülve mutatták be speciális programjukat. A Sabaton-dalok nagyzenekari hangszerelését Christofer Johnsson végezte, ami adott egy elég markáns Therion-ízt az összképnek, ez a fajta még bombasztikusabb, még heroikusabb hangzásvilág viszont valóban komoly löketet adott az egyébként is himnikus daloknak. Joakim Brodén elmondása szerint mindössze két napjuk volt összepróbálni a programot a nagyzenekarral, a buli azonban így is mindennemű gikszer nélkül ment le, még úgy is, hogy egyik gitárosuk, Tommy Johansson jobb kezének egyik ujját valamiféle sérülés miatt bekötözték, így a megszokotthoz képest eltérő pengetőfogással kellett játszania. A fesztivál területét csurig töltő közönség persze zabálta a kifogástalanul hangosított előadást, és az is egyértelműen kiderült, hogy Running Wild ide, Vince Neil oda, a legtöbben bizony a svéd csatametal-brigád miatt jöttek.

0725mor8

A Sabaton színpadának elbontását követően, némi csúszással, éjjel egy után kezdett Peter Tagtgren Painje, ráadásul még a teljes Rebel Yellt is végig kellett hallgatnunk intróként, mire végre belecsaptak az első tételbe. Ez viszont olyan penetránsan szarul szólt, hogy gyakorlatilag élvezhetetlenné tette a produkciót, így mikor a második dalnál sem érzékeltünk javulást, szépen ott is hagytam a bulit, hiszen ekkor már több mint tizenkét órája álltam a színpad előtt. Első napra pedig ennyi bőven elég is volt.

A pénteki nap már sokkal lazábbra sikerült, hiszen Anneke új csapata, a Vuur (ejtsd: führ) kezdéséig semmi sem érdekelt, így viszont bőven elég volt fél négyre kicsoszogni a likőrgyárba. Annekéről nagyjából ugyanazt tudom elmondani, mint a Death Angelről: bárhol, bármikor hatalmas élmény látni. Amellett, hogy a legkülönlegesebb, legszebb hangú metal-énekesnő, egész személyisége, színpadi megjelenése annyira bájos, hogy nem lehet nem rajongani érte. Zenekara (melyben egyébként Jord Otto gitáros az egyetlen új tag, a többiek már ismerősek lehetnek Anneke mellől) így természetszerűleg statiszta-szerepbe is szorul. Anneke bármikor tökéletesen ragyogja be egymaga is a színpadot és viszi el az egész bulit, ahogy az ezúttal is történt. Bár ez volt a zenekar történetének mindössze harmadik koncertje, ezt egyáltalán nem lehetett érezni, hiszen a csapat négyötöde rengeteget játszott már együtt korábban, a kellő összhang és színpadi rutin tehát megvan, ráadásul olyan top muzsikusok játszanak itt, mint például az ex-Gorefest- és Ayreon-dobos Ed Warby. A programban még meg sem jelent első lemezük dalai mellett Devin Townsend- és The Gathering-nóták is felcsendültek, Anneke pedig úgy énekelte őket, hogy a nap is rögtön kisütött volna, ha történetesen nem tűz amúgy is végig. Ősszel az Epica és a Myrath társaságában turnéznak, és ugyan a főzenekar nem különösebben érdekel, igencsak gondolkodom, hogy megnézem őket valahol.

0725mor6

Kifejezetten kíváncsi voltam, hogy a helyi szupersztárokból verbuvált, és a szervezők által komolyan körbelihegett Bohemian Metal Rhapsody formáció (gy.k. Csehország egyik részét hívják Bohémiának) mire lesz képes, de aztán hamar elmenekültem a cseh nyelven elővezetett rettenet hallatán. A hatalmas technikai bakikban bővelkedő, gyerekkórust és csellistákat is felvonultató előadás ugyanis maga volt a lakossági giccs megtestesülése, kábé olyan, mintha a vasárnapi falunapon fellépő ikszedik tehetségkutatón feltűnt, vitathatatlanul jó hangú énekesek hakni-produkcióját keverték volna dallamos, ám totálisan jellegtelen heavymetal-alapokkal.

0725mor5

Az Epica bő másfél évtizede van jelen a színtéren, ráadásul nálunk is rendszeresen megfordulnak, én azonban mégsem láttam őket élőben még soha. Egy ilyen fesztivál arra is jó, hogy az ember az ehhez hasonló, tátongó lyukakat betömje, sajnos azonban ahogy lemezen sem, úgy élőben sem győztek meg. Számomra egyfajta Kamelot-lightként aposztrofálható zenéjük teljesen összefolyik: hiányolom belőle az igazán karakteres, emlékezetes megoldásokat, és ugyan Simone valóban kivételes jelenség, önmagában ez számomra kevés a figyelem tartós fenntartásához. Ezen pedig az sem segít, ha a billentyűs Coen Janssen a tömeg tetején szörfölve varázsol hangszerével.

A Sepulturát viszont már többször is láttam, és ugyan a szintet mindig megfelelően hozták, különösebben az ő élő teljesítményüktől sem ájultam el egyszer sem. Egészen mostanáig! A Machine Messiah-val egyébként is nagyot alkotó zenekar a Masters Of Rockon ugyanis egész egyszerűen leiskolázta az egész aznapi mezőnyt. Nem csak Eloy Casagrande játszott iszonyatos erővel, de Andreas Kisser riffelése is lehorzsolta az agyunkat, ez a két összetevő pedig úgy is iszonyatosat robbant, hogy Derrick és Paulo csak a szokásosat hozták. A koncert elején kaptak helyet a derrickes dalok, köztük sok Machine Messiah-tétellel meg olyan slágerekkel, mint a Kairos és a Choke, a Biotech Is Godzilla / Polícia kettőssel nyitó második részben pedig sorjáztak a klasszikus tételek, a Refuse/Resisttől az Arise-on át egészen a záró Roots Bloody Rootsig. Másfél órát nyomtak, percnyi üresjárat nélkül, és ezalatt annyi energia áramlott le a színpadról, amennyit egy egész békemenet sem lett volna képes termelni, ha történetesen épp erre masíroznak.

0725mor4

Ahogy fentebb írtam, egy Death Angelt, Sepulturát vagy Annekét bármikor szívesen megnézek, sőt, akár nagyobb távolságokat is hajlandó vagyok megtenni értük, erre a fesztiválra azonban egyértelműen a Running Wild miatt érkeztem. Ma már persze lehet, hogy sokan megmosolyogják a főkalóz Rolf Kaspareket, de az elvitathatatlan tény, hogy a Running Wildnak és Rolfnak, mint egyszemélyes fővezérnek néhány megkerülhetetlen klasszikust is köszönhet a műfaj. Ha pedig szereted az európai heavy metalt, biztos egyet fogsz érteni velem, hogy a Black Hand Inn, az Under Jolly Roger, a Pile Of Skulls vagy a Port Royal semmivel sem kisebb klasszikusok, mint mondjuk a mai napig szent tehénként kezelt Keeper Of The Seven Keys két része. Ráadásul az idei turnét (öt állomás: két orosz, egy spanyol, meg a Sweden Rock) megelőzően 2014-ben és 2016-ban egyáltalán nem koncerteztek, 2015-ben pedig kőkemény egy darab bulit adtak Németországban, aztán slussz. Ezt leszámítva pedig egészen 2009-ig kell visszaállítani az időgép potmétereit, ha az ember élőben akarja látni őket, szóval ha valami kihagyhatatlan volt, akkor az ő bulijuk mindenképpen.

0725mor2

Mivel ennyire kiéheztették a publikumot, velős best of programra számítottam, ami szűk két órában minden létező klasszikust felvonultatva szórakoztatja majd a nosztalgikus könnyeket morzsolgató, szépkorú híveket. Ezt valamilyen szinten meg is kaptam, hiszen mind Rolf, mind pedig a friss, 2015-ben igazolt ritmusszekciót (Ole Hempelmann basszusgitáros és Michael Woplers dobos) felvonultató zenekar tök jó formában nyomta, az előadott szettet azonban finoman szólva sem nevezhetem minden igényt kielégítőnek. Ha leszámítjuk a totál fölösleges és meglehetősen középszerű dobszólót, illetve az intrót, akkor épp csak verték a 70 percet, és a két ráadással együtt is csak tizennégy tételesre hízlalt dallistáról így egy csomó igazolatlan hiányzó akadt.

A nyitó Fistful of Dynamite ugyan tökéletes kezdés volt, de az utolsó albumot, a Rapid Forayt egyértelműen túlreprezentálták, még akkor is, ha készséggel elismerem, hogy kifejezetten jó lemez. És ugyan a Death Or Gloryról sok klasszikus előkerült, a Shadowmaker Locomotive-ját vagy a Warmongerst gondolkodás nélkül elcseréltem volna bármire az Under Jolly Rogerről vagy akár a The Rivalryról is, a dobszólóról már nem is beszélve. Mikor aztán a Conquistadorsszal véget ért a program, annak ellenére is csalódott voltam egy kicsit, hogy egy olyan kedvencet sikerült kipipálnom végre, akiket nem hittem volna, hogy valaha is lesz esélyem becserkészni. Viszont ha idén sikerült elcsípnem egyet-egyet az évtized hat Rainbow- és hat Running Wild-bulijából, az azt jelenti, hogy semmi sem lehetetlen, így jövőre kívánok magamnak legalább egyet a Rush / Journey / Van Halen / Danzig kvartettből.

0725mor3

Ugyan a nap elején még szilárdan eltökéltem, hogy maradok az éjjeli Moonspellre is, végül a Running Wild után visszaindultam a szállásra, belátva, hogy nem ártana aludni valamennyit, ha már másnap Magyarországon, egy legénybúcsún kell tiszteletemet tennem, majd vasárnap ismét csak Vizovicében van jelenésem.

(Folyt. köv.)

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+2 #10 zebraman 2017-07-27 16:04
Idézet - pumpika666:
Idézet - zebraman:
"Ha pedig szereted az európai heavy metalt, biztos egyet fogsz érteni velem, hogy a Black Hand Inn, az Under Jolly Roger, a Pile Of Skulls vagy a Port Royal semmivel sem kisebb klasszikusok, mint mondjuk a mai napig szent tehénként kezelt Keeper Of The Seven Keys két része."

Így van, egyetértek, azzal a kiegészítéssel, hogy az első 8 album gyakorlatilag egységesen jó. Amúgy hamarosan jönnek az újrakiadások, az első 9, Noise-os album újra megjelenik lemezen és CD-n is.

A Rapid Foray-t azért erőltetik szerintem ennyire, mert rendes turnét nem csinálnak, így ez a pár állomás a lemezbemutató turné.

az első ötöt pont tegnap rendeltem elő cd-n, óriási klasszikusok! ja és akkor még nem tört annyira elő rolf mester egója, ami aztán a 90-es évek közepétől nagyon elszúrta SZERINTEM a bandát



Bár elfogult vagyok a Running Wild-dal szemben, de nem hiszem mégsem, hogy akkora zsarnok lett volna az öreg, a lusta zenészeket, az italozókat-drogozókat kirakta, meg akiknek a hozzáállásával baj volt. Ez az ő zenekara, aki ezt tudomásul vette, maradhatott, pl Bodo és Thilo sokáig bírta, Moti is a család miatt szállt ki. Viszont amit a Brotherhood-dal kezdődően művelt, az tényleg szörnyű, bár most vannak biztató jelek, lehet, hogy ismét zenekar lesz a RW.

Előrendelés: én a vinilekre pályázok: a Masquerade, Blazon stone és a Death or glory kivételével megveszem őket. Utóbbi kettőt azért hagyom ki, mert megvan már lemezen, dél-koreai változatban :D de talán megveszem később az újrakiadást is, és a cd-ken is gondolkozom, bár azok megvannak
Idézet
 
 
-1 #9 Bólogató Kutya 2017-07-26 16:44
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Tóth Máté:
Idézet - Bólogató Kutya:
A Sepultura hazai teljesítményére (Rockmaraton) szó szerint igaz a fenti beszámoló. Gyilkos formában vannak, energiabomba!


A Sepulturáról nem lesz koncert kritika? Meglepne...

Csak azon az egy napon voltunk idén Rockmaratonon, amiről már megjelent a cikk.


Két legyet ütve egy csapásra beágyaztátok azt a beszámolót ide :)
Idézet
 
 
-4 #8 Draveczki-Ury Ádám 2017-07-26 10:35
Idézet - Tóth Máté:
Idézet - Bólogató Kutya:
A Sepultura hazai teljesítményére (Rockmaraton) szó szerint igaz a fenti beszámoló. Gyilkos formában vannak, energiabomba!


A Sepulturáról nem lesz koncert kritika? Meglepne...

Csak azon az egy napon voltunk idén Rockmaratonon, amiről már megjelent a cikk.
Idézet
 
 
+2 #7 Tóth Máté 2017-07-26 10:26
Idézet - Bólogató Kutya:
A Sepultura hazai teljesítményére (Rockmaraton) szó szerint igaz a fenti beszámoló. Gyilkos formában vannak, energiabomba!


A Sepulturáról nem lesz koncert kritika? Meglepne...
Idézet
 
 
0 #6 bluevoodoo 2017-07-26 08:21
Idézet - pumpika666:
az első ötöt pont tegnap rendeltem elő cd-n, óriási klasszikusok! ja és akkor még nem tört annyira elő rolf mester egója, ami aztán a 90-es évek közepétől nagyon elszúrta SZERINTEM a bandát


Számomra az Under Jolly Roger - Black Hand Inn közti korszakuk az, amibe nem nagyon lehet belekötni, az első két lemez még eléggé útkeresős (bár már ott is volt pár erős dal), viszont a Masquerade-től lejtmenet, a Rivalry után totális útvesztés.
Idézet
 
 
+2 #5 pumpika666 2017-07-25 19:12
Idézet - zebraman:
"Ha pedig szereted az európai heavy metalt, biztos egyet fogsz érteni velem, hogy a Black Hand Inn, az Under Jolly Roger, a Pile Of Skulls vagy a Port Royal semmivel sem kisebb klasszikusok, mint mondjuk a mai napig szent tehénként kezelt Keeper Of The Seven Keys két része."

Így van, egyetértek, azzal a kiegészítéssel, hogy az első 8 album gyakorlatilag egységesen jó. Amúgy hamarosan jönnek az újrakiadások, az első 9, Noise-os album újra megjelenik lemezen és CD-n is.

A Rapid Foray-t azért erőltetik szerintem ennyire, mert rendes turnét nem csinálnak, így ez a pár állomás a lemezbemutató turné.

az első ötöt pont tegnap rendeltem elő cd-n, óriási klasszikusok! ja és akkor még nem tört annyira elő rolf mester egója, ami aztán a 90-es évek közepétől nagyon elszúrta SZERINTEM a bandát
Idézet
 
 
+5 #4 Bólogató Kutya 2017-07-25 17:28
A Sepultura hazai teljesítményére (Rockmaraton) szó szerint igaz a fenti beszámoló. Gyilkos formában vannak, energiabomba!
Idézet
 
 
+3 #3 zebraman 2017-07-25 16:45
"Ha pedig szereted az európai heavy metalt, biztos egyet fogsz érteni velem, hogy a Black Hand Inn, az Under Jolly Roger, a Pile Of Skulls vagy a Port Royal semmivel sem kisebb klasszikusok, mint mondjuk a mai napig szent tehénként kezelt Keeper Of The Seven Keys két része."

Így van, egyetértek, azzal a kiegészítéssel, hogy az első 8 album gyakorlatilag egységesen jó. Amúgy hamarosan jönnek az újrakiadások, az első 9, Noise-os album újra megjelenik lemezen és CD-n is.

A Rapid Foray-t azért erőltetik szerintem ennyire, mert rendes turnét nem csinálnak, így ez a pár állomás a lemezbemutató turné.
Idézet
 
 
0 #2 NemTom 2017-07-25 11:49
A Masters of Rock-on 25 ezer fő a telt ház, ez bizony egy felső-középkategóriás fesztivál az európai metal térképén.
Én tavaly voltam, és nekem már gondom volt a méretével. Mivel jómagam a 170 cm-t nem érem el, csak hátrébb állva láttam valamit, ami itt bizony már tényleg hátul van, ahonnan nem sok mindent lehet látni a színpadon történtekből. (A kivetítőt hagy ne vegyem már számításba, akkor inkább a DVD itthon.)
Idézet
 
 
0 #1 BahnScorper 2017-07-25 10:08
A Stratovarius, Sabaton, Pain, Anneke valamint a cseh próbálkozás esetében én sem tudnék mást mondani, az Epica tagjai viszont jó iparosok, és ha fesztivál-keretek között is, de hozták azt, amit a januári turnén. A többieket én nem néztem meg.

A Rockmaratonhoz - illetve korábban a Hegyaljához - viszont elég lealacsonyító mérni ezt a fesztivált. Ha nem is egy Wacken vagy egy Sweden Rock, azért egy Bang Your Head vagy RockHarz szintjét simán hozza. Voltak már itt is nagyobb nevek és nagyobb produkciók, amiket itthon hiába keresnénk nyaranta. Kettőt most én is kihagytam ugyan előtte, de attól még mindig örülhetnénk, ha a Rockmaraton fele olyan jó lenne, mint ez - és ahogy jól mondod, nemcsak a zenei kínálat, hanem a kaja és az infrastruktúra tekintetében is (nekem nem a budik, hanem a kevés vízcsap a bosszantó amúgy).
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.