Shock!

október 22.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Helmet - Budapest, 2018. augusztus 7.

helmet_k2018_01Ha zenész lennék, olyan szeretnék lenni, mint Page Hamilton – így zártam négy éve a Helmet akkori magyarországi koncertjéről írottakat, és ha akkor igaz volt ez a mondat, hát most hatványozottan az lett. A Dürer Kert középső termében megejtett legújabb hazai Helmet-buli ugyanis újfent tökéletesen megmutatta, hogy Mr. Hamilton mit művel bárki másnál jobban. Egyfelől ugye ott van a halál lazán, mégis tökéletesen pontosan elővezetett staccato riffelés, amiről már a kilencvenes évek hajnalán is közismert volt, másrészt pedig az a hatalmas alázat és jófejség, amivel a zene, a zenésztársak és legfőképpen a közönség iránt viseltetik. Tényleg annyira pozitív a pali kisugárzása, hogy az ember néhány perc alatt nyom nélkül elfelejti, hogy igazából a '97-es Aftertaste volt az utolsó lemeze, amiért maradéktalanul rajongani tudott.

Az pedig, hogy minket, magyarokat még kimondottan szeret is, csak hab a tortán. Ezt egyfelől Budapestnek köszönhetjük (amiről ezúttal is kifejtette, hogy sokkal szebb, mint New York, ahol ő él), másfelől pedig természetesen annak a Bartók Bélának, akibe valami egészen elképesztő módon bele van szerelmesedve, jobbára most is állandóan róla beszélt (esetleg Kodály Zoltánról, akit természetesen szintén ismer és elismer), és a koncert után ugyanolyan gyermeki boldogsággal tudott örülni annak, ha valaki adott neki egy régi ezrest Bartók képével, vagy éppen csak megmutatta neki a lakcímkártyáján, hogy a Bartók Béla utcában lakik. Már-már komikusan közvetlen fickó, akinél soha nem puszta imázs volt az imázsnélküliség.

időpont:
2018. augusztus 7.
helyszín:
Budapest, Dürer Kert Room 041
Neked hogy tetszett?
( 14 Szavazat )

De a lényeg nyilván maga a hangverseny, amiről talán elég is lenne annyit leírnom, hogy most láttam a Sisakot harmadszor, és ugyan mindannyiszor imádtam őket, de talán ez volt a legforróbb hangulatú buli mind közül. És nem csak azért, mert a Room 041-ban kábé negyvenhárom fok lehetett, hanem mert a minden ökörködéssel és többszöri (!) visszatéréssel együtt jó kétórásra felhízlalt fellépés tényleg valami elementáris erejű és iszonyatosan szórakoztató volt. Ami kicsit talán nyögvelőnyelősebben indult a kelleténél (előzenekar amúgy nuku, kezdés kicsivel a kiírt nyolc óra után), de a szűk hatvan perc elteltével elkövetkező második etapban már tényleg nem volt kegyelem.

helmet_k2018_02

A körút ugye elvileg még mindig a legutóbbi Dead To The Worldöt hivatott bemutatni, játszottak is róla szép számmal (főleg a buli legelején), és az olyan dalok, mint a Life Or Death, a Red Scare vagy épp a Bad News tényleg sokkal meggyőzőbbek voltak élőben, mint otthon hallgatva, de hát na, egyszerűen nem fociznak egy ligában az olyan Helmet-himnuszokkal, mint a nyitó Wilma's Rainbow, vagy éppen az első felvonást záró, zseniálisan lenyomott Milquetoast. Hamilton ugyan a második dal környékén még kicsit morcosnak tűnt (a kontrollban hallott valami nagyon nem odaillő dolgot), de aztán mind inkább hangulatba került (lehet, hogy a becsülettel fogyasztott Coronitáknak és Soproniknak is hála), úgyhogy a zenekari bemutatásra más rendkívül oldott hangulatban kerülhetett sor.

helmet_k2018_03

A jókedv a vissza-vissza után csak fokozódott, egyrészt annak köszönhetően, hogy szépen lefutott az örök kedvenc Meantime nagy része (élen az ikonikus Mindenki megdőlUnsunggal), de még olyan közel sem egyértelmű darabok is felbukkantak, mint a Betty countrys/bluesos Sam Hellje, amit a közönség konkrétan végigtapsolt. Másrészt pedig itt már tényleg végig ment a hülyülés, hol a Bon Jovit savazták poénból egy kicsit, hol az Aerosmith Janie's Got A Gun-ját idézték meg Dave Case basszer énekhangja segítségével, hol a közönséggel pacsizgattak. Mindezt persze úgy, hogy a zene intenzitása meg közben levitte a hajunkat, és egyszerűen kötelező kiemelnem Kyle Stevenson dobost, aki már jó tizenkét éve itt van Page mellett, tök szimpatikus, és valami egészen elképesztő energiával üt. Aztán befutott az überelhetetlen In The Meantime, és ezzel tényleg vége.

helmet_k2018_04

Legalábbis joggal hihettük (néhányan léptek is lefelé), de a hazai közönség ismét bizonyított: egyszerűen akkora volt az ováció, hogy újra visszajöttek. És hogy ez mennyire nem volt megtervezett dolog, jól jelzi, hogy a basszusgitáros bácsi ekkor már elég nehezen keveredett elő, Page meg is kérdezte a közönséget, hogy valaki játszik-e basszuson (nagy röhögés), és már-már úgy tűnt, hogy a csapat megtermett hangtechnikusa fog kicsit beszállni, de aztán csak befutott Dave is, és letoltak még két-három számot – ha jól rémlik, talán itt hangzott el a némileg átvariált és lerövidített Just Another Victim (!) is. Aztán ölelkezés, integetés, pacsi, „you were awesome", és hát mit tud erre mondani az ember? Maximum annyit, hogy ti is, komám, ti is!

helmet_k2018_05

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.