Shock!

december 15.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Diamond Head - Budapest, 2018. november 6.

1114dh12016 novemberében került sor a Nagy Őszi Koncerthétre, én legalábbis így neveztem el, tekintve, hogy rövid időn belül láthattuk az Obituary / Exodus / Prong triót és az Overkill / Crowbar párost Budapesten, ezt követően, párszáz kilométerrel arrébb Saxon / Last In Line / Girlschool- és Annihilator-bulikra voltunk hivatalosak, hazaérve pedig Steve Harris sokat szidott, de annál feelingesebb British Lion projektjét nézhettük meg lezárásként. Nos, a fesztiválokat leszámítva azóta sem láttam zsinórban ennyi zseniális koncertet, idén novemberben azonban mégis összejött egy kisebb léptékű, de kaliberében mégis hasonló hét, aminél aligha tudok metalabbat elképzelni.

Történt ugyanis, hogy két nap különbséggel játszott nálunk két erősen Metallica-kötődésű alapcsapat. Az Armored Saint ugyebár a kaliforniai színtér kapcsán jön a képbe, meg persze amiatt, hogy nemcsak John Busht akarták megszerezni énekesnek Larsék, de a Cliff Burton utáni űr betöltésének mérlegelésekor Joey Vera is szóba került. A Diamond Head viszont ennél is mélyebb nyomokat hagyott a Metallica tagságában, elvégre legnagyobb zenei hatásaik egyik legjelentősebbikéről beszélhetünk, és mint azt végre magyar közönségként élőben is megtapasztalhattuk: nem véletlenül.

időpont:
2018. november 6.
helyszín:
Budapest, Dürer Kert
Neked hogy tetszett?
( 11 Szavazat )

Persze a közönség méretei nem vetekszenek a Metallicáéval, de tény, hogy többen Metallica-rajongóként váltak Diamond Head-rajongóvá, amit maga Brian Tatler zenekarvezető is többször hangsúlyozott már, és amiért a mai napig hálás. A feldolgozott négy dal jogdíjaiból barátunk a mai napig remekül elvan, működtetheti a bandát, és ennek tükrében egyáltalán nem meglepő, hogy olyan lazán és görcsmentesen tud a legutolsóhoz hasonló, kiváló albumokat csinálni. Mindemellett a turnézgatás is jól megy, hiszen ha feltételezzük, hogy az itt megjelent jó százas létszám a póló alapján igen hosszú turné során mindenhol összejön (élek a gyanúperrel, hogy máshol többen mennek), nem beszélve a fesztiválokról, akkor igazán nagy baj nem lehet.

1114dh2A műsor nem nosztalgiára épül (mondjuk kettőnél azért többet is elviseltem volna az említett, 2016-os Diamond Headről), és ahogy egy konferansz során elhangzott, jövőre is lesz lemez. Ez valami olyasmit jelez, hogy a csapat mostani felállása is érzi: jó szériát futnak. Elvégre 2016 előtt kilenc évig nem volt új anyag, most meg itt a kanyarban a következő. Ami a felállást illeti, a relatíve karcsú életműhöz képest (1980 óta összesen hét nagylemez) elég komoly átjáróház volt a zenekarban, és ha azt vesszük, hogy a másik legrégebbi tag Brian mellett Karl Wilcox dobos, aki először 1991-ben csatlakozott, akkor még akár őt is vehetjük viszonylag „újnak". Anglia viszont, mint a heavy metal őshazája, hemzseg az olyan zenészektől-énekesektől, akiknek ott a kezében-torkában a '70-es évek hard rockja és a NWOBHM egyaránt, a Diamond Headnek tehát, mint ezen stílusok tökéletes ötvözetét produkáló zenekarnak, soha nem okozott gondot, hogy megtalálja embereit. Mondjuk a mostani énekes, Rasmus Bom Andersen pont dán, de tiszta, magas fekvésű hangszíne abszolút illik elődei sorába. Ez persze némi szedett-vedettség látszatát kölcsönzi a kiállásnak, pláne, ha az Armored Saint egységbe forrt erejéhez hasonlítjuk, de egyrészt John Bushékra legalább ugyanakkora hatással lehettek a Lightning To The Nations és a Borrowed Time dalai, mint Hetfieldékre, másrészt Tatler riffelését hallgatni önmagában is baromi jó. Az újabb éra kicsit koszosabb, rock'n'rollosabb megközelítése is jót tesz az előadásnak.

Persze precizitásnak sincs híján a csapat, elvégre az Am I Evilt feszesen kell játszani (mint a kacsa segge) – így élőben, az eredeti riffet eredeti kézből hallgatva simán elhiszem, hogy James a mai napig minden éjjel telesírja a párnáját amiatt, mert nem ő írta. És nem ez az egyetlen olyan téma, ami nélkül sose lett volna olyan a Metallica, amilyen: a kevésbé ismert Sucking My Love-ból is simán levezethető a Seek And Destroy. Persze ennek igazából semmi jelentősége nincs, hiszen a baromi jó régi és új dalokkal megtöltött másfél óra félóraként suhant tova, és biztos vagyok benne, hogy aki itt volt, akár minden évben újranézné ugyanezt a műsort. Bízom benne, hogy a banda is szívesen jön legközelebb, mert valami azt súgja, hogy a családias hangulat nekik is bejött.

1114dh3

Fotó: Polgár Péter

 

Hozzászólások 

 
#1 shownomarcy 2018-11-19 11:12
Abszolút Met miatt ismertem meg őket, de talán a DH az egyetlen, ami meg is tetszett. Az új album is szuper, úgyhogy baromira örültem a koncertnek. A nézőszám mondjuk kicsit meglepett. Nem gondoltam, hogy ennyire kult/underground státuszban vannak...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. október 8.