Shock!

december 17.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Armored Saint, Asphalt Horsemen - Budapest, 2018. november 8.

armored_saint_k2018_01Hatalmas kedvencem az Armored Saint, minden idők egyik legjobb amerikai metalbandájának tartom őket, akiket ehhez képest ráadásul nagyjából senki sem ismer. Ugyanakkor nagyon rég letettem már arról, hogy Magyarországhoz értelmes közelségben is elcsíphessem az elmúlt két évtizedben kizárólag hobbi- és szerelemzenekarként üzemeltetett bandát. Főleg, hogy egyetlen, 2000-es osztrák fesztiválfellépést leszámítva John Bush és Joey Vera eredeti csapata soha nem is merészkedett eddig közelebb hozzánk Németországnál. Csodák azonban szerencsére mindig történnek, a zenekar végre eljutott Budapestre. Az meg főleg felért egy álommal, hogy pont egy olyan turné keretében jöttek, amelynek koncertjein teljes egészében eljátsszák csúcsalkotásukat, az 1991-es Symbol Of Salvationt...

időpont:
2018. november 8.
helyszín:
Budapest, A38 Hajó
Neked hogy tetszett?
( 27 Szavazat )

Eleinte kicsit furcsállottam, hogy az Asphalt Horsemen kapott lehetőséget a bemelegítésre ezen a koncerten – mint ahogy a Judas Priest előtti Ørdøg is furcsa húzásnak tűnhetett papíron zeneileg –, aztán gyorsan rájöttem: voltaképpen nem tudnék olyan hazai bandát említeni, akik tényleg, száz százalékosan passzolnának az Armored Saint elé. Maga a főbanda is olyan mezsgyén alkot, amelyen pontasphalt_horsemen_k2018_01 kilógnak minden egyes skatulyából, szóval éppen ezért sokan kompatibilisek lehetnek velük, és Lőrincz Kariék jól ki is használták a rendelkezésükre álló bő félórát.

A zenekarról sokszor leírtuk már, hogy gyakorlatilag egyedülállóan jól nyomják itthon ezt a riffgazdag, de kellően dallamos, délies hard rockot – a Saint elé értelemszerűen egy feszesebbre, súlyosabbra vett műsorral készültek, ugyanakkor természetesen végig áthatotta a programot  a rájuk jellemző derűs, életigenlő hangulat. Megyesi Balázs és Matyasovszky Géza ehhez passzolóan nagyokat is mosolygott végig, szóval minden szempontból csak pozitívumokat tudok sorolni. A legnagyobb sikert persze a Seize The Day aratta, nem véletlenül: egyértelműen ez a banda leginkább olyan típusú dala, amire egy szűz közönség is gyorsan rá tud kattanni.

Csak ismételni tudom önmagamat: felér egy kisebb csodával, hogy harmincöt év után végre eljutott Budapestre az Armored Saint. A többség persze a mai napig is csak arról ismeri a csapatot, hogy innen került annak idején az Anthraxbe John Bush, ami a nézőszámon is meglátszott: nevezhetjük ezt szűk félháznak éppúgy, mint bő harmadháznak, de igazából nem ez a lényeg. Ez a zenekar tényleg totális underground kultkedvenc, szóval önálló fellépéseken igazából máshol sem játszanak ennél több embernek. Persze nehéz megfejteni, miért nem jutottak annak idején magasabbra, hiszen itt aztán tényleg minden adott volt ehhez a riffektől és a refrénektől kezdve a hatalmas, tartalmas és igényes dalokon át egészen a nagy egyéniségekig. De ezen ennyi idő után már kár siránkozni, hálistennek ők sem teszik. Ehelyett inkább csak kihoznak egy olyan lemezt, mint a Win Hands Down, ami minden téren lazán odahelyezhető a '80-as évek klasszikus Saint-albumai mellé...

armored_saint_k2018_02

Kérdés persze, menne-e mindez ennyire görcsmentesen, ha a tagok nem tét nélkül, hobbiból üzemeltetnék ma már a bandát, de itt is hajlok az igenlő válaszra. A csapat magja, vagyis John Bush, Joey Vera, Gonzo Sandoval és Phil Sandoval esetében szó szerint gyerekkori barátokról beszélünk, és a legfrissebb igazolás, Jeff Duncan is három évtizede a család tagja – az ebből fakadó összhang pedig minden szinten, végig üvölt is az ötösről. Nehezen megfogható az ilyesmi konkrét példákkal, inkább csak érzi az ember, hogy akik fent játszanak, tényleg érzik egymás minden rezdülését, nincs semmi feszülés, csak öt barát őszinte, felszabadult örömzenélése. Ráadásul olyan fanatikus közönségnek, akik kívülről fújják az összes dalt, származzon az 1984-ből, 1991-ből vagy 2015-ből. A fentiek közül ugyanakkor ezúttal a középső évszámra helyezték a hangsúlyt, hiszen ez a kör a Symbol Of Salvation kissé megkésett, negyedszázados jubileumát hivatott megünnepelni. Ez pedig nem igényel különösebb kommentárokat: aki ismeri a lemezt, pontosan tisztában van vele, hogy hiába nem fogyott belőle annak idején csillió példány, ettől még bizony minden idők egyik legfantasztikusabb amerikai heavy metal mesterművéről beszélünk.

armored_saint_k2018_03

A zenekar elég erős felvezetéssel robbant a színpadra, hiszen az első három lemez egy-egy húzódalával hangolták rá a közönséget a teljes Symbolra. Gyors egymásutánban érkezett kezdésnek az ars poetica March Of The Saint, a Long Before I Die és a Chemical Euphoria, én pedig már itt éreztem, hogy ezen az estén bizony nem hibázhat a csapat. Aztán jött a Reign Of Fire, és tényleg euforikus érzésem volt, ahogy egymás után, lemezsorrendben lejátszották ezt a tökéletes albumot. Nem megyek bele ezen a ponton a Symbol részletes kielemzésébe, hiszen bő két és fél évvel ezelőtt, a fentebb linkelt Klasszikushock-cikkben mindent leírtam a lemezről, amit fontosnak tartottam: a Reign hengerelt, a Dropping Like Flies felemelt, a Last Train Home-ot naná, hogy mindenki torka szakadtából énekelte, a The Truth Always Hurstre, a Hanging Judge-ra meg a Burning Questionre pedig ezredszerre is rácsodálkoztam, micsoda hibátlan alkotások. Az este dala címet ugyanakkor ezúttal a Tribal Dance („distribute Hungary...") vitte el nálam, mert az a gyilkos, kicsit a fiatal Criss Olivára hajazó US power alapriff egyszerűen megalázóan nagyot szólt Gonzo vérpezsdítő ritmusainak hátán.

armored_saint_k2018_04

A végig lemezminőségben éneklő, egyre jobban felpörgő Bush ugyanazzal az energiával és lankadatlan elánnal vezette társait, mint amit annak idején az Anthraxben megszokhattunk tőle: nemcsak elsőrangú énekes, hanem zseniális frontember is, ráadásul teljesen kiegyensúlyozott, józan figurának tűnik – nyilván, mert az is. Szokásához híven még a közönség soraiba is lejött egy kicsit, ez a jelek szerint zenekarfüggetlen attrakció nála. Érdekes volt megfigyelni azt is, mennyivel jobban bepörög itt Joey Vera, mint a Fates Warningban, de hát maga a zene is másmilyen, nagyobb teret ad az ilyesmire. Joey mindenesetre sokkal dominánsabban volt jelen a deszkákon, mint ott, és oldottabbnak is tűnt a szokásosnál. Duncan és Sandoval inkább a hangszerükre koncentráltak, de láthatóan ők is élvezték a koncertet, a Half Drawn Bridge-ben pedig természetesen könnyfakasztóan idézték meg a néhai Dave Prichard szellemét. Már persze ha egyáltalán meg kellett idézni, John ugyanis ezúttal is külön kiemelte: mindig úgy érzik, hogy ott van velük a tragikusan fiatalon elhunyt gitáros.

armored_saint_k2018_05

A teljes Symbol utáni lazább, a kötelező levonulástól hálistennek mentes kvázi-ráadásban a csapat váltogatni szokta a dalokat. Mivel ők maguk is nagyon élvezték a koncertet – Bush és Vera is köztudottan nagyon szeret Magyarországon játszani –, a hazai közönség nem egy, hanem egyenesen két plusz dalt is kapott a németországi bulikhoz képest, ahol csak a Win Hands Down és a Can U Deliver szólt ebben a szekcióban. Itt ehhez képest még a Pay Dirt is előkerült az óriási Revelation visszatérésről, illetve kaptunk még egy ősnótát a Mad House képében. Itt jegyezném meg, hogy a zenekar valamit tényleg nagyon elkapott megint a legutóbbi albummal, a 2015-ös címadó ugyanis egy szemmel sem hozott kisebb együtténeklést mondjuk az ő repertoárjukban tényleg überslágernek számító Can U Delivernél. És nyilván sorolhatnám hosszasan, mit hallottam volna még szívesen (Nervous Man, Out On A Limb, After Me, The Flood, Head On és társaik), a komplett Symbol igazából mindenért kárpótolt. Egy ilyen műsor után aligha akadt ember a jelenlévők között, akinek panaszkodni támadt volna kedve.

armored_saint_k2018_06

A Life Of Agonyról pár hete azt írtam, olyan volt, mint egy osztálytalálkozó, és jó eséllyel az év bulija – nos, ennek fényében nem tudom, mit mondhatnék az Armored Saint fellépésének hangulatáról, hogy ne ismételjem önmagamat feleslegesen, meg ne is tűnjek hülyébbnek a kelleténél. Örök élmény volt, hatalmas köszönet minden érintettnek, hogy megvalósulhatott Budapesten ez a koncert, és végre láthattuk itthon ezt a fantasztikus zenekart, tényleg az egyik legutolsó bandát a felsőligás kedvenceim közül, akikhez ezt megelőzően még sosem volt szerencsém élőben.

 

Hozzászólások 

 
#8 The_Sentinel 2018-11-13 23:07
Más zenekar, (javarészben) más közönség.

Sokan talán nem is tudják, h Bush nem csak az Anthrax-ben énekelt, hogy volt és van másik csapata.
Idézet
 
 
#7 Horváth Attila 2018-11-12 18:55
Idézet - loup:
Szerintem az ilyen bandák miatt érdemes könnyűzenét hallgatni. :)
Nagy élmény volt számomra!

Azt viszont nem értem, hogy miért voltunk ennyire kevesen. Én elsősorban persze a banda miattt és a kult státuszuk miatt mentem el. De másodsorban, mivel nagy FW rajongó vagyok, Joey Vera miatt. Nem ismerem az Anthrax-et, de lehet, hogy a "John Bush korszakot" nem szeretik a rajongók? Hol maradtak az Anthrax hívő hordák? :) Értem, hogy a zene is számít, de ha nem is jön el minden Anthrax fan de én például "sold out"-ot vártam. :)


Szerintem szeretik azt az időszakot is. (Bár én személy szerint a Belladonnás lemezeket jobban szeretem.) De ez egy másik zenekar. Nem érdemes összehasonlítan i.
Idézet
 
 
#6 loup 2018-11-12 11:16
Szerintem az ilyen bandák miatt érdemes könnyűzenét hallgatni. :)
Nagy élmény volt számomra!

Azt viszont nem értem, hogy miért voltunk ennyire kevesen. Én elsősorban persze a banda miattt és a kult státuszuk miatt mentem el. De másodsorban, mivel nagy FW rajongó vagyok, Joey Vera miatt. Nem ismerem az Anthrax-et, de lehet, hogy a "John Bush korszakot" nem szeretik a rajongók? Hol maradtak az Anthrax hívő hordák? :) Értem, hogy a zene is számít, de ha nem is jön el minden Anthrax fan de én például "sold out"-ot vártam. :)
Idézet
 
 
#5 bogar 2018-11-11 21:38
Nem vagyok Armored Saint fan, de úgy éreztem, hogy ott kell lennem, mert ezeket az arcokat egyszerűen látni kell.
Akkorát ütött a buli, mint Muhamad Ali ökle. Full KO lettem.

Három aprósággal egészíteném ki a cikket. Egyrészt mindenki jófej volt. A zenekar, a technikusok, és a pólóárus is.
Másrészt végre valahol emberi áron volt a merch.
Viszont, amin a leginkább ledöbbentem, hogy átlag 2-300 embernek is így odateszik magukat. Volt egy egyszerű színpadkép, stílusos fények, dobemelvény, de nem próroltak a gitárokkal és a különféle dobverőkkel sem. Sok hazai zenekar példát vehetne erről a hozzáállásról.
Megtisztelve éreztem magam a koncert alatt.
Idézet
 
 
#4 Verebélyi Gábor 2018-11-11 19:27
Elképesztően jó buli volt, közvetlen a színpad előtt állva, teli torokból énekelve. Nálam az hiszem, benne van az első ötben, ami javarészt az évtizedek alatt hozzám nőtt Symbol dalainak köszönhető. Nálam ez a HEAVY METAL...
Idézet
 
 
#3 zoli 2018-11-11 11:26
Köszönet a szervezőknek! Emlékezetes koncert volt, remélem jönnek még hozzánk
Idézet
 
 
#2 Anomander 2018-11-11 10:59
Csatlakozom, ez tényleg hibátlan volt. Idén már voltam a maguk módján szintén tökéletes koncerteken (pl Pain of Salvation), de ez még ezeken is túltett.
Én nem vagyok akkora Armored Saint fan, bár mondjuk a Symbol of Salvationt vagy a Win Hands Downt nagyon szeretem, de semmiképpen nem akartam őket élőben kihagyni, és ezt igen jól tettem.
Hihetetlen hangulat, összhang, lazaság, remek átvezető sztorik és poénok John Bushtól, fanatikus közönség - minden megvolt. Joey Vera nekem nagy kedvencem, tényleg többet mozgott most, mint Fates Warningon szokott, de ugyanabban a jellegzetes stílusban :). Itt a zene és a tagok karaktere is más, de remélem a FW-ot is élvezi azért.
Az Asphalt Horsemen is nagyon jó volt, bár nekem ők kicsit hangosabbak voltak az élvezhetőnél, de ennél nagyobb gond sosem legyen.
A közönség átlagéletkora passzolt az enyémhez, sőt, szerintem a Shock szerkesztőség kicsit ki is lógott lefelé:)

Remélem nem kell további 36 évet várni a következő ilyen bulira!
Idézet
 
 
#1 Gyuszi 2018-11-11 08:29
Aki nem jött el, az bánhatja. Hibátlan, csodálatos buli volt!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.