Shock!

november 12.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

V/A: Nativity In Black - A Tribute To Black Sabbath

0420nib1A feldolgozáslemezeknek semmi értelmük nincs – mondta Főnökasszonyunk az új Prong kapcsán, én pedig nem győztem bólogatni megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatása hallatán. Később azért agyalni kezdtem, hogy itt valami mintha mégsem lenne kóser, hiszen azért ezt is lehet jól és értelmesen csinálni, ott van például egy zseniális ötletből megszületett, tökéletes tiszteletadás 1994-ből, ami mára ugyanúgy a Black Sabbath-gyűjteményem részét képezi, mint a sorlemezek. Mert mi van a Nativity In Blackkel? Az smafu?!? Arra jutottunk hát, hogy ez valóban az a kivétel, amely erősíti a szabályt, olyan lemez, amit akár ötször is feltehetsz egymás után, de soha nem fogod unalmasnak találni. Amely akkoriban ráadásul még kifejezetten frissnek és újítónak is számított, mert ilyen neves előadókkal, ilyen profi módon senki nem csinálta meg ezt a dolgot korábban, ráadásul olyannyira zseniálisan előadva, hogy utána valóban szépen le lehetett volna húzni a rolót a tribute korongok előtt, és kitenni a Zárva-táblát. Mert persze a töménytelen mennyiségű, agyatlan és lélektelen követő törvényszerűen felhígította ezt a piacot is, amivel mondjuk pont tovább növelték a Nativity In Black nimbuszát. Azét a lemezét, amely nem csak perfekt módon tiszteleg minden idők legnagyobb metalbandája előtt, hanem viszonylag korrekt körképet ad a '90-es évek elejének-közepének szcénájáról, emellett rendkívül pazar kiállítású, és aki kilóra méri a dolgokat, annak még az is jó hír, hogy kimondottan hosszú is.

megjelenés:
1994. október 4.

kiadó:
Sony / Columbia

executive producer: Bob Chiappardi

játékidő: 72:42

1. Biohazard - After Forever
2. White Zombie - Children Of The Grave
3. Megadeth - Paranoid
4. 1000 Homo DJs with Al Jourgensen - Supernaut
5. Ozzy Osbourne with Therapy? - Iron Man
6. Corrosion Of Conformity - Lord Of This World
7. Sepultura - Symptom Of The Universe
8. Bullring Brummies - The Wizard
9. Bruce Dickinson with Godspeed - Sabbath Bloody Sabbath
10. Ugly Kid Joe - N.I.B.
11. Faith No More - War Pigs
12. Type O Negative - Black Sabbath
13. Cathedral - Solitude

Szerinted hány pont?
( 54 Szavazat )

A '90-es évek elején a Black Sabbath egészen jó szériát futott. a '92-es Dehumanizer lemezen nem csak a két bajszos zseni, Tony Iommi és Geezer Butler egyesítette újra erőit, de még Ronnie James Dio is visszatért a fedélzetre. Utóbbi ugyan a soron következő – éppen '94-es – Cross Purposesre már lelécelt, Geezer viszont maradt, ráadásul egyre nagyobb teret kapott az ekkoriban nemcsak hites férjeura, hanem a banda menedzselési munkálatait is ellátó Gloria Butler. Az a hölgy, aki bizony pont annyira agilis és erőszakos természetű, mint Sharon Osbourne, és aki ekkoriban a színfalak mögött mindinkább próbálta felmelegíteni Geezer és Ozzy mester olyannyira nagyon azért soha meg nem romló kapcsolatát is. (Ne feledjük: Geezer fel is fog majd bukkanni a már ekkor készülőfélben lévő Ozzmosison.) Minden adott volt hát ahhoz, hogy akár a klasszikus Sabbath is készüljön valami meglepővel, és éppen ekkor jut el Gloriához a hír, hogy egy bizonyos Bob Chiappardi (a leginkább fémzene-közelben érdekelt Concrete Marketing alapítója) már jó két éve küzd egy ötlet kivitelezésével, amely szerint neves metal előadók rónák le tiszteletüket az alapító atyák előtt, kizárólag Ozzy-korszakos Black Sabbath-dalokból válogatva. Ráadásul úgy fest a helyzet, hogy az ötlet mögött lassan felsorakozott nemcsak a Columbia és vagy kéttucatnyi jól futó zenekar – ekkoriban még dupla lemezben gondolkodtak! –, hanem az Osbourne-birodalom úrnője is hajlamos lenne rábólintani az ötletre.

0420nib5

Gloria működésbe lép hát, és villámgyorsan leszervezi, hogy az Osbourne/Iommi/Butler/Ward-felállású négyes is szerepeljen a lemezen (kissé ironikus módon mintegy saját maga előtt tisztelegve), és ki is választanak egy nem túlzottan unásig ismert dalt a The Wizard képében, hogy akkor ez jó is lesz. Egy dologgal nem számolnak azonban: a Sabbath akkori kiadója, az EMI érdekkörébe tartozó (és két év múlva átmenetileg földbe álló) I.R.S. eléggé szemét, ám némileg azért érthető módon nem hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy Tony és Geezer egy columbiás kiadványon vendégeskedjenek, ami végleg bedönti a munkálatokat. Legalábbis Tony Iommi így tudja, és szépen el is kezdi írni az új Sabbath-lemez témáit, nem is sejtve, hogy a Butler-házaspár nem hagyja annyiban a dolgot: Iommi helyére leszervezi a doom felkent apostolát, Scott „Wino" Weinrichet, a projektből szintén kilépő Ozzy helyére (ő ugyanis inkább úgy dönt, hogy egy másik bandával vendégeskedve szerepelne) pedig egy igazi nagy dobást: Rob Halfordot, aki akkor már ugyan nincs a Judas Priestben, de a tábor szemében ekkor még továbbra is kikezdhetetlen név. Halford azonban csak úgy vállalja a dolgot, ha hozhatja magával szólózni Brian Tilsét a Fightból, de a szervezők még erre is rábólintanak. Végül Jimmy Wood szájharmonikás (Imperial Crowns) csatlakozásával létre is jön a mindössze egyetlen felvétel összerántása céljából életre hívott Bullring Brummies, az eset pedig hatalmas hullámokat vet. Mikor Tony Iommi fülébe jut, hogy a projekt mégsem landolt a kukában, sőt, úgy alakult, hogy éppen ő lesz a klasszikus négyesből az egyetlen, aki nem fog szerepelni a lemezen, borzasztóan berág, és azon melegében – a kiadó illetékeseivel egyetértve – kivágja Geezert és Gloriát a Sabbathból, és visszahívja a Tyr-korszakos felállást Tony Martinnal, Cozy Powellel és Neil Murray-vel. (Hogy aztán elkészítse velük pályafutása legkevésbé sikerült lemezét, a Forbiddent, de ez más lapra tartozik.)

A közben viccesen Nativity In Blackre címzett korong (a készítők arra a magát sokáig tartó, ám téves meggyőződésre játszottak rá, miszerint az első lemezes N.I.B. rövidítés jelentése ez lenne) ennek ellenére természetesen elkészül, a résztvevők sora igazán impozáns, és dicséretesen egészséges módon igen vegyes is lett. A korszak vezető nevei közül itt van a Sepultura, a Biohazard, a Megadeth, a Faith No More és a Type O Negative, de akadnak képviselők a mindinkább erősödő ipari metal területéről (White Zombie és a tagság soraiban a ministrys Al Jourgensent és a NIN-es Trent Reznort is rejtő 1.000 Homo DJ's), vagy épp a kialakulóban lévő stoner/doom színtér zászlóshajói (Corrosion Of Conformity, Cathedral, Godspeed). A régi nagyok között pedig nemcsak az eredeti Sabbath háromnegyedének, hanem minden idők két legnagyobbra tartott metalénekesének, az akkoriban nehezebb időket élő Bruce Dickinson és a m-ár említett Rob Halford párosának is, akik közül természetesen egyik sem eredeti csapata élén vesz részt a produkcióban, de ez talán csak még érdekesebbé teszi a dolgokat. Az újoncokat pedig a Therapy? morózus és az Ugly Kid Joe vidám kompániája képviseli, ezzel pedig tényleg egészen precíz keresztmetszetét adták a metal színtérnek. Részemről talán csak a Sabbath-hatást mindig is előszeretettel bevalló grunge bandák hiánya volt fájó (közülük is leginkább a Soundgardené), de mindent ugyebár nem lehet! A Slayer / Pantera / Machine Head trojka pedig majd a hat évvel későbbi második részre fog odaférni, ami amúgy majdnem szintén olyan zseni lett, mint az első anyag. (A Slayer és a Danzig egyébként eredetileg szerepelt volna ezen a lemezen is, de Rick Rubin akkor is éppen valami átalakítást végzett a Def Americannél, így jogi akadályok gördültek a felbukkanásuk elé.)

0420nib2

A bandák ráadásul mindannyian legerősebb felállásukban léptek a pástra, a Biohazardban még ott van Bobby Hambel (sőt, az egész anyagot az ő szövegelése nyitja), a Sepulturában minden Cavalera a helyén, a Megadeth a most felmelegíteni kívánt, ám meghiúsult Mustaine/Ellefson/Menza/Friedman-féle legnépszerűbb felállásban nyomja, mint ahogy a C.O.C. is Pepper részvételével, négyesben. A Therapy?-ben még ott ül Fyfe Ewing, a Faith No More-ban ott penget Jim Martin, a Cathedralban pedig már ott találjuk Leo Smee-t. Minden adott volt hát egy tökéletes lemezhez, és az, hogy minden egyes felvételt önálló produceri/hangmérnöki gárda rögzített, csak még érdekesebbé tette az egyébként jól szóló végeredményt, mint ahogy a kimondottan impozáns kiállítás is,ó az éjfekete háttérrel és a csodálatosan fenyegetőre vett tarotkártyákkal. Túlzás nélkül: egyetlen Sabbath-lemez sem nézett ki olyan jól, mint ez a tisztelgő korong, és ez nagyon is jól van így, hiszen ha már tiszteletadás, akkor legyen tényleg az!

A tizenkét plusz egy tételes, 72 percével iszonyatosan hosszúnak tűnő (valójában azonban mindvégig izgalmas) anyagon még a leggyengébb feldolgozás is nagyon magas szintet képvisel, az igazán jól sikerültek pedig minimum zseniálisak, de mindegyikük tökéletesen alkalmas arra, hogy egyaránt megmutassa az eredeti dal és az azt interpretálók erősségeit. A hagyományőrzőbb megközelítést vallók közé tartozik a már említett Bullring Brummies ultrafeelinges The Wizardján kívül a C.O.C. saját nótának is beillő Lord Of This Worldje, az Ugly Kid Joe eredetihez meglepő hűséggel elővezetett N.I.B.-je és az európai bónusztételt jelentő, törékeny szépségű Solitude a Cathedral tolmácsolásában. De igazából ide sorolhatjuk a lemez két kooperációját is: a Bruce Dickinsonnal az élen felálló Godspeed mélyen dohogó Sabbath Bloody Sabbathját, és az igazán megdöbbentő párosítást jelentő Ozzy/Therapy? kooperáció kissé felgyorsított Iron Manjét is. Illetve túl messzire nem merészkedik azért az eredetitől a Megadeth által elreszelt Paranoid sem, amit ráadásul még Grammyre is jelöltek a Legjobb Metal Előadás kategóriában (úgy látszik, már akkor is divat volt a feldolgozások jelölése)! És azt kell mondjam, hogy szerencsére nem kapták meg, ugyanis – bár lehet, hogy ezért a kijelentésemért még a stábon belülről is fogok kapni a pofámra – szerintem épp MegaDave-ék verziója a legsótlanabb az egész lemezen. Igaz, ez talán nem is annyira az ő hibájuk, hiszen a Paranoidhoz tényleg mi a francot lehetne hozzátenni?

0420nib3

Az igazán döbbenetes darabok azonban azok, amelyeket az adott banda tényleg úgy gyúrt át a saját képére, hogy az elmenne saját szerzeménynek is, viszont megvan benne az eredeti minden ereje, ötlete, szikrázása. Az olyanok, mint a nyitó Biohazard After Foreverje (ez a fel-le ugrálós téma a Sabbath valaha írt legkomolyabb szövegével megtámogatva egyszerűen tökéletes választás volt), a Sepultura elbrutalizált Symptom Of The Universe-variánsa azzal a frankó latinos-jazzes lezárással a végén szintén kimondottan jól áll a brazil négyesnek, vagy ugye a Faith No More koncertlemezéről (és persze a The Real Thingről) már ismerős War Pigs, amelyben Patton, hát... egyszerűen csak magát adja. A Type O Negative valami döbbenetesen erős, horrorfilm-zene hangulatot teremtett a Black Sabbath nóta amúgy sem gyenge atmoszférájához, egy különösen gonosz, sátáni invokációval megfejelve a dolgot, az Al Jourgensen vezette 1.000 Homo DJ's pedig alapjaiból forgatta ki a Supernautot, széteffektezve, torzítva, üvöltve, felerősítve és százezerszer megismételve az alapriffet, szerintem brutális zsenialitással (még ha jól emlékszem is, hogy a Metal Hammerben megjelent kritika egyedüliként erről a tételről szedte is le a keresztvizet). A legnagyobb kalapemelés azonban részemről Rob Zombie-nak jár, aki csapata élén legkedvencebb Black Sabbath-himnuszomra, a Children Of The Grave-re öltött egy olyan új, friss, ipari köntöst, amitől az csak még izgalmasabb lett, és a rádióhír-bevágások is csak hozzátettek a hangulathoz. Legalább olyan nagy kedvvel hallgatom, mint az eredetit, és ez bizony a legtöbb tételről elmondható!

0420nib4

Az 1994. október 4-i megjelenést követően szinte azonnal meg is indult a Nativity In Black diadalútja, kivétel nélkül pozitív kritikákat kapva, a rajongók által imádva, a Megadeth Grammy-jelölésén, és a Bio-féle After Forever single (rajta még két, lemezen nem szereplő Cathedral-átdolgozás, a Wheels Of Confusion és a Saint Vitus' Dance) kiadásán át, örök hivatkozási alapként jutott el odáig, hogy az ezredfordulóra aranylemezzé vált Amerikában, ami egy ilyen jellegű anyagtól több mint meglepő siker! Ennek következtében persze ő sem kerülhette el sorsát, azaz a folytatásokat (kettő is készült, 2000-ben, illetve 2003-ban, bár utóbbi csak fél-hivatalos kiadványnak tekinthető), amelyek hiába sikerültek ugyancsak kiugróan jól, ha az egyszeri csodát jelentő '94-es anyag szintjét már nem érhették el. Ez persze nem is baj, a Nativity In Black maradjon csak meg az örök kivételnek, az unikális emlékeztetőnek, bizonyítandó, hogy feldolgozás-lemezeket igenis érdemes készíteni. De kizárólag csak így!

 

Hozzászólások 

 
+1 #26 deniro2 2015-04-22 15:27
Idézet - James Smith:
Ez a Maiden Voyage milyen albumuk? Valaki világosítson fel.


Elvileg ez az Iron Maiden egy 1968 -72 között létezett zenekar volt, akiktől Harris plagizálta a nevet. Vagy nem.

www.metalstorm.net/pub/article.php?article_id=1317&page=&message_id=

Lemezt nem adtak ki, csak pár single-t.
Hogy a Sabbathot mennyire előzték meg ezzel a zenével '69-70-ben, azt mindenki döntse el maga. A Black Sabbath kiadása és eközött talán 1 év sem telt el és a különbséget a hülye is hallja.

https://www.youtube.com/watch?v=1t24PsZxohY

Ennyi erővel valószínűbb, hogy a (pre)Maidenes srácok hallották valahol Iommi-t korábban. Volt rá 5-6 évük a Sabbath előtt...
Idézet
 
 
+4 #25 James Smith 2015-04-22 14:48
Ez a Maiden Voyage milyen albumuk? Valaki világosítson fel.
Idézet
 
 
+1 #24 Jézus 2015-04-21 11:57
A doom metálos témához hozzászólva, (nem az az) Iron Maiden korábban írt doom dalokat, így nem a Black Sabbath volt az első doomot játszó zenekar:
https://www.youtube.com/watch?v=r-PgX4fDtHY

Szorosabban a témához, ezen a lemezen is van jó néhány zseniális feldolgozás, de azon kívül is születtek azért kiválóságok ebben a tekintetben a Soad mellett is:

https://www.youtube.com/watch?v=kWChhdIgT6Q

https://www.youtube.com/watch?v=HRIgveMEnig

Sőt, még magyar vidékről is van szerintem jobb, és mindenképp egyedibb, hangulatosabb feldolgozás, mint pl. a Megadeth-féle:
https://www.youtube.com/watch?v=ff_wO4Nq8-M
Idézet
 
 
+4 #23 Jézus 2015-04-21 11:36
Nekem a SOAD-féle Snowblind jön be a legjobban, mert egyedi. Rengeteg feldolgozást hallani, maikor eljátsszák ugyanazt, ugyanúgy, csak épp érdekes, mert másképp szól a vokál és a hangszerek. De az attól még nem feldolgozás, csak eljátszás. Amikor újraértelmeznek , gyakorlatilag újraírnak egy dalt szinte minden részletében a saját ízlésviláguk szerint, az már nevezhető feldolgozásnak. Ez a SOAD például rohadt jó feldolgozás úgy, hogy a stílusok nem tartozik a kedvenceim közé:
https://www.youtube.com/watch?v=noosm57F5HI
Aki nem ismeri eredetileg, még véletlenül sem mondja meg, hogy ez egy Black Sabbath nóta.
Idézet
 
 
+5 #22 Zsolti 2015-04-21 10:56
Arról lehet tudni valamit, hogy a Metallica miért nem szerepelt ezen a lemezen? Feltűnő a hiányuk, főleg, hogy később a Garage Inc.-re felvették a Sabbra Cadabrát.
Idézet
 
 
+2 #21 Martin 2015-04-20 19:52
Nekem az Ugly Kid Joe - N.I.B.-je és a White Zombie - Children of the grave-je vitte a pálmát erről az albumról!
(Mondok is egy istenkáromlást.)
Méghozzá azért mert ezekben még több erőt és energiát érzek mint az eredetikben, pedig azok a kedvenc Sabbath-dalaim. \\m//
Idézet
 
 
-1 #20 Gábor 2015-04-20 18:06
Sztem az Al Jourgensen-es feldolgi pocsék, de a White Zombie-s se tetszik. A többi elsőosztályú. A II. részre már több gyengébb momentum is becsúszott, a harmadikról eddig nem is tudtam...
Idézet
 
 
+4 #19 Cseke Feri 2015-04-20 17:04
Idézet - Nűnű:
Gondolom, a zenészeknek is nagy élmény lehetett felvenni a dalokat.


Arra mérget vehetsz... ;)
Idézet
 
 
#18 deniro2 2015-04-20 16:54
A nagy ló[email protected] a doom atyja a Sabbath... A Priest és a Sabbath nélkül az egész mai METAL színtér nem létezne... Szerintem te nem vagy tisztában azzal, hogy '70-ben hol tartott a rock zene és miből mi lett... Tény, hogy a doom zenekarok szeretik a leginkább gyakorlatilag változatlan formában lopkodni a Sabbath témáit, de a BS hatása nagyon nem merül ki ennyiben...
A Purple meg a Zeppelin a hard rock ősatyjai, de a metalt a Priest és Sabbath szabadította a világra és ennyi.

Idézet - kamikaze:
Ha viszont azt keressük, hogy a doom metalt ki találta ki és fejlesztette tökélyre, akkor egyértelműen Iommi a megfejtés.
Idézet
 
 
#17 Skeletron 2015-04-20 16:10
#16 kamikaze 2015-04-20 16:42
Persze igazad van:) Lehet kicsit túl lelkesen fogalmaztam.:)
De a lényeg hogy a Sabbath hatásai az itt szereplő zenekarokra ezzel az albummal nagyon markánsan előjönnek. Ami szerintem nagyon jó is és egyáltalán nem von le semmit a zenekarok saját szerzeményinek eredetiségéből.
Idézet
 
 
-3 #16 kamikaze 2015-04-20 15:42
Idézet - Skeletron:
Nagyon jól bemutatja, hogy ... mindenki az ő kabátjuk alól bújt elő később...

E tribute lemez kapcsán természetesen most a BS dicsőítéséről van szó, de azért ne essünk már túlzásba. 1969-70-ben a műfaj megteremtői egymással párhuzamosan alakították a főbb stílusjegyeket, benne a saját egyéniségüket, szóval ehhez a zenéhez mindegyikük hozzátette a magáét. A BS-t megelőzően ott volt a Purple és Zep is, akik legalább annyit tettek a műfajért, mint Ozzyék. Ha viszont azt keressük, hogy a doom metalt ki találta ki és fejlesztette tökélyre, akkor egyértelműen Iommi a megfejtés. A mellékelt felvételek alapján viszont nem gondolnám, hogy mindenki őket másolta volna, sőt:

https://www.youtube.com/watch?v=9sGy_-p_sVE

https://www.youtube.com/watch?v=gAVB25yjY5I

Ettől függetlenül a Nativity persze nagyon jó lemez, valóban az egyik legjobb feldolgozásalbu m, ami valaha megjelent, méltó a patinás névadóhoz.
Idézet
 
 
+2 #15 breaker444 2015-04-20 14:47
+ hallom
Idézet
 
 
+4 #14 breaker444 2015-04-20 14:45
Idézet - Wendiii:
Ezt bizony rongyosra hallgattam. :)
Egyébként két interjúrészlet bevillant az album kapcsán. Az egyikben Dave Mustaine meséli, hogy Nick Menza annyira lelkes volt, hogy a dal végén simán tovább ütötte a dobot, úgy kellett ráüvölteni, hogy hagyja már abba (ez egyébként hallható a dal végén).
A másik meg egy Max Cavalera interjúban volt. Mesélte, hogy a végén az akusztikus részt azért hagyták meg, mert mindenki azt hitte, hogy azt úgysem játsszák fel. :)


:D
Igen azóta ha Paranoidot, nekem mindig hiányzik a végéről Mustaine dühös "Nick, Nick" kiabálása.

"A feldolgozásleme zeknek semmi értelmük nincs" kijelentéssel nagyon nem tudok egyetérteni. Pont a N.I.B.remek ellenpélda. Én is halottam már olyan albumot amit gyors tekeréssel sikerült meghallgatni, mielőtt a kukában landolt volna. .
Idézet
 
 
+7 #13 Skeletron 2015-04-20 14:30
Mikor először hallgattam, egészen lehidaltam, hogy mennyire csúnyán odavernek a Sabbath riffek "modern" hangzással. Nekem mindig is szegényes volt az eredeti BS hangzás, itt végre úgy éreztem, hogy a "kor" nyelvén szólnak hozzám:)
Nagyon jól bemutatja, hogy a Sabbath egyike (ha nem az egyetlen) igazi metal alapmű és mindneki az ő kabátjuk alól bújt elő később... És ezt nem is kell tagadni, mert ezzel együtt minden itt játszó zenekar a lehető legjobb módon mutatja be hogyan lépett tovább a Sabbath alapokról és hozott létre valami újat.
Örök kedvencem!
Idézet
 
 
+6 #12 nikfisz 2015-04-20 12:34
Lehet,hogy szentségtörés,d e én sosem voltam odáig a Sabbath-ért.Viszont ezt az albumot nagyon szerettem!Az összes zenekart csíptem.Azért volt olyan jó,mert sikerült a dalokat a saját stílusukon belül a lehető legjobban feldolgozni...ja és nagyon feelinges az egész album,van hangulata.
Idézet
 
 
+5 #11 Nűnű 2015-04-20 09:12
A SAbbathtól nekem mindig is a Dio-s, sőt, leginkább a Tony Martinnal felvett lemezek tetszenek, de a Nativity bizony nagyon ott van. Annak idején igencsak nyomattuk kazettán, utána az eredeti lemezek elég harmatosak voltak, legfőképpen hangzás terén.
Gondolom, a zenészeknek is nagy élmény lehetett felvenni a dalokat.
Idézet
 
 
+16 #10 tripty kohn 2015-04-20 08:57
A Type o ' féle Black Sabbath c. nóta földöndöntúli hangulatatától a hideg is kiráz, pláne manapság hallgatva, mikor már szegény Peter nem él.....
Idézet
 
 
+11 #9 queensryche999 2015-04-20 08:55
Bár nem hallgattam "rongyosra", a White Zombie Children of The Grave-je a mai napig nagy kedvencem, és Steele-ék Black Sabbath-ja is beszarás. Apropó Tájpó: sajnos idén már 5 éve (ápr. 14.), hogy Péterünk már valahol máshol ironizál borozgatva, és játssza a zenét, amit annyian szeretünk. (Végre egy banda, amit az érintettek szerint soha nem fognak már újból összerántani a pénzért valaki mással - remélem.)
Idézet
 
 
+5 #8 ddrum77 2015-04-20 08:48
alapmű
Idézet
 
 
+4 #7 Zoli 2015-04-20 08:44
Anno széthallgattam, már cd-n szereztem be nagyon menő volt, qrva jól szól! Két tribute lemezt tudnék még mondani ami jól sikerült: az egyik a IN THE NAME OF SATAN - TRIBUTE TO VENOM, a másik a TRIBUTE TO ABBA
Idézet
 
 
+8 #6 abdul 2015-04-20 08:35
a Paranoidhoz tényleg mi a francot lehetne hozzátenni?

- erről szintén a type o negative-ot lehetne megkérdezni :d
Idézet
 
 
+15 #5 Carrast 2015-04-20 08:08
Úristen, emlékszem amikor először hallottam ezt a lemezt, még elsős gimnazista koromban, konkrétan rongyosra hallgattam ezt a lemezt és a mai napig elő szoktam venni!!!! Tökéletes album, nincs rajta hiba, és az utolsó két dal, hajjaj, és a Cathedral: Solitude.... a gimiben vagy 15 asztalra biztos felírtam a dalszöveget alkoholos filctollal, fejből! Még a mai napig ott vannak a pápai református gimnáziumban :D
Idézet
 
 
+12 #4 The Bandit 2015-04-20 07:53
ÁÁÁÁÁ......zseniális választás, abszolút klasszikus!!! Annak idején hetekig jártam be Gyöngyös egyetlen lemezboltjába a Beyond basszer Csucsuhoz, hogy mikor érkezik már a Nativity in Black kazi. Überzenekarok' a metál legizgalmasabb korszakából.....kb. az összes dal zseniális, ahogy elhangzik (én a Mega helyében messzire hajítottam volna a Paranoidot helyette egy Under The Sun-t vagy National Acrobat-ot választottam volna). Számomra a leggyilkosabb cover a lemezről a COC "Lord of this World" átirat; vessetek meg de az Ugly Kid Joe NIB is tarol ; a Godspeed feat, Dickinson. Pattonéknál jobban pedig még a klasszikus Sabs sem játszotta a Warpigs-et (csak a Pride & Glory, Donningtonban még ugyanebben az évben). De az összes feldolgozás nagyon jól sikerült, arról nem ebszélve, hogy ez tökéletes marketingfogás is volt a Sabbath, de Ozzy számára, mert az átlag Bio / Whize Zombie hallgató hol hallgatott, akkor doomot? Zseniális, zseniális....
Idézet
 
 
+4 #3 Sepumark 2015-04-20 06:43
Idézet - Wendiii:
Ezt bizony rongyosra hallgattam. :)
Egyébként két interjúrészlet bevillant az album kapcsán. Az egyikben Dave Mustaine meséli, hogy Nick Menza annyira lelkes volt, hogy a dal végén simán tovább ütötte a dobot, úgy kellett ráüvölteni, hogy hagyja már abba (ez egyébként hallható a dal végén).
A másik meg egy Max Cavalera interjúban volt. Mesélte, hogy a végén az akusztikus részt azért hagyták meg, mert mindenki azt hitte, hogy azt úgysem játsszák fel. :)

Haha... ezekre én is emlékszem :)))
Idézet
 
 
+6 #2 Sepumark 2015-04-20 06:42
Fúúú ez de jó lemez... nagyon élveztem anno, igaz már nem nagyon emlékszem 1-2 dalra.
Viszont itt az ideje előszednem újra!
Köszi az írást, igen jóra sikeredett ;)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.