Shock!

december 12.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

V/A: Nativity In Black II - A Tribute To Black Sabbath

Emlékeztek az 1994-es Black Sabbath tribute-ra? Azt a lemezt etalonként tartjuk számon a feldolgozásalbumok között. 10-ből 100 pontos, halhatatlan mű, tele nagyobbnál nagyobb zenei csemegékkel (Rob Halford és Wino eredeti Sabbath-tagokkal, Ozzy a Therapy?-val, Bruce Dickinson a Godspeeddel, aztán Biohazard, White Zombie, C.O.C., Type O'Negative stb.) és persze a csábító nevekhez méltó teljesítményekkel, ráadásul jóval a mai tribute-őrület előtt jelent meg.

megjelenés:
2000
kiadó:
Divine
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 9 Szavazat )

Jól mondta Timo Tolkki a Stratóból, itt már rég a pénzcsinálás a valódi lényeg, nem a tiszteletadás (a legtöbb esetben). A méltán legendás Nativity In Black második része is immár a ló túlsó oldalára történő átesés idején jött ki, méghozzá szép csendben, nem is valami óriáscégnél - ki tudja, mi lesz vele... (Azért jó, ha tudod, hogy Ozzy kiadójáról van szó, azaz mégiscsak egy óriás cégéről.)

Pedig ez az anyag sem rossz, egyes csapatok az első válogatáson is jól mutattak volna a mostani eresztésből. Itt van mondjuk a Pantera, amely az Electric Funeralt játssza, ugyanazzal a végtelen tisztelettel, alázattal, ahogy a Planet Caravant vették lemezre hét éve. Voltaképpen egy az egyben visszaadják az eredetit és slussz, de pokoli súlyosan, ahogy kell! A Slayer a Hand Of Doom nótát szedte ízekre a saját híres-hírhedt műtőasztalán, hogy aztán ugyanúgy is varrja össze, viszont Tom Araya tőle szokatlan módon most tiszta énekkel próbálkozik, ami eleve komoly meglepetést jelent. Egy Slayer-mániás cimbora ennél a dalnál nem is akarta elhinni, hogy kedvenceit hallja, amikor együtt csekkoltuk le a lemezt. Az N.I.B. meg olyan lett Ozzy énekével és a Primus kíséretével, mintha maga az ős-Sabbath vette volna újra. Ahogy Les Claypool a bevezető basszustémát hozza, hát az kész!

A Monster Magnet az Into The Voidot vállalta be és egy totál beszakított, tripes verziót produkált, vagyis abszolút Dave Wyndorfos lett a dolog... A Megadeth-féle Never Say Die-nak ezzel szemben csak annyi az érdekessége, hogy még Marty Friedman gitározik benne, ők a Paranoiddal a múltkor már eljátszották a magukét. Az azóta érkezett bandák közül a mifelénk sajnálatosan ismeretlen Godsmack (kb. mint egy metalosabb, zúzósabb Alice In Chains) indítja az albumot, ők a Sweet Leafet szigorították be. A Machine Head a The Burning Red album hangzásával ruházta fel a Hole In The Sky-t, Rob pedig a rá jellemző üvöltésektől a dallamokig mindent bevet. A Static-X a Behind The Wall Of Sleepet ültette át ipari/techno alapú metalba, míg a nem kevésbé kiváló és egyéni System Of A Down egy zaklatott, szinte idegbeteg Snowblindot csinált az ultra-doom eredetiből. Max Cavalera az Under The Sunnal folytatja a Soulfly dzsungulását, ez bizony egy kevésbé emlékezetes darab, ahogy a hed(PE) hip-hopos, litty-lötty Sabbra Cadabra-ja is felejthető számomra. A legsúlyosabb tévedés azonban a Busta Rhymes által elcsúfított Iron Man, vagy ahogy itt szerepel, This Means War. A jól ismert riffre megy a tipikus ganxsta rapper hablatyolás, refrénként meg maga Ozzy mester énekli az eredeti dallamát, de más szöveggel - na, nekem ez így együtt már sok! Egy Busta-albumon elfér, innen nyugodtan lehagyhatták volna!

Szóval a vonzó nevek ezúttal sem hiányoznak, csak éppen a végeredmény lett némiképp felemás. A '94-es Nativity-t nyilvánvalóan nem szárnyalja túl, de azért nem kéne veszni hagyni.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.