Shock!

december 10.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Conception: Flow

conception_1Azért 1997 is erős év volt, nemcsak a modernebb stílusok tekintetében, melyek a mainstreamben taroltak, de a tradicionális vonal is nagyot ment az undergroundban, ahogy azt az egyik legutóbbi Klasszikusch kapcsán is kifejtettük. A progosabb műfajoknál persze felmerülhet a kérdés, hogy hova is kellene őket sorolni, de a sok dallam és a virtuozitásra való hajlam, képesség még akkor is inkább a hagyományosabb stílusokhoz közelíti őket, ha amúgy nem feltétlenül érvényesülnek ezen tényezők. Miért is mondom ezt? Hát mert az éppen huszonöt éve megjelent Flow a norvég Conception legvisszafogottabb, legletisztultabb, modern felhangokat sem nélkülöző anyaga, mégis ízig-vérig prog metal. Összességében szerintem az objektíve legjobb is, nem mellesleg ez a szubjektív kedvencem tőlük, és ez mindig is így volt.

megjelenés:
1997. április 7.

kiadó:
Noise
producer: Tommy Newton

zenészek:
 Roy Khan - ének
Tore Østby - gitár
Ingar Amlien - basszusgitár
Arve Heimdal - dobok
Trond Nagell-dahl - billentyűk

játékidő: 43:55

1. Gethsemane
2. Angel (Come Walk With Me)
3. A Virtual Lovestory
4. Flow
5. Cry
6. Reach Out
7. Tell Me When I'm Gone
8. Hold On
9. Cardinal Sin
10. Would It Be The Same

Szerinted hány pont?
( 18 Szavazat )

Pedig amikor pár évvel a megjelenése után megismertem, meg voltam veszve az „igazi" progmetálért, mint amilyen mondjuk az In Your Multitude. Igaz persze, hogy a hangszermaszturbálást, komplexitást annyira csúcsra járatták a '95-ös lemezen, főleg az A Million Gods című dalban, hogy onnan már nem volt hova tovább. Vélhetően tehát valamilyen szinten tudatos döntés is lehetett, hogy egyszerűbb dalszerkezetekkel akartak operálni, de mivel az első három lemez is eléggé különbözött egymástól, lehet, hogy mindez csak magától alakult így.

Tökmindegy, a Tore Østby vezette zenekar (illetve maga a gitáros) sosem kötött kompromisszumokat a Conception zenéje tekintetében, azt nyomták, ami nekik jólesett, ami belülről jött és ez szerencsére sokak (bár sosem elegek) ízlésével találkozott. Ennek köszönhetően a német Noise kiadó mögéjük tudott állni, mint ahogy megtette ezt a Coroner vagy a Mordred (tehát a húzócsapataikhoz képest kevésbé népszerű, de értékes zenét játszó és azért stabil rajongótáborral rendelkező bandák) esetében is. Így hát lemezeik egyre jobban is szóltak és ha ezt nézzük, szintén a Flow a legtutibb Conception-anyag. Persze Tore is értett a stúdiótechnikához, későbbi, elég hosszúra nyúlt zenekarmentes időszakában is ezzel foglalkozott (ha minden igaz, mert a faszi amúgy sosem törekedett különösebben arra, hogy szem előtt legyen, már ami a metálnyilvánosságot illeti). Tényleg, ahogy a lemez megszólal, amikor elindul, az akkori és mai füllel is etalon: kellően erőteljes, szigorú, tekintélyparancsoló („metálos", ha úgy tetszik) és finom, szellős, játékos, mondhatni, lélegzik a sound. Itt érdemes megemlítenünk az amúgy keveset hivatkozott Tommy Newton producer nevét, aki többek között a Helloween klasszikus Keeper lemezei és számos egyéb ismert vagy akár alulértékelt, remek album hangzásáért is felelt, de később az Ark két anyagánál is ő ült a keverő mögött.

conception_3

Az említett „egyszerűség" miatt pedig kimondottan könnyű is ráhangolódni a zenére: hallgatóbarát, de mégsem direkten vagy erőltetetten, kiszámítottan slágeres. És úgy kúszik a bőr alá, hogy semmit nem lehet tenni ellene. Persze ehhez kellenek Roy Khan dallamai is, aki generációjának egyik legegyedibb, legkülönlegesebb hangja, de megkockáztatom, hogy a teljes rock-metál színtéren is minden idők egyik legjobb énekese. Mi is sokat méltattuk már ezeken a hasábokon, abszolút megérdemelte a szélesebb körben, a Kamelot tagjaként elért sikert, bár az ott szerzett rajongóknak nyilván csak egy marginális kisebbsége ásott vissza a múltjába. És hogy ne csak a két főkolompost emlegessük: Ingar Amlien és Arve Heimdal ritmusszekciójának megszólalása és összhangja is lenyűgöző minden albumon – valahogy így képzeli az ember a nagybetűs Zenekari Egységet. És persze a Multitude-on már bizonyított Trond Dagell-nahl billentyűs is hozzátette a magáét ezúttal is, a koncepciónak (jaj ne!) megfelelően sokkal diszkrétebben, mint előtte, inkább olyan „kevinmoore-osan". Minden hangszerből, hangszínből pontosan annyi van, amennyi kell, nem több, nem kevesebb. De nemcsak hangzásban tökéletes a lemez, hanem a dalokat tekintve is.

A sejtelmes-misztikusan kibontakozó indítás (Gethsemane) nagyon jól megadja az alaphangulatot a billentyűdús intróval és kimért, komótos tempóval, itt még kevésbé súlyos a tónus, inkább afféle melankolikus, merengős téma, de a már említett erőteljes megszólalással, baromi lazán elővezetve, zseniálisan gilmouros szólórésszel. Khan pedig amint megszólal, máris ragadnak a témái. Az Angel (Come Walk With Me) ugyanebből az alaphangulatból málházósabb, harapósabb irányba viszi a dolgokat, majd a Virtual Lovestorynál bejön az első igazán modern loop, és nyilván a hozzáértők simán tudják sorolni azokat az akkoriban aktuális bandákat, amelyek hatással voltak Østbyékra. A címadó dal slágeres lazasága igazán üdítő, tempója némileg a Bon Jovi Keep The Faithjére emlékeztet, amely ugyebár ritka példája volt az érett újítás és a közönségsiker találkozásának oly módon, hogy a védjegyek is megmaradtak. A Cry-ban is remekül ötvöződik a lírai hangvétel, a modernitás és a nyitódal gilmourizmusa, ha egyetlen dalt kéne mondani, ami a lemezt jellemzi, ezt választanám. A legborultabb tétel pedig nyilvánvalóan a Reach Out, de még ez is olyan ragadós, hogy a mi legendás Mexünk repertoárjába is belefért volna.

conception_2A Tell Me When I'm Gone az Angelhez hasonlóan ismét egy fajsúlyosabb darab, de ez is merengősen indul. és tulajdonképpen meg is marad annak. A „sima" lírai dal, a teljesen lecsupaszított, rockhangszermentes Hold On mai füllel talán kevésbé izgalmas, később rengeteg ilyen témája akadt Khannak a Kamelotban, de akkoriban bőven elfért a repertoárban, és ma sem érdemes ugratni. Annál nagyobbat üt utána a vérpezsdítő lüktetésű Cardinal Sin, amiben viszont zseniálisan hatásos a finomabb középrész. Utóbbit követően remekül érvényesül a diszkréten virgázós szóló, az egyetlen ilyen típusú az egész albumon. A kevesebb néha több, ahogy mondani szokás. Levezetésnek pedig ott a harapós, The Mirror-típusú Dream-riffel felvértezett Would It Be The Same, ami tényleg a legkeményebb dal, megint csak olyan refréntémával, ami elsőre kitörölhetetlen. Érdekes, hogy a korabeli japán bónuszt, amit én is csak ezen cikk írásakor ismertem meg (Hand On Heart) nem a legvégére tették, hanem a „rendes" kiadású két utolsú dal közé ékelődik be, és így kissé lemezidegen is, mert ez még az egy-két lemezzel előbbi stílusban fogant. Persze jó szám, de nem véletlenül lett bónusz.

Ahogy az egészet egyben hallgatom, két dolog jut eszembe: Østby latin mániájából kiindulva (ami ezúttal flamenco gitárban nemigen, ritmusokban annál inkább megnyilvánul) az egészet áthatja egy olyasmi érzet, ami a tribeofgypsiesített Bruce Dickinson zenéjére jellemző (talán nem véletlen, hogy pont ezen cikk írásakor olvastam újra saját vonatkozó cikkünket), illetve, hogy ez lett volna az az irány, amit 1997 után talán a csalódott Queensryche-rajongók is elfogadtak volna a zenekartól. Merthogy az érett QR hatása is nyilván vastagon benne van a Flow-ban, a ritmusszekció összhangja tekintetében mindenképp, de nyilván Khan sem tagadná, mekkora idol volt számára Geoff Tate – aki látta a srácot élőben a Kamelottal, tudja, miről beszélek. Apropó, Kamelot: amikor – éppen ezidőtájt – Thomas Youngblood új énekest keresett, egyszersmind új irányba tervezte vinni zenekarát, Roy talán beugró-projektjelleggel csatlakozott be, de kimondottan érdekes, hogy conceptionös ízeket vitt magával (maga Østby is szerepel a Siége Perilous lemezen amúgy, természetesen flamenco betéttel). Ami ezután következett, már teljesen másik történet, amelynek egyik részét mi is elmeséltük már, másik részét pedig mindenki ismeri.

Khan aztán a Kamelotból is távozott immár több mint egy évtizede, de a régi barátság visszasodorta anyazenekarához, és négy-öt éve már szépen elműködget a Conception is újra, igaz, takaréklángon, de görcsmentesen. Koncertezgetnek és csináltak korrekt új lemezt is, amelynek delux verziója nemrég jött ki, és eléggé sokatmondó, hogy az ott közzétett hat koncertnótából öt a Flow-ról származik. Mivel Østbyék tényleg nem görcsöltek rá semmire, és főleg crowdfunding alapon, hobbiból conceptionöznek manapság, csak remélni tudom, hogy meg tudják majd szerezni a teljes katalógus jogait, és akkor lesz is valami az újrakiadás-ígéretekből, mert azért 2022-ben teljesen nonszensz, hogy semmilyen régi anyaguk nincs fent a streamfelüleken. Persze ez nem lehet akadálya annak, hogy akinek ezen sorok felkeltik az érdeklődését, utánanézhessen ennek a nem kicsit alulértékelt, de annál maradandóbb zenéjű, különleges bandának. Aki pedig ismeri őket (sanszosan főleg velem egykorú vagy nálam idősebb arcok), meséljék el az ilyesmire fogékonyaknak.

conception_4

 

Hozzászólások 

 
#7 Gurgi 2022-10-13 15:22
Épp a napokban kerültek fel végre a régi lemezek, eredeti és remaster-bónuszos változatban is a streaming felületekre, végre nem csak otthon vagy yt-on lehet döngetni e négy zseniális albumot.
Idézet
 
 
#6 Equinox 2022-06-02 19:43
Szerintem ez a lemez már visszalépés a minden fronton kiemelkedő In Your Multitude után, és a Parallel Minds is jobban tetszik. Jóféle, de sem a riffek, sem az ének nem olyan különleges már. A hangszerelés néhol mondjuk igen.

Egyébként én azon kevés undergroundos közé tartozom, aki szerint a Kamelot sokkal nagyobb dalokat alkotott, Roy barátunk ott teljesedett ki igazán. Tore Östby pedig az Arkban (Burn the Sunon főleg). A középső 2 Conceptiont tartom a legjobb munkáiknak. Ezt meg a debütöt egyáltalán nem.
Idézet
 
 
#5 Harek 2022-05-31 23:10
Nagy köszönet az írásért!! Nálam is örök-TOP album. És a visszatérő ep-ét+lemezt sem tudom megunni egyáltalán... :)
Idézet
 
 
#4 Verebélyi Gábor 2022-05-31 08:55
Sziasztok!
Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor olvastam a Hammerben, Uzseka Norbi valamelyik lemezajánlójába n (azt hiszem Ivory tower volt...) a progresszív színtér alulértékelt gyöngyszemeiről . Kiírtam az ajánlóban lévő neveket, és valamilyen úton-módon nevezett B.S. cimborámon keresztül sikerült megszerezni a teljes Conception életművet. Egy fősuliról hazafelé nyúlt hosszú Észak- mátrai buszos hazaút során fülessel, walkmanból hallgatva szippantottak magukba a Flow dalai. Nálam azóta is ez az etalon a zenekartól, bár az In Your Multitude is eléggé hozzám nőtt az évtizedek alatt. Mégis ezen forrott ki igazán az a csoda, amitől a Gábor-féle zenei univerzumban ma is dobogós bérelt helye van a lemeznek.
Idézet
 
 
#3 RBM 2022-05-28 20:28
Én vagyok az, aki a Kamelot révén ismertem meg őket. Mindig azt hallottam, olvastam a Kamelotról, hogy jó-jó, de a Conception. Hát én visszakutattam és a két középső lemez hatott rám igazán. És közben olvastam, hogy dehát a Flow az mekkora. Hát próbálkoztam vele és a masszív értetlenkedés. Így félre is került. Aztán addig addig futottam bele mindenféle műkedvelő méltatásba, hogy újra próba. És akkor nagyon bekattant. :) Aztán a zenekar visszatért és én akkor olvasom először, hogy igazából egy megosztó, bukós lemez volt a maga korában. :D
Idézet
 
 
#2 queensryche999 2022-05-28 16:30
Nálam a Conception-imádat a poszt elején említett progresszív lemezekre fókuszált, a Flow-ot később ismertem meg és már nem gyakorolt rám akkora hatást, mint elődei. Ettől függetlenül nagyon jó lemez és mivel a tagok ugyanazok, a végeredményre sem lehet panasz.
Idézet
 
 
#1 ddrum 2022-05-28 08:55
Ez a lemez már a hangzása miatt is alapmű. Emellett nagyon jók a dalok, a gitáros fickó egy átkozott tehetség (dalszerkesztés , ritmusmunka, és ugyan nem vagyok szólómániás, de a Cardinal sin szólója nálam mindent visz), és a dobolás ugyan nem virga meg kiemelkedő, de nagyon fineszes, okos, fölényes (nem tudom hány dobos csinálja meg, hogy a crash alatt nincs lábdob, itt sokszor előfordul, és nagyon "szép" fikcsi, nekem nagyon bejön). Az énekes fanyar hangja annyira nem a világom, de elismerem, hogy nélküle nem lenne ugyanaz ez a zene.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.