Shock!

december 08.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Mercenary: felfelé a lépcsőkön

MercenaryA dán zenekar legutóbbi, 11 Dreams című lemezével elég rendesen meglepett, hiszen a számomra addig ismeretlen banda a progresszív és power elemeket (valamint még egy csomó mást) kifejezetten jó arányban vegyítette. A csapat PeCsa-beli, Nevermore-ral és Dew-Scenteddel közös koncertje előtt beszélgettünk Kral névre hallgató basszusgitárosukkal.

Egyszer már jártatok nálunk.

Igen, áprilisban, úgy emlékszem, a Brainstorm társaságában. Arról a turnéról csupa jó emlékem van, ráadásul pont Budapesten volt egy egész szabadnapunk, szóval volt időnk nézelődni. Valahol a várostól 15 kilométerre volt a szállásunk, az a hely is szép volt. Ráadásul az a budapesti koncert más miatt is emlékezetes, a turné egyik legsúlyosabb buliját követtük el a koncertet követően. Páran eléggé rendesen benyomtak… Szóval, először a koncert, aztán a buli, utána kis szünet, és már csak arra emlékszem, hogy másnap milyen jó volt a szabadnap keretében mászkálni és nézelődni. Pont jókor és jó helyen jött az az egy napos szünet, és a turné legszebb emlékei közé tartozik.

Maga az a turné az addigi leghosszabb menetetek volt Európában. Milyen visszajelzéseket kaptatok?

A közönség elképesztő volt, ráadásul többen, több helyen is mondták, hogy szerintük igazán lehettünk volna mi a főzenekar… Akkoriban voltak mindenféle gondok a Brainstorm háza táján, mi viszont, úgy érzem, kihoztuk magunkból a maximumot. Ráadásul a Brainstormos fiúk is nagyon rendben voltak, szerintük mi voltunk a világ legaranyosabb fickói, szóval a későbbi terveinkben is szerepelnek velük közös megmozdulások. A lényeg az, hogy nagyon jó tapasztalatszerző körút volt, Mivel az addigi leghosszabb turnéról volt szó, arra is jó volt az egész, hogy kipróbáljuk, milyen is hosszú hetekig összezárva lenni egy buszban, és naponta mindenhol színvonalas koncerteket adni. Most, a Nevermore turné egy következő lépcsőfok: eleve az egész turné is hosszabb valamivel, és nagyobb szabású is: a legtöbb helyen nagyobb termekben játszunk, normálisabb cuccokon. Ráadásul így egyre több emberhez jut el a zenénk.

Ezek szerint ez a turné is bejön nektek.Mercenary

Nem is kicsit, egyelőre minden csodálatos.

Itt milyen kapcsolatot sikerült összehozni a többi csapattal?

A Dew-Scentedék kedves fickók. Velük osztjuk meg azt a piros buszt, és teljesen normális a hangulat. A zenéjük annyira nem az én világom, én azért szeretem, ha van valami felidézhető dallam is egy nótában… Viszont az is tény, hogy ezt a fajta klasszikus thrash zenét úgy játsszák, ahogy azt kell. A Nevermore-ékkal kapcsolatban pedig egyszerűen lenyűgöző, hogy milyen kedvesek és közvetlenek. Egyébként is a kedvenc bandáim egyike, így hihetetlen, hogy most például teljesen haveri alapon lógunk együtt Jim Shepparddel szinte minden nap, meg ilyenek. Mint egy valóra vált álom.

A turné egyelőre csak Európára szól, ugye?

Ezúttal igen, de 2006-ban, az új lemezünk megjelenését követően szeretnénk az Államokban is megmutatni magunkat. Ha mondjuk a Nevermore akkor is emlékszik még a nevünkre, hátha összejön.

Az igazat megvallva csak az utolsó lemezeteket hallottam, az viszont kegyetlen meglepetés volt. Tökéletes stílusokat kevertetek szintén tökéletesen. Ilyenkor felmerül a kérdés, mit várhatunk a következő albumtól?

Azt hiszem, körülbelül hasonló fejlődést szeretnénk elérni, mint ami az előző, Everblack lemezünk és a 11 Dreams között volt. Sokkal szélsőségesebbnek tervezzük az új lemezt, csak azt az elcsépelt meghatározást tudom felhozni, hogy az agresszív részek még agresszívebbek, a dallamosak meg még dallamosabbak lesznek – de nem tehetek róla, ez az igazság. Sokféle különböző stílust és érzésvilágot szeretnénk kombinálni.

Mennyi van már megírva az anyagból?

Az alapok megvannak, de a kidolgozásukra mindenképpen a turné után kerül sor. Ahogy ez a körút befejeződik, már csak két holland koncertünk lesz, és 2005-re vége: nagyon fontos, hogy legyen elég időnk arra, hogy tényleg méltó folytatást hozzunk össze a mostani albumhoz, amit kifejezetten sokáig csiszolgattunk, ezért az újjal se tölthetünk kevesebb időt.

Ha jól tudom, te vagy a szövegfelelős is – a lemezen elég fura, szürreális álomképek sorakoznak egymás után. Honnan szedted az ötleteket?

Az álmaimból természetesen! Nagyon sokszor ébredek úgy, hogy kimondottan élénk, tiszta emlékeim vannak az álmaimról, ilyenkor gyorsan le is írom ezeket, mivel aztán hamar elhalványulnak. Az utolsó lemez anyaga is úgy alakult ki, hogy kábé másfél év álom-jegyzeteiből készítettem egy kivonatot, persze hozzáadtam kapcsolódási pontokat a valósághoz, és egy bizonyos tematikai sorrendbe tettem őket, hogy érthetőbbek legyenek.Mercenary

A következő lemezen további álmokra számíthatunk?

Nem, most direkt szeretnék eltávolodni ettől, hogy ennek a lemeznek is legyen egy egyéni arculata. Az első albumunkon a technológia volt a fő vezérelv, a gépek, a lélektelenség, a másodikon a sötétség, az elme és a lélek sötét oldala. Utána ugyebár jöttek az álmok, most pedig leginkább a magánnyal kapcsolatos, pszichológiai indíttatású ötleteim vannak az új dalokhoz: az egyedüllét, a magány érzése kifejezetten érdekel.

Ti magányosak vagytok?

Ó, nem! Viszont vannak élményeim a múltból ezzel kapcsolatban, és érdekesnek találom a dolgot. De persze aztán az is lehet, hogy az utolsó pillanatokban a zene mást hoz ki belőlem és kitalálok valami teljesen más irányt, ki tudja? A próbákon, a jammelések közepette felbukkanhat bármilyen érdekes téma amire addig még csak nem is gondoltam.

Milyen egyébként a dán metal-élet? Baromi sokat hallani a svédekről, még többet a németekről, a kettő között viszont ott vagytok ti…

Nos, tényleg nem vagyunk túl nagy ország, össz-vissz ötmillióan élünk benne, de ahhoz képest elég rendes metal színtér alakult ki. Ott van például a Mnemic, a Raunchy, az Ill-Disposed, a Smaxone… Úgy látszik, mostanában kezdi a világ is felfedezni a dán bandákat, mert vannak ám rendesen. A Smaxone-os srácokkal például egy városban is lakunk. Ráadásul a felsoroltak mögött egy tekintélyes méretű másodvonal is várja, hogy kitörhessen, szóval az ország méretéhez képest elég rendben van a színtér. Az is fontos, hogy nálunk szinte mindegyik csapatnak van egy jellegzetes, saját hangja ami megkülönbözteti őket a többitől – ez például eléggé megkülönböztethető a svéd bandáktól, ahol azért elég sokan nyomnak hasonló zenét, hasonló sounddal: ott most nagyon megy ez a melodikus death vonal az In Flames-szel és a Soilworkkel az élen. Mostanában a svédeknél mintha mindenki kis In Flames akarna lenni, másolat másolat hátán. Dániában ez annyira nem jellemző.

Nálatok az is fontos lehet, hogy szinte minden tagnak más és más kedvencei vannak, a Queentől az Iron Maidenen át a thrash és death bandákig. Egyáltalán, hogy kerültetek össze pont ti, pont így?Mercenary

Én személy szerint olyan ’84 körül kattantam rá a keményebb zenékre. A Twisted Sister klasszikus lemeze, a Stay Hungry volt az első igazi metal lemezem – még talán metalnak se neveznénk manapság, de akkor, 12 évesen teljesen letaglózott. Fogtam a teniszütőmet és nekiálltam léggitározni… Aztán persze jobban beleástam magam a dologba, jött a King Diamond, a Slayer, a Megadeth, meg persze a Metallica. Közben folyamatosan alakult ki bennem, hogy nekem is van mondanivalóm, akár én is csinálhatnék zenekart – dalszövegeket ráadásul már gyerekkoromtól fogva írtam, már azelőtt, hogy egyáltalán megszületett volna bennem ez a zenekarosdi. Még olyan is volt, hogy helyi zenekaroknak írtam szövegeket, akik folyton dicsérték őket, így hát elgondolkoztam, mi lenne, ha magamnak, egy saját zenekarnak írnám őket. A legelső zenekari irányvonal a thrash és a dallamok párosítása volt számomra, de mire az első normálisabb zenekar kialakult, amolyan melodikus death banda lettünk. A nagy változást a gitárosunk, Jacob érkezése hozta ’95-ben, ez számít igazából a Mercenary-sound kezdetének.

Ő az, aki a zenei részért is felel veled együtt?

Igen, a legtöbb riffet ő hozza. Az első három lemeznél általában ez is volt a munkamegosztás, ő riffelt, én dallamokat és szövegeket írtam, próbáltam dalokká formálni az ötleteket – a banda többi tagja már ebbe a folyamatba csatlakozott, együtt finomítottuk véglegesre a dolgokat. A következő album azonban a jelek szerint már sokkal inkább csapatmunka lesz, érdeklődve várom, mit hozunk ki így egymásból.

Eléggé fura a civil életetek is, hiszen van, aki még tanul közületek, de valamelyikőtöknek valami tudományos fokozata is van, doktor nemtommi, szóval van szórás rendesen. Milyen az arány a munkátok és a zenekar között?Mercenary

Egyelőre tényleg nehéz dolog, hogy sikeresen lavírozzunk a munka – vagy egyeseknél tanulás – és a zenekari dolgok között, eléggé embert próbáló feladat. De mindegyikünknél egyértelmű, hogy a zenekar a fontosabb, ezt szeretnénk csinálni a jövőben.

Látsz rá esélyt, hogy egyszer csak a zenéből megélhettek?

Persze, mindenképpen. Egyelőre még nem sikerül száz százalékosan, de minden lemezzel és turnéval egyre közelebb kerülünk ehhez. Ha hasonló ütemben megy minden tovább, úgy két évre saccolom a dolgot. Azt hiszem, ez amolyan exponenciális dolog: minél jobban kifizetődik a zene, annál több időt tölthetünk dalok írásával, kísérletezéssel, így egyre termékenyebbek leszünk, ami visszahat arra, hogy egyre jobban megy a zenekar. Ha mondjuk hetente 4-5 próbánk lehetne, biztosan még jobban haladhatnánk, most azonban meg kell elégednünk 1 vagy 2 próbával egy héten.

Oké, lassan hagylak készülődni, már csak egy kérdést terveztem: mi az élet értelme?

Háhááá… Az élet értelme?

Pont Warrel mondta az eddig legrövidebb választ az egyik előző Nevermore turnén: szerinte szimplán “semmi”.

Hű, bonyolult kérdés. Ráadásul nem csak mindenkinek más, de még idővel is változik a dolog. Például 4 éve, mikor megszületett a fiam, számomra ő volt az élet értelme. Addig kizárólag a zene volt az életcélom, aztán a fiam születése után árnyaltabbá vált a kép. De ha általánosabban nézem a dolgokat, akkor sem tudok kiemelni egyvalamit, mint az élet értelme. Töltsük jól azt az időt, ami itt megadatott, élvezzük minden percét, és persze találjuk meg a lelki társunkat is.

A fiad egyébként már felfogja, hogy az apukája egy metal zenekarban játszik?

Nagyon is. Ráadásul nagyon-nagyon bejön neki az 11 Dreams. A kocsiban addig nem marad nyugton a gyerekülésében, amíg be nem teszem neki a lemezünket. Csak épp a zenekar nevét nem mondja, neki ugyanis a Mercenary helyett “heavy-papa” a banda neve. Már két évesen is bólogatott az Everblack lemezre, de az 11 Dreams óta azért az albumért lelkesedik.

Színpadon látott már?

Élőben még nem, de tévében, videón, DVD-n már többször is. Látszott is rajta, hogy miután látta is, mi ez az egész, még jobban megértette, mit is csinál a papa. Ez a legnehezebb dolog egyébként a turnézásban, hogy jó ideig nem látom a kissrácot. De mindig elmondjuk neki, hogy a papa most elmegy ezzel a kék vagy piros busszal és zenél az embereknek, szóval megérti a helyzetet.

További fotók:
Mercenary

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.