Shock!

február 20.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Deadsoul Tribe: „A lelkemnek nem kell útlevél”

Deadsoul TribeNagyon jót beszélgettünk. Ez volt az alapgondolat a fejemben az interjú után, ami felüdülés volt a szabvány "elégedett vagy a lemezzel és mikor jöttök turnézni" típusú mókuskerekek sorában. Amint látjátok, néha sokkal több van egy lemezben mint a buli és a rakenról, és sokkal mélyebb érzések motiválnak egy rockzenészt mint a zúzás és az olcsó élvezet.

Na de menjünk lépésről lépésre:

Devon bejelentkezése után egy ideig arról beszélgettünk, hogy már találkoztunk a 2002-es holland ProgPower fesztiválon, egymás után léptek fel a zenekaraink. Volt csapatommal kapcsolatban egy régebbi emlék is eszébe jutott...

Annak idején nekem is volt Stonehenge nevű csapatom. A Black Sabbath nóta címe ihletett a névadáskor. De ez már régi történet...

Akkor ugorjunk bele a dolgok hivatalos részébe. Itt figyel a promo CD az új anyagotokról, de csak három nótát tartalmaz, miért csak hármat?

Hmmm, nem is tudom. Igazából a kiadót kéne megkérdezni. Mondtak valami olyasmit, hogy inkább csak ízelítőt szeretnének adni az új lemezből, nem az akarták az egész albumot előre elszórni. Megkérdezték tőlem, melyik nótákat tartanám én a legjobbnak egy ilyen anyagra. Így hát ezt a hármat pécéztem ki, de a döntés, hogy három számos promo legyen, teljesen az övék volt. Mondjuk fene tudja, hogy mérgelődjek-e emiatt, végülis lehet, hogy így hatásosabb a promóció. Mondhatjuk úgy is, hogy az én feladatom az, hogy elkészítsem a lemezeimet, az övék pedig az, hogy eladják... és remélem, tudják, mit miért tesznek. Viszont beszéltem többekkel, akikhez már eljutott a teljes verzió is...

Igaz, ami igaz, azóta én is hozzájutottam. Nagyon szeretem, és azt hiszem, jóval változatosabbra sikerült, mint az előző...

Lehet benne valami azt hiszem. De nem volt szándékos, inkább azt mondhatnám, így sodort magával az ihlet. Az előző lemezben is megvolt minden olyan elem, ami itt is megvan, az akusztikus és elektronikus részek váltogatása, billentyűk, az első lemezen ráadásul jóval több mint most. Azt hiszem, ezúttal az arányokat sikerült jobban eltalálni.

Sokkal több a fuvola is az új anyagon (hál'stennek). Ez szándékos döntés volt?

Egyértelműen. A dalok megkívánták. A Smoke And Mirrors dolog ugyan már megvolt régebben is, de nem fért fel az első albumra, azon már volt elég lassabb zene. Így hát megmentettem és felkerült a mostanira. Egyébként is terveztem bele fuvolát de időközben annyian kérték, hogy helyezzek több hangsúlyt erre a hangszerre is, hogy egy hosszabb szóló kerekedett ki a dologból. No meg ezen kívül is jó pár nótában ott a fuvola, hol elöl, hol csak a háttérben színezve.

Tanultál valaha tanártól fuvolázni, vagy csak úgy "jött"?

Nem igazán. Hallgattam a Jethro Tull lemezeimet és próbálkoztam.Deadsoul Tribe

No, én is így vagyok vele, csak én meg Psychotic Waltzot hallgatva próbálkozom a fuvolával.

Hehe, ez jó, mindenesetre ajánlom figyelmedbe a Jethro Tull anyagokat, abban sokkal több az "információ".

Picit beszéljünk a címről is, mi is ez a varjú-gyilkosság?

Nos, van ez az elmélet, hogy a varjak viszik át a másvilágra a halottak lelkeit. Bár tudom, hogy valószínűleg nem ez az igazság, mármint ugyebár egyikünk sem látott még varjún lovagló lelket, de én egy jelként, szimbólumként használom ezt a címet: egy varjú amelyik elbukott az utazás közben. És ez a varjú minket vitt, nem halottakat, hanem minket, mindannyiunkat, az élőket. Az emberiséget vitte volna a mennyország felé, amely egyébként maga a Föld lett volna. Nézd csak meg a bolygónkat, gondolj arra az állapotára, ahogy megkaptuk. A Bibliában Édenkertnek hívták, a tudósok egyszerűen csak Földnek nevezik. Gondolj rá akárhogy, hívta sok mindenki sokféleképpen. Ez a nekünk adatott bolygó lett volna... lehetett volna a mennyország. Csomó bizonyíték van rá, hogy igenis a saját bolygónk volt az édenkert! Minden, amire csak szükségünk lehetett, itt volt. Minden. Ráadásul ez is kevés, nem csak hogy mindenünk megvolt, de még dúskáltunk is a változatosságban. Hány fajta gyümölcsöt ízlelhetsz meg, ha éhes vagy? Ha körülnézel a természetben, mindenhol csak szépséget látsz, bármerre is nézel. A legközelebbi fától a legtávolabbi hegységig vagy csillagig, minden a kedvesség tanújele. A kedvességé attól, aki létrehozta ezt a helyet, bárki vagy bármi is volt. Olyan bizonyítékok ezek, amik egyértelműen megmutatják: bárki vagy bármi tett ide minket, azt akarta, hogy boldogok legyünk. Biztos akart lenni abban, hogy minden adott legyen hozzá, hogy boldogok lehessünk. Nekünk adta, körénk rakta, és aztán életet lehelt belénk, nekünk adta az életet, a döntéseinkkel együtt, és ezért nekünk igenis tisztelnünk kell az életet. Meg kell becsülnünk mindent, amit kaptunk...

Ezek szerint az életet sokkal elégedettebben szemléled mint régebben...

Az életet magát igen, bár amiről most beszéltem, sajnos az a világ, amely adatott nekünk, de már nem ebben élünk. A mostani világ, amelyben neked és nekem is élnünk kell, már arra a tényre bizonyíték, hogy a varjú hátán nem sikerült végigmennünk a kijelölt úton, elbuktunk. Valahogy elkóboroltunk az édenkerttől. Nem tiszteltük mindazt a szépséget ami körülvett. Annak idején minden a miénk volt, de nem azért, hogy kihasználjuk, hanem azért, hogy szabadon mozoghassunk benne. Igazán szabadon. Amikor éhes voltál, ehettél gyümölcsöt a fáról, egészen addig ehettél amíg jól nem laktál. Ráadásul, ahogy mondtam is, nem csak hogy elegendő gyümölcs volt mindenkinek, de annyiféle, hogy az ízeket sem unhattad meg soha. Nem csak arról van szó, hogy kaptunk elég ellátmányt a túléléshez, ennél sokkal több történt: mindent megkaptunk ahhoz, hogy élvezzük az életet. És minden ami körülvett, azért volt, hogy elkápráztasson: csoda csoda hátán, gyönyörűség gyönyörűség hátán. És mivé tettük ezt a nekünk rendeltetett, alapjában gyönyörű világot? Csináltunk belőle egy technokrata szörnyet, ami maga alá gyűrt és rabszolgasorsba kényszerített minket. Városok, iparágak, rendszerek... A Most azt mondja nekünk: "Ti nem vagytok szabadok!". A Most azt mondja: "Dolgoznotok kell kilenctől ötig, vagy heti negyven órát!": A gyümölcs már nem ingyen van a fán, a gyümölcsöt a boltban kapod pénzért, forgatnod kell a pénzed, dolgoznod kell orrvérzésig, etetned ezt az egész gépezetet. Mindegyikünk egy nagy gép része lett, mindenki, aki a boltban elad, a gyárban gürcöl, műveli a földet... Minden egyes ember annak a torz világnak egy kis darabkája, amelyet mi magunk csináltunk ahelyett, ami megadatott. Nem kellett volna, hogy így legyen. Sokkal könnyebben is élhetnénk, sokkal egyszerűbben is megkaphatnánk az élet minden luxusát. De mostanra teljesen elhasználtuk ezt a szabadságot, elhasználtuk ezt a szabad, szép világot. Dobozokat tologatunk ide-oda, kövekkel letakarjuk a földet és utaknak nevezzük őket, hogy csak ezeken járjunk, egyik kőépületből a másikba futunk, és ezekben éljük le életünk legnagyobb részét. Ezért mondom, hogy ezt a varjút megölték, és ezt a varjút mi öltük meg, mi mindannyian, emberek. Nem jártuk végig az utunkat, és ez bizony nagyon rossz hír. De van jó hír is, amit nem szabad elfelejtenünk: a világ még mindig megvan, és ez a világ még mindig felkínálja számunkra az egyszerű boldogság lehetőségét. A mi döntésünkön múlik minden. Ha nem akarunk rabszolgák lenni, ha szabaddá akarunk válni, megtehetjük, a képességeinknek nincsenek határai, hiszen emberek vagyunk, mindenhatóak! Csupán hagyjuk, hogy ezek a magunk által kreált szabályok vezessenek minket mint a birkákat, vakon, pedig csupán egyetlen döntésre vagyunk attól, hogy megtörjük ezt a varázslatot. Csak egy döntésen múlik, hogy újra elfogadjuk-e a nekünk adatott édenkertet.

Azt hiszem, ha valaki elolvassa ezeket a sorokat, érdemes újra meghallgatnia a lemezt és belegondolni közben ebbe az egészbe... Nézzük akkor kicsit a dolgok zenei oldalát. Újra minden hang megírásáért te felelsz a lemezen?Deadsoul Tribe

Igen, én írtam minden egyes hangot és én is játszottam fel mindent a dobok kivételével. Úgy tűnik, én már csak így csinálom a lemezeket. Biztos vagyok benne, hogy a következő lemezeim is ugyanígy készülnek majd.

A csapat többi tagja hogy fogadja ezt?

Ez az egész már eleve így indult. Én vagyok a zene megírója, építettem egy stúdiót, ahol elkészülnek a dalok. Mikor szólópályára léptem, eleve abban gondolkoztam, hogy teljesen saját erőforrásaimat fogom használni, ez volt benne az első promókban is, ez alapján kaptam a lemezszerződést. Az egyetlen dolog amihez nem értek, a dobolás, így a legelső dolgom az volt, hogy találjak egy dobost. Ahogy megvolt a megfelelő ember, máris készült az első lemez. De az is tény, hogy így nem tudok koncerteket adni. Így hát elkezdtem társakat keresni, de eleve azzal a kikötéssel, hogy az én dalaimat, amelyeket teljesen én hangszerelek és játszom fel lemezre, kell majd élőben eljátszaniuk. Elmagyaráztam nekik a helyzetet, és mindenkitől azt a visszajelzést kaptam, hogy a felállás egyértelmű, csak a zenén múlik, elvállalják-e. Így hát megvolt egy kísérőzenekar, a megfelelő arcokkal, akik élvezik a zenémet játszani. Így hát, a koncerteken egy együttesként működünk, olyan igazi csapat vagyunk olyankor, akik együtt szerveznek minden bulit, együtt csinálnak mindent ami a fellépésekkel kapcsolatos. Amiben viszont különbözünk más csapatoktól az az, hogy elfogadják a tényt, hogy azt kell játszaniuk amit én írok. Szóval, eleve így kerestem meg mindenkit, mindegyik tagtól külön-külön megkérdeztem, jó-e nekik ilyen feltételekkel a dolog, mindenki igennel válaszolt, így hát megvolt a zenekar. De az is tény, hogy mindegyikük beleviszi a saját hatásait az összképbe. Például ott van Adel, a dobosunk. Alapvetően azt játssza, amit mondok neki, de mégsem. A hangközök, az ütemek ugyanazok, de a hangok mégis kicsit másmilyenek, beleteszi a saját stílusát minden ütésbe, és én erre biztatom is. Próbálom a Dobost és nem a session-zenészt kihozni belőle. De néha segít dallamok tekintetében is, na nem úgy hogy dallamokat ír, de azonnal látom rajta, mi tetszik és mi nem, nagyon inspirál, ha látom, hogy egy adott dalrészletet sokszor még nálam is jobban szeret. Néha van olyan, hogy mutatok neki egy félkész dalrészletet, ahová még nem tudom, mi kerüljön, ének, szóló, vagy épp itt legyen vége. Meghallgatja, mond rá érzéseket, apró megfigyeléseket, és azonnal tudom, hogy mit és mennyit kell még dolgoznom az adott nótán. Tulajdonképpen a reakcióját használom mint kontroll. A többiek pedig általában csak meghallgatják a nótáimat, és lelkesednek, aztán meg eljátsszák. Azt hiszem, nagyon szerencsés vagyok ebben a tekintetben.

Új gitárosod van, pont a ProgPoweres találkozásunk környékén került a csapatba. Mi volt a váltás oka?

Nem is tudom, hogy a ProgPower az első vagy a második koncertje volt a bandával, azt hiszem, először Athénban játszottunk együtt. Igen, azt hiszem Athénban volt Rolf bemutatkozása. Volkertől meg kellett válnom, mert már nem érdekelte igazán az az élő kísérőzenekarosdi, amiről az előbb beszéltem. Megváltozott a hozzáállása ahhoz képest, amilyen az első beszélgetéseinkkor volt. Akkoriban nagyon tetszett neki az ötlet, nagy lelkesedéssel vetette bele magát az egészbe. A vicces az, hogy először bőgőn próbálkozott, basszusgitárosként hallgattam meg, aztán bemutatta Rolandot, egy barátját, aki szintén bőgős volt. Így hát megbeszéltük, hogy Volker vált gitárra és Roland lesz a basszusgitáros. Ez talán még jobban tetszett neki, ráadásul tüzelte az is, hogy ez egy viszonylag adott közönséggel rendelkező csapat, lemezzel a háta mögött. De amikor a gyakorlatban is beindult a munka, amikor nekiálltunk koncertezni, valahogy... megijedt. Az ellenkezőjére váltott a lelkesedése valamiképpen. Emlékszem, mikor először játszottunk nálatok a Summer Rocks fesztiválon, volt egy dedikálás. Amikor vagy az ötszázadik autogramot osztogattuk ki, valahogy belenyilallt, hogy hűha, én nem erre számítottam, ez nem az a garázs-punk dolog, ez tényleg megtörténik. Más szóval, fel kellett tennie magának a kérdést, ez-e az amit csinálni szeretne, ez-e az életcélja, és ráébredt, hogy neki fontosabb a nyugalom, az, hogy a barátnőjével legyen, inkább szeretne egy stabil munkahelyet, ami mellett rendszeres lehet az élete. Egy idő után egyértelművé vált, hogy míg a zenekar többi tagja hatalmas lelkesedéssel lépett színpadra minden este, benne csak az munkált, hogy minél előbb befejezze és otthon legyen. Útban a koncertre a telefonon lógott, a barátnőjével beszélt, rögtön a koncert után újra hívta, aztán a hazaúton megint végig... Egy idő után tényleg nem mehetett ez tovább. A közönség is könnyen észreveszi, ha egy zenész koncert közben máshol van lelkileg, agyilag, ha nem akar ott lenni... Így hát egész egyszerűen egy olyasvalakit akartam keríteni, aki viszont nagyon is akarja ezt az egészet. Ez valahogy olyan volt mint egy autó négy kerékkel, ha mind a négy tag ugyanúgy hajt és fut, a gép rohan, talán még a földről is felszáll, de nálunk csak három tag futott, a negyedig csak húzatta magát a földön. Kellett valaki, aki ugyanúgy fut velünk.

Hogy érzed magad, mint bécsi lakos? Otthonná vált a város?

Abban az értelemben otthon, hogy itt él a feleségem és a lányom. A várossal sincs semmi bajom, nagyon szép, tiszta a víz, az egész város rendezett, nincs bűnözés, friss a levegő, szóval egy szép hely. Abban viszont soha nem lehetek biztos, hogy itt fogom-e leélni az életem hátralévő részét. Messze nem láttam még eleget a világból ahhoz, hogy ezt eldönthessem. De nagyon szeretek itt élni. Bár azt nem mondhatnám, hogy Ausztriában óriási rajongótáborom lenne, az viszont tény, hogy alapvetően Európa a közönségem magja. Amikor Kaliforniában éltem, nem volt túl egyszerű átjönni ide koncertezni. De most, hogy itt élek, bárki megkérhet Stuttgarttól Budapestig bárhol, hogy menjek játszani, simán kitalálunk valamit. Bárhová el lehet jutni valahogy...

Szóval, ha azt mondom, gyere és zenélj az esküvőmön...

(nevet) Nos, küldj egy e-mailt és megbeszéljük. Láttad a Wedding Singer című filmet? (Adam Sandler főszereplésével ment a mozikban anno - BZ) Ez jutott eszembe legelőször, ezért nevetek...

Na azért nem olyasmiket kellene játszani...

Ó, a francba... (nevet) Szóval, csak küldj egy e-mailt és bármiről szó lehet!

Tényleg, az Államokkal tartod még a kapcsolatot? Figyeled, mik történnek ott? Maradtak ott rokonaid, barátaid?

Van sok barátom ott, legfőképpen egy, aki nagyon-nagyon hiányzik, e-mailezünk is sokat, Eddynek hívják. Aztán Josh, aki még gimnáziumi jóbarátom volt, és két évvel... nem is, egy évvel fiatalabb volt nálam, most halt meg szívinfarktusban... Az ő családjával is szoros kapcsolatban vagyok, próbálok innen segíteni nekik amiben csak tudok. Aztán meg, történik arrafelé sok minden, ami érdekel, amire figyelek. Viszont politikai tekintetben nagyon nem követem az eseményeket, de nem csak Amerikával kapcsolatban. Hogy ilyen szinten mi történik az Államokban, vagy akár Németországban vagy Ausztriában, nem túlzottan érdekel.

Akkor most amerikai, osztrák vagy "devongraves-i" vagy tulajdonképpen?

(nevet) Ez jó meghatározás... Az útlevelem éppenséggel amerikai, szóval ilyen tekintetben amerikai vagyok. De azt hiszem, ez nem jelent túl sokat, születhettem volna bárhol, akkor is én lennék én, függetlenül az állampolgárságtól. Az számít, hogy büszke vagyok az életemre vagy szégyellem. Nem az a fontos, hogy hová tartozom hivatalosan, hanem hogy mit teszek az életemmel. A lelkemnek nem kell útlevél... Annak idején adtak egyet Amerikában, hogy hurcoljam magammal mindenhová, enélkül nem szállhatok fel egy repülőre, nem intézhetem a dolgaimat, de én akkor is egy független emberi lény vagyok akit, akárcsak téged, valamilyen isten a Földre helyezett... Saját magamé vagyok.

A lelkemnek nem kell útlevél, hűha, ez még akár dalcímnek is jó lenne...

Hehehe, igen. (nevet) De az interjúnak lehetne ez a címe.

Rendben, ez lesz. Tiéd a jogdíj...Deadsoul Tribe

Oké. (még jobban nevet)

Na, akkor megint más. Sajnos a legutóbbi budapesti koncertedet nem sikerült elcsípnem...

Pedig ez most jó buli volt, nem úgy, mint a Summer Rocksos fellépés, az kész katasztrófa volt. Ez a legutóbbi nagyon jól sikerült, nagyon jól éreztem magam.

Pedig beteg is voltál, ha jól hallottam.

Igen, influenzás voltam, egy héttel a koncert előtt még azon is gondolkodtam, hogy nem fogom tudni megcsinálni ezt a fellépést, rohadtul beteg voltam, magas láz meg ilyenek, aztán két nappal a buli előtt kezdtem jobban lenni, és végül pont akkor gyógyultam meg teljesen, mikor hazaértem a koncert után. Az már más kérdés, hogy egy hét múlva újra lebetegedtem...

Hülye érzés, tudom... Majdnem úgy volt, hogy mi is játszunk veletek aznap, de a gitárosunk eltörte a vállát és törölni kellett a bulit.

Hű, akkor te voltál, aki megkérdezte, hogy elénekeljük-e együtt a Morbidot... Akkor te voltál az, gondoltam is erre, vártam, hogy majd történik ez ügyben valami, de mikor a beálláskor beszéltem pár szót az ottani zenekarokkal, rájöttem, hogy volt valami változás. Most akkor végre megtudtam, mi volt az oka.

Gondolkodtatok már azon, hogy valamelyik dalotok megérdemelne egy videoklipet?

Ó, igen, sőt, egy egész DVD-ben gondolkozom amit majd valamikor szeretnék megcsinálni. Szeretném kipróbálni magam ebben is, de mikor a kiadónál feldobtam az ötletet, azt mondták, még várjunk vele, most még túl drága mulatság lenne. Simán egy videoklipet nincs túl sok értelme csinálni sajnos, a legtöbben nem is szereznek róla tudomást, nincs olyan adó amelyik játszaná. Sajnos ez tapasztalat, még a Waltz-cal csináltunk klipet, nem is rosszat. A bőgősünk rendezte, akinek ráadásul vizsgamunkája volt az anyag, 16 mm-es szalagra vettük fel. Azóta is a fiókomban van a felvétel, az MTV ugyebár nem játszaná le, szóval sajnos nincs sok értelme ilyesmit csinálnunk. A kiadó meg természetesen azt mondja, hogy előbb a lemez eladásait kell bizonyos szintre hozni, hogy a tévéadók érdemesnek találják a klipet arra, hogy adásba kerüljön. Majd akkor talán...

Tudsz egyébként valamit az eladási számokról?

Egyelőre semmi adatom nincs.

És az előző lemezről?
Igazából pontos számokat azzal kapcsolatban sem tudok. Igazán meg kéne kérdeznem a terjesztőt emiatt...

De azért eléldegélsz a zenélésből, ugye? Nem kell mellette mást csinálnod...

Persze, elvagyok. Az első lemez jogdíjának egy részét előre felvettem, abból befejeztem a stúdióm építését, ezt már a Waltz-idők óta terveztem. Közben időnként hangmérnökként, vagy néha hangosítóként dolgoztam, míg készült az első album, no meg eladtam pár gitáromat, hehehe... A túléléshez elég volt mindenesetre. Aztán a második lemez szerződése óta igazából nem fáj a fejem ilyesmi miatt, most már ugyebár ingyen készítem a felvételeimet is. Szóval, egy kis áldozatot kellett hoznom az elején, mert valóra akartam váltani azt az álmomat, hogy a saját zeném teljesen a saját stúdiómban készülhessen. De most már minden működik, és nincs rajtam az a nyomás, ami az első lemez esetében volt, hogy jó lemezt kell csinálnom, mert már felvettem rá az előleget...Deadsoul Tribe

A stúdiódban egyébként csak saját dolgok készülnek, vagy néha dolgozik ott más zenekar is?

Az alap hozzáállásom az volt, hogy csak saját dolgokra fogom használni. Egy olyan eszköznek szántam ami az ötleteimet felvételekké alakítja. De azt hiszem, ha megszeretek valamilyen zenekart, nyitott lennék arra, hogy itt dolgozzam velük. Ha megkeres egy zenekar, hogy segítsek nekik a lemezük felvételében, csak rajtuk múlik a dolog. Ha a projekt jónak ígérkezik, szívesen belefolyok. Végül is, időm akad. Az egyetlen, ami vicces lehet, az az, mikor a zenekar először meglátja a stúdióhelységet. Tuti, hogy az első reakció az lenne, hogy "na neeee, itt semmiképpen". Az egész hely iszonyat pici, mint egy cipősdoboz. Kegyetlen. De akusztikusan tökéletes, nincs semmilyen zaj vagy más olyan behatás ami befolyásolná a felvételt. Sajnos a dobfelvételekhez kicsi a hely, nagyon sokat kell tökölnöm ahhoz, hogy a dobsound jó legyen, de van már erre bejáratott módszer, és baromi jó a cucc is, szóval már megvan az a bonyolult és finom mód, amivel ki tudok hozni egy olyan hangzást, amilyen a lemezen is hallható. A kis helység ellenére semmilyen triggerelt soundot nem használok, minden amit hallasz, a dob természetes hangja. Szóval, legyen nagyon nyitott gondolkodású az aki meglátja ezt a szobát, máskülönben eléggé megrettenhet.

Mikor elolvastam jó pár veled készült interjút a napokban, feltűnt, hogy mindenki a Psychotic Waltz-ról kérdezget. Nem idegesít, hogy állandóan a régi csapatodhoz hasonlítgatják a mostani dolgaidat?

Nem is tudom... Az is egy oldalam volt, mármint a személyiségem egy oldala, amit más mértékegységgel kell elbírálni mint azt amit most csinálok. No meg az egy új dolog volt, nem volt mihez hasonlítani. Mikor kijöttünk az első lemezünkkel, mindenki az alapján ítélte meg a végeredményt, amit hallott. Aztán mikor előbukkant a Dead Soul Tribe nevű banda, már mindenkinek volt egyfajta elképzelése, emléke arról, hogy volt egy másik csapatom, aminek Psychotic Waltz volt a neve, szóval valahol természetes, hogy mindenki azon kezdett el agyalni, hogy miben lesz ez más, és lesz-e ez olyan jó, hogy a Waltz örökébe lépjen. Talán sokaknak igen a válasz erre a kérdésre, de szerintem mindkét csapatot a saját mércéjével kell mérni. Szóval, persze, frusztrál kissé a folyamatos összehasonlítás, de az érem másik oldala az, hogy nem haragudhatsz valakire, aki szeret egy olyan dolgot aminek régebben te is a része voltál.Deadsoul Tribe

Egy személyesebb jellegű kérdés: Még mindig látogatnak szellemek?

(nevet) Nem. Igazából, nem is tudom, hogy tényleg szellem volt-e, de az biztos, hogy nagyon rossz dolgok történtek, még abban az időben, mikor Bécsbe költöztem, és az előző lakásban laktunk a volt feleségemmel. Nem tudom, hogy a ház vagy a házasság volt a hibás, de mióta kikerültem a házból és a házasságból is, nem fordult elő újból az eset.

Csak mert nekem is voltak érdekes tapasztalataim. Például néha beszélek álmomban, és a kedvesem mondta, hogy egyszer rólad beszéltem álmomban, miszerint te egy "varázsló" vagy, de ezt nem tudod magadról... Igaz ez?

Tényleg rólam beszéltél álmodban?

Aha...

Hű! Nos, ha ez rám igaz, szerintem igaz mindenkire. Igazabb mint hinnéd. Az, hogy valaki varázsló, tulajdonképpen azt jelenti, hogy mindenkiben van egy hatalmas lehetőség, amire képes lehetnél, de ebben az életben, ebben a társadalomban meg sem közelítjük, hogy kihasználhassuk ezt az erőt. Jóval előttünk élt emberek sokkal közelebb jutottak ehhez az állapothoz, mint amennyire mi képesek vagyunk erre. Az emberek mostanában beleolvadnak a nagy masszába, és nem hajlandóak tudomásul venni, hogy van bennük olyan erő vagy képesség amit nem tudnak megmagyarázni. És ilyen van mindenkiben. És bárki meg is tanulhatná használni, csak a kulcs a használatához elveszett. Szóval, van ilyen "tudás", és talán egyszer vissza is tér, talán egyszer mindenki képes majd használni ezt a "varázserőt", de sajnos nem hiszem, hogy a mi életünkben bekövetkezne mindez.

Hű, érdekesen hangzik. Picit vissza a dalok születéséhez: mi a legelső, ami eszedbe jut komponáláskor, dallam, gitárriff...?

A legjobb dalok magukat írják, legfőképpen akkor amikor nem akarok dalt írni, sokszor hangszer sincs a közelben. A legelső ilyen dal a talán az I Remember volt, még jóval a Psychotic Waltz előtt, tizennyolc éves koromban. Hazafelé sétáltam, és egy teljesen más dal volt a fejemben, amiből aztán szépen megszületett a séta végére a nóta alapja.
Hű, ez érdekes történet, lassan kezdek emlékezni rá, most, hogy elkezdtem ezen gondolkozni. Szóval volt ez a Stonehenge nevű bandám. Írtam egy dalt aminek A Social Grace volt a címe. A nóta amolyan gyors, Iron Maidenes riffel indult, a zenekar tagjai is írtak bele ezt-azt, és erre írtam egy szöveget A Social Grace címmel. Az akkori énektéma amolyan Dickinsonos magasságokban szárnyalt, ahogy azt kell. Aztán séta közben elkezdtem dúdolni a dallamot jóval mélyebben, és a fejemben kicserélődött a galoppozós, gyors riffelés az ének alatt amolyan akusztikusabb, Jethro Tull-féle kíséretre. A végére a dallam ugyanaz maradt ugyan, de alatta kicserélődtek az akkordok, tulajdonképpen az egész nóta. Aztán a négy-negyedes ütemek helyett elkezdtem három-negyedekben gondolkodni, és rájöttem, hogy a végeredmény gyönyörű. Újra és újra végigpörgettem a fejemben, aztán hazaértem és megtanultam eljátszani. Furcsa volt, mert a dallam, az ének egyszerűen adta magával az akkordokat és a kíséretet, nem olyan volt, mintha írtam volna egy dalt, sokkal inkább, mintha megtanultam volna. Onnantól kezdve sokszor dolgozom így, a fejemben megszólaló dallamok vagy hangulatok szülik meg a dal alapjait. A dolgok jönnek maguktól, én pedig megtanulom eljátszani őket. Na de azért persze van olyan is amikor ülök egy gitárral és addig pötyögök, amíg egy nekem tetsző riff ki nem kerekedik. De a legjobb dalok akkor is saját magukat írják.

Oké, akkor itt az utolsó kérdés, aztán mehetsz aludni... Ezt a lököttséget mindenkitől megkérdezzük, te sem menekülsz: Mi az élet értelme?

Pfffff, hm, nos... Az élet maga. Azt hiszem ez a legegyszerűbb válasz a kérdésre. Az élet értelme, hogy éld. Hogy légy élő, hogy élvezd, hogy annyi örömet vegyél ki az életedből amennyit csak tudsz. Ha van valami akadály közötted és a boldogságod között, azt el kell mozdítanod.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.