Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

King: Holt majd akkor lehet társszerző, „ha lesz következő lemez a mostani után”

Már nagyban gondolkodik a következő albumon a Slayer, akiknek nincs könnyű dolguk, hiszen a tizenkettedik sorlemez az első lesz a májusban elhunyt Jeff Hanneman nélkül. Kerry King most megerősítette: Gary Holt szólózni fog az anyagon, társszerzőként azonban egyelőre még biztosan nem mutatkozik be a csapatban.

„Amennyire lehetséges, igyekszem a szokásos módon intézni majd a dolgokat”, mondta a kanadai Metrónak Kerry King a Slayer következő albumának munkálatairól. „Általában mielőtt bemutattuk volna egymásnak az ötleteinket, teljesen kidolgoztuk ezeket, és Jeff is ugyanígy dolgozott, szóval alapvetően kész nótákról beszélgettünk. Ezen most sem fogunk változtatni. Zeneileg nagyjából tizennégy dalom van, amelyek közül válogathatunk, és ezek közül hétnek már a szövegét is megírtam. Vagyis jobban állok, mint a World Painted Blood idején.” A konkét zenei ötletek Kerry szerint természetesen ízig-vérig slayeresek. „A rajongók nem akarják, hogy változz. Szerinted hány embert dühített fel a Metallica a Loaddal és a Reloaddal? Az emberek azért szeretik a Slayert, mert mindig Slayer maradt. Zenészként a saját stílusodon belül fejlődsz, nem pedig stílusváltásokon keresztül, miközben valami mássá próbálsz átváltozni.”

Ami a csapatban Jeff Hanneman helyén több mint két éve kisegítő Gary Holt szerepét illeti, az Exodus gitárosa már megpendítette: szerinte kizárólag szólózni fog az új Slayer albumon. Ezt King is így gondolja, azt pedig gyakorlatilag kategorikusan kizárta, hogy Holt szerzőként is belefolyjon a munkálatokba – ebben a körben legalábbis semmiképp sem várható ilyesmi. „Mondtam Garynek, hogy szeretném, ha felnyomna pár szólót, csak hogy érdekes maradjon a dolog. Mindig is kétgitáros támadásokban gondolkodtunk, szóval ha valami olyan megoldást szeretne az ember, mint például az Angel Of Death váltott szólói, azt nem csinálhatja meg csupán egyetlen gitárral. Ami Gary bevonását illeti a dalszerzésbe, egyrészt a rajongók még nem készültek fel rá, másrészt olyasmi lenne ez, mint valakit a farkasok elé vetni. Úgy gondolom, ha lesz egy következő lemez is a mostani után, és Gary még mindig velünk játszik, majd akkor érkezik el az idő, hogy azt mondjam neki: hé, haver, nyugodtan vágj hozzám pár riffet, ha érdekel a dolog…”

Érdekes, hogy Tom Arayával szemben King továbbra is kitérő válaszokat ad, ha arról kérdezik, helyet kapnak-e a következő albumon Jeff Hanneman utolsó ötletei. „Rengeteg elhunyt zenész után maradtak az illető életében ki nem adott zenék, de a legtöbb ezek közül nem véletlenül nem jelent meg”, mondta a gitáros a témáról az LA Weeklynek. „Nem szeretném, ha az utolsó dolog, amit az emberek hallanak Jefftől, középszerű lenne.”

A Slayer jelenleg Észak-Amerikában koncertezik a Gojira és a 4ARM társaságában.

 

Hozzászólások 

 
#7 Flagellator1974 2014-01-21 06:44
Neten is meg lehet hallgatni azokat a "prüntyögéseket"...
Idézet
 
 
+1 #6 Only Black Metal 2014-01-20 20:05
Idézet - ave:
Hát tök igaza van egyébként, nem feltétlen kell felhasználni a legutolsó prüntyögését is Jeffnek, de ez kiélezett helyzet mindenki bújni fogja majd a borítót, hogy melyik dal jön Jefftől ez kétségtelen.


Prüntyögés? Szerintem ha legalább a negyedét utánacsinálod annak, amit Jeff, akkor joggal beszélhetsz prüntyögésről. Nem is értem, milyen szar mentalitás megy itt, hogy amíg vki él magyarán kinyalják a seggét, de ha meghalt, akkor már el lehet mondani mindennek. Egy kicsit szánalmasnak találom ezt, ahogy a megjegyzésed eme részét. Sorry. Jeff akkor is egy zseni marad. (Még akkor is, ha a Black Metal a kedvenc műfajom) RIP
Idézet
 
 
+5 #5 Sárvári Gábor 2013-11-01 18:34
Idézet - T.G. Nagaarum:
„...A rajongók nem akarják, hogy változz. Szerinted hány embert dühített fel a Metallica a Loaddal és a Reloaddal?..."

Ez egy eléggé önmagából kiinduló ember véleménye. Lehet, hogy ő azt várja a kedvenc bandáitól (gondolom zenészként is vannak neki), hogy mindig ugyanazt nyomják, de nem mindenki gondolkodik így. Sokadszorra érzem azt, hogy a tegnap lázadóiból lesznek a holnap vaskalaposai.
Sajnos ez nem saját gondolatom, hanem Nick Masoné, de ide illik...


Egy régebbi Kerry King interjúban olvastam, akkor is valami ilyesmit mondott, hogy a rajongók nem akarják hogy változz, és őt is zavarta amikor a Judas Priest nekiállt kísérletezni. Nem vagyok Priest ismerő de ha jól rémlik a Turbo meg még valamelyik lemezüket említette hogy neki csalódás volt! Szóval igen, ő azt várja hogy ne változzon a kedvenc zenéje. Az interjúi alapján már én is úgy gondolkodom Mr. King-ről hogy elég vaskalapos lehet. De úgy gondolom valahol igaza is van. Szóval azokat a bandákat is bírom meg szeretem akik változtatnak, mert kipróbálják magukat más terepen is, de az is valahol igaz lehet amit Mr. King mond: "Zenészként a saját stílusodon belül fejlődsz, nem pedig stílusváltásoko n keresztül, miközben valami mássá próbálsz átváltozni.”" Szóval ez is, az is egy védhető álláspont szerintem. De mondjuk a Megadeth kísérletezett, és hát sikeresnek bizonyultak, a Slayer nem annyira, de azért mindig a kor szelleméhez tudták igazítani a saját zenéjüket, de ők is sikeresek. Szóval minden út járható . . .
Idézet
 
 
#4 bogar 2013-11-01 16:25
Idézet - dr. justice:
„Rengeteg elhunyt zenész után maradtak az illető életében ki nem adott zenék, de a legtöbb ezek közül nem véletlenül nem jelent meg”

Ez igaz, de Hanneman esetében más a helyzet szerintem. Ő már 2 éve nem koncertezett a zenekarral, viszont gitározni képes volt az utóbbi időben, így zenét is tudott szerezni, akár tudatosan az új albumra.


És közben szépen halálra piálta magát.
Idézet
 
 
+5 #3 T.G. Nagaarum 2013-11-01 16:25
„...A rajongók nem akarják, hogy változz. Szerinted hány embert dühített fel a Metallica a Loaddal és a Reloaddal?..."

Ez egy eléggé önmagából kiinduló ember véleménye. Lehet, hogy ő azt várja a kedvenc bandáitól (gondolom zenészként is vannak neki), hogy mindig ugyanazt nyomják, de nem mindenki gondolkodik így. Sokadszorra érzem azt, hogy a tegnap lázadóiból lesznek a holnap vaskalaposai.
Sajnos ez nem saját gondolatom, hanem Nick Masoné, de ide illik...
Idézet
 
 
+2 #2 dr. justice 2013-11-01 15:43
„Rengeteg elhunyt zenész után maradtak az illető életében ki nem adott zenék, de a legtöbb ezek közül nem véletlenül nem jelent meg”

Ez igaz, de Hanneman esetében más a helyzet szerintem. Ő már 2 éve nem koncertezett a zenekarral, viszont gitározni képes volt az utóbbi időben, így zenét is tudott szerezni, akár tudatosan az új albumra.
Idézet
 
 
+10 #1 ave 2013-11-01 07:10
Hát tök igaza van egyébként, nem feltétlen kell felhasználni a legutolsó prüntyögését is Jeffnek, de ez kiélezett helyzet mindenki bújni fogja majd a borítót, hogy melyik dal jön Jefftől ez kétségtelen.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.