Shock!

július 12.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Watch My Dying: Moebius

A Watch My Dyingról mindenkinek megvan a saját, többnyire megdönthetetlen véleménye, éppen ezért mindenki jobban tudja (még a zenekarnál is, nyilván), hogy milyen zenét kellene játszaniuk, milyen borító dukálna a dalokhoz, hogyan illene szólnia a lemezeknek, miért nem írnak érthetőbb/érthetetlenebb szövegeket, egyáltalán: miért nem csinál mindent úgy a zenekar, ahogy azt a T. rajongó/nem rajongó/kritikus/Béla a szomszédból szeretné.

megjelenés:
2009
kiadó:
szerzői kiadás
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 7 Szavazat )

A jó ég tudja miért van ez így, persze mindig vannak ilyen „megosztó" csapatok, mindenesetre a WMD-s srácok magasról tojnak minderre és mennek a saját fejük után, talán ezért is készült el a Moebius ebben a műfajban meglehetősen hagyománytörő formában.

Hogy mitől annyira más az új WMD mint az eddigi lemezek? Az összes dalt meghívott vendégénekesek formáltak át valami olyasmivé, ami legtöbbször messze túlmutat az eddig megszokottakon, mégis velejéig megmaradtak a csapat eddig megismert stílusjegyei. Mindamellett még mindig levakarhatatlanul érezni a Meshuggah-t bizonyos helyeken. De ez nem baj, öt másodperc után úgyis megállíthatatlanul előtörnek azok a sajátos ízek, amitől WMD a WMD. Mindenesetre bátor vállalkozás, sanszos is volt, hogy ebbe simán beletörhet a bicska, de szerencsére ez most nem így történt.

A Fényérzékenyre a kezdeti lelkesedés után az idő azt mondta, hogy nem leszünk közeli barátok, ellenben a Moebiushoz hamar megtaláltam az utat, és nem feltétlenül a meghívott énekesek miatt. A dalokat akár két részre is lehet osztani, egyik rekeszbe azok kerültek, amikor a vendégek finoman, észrevétlenül, de mégis karakteresen belesimulnak a dalba, ellenben a másik kategória gyakorlatilag olyan, mintha kimondottan a vendégeknek íródott volna az adott téma, amivel aztán azt kezdtek, amit akartak - illetve amit tudtak. Utóbbi kategória a vastagabb, kedvencet az összes közül mégis baromi nehéz mondani. Bár a Tankcsapda sosem volt a szívem csücske, a Lukácsos Az utolsó hívás a legjobbak közül való, konkrétan slágeresen lüktet ez a dal. A Persós (Mangod inc.) Vadveszély is kiemelkedő, nagyon „gonosz" és fülbemászó refrént csaptak hozzá. A lightosabb témák közül a Gabó Ádámmal (Cadaveres) készült Holtsúly a szimpatikusabb számomra. De összességében elmondható, hogy csont nélkül sikerült mindenkinek az egyéniségét belevinnie a dalokba. Mindezek mellett Veres Gábor is sokkal többet mutat magából mint eddig, tényleg kihozta magából a jelenkori saját maximumát.

És ha valakinek az volt a nyűgje, hogy nem talál kapaszkodót a szavakhoz, az megnyugodhat, a dalszövegek is teljesen érthetőek. (Mondjuk.) A csomagolás dizájnos digipack, és még jól is szól a lemez, mi kell még?... Ja, rejtett bónusz – az is van.
A Moebius egy erős és abszolút szerethető lemez, és ha feltesszük a nagy kérdést, hogy vendégek nélkül is ekkora lenne az ájulás, elmondhatom, hogy igen, a WMD pályafutásának legkomolyabb lemezét tette le az asztalra. És még nincs vége: a 42. héten meg érkezik még néhány dal, amit majd ingyenesen le lehet tölteni a zenekar honlapjáról, és amivel vélhetően még kerekebb lesz a történet.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.