Shock!

október 20.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Vintersorg: Till Fjälls, del II

vintersorg_cA csodásan sikerült tavalyi Borknagar-album már mutatta, hogy Vintersorg újabban pályafutása egyik legjobb formájában teljesít, hiszen még ha az említett legenda színpadán nem is tűnik fel manapság, a Winter Thrice kreatív munkájából oroszlánrészt vállalt. A Borknagar és a Vintersorg projekt (utóbbi eredetileg Vargatron néven) ráadásul csaknem egyszerre indult, és egyszerre is tért vissza a kör kezdetéhez, legősibb gyökerei újrafelfedezéséhez. Andreas Hedlund, aki időközben mindkét társulatban főkolompossá avanzsált, a biztató előzmények után is komoly eséllyel jelentkezett be a pofonért, amikor úgy döntött, hogy az általa jegyzett legnagyobb hatású alapmű második részét készíti el most. A négy őselemet sorra vevő legutóbbi konceptalbum-folyam ugyan minden volt, csak biztató felvezetés nem, csalódásról azonban végső soron most nem beszélhetünk. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, tényleg az van, hogy Vintersorg a Till Fjälls óta nem futott ilyen erős szériát.

megjelenés:
2017
kiadó:
Napalm
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 7 Szavazat )

Ami engem illet, a második résszel is csak ugyanaz a bajom, mint az elsővel volt, és ami miatt képtelen vagyok a klasszikusok közé emelni azt a lemezt, ez pedig jórészt a riasztóan művi kivitelezés számlájára írható. Sokat írtam már erről a korábbi kritikákban is, de ez már csak ilyen konstans állapot, miszerint Hedlund annak idején a fejébe vette, hogy némi gitárosi segédlettől eltekintve egymaga is képes egy komplett produkció összerántására a stúdióban, és ebből az elképzeléséből manapság sem enged. A Visions From The Spiral Generator vagy a The Focusing Blur korszaka rég a múltba veszett, amikor hősünk esélyt adott még valódi hangszereseknek is maga mellett. Jelenleg senki más, csak a régi harcostárs, Mattias Marklund szerepel az újkori Vintersorg-anyagokon, illetve újabban feltűnt egy basszusgitáros is a színen, Simon Lundström személyében. Utóbbi játékát szépen előre is keverték, amiből valami egészen meglepően dögös megszólalás is kijöhetne, ha az úriember nem afféle zörgő alibijátékot mutatna be hangszerén, mint mondjuk a hasonlóan jóképű Simen Hestnæs.

Mindez persze csak marginális észrevétel, ahogy az is, hogy Marklundnak viszont valóban akad néhány kimondottan ízes, szórakoztató megmozdulása a lemezen – végső soron azonban itt mindent a névadó ural. Hősünk a dallamos és a durva vonalon egyaránt markáns, szerethető hangot képes megütni, ezt jól tudjuk, nagy kár, hogy ennyiben ki is merül az eszköztára. Ha viszont már önerőből nem képes a változatosságra, legalább néhány vendég meghívásával feldobhatta volna az összképet (ahogy azt a Borknagar legutóbbi esete szenzációsan be is mutatta). Nem mondok újdonságot azzal sem, hogy megint sikerült elszórni néhány olyan döbbenetesen eltalált, légypapírként ragadó kórust (halld: En väldig isvidds karga dräkt, Vinterstorm), amit egyszerűen nem lehet nem dúdolni a második hallgatás után. A Vintersorg-slágerek sajátja viszont, hogy ezekben a dalokban semmi, de tényleg semmi értékelhető nem történik zeneileg, Marklundot és Lundströmöt nyugodtan lehetett volna szoftveres megoldással is helyettesíteni (egyáltalán nem zárom ki, hogy így is történt).

Most jöhetne az az érv, hogy a műfaj valójában nem is követel meg ennél többet, de ennyire ne helyezzük már alacsonyra a lécet! Csekély többletmunkával, az egó visszanyírásával lehetett volna ebből a monstre anyagból (amihez még az eddig kallódó Tillbaka till källorna EP-t is sikerült hozzácsapni a pre-Vintersorg érából) egy tényleg izgalmas, lendületes, mondhatni vagány anyagot összevágni. Két okból nem adom mégsem lejjebb a 8-as pontszámnál: egyrészt egyértelműen ez az utóbbi évtized legjobb önálló produkciója Hedlundtól, másrészt pedig minden tekintetben odatehető a Till Fjälls mellé (mi több, egyes témák egy az egyben át is szivárogtak innen oda), ami mindenképpen elismerésre méltó. Magam sem hittem volna, nem is tudom pontosan az okát, de szerettem hallgatni ezt az albumot, és részemről ez a legfontosabb.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+5 #7 Scud 2017-08-02 10:30
Idézet - 19EmpEroR75:
Scud, szívemből szóltál. Szerintem te pont ezt akartad mondani. Viszont a Kurdfel Matter in der Tokom klasszikus időszakot kihagytad. Pedig el kell ismerned, az is meghatározó.


Ez az... tudtam, hogy a Vikingeknek van humoruk. :D
Idézet
 
 
+4 #6 19EmpEroR75 2017-08-02 05:59
Scud, szívemből szóltál. Szerintem te pont ezt akartad mondani. Viszont a Kurdfel Matter in der Tokom klasszikus időszakot kihagytad. Pedig el kell ismerned, az is meghatározó.
Idézet
 
 
+3 #5 Scud 2017-08-01 16:53
Én a Smukter Bakter-ig zabáltam a munkáit, de mióta Plöffel Henger a producer, elveszett, minden ami annyira jellemző volt, igen, ki merem mondani.... még a Flöster Poster ist der Fjord Minister korszakban is.
Idézet
 
 
+3 #4 drughi 2017-08-01 16:05
Idézet - 19EmpEroR75:
Viszont nekem ennél van nagyobb problémám is. Szerintem lemezről lemezre egyre sterilebb lett a hangzás. Szerintem ehhez a hamisítatlan északi hangulathoz (és emiatt még az önismétlésen is túl tudnék lépni) nem illik ez a sound. Nem azt mondom, hogy minden skandináv lemeznek úgy kéne szólnia, mintha egy lepukkant garázsban történne a felvétel egy ezeréves 2 kazettás magnóval, mert az a "true", de ez így nekem nagyon túlpolírozott (folk/pagan - vagy azzal rokon - lemezeket csak északról hallgatok, így nincs rálátásom a műfajra, de ez így nekem túl élettelen. Még akkor is, ha eleve ridegnek kell lennie. De nem így)
Ha jól értettem, Ádám is valami ilyesmire célzott.

Mondjuk ebben is van valami, aTill Fjalls meg az Odemarkens Son is sokkal vállallhatóbb (hallgathatóbb) volt pedig az is dobgéppel készült. Érdekes hogy a Sölens Rotter óta szól csont ugyanugy minden anyaguk, de még a gitár sound/arány sem változott. Mintha lenne egy Vintersorg template és ugy tolnának ki minden lemezt. Elötte meg a Till Fjallstől és a Cosmic Genesisig mindig volt változás, az élő hangszeres cuccoknál meg nyilván zongorázni lehet a különbséget.
A cikkez hozzászólva még annyit kötekednék hogy az eredeti Tjill Fjalls mellé én bőven nem merném odatenni, azért az egy óriás klasszikus. Függetlenül attól hogy nekem pont nem tetszik azért az, akkor (és most is nyilván) brutál erős anyag volt, az uj ahhoz képest csak egy kis pukkanás. Na de nem basztatom tovább Hendlud mestert mert örülök hogy alkot, talán egyszer még előjön valami nagy durranással (talán ha tartana egy kis pihenőt), mondjuk visszakanyarodh atna az élőhangszeres avantgarde cuccokhoz.
Idézet
 
 
+3 #3 19EmpEroR75 2017-08-01 13:12
Bocs, természetesen Balázst akartam írni, nem Ádámot.
Idézet
 
 
+4 #2 19EmpEroR75 2017-08-01 13:10
drughi: nem hiszem, hogy benned lenne a hiba. Ha egy zenekar az első albumaival baromi magasra helyezi a lécet a rákattanó rajongónál, akkor az óhatatlanul az első pár lemezhez fogja mérni a többit. Kb. én is ott vesztettem el a lelkesedésemet a bandával kapcsolatban, mint te, viszont olyan nagyon ekézni a többit én sem tudom. Csak annyi, hogy "korrekt" lemezek, de tényleg önismétlés íze van az újaknak, ahogy írod.
Viszont nekem ennél van nagyobb problémám is. Szerintem lemezről lemezre egyre sterilebb lett a hangzás. Szerintem ehhez a hamisítatlan északi hangulathoz (és emiatt még az önismétlésen is túl tudnék lépni) nem illik ez a sound. Nem azt mondom, hogy minden skandináv lemeznek úgy kéne szólnia, mintha egy lepukkant garázsban történne a felvétel egy ezeréves 2 kazettás magnóval, mert az a "true", de ez így nekem nagyon túlpolírozott (folk/pagan - vagy azzal rokon - lemezeket csak északról hallgatok, így nincs rálátásom a műfajra, de ez így nekem túl élettelen. Még akkor is, ha eleve ridegnek kell lennie. De nem így)
Ha jól értettem, Ádám is valami ilyesmire célzott.
Idézet
 
 
+3 #1 drughi 2017-08-01 11:40
Nálam a Focusing Blurig tartott Vintersorg csúcskorszaka, addig minden arannyá vált amihez hozzáért, de a Sölens Rotterrel már elindult egyfajta önismétlés. Nyilván nem rossz lemezek de önmagához képest gyengék, sehol sincsenek már azok a bivalyerős dallamok, kreativ és megjegyezhető dalszerkezetek, az összes szám elsuhant mellettem (egy két kivételtől eltekintve) pedig volt ugye vagy 3-4 anyag utána. És pontosan ugyanilyen a ez a második rész is. Lepörgettem már egy párszor de az első részre való kikacsintásokon kivül egyszerüen nem maradt meg belőle semmi. Mondom mindezt úgy hogy a Hedniskhjärtad - Focusing Blur időszak isten státuszban van nálam. De amúgy máshol is olvastam pozitiv kritikákat az uj anyagról szóval biztos bennem van a hiba ("régenmindenjobb volt").
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.