Shock!

Nézem a zenekar honlapját. 1997-ben alakultak egy Pink Floyd cover bandából. Hmm, már nem is csodálkozom akkor a zenén, amit hallok. Furcsa, melankolikus rockzenével indul a lemez, sok akusztikus gitár, hangminták, visszafogott, majd később kiteljesedő ének.

Furcsa mixtúra, van benne Kevin Moore Chroma Key projektjéből, meg régi Pink Floydból, Genesisből is egy jó adag. Már megint tetszik a kritika-alanyom. Ez nem ér. Cinkelni mikor fogok? Szeretem az ilyen zenéket, ez is olyan fülhallgatós, vagy sötét, gyertyafényes szobában hallgatós dolog. Közben a második dal pörög, ez is Chroma Key, vagy tán Marillion? Tényleg, ebbe bele lehet kötni, hangulatában túlságosan hasonlít a fent és még fentebb említett elődökre, de mondjuk, ha jó zenét hallgathatok, akkor ez is le van ejtve, nem? Jé, ez érdekes. A 3. és 4. track egy-egy másfél perces kis szösszenet sok szintivel, meg effektezett akusztikus gitárral, olyan elszállós pillanatok. Aztán jön vissza az ének, de a hangulat továbbra is az eddigieket követi. Egy 10 perces szerzemény következik, itt kicsit több az elektronikus kütyü, bár a feeling továbbra is repülős. Ilyen lehetne a Genesis ma az eredeti felállással meg esetleg kis fűvel felszerelkezve.

A borítót nézve volt az RPWL-nek még két lemeze, a 2000-es God Has Failed és a 2002-es Trying To Kiss The Sun. Azt hiszem, e lemez fényében leásom értük. Az infó szerint a koncertjeiken kvadrofon hangzással nyomulnak... Na, egy ilyet nagyon meghallgatnék. (Hehe, most hallom a lemez végén a rejtett tracket, poénnak szánt lökött kis pszichedelikus latin-amerikai bárzene... Ötletes.)

Nyolc pont, és valaki hozza vissza az orvul elrabolt szőrös szívemet.