Shock!

február 23.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Orphaned Land: Unsung Prophets & Dead Messiahs

orphaned_land_unsungNem kétséges, hogy az izraeli Orphaned Land az orientális rockzene úttörőjévé és fő zászlóvivőjévé vált az elmúlt években. Az, hogy már huszonhat (!) éve kezdték a pályát, szinte mellékesnek is tűnik, ez a tény kizárólag számukra tűnhet gyötrelmesnek, ahogy a múltba révedve visszagondolnak a honnan-hová tartó formáció minden fontos lépésére. A rajongók számára az elmúlt öt év tűnhet gyötrelmesnek, hiszen ennyi idő telt el a legutóbbi, All Is One címet viselő kinyilatkoztatásuk óta.

Kobi Farhi megállíthatatlan lánglelkű forradalmárként viszi a zenekart előre a nem járt úton, mindig pontos vízióval rendelkezik az adott lemez gondolatiságát illetően, ahogy az az interjúnkból is kiderül. Kobi szavaival: „Platón barlang-hasonlatából indultunk ki, amely szerint az egész életüket egy barlangban leélő, leláncolt emberek számára az és csakis az a valóság, amit a tűz által a falra vetített árnyékokban látnak, illetve az őrök beszűrődő, eltorzult hangjából kivesznek. Miután pedig egyikük kiszabadul onnan, meglátja a kinti világot, majd visszatér, és mesélni kezd, nem fognak neki elhinni semmit abból, amit látott." A koncepció tehát mindig adott, a zenei körítés pedig a szó szoros értelmében orphanedlandes, még akkor is, ha az egyik alapító gitáros, Yossi Sassi azóta kivált és szólópályára lépett. A helyére Idan Amsalem került, de igazából talán már mindegy is, kit hogy hívnak, hiszen ahogy az ismert, bárki kerül a csapatba, bármilyen stílust hoz, a végeredmény hamisítatlan Orphaned Land lesz.

megjelenés:
2018
kiadó:
Century Media
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 21 Szavazat )

Nem tagadom, kicsit tartottam az új lemeztől. Egyrészt az előzőek fényében fokozottan magasak voltak az elvárásaim, másrészt ha egy alapító tag távozik, az többnyire olyan, mint amikor egy négykerekű járműnek hirtelen kiesik egy kereke. Többnyire, de nem minden esetben, és „a kivétel mindig erősíti a szabályt″ elv szerint elméletben az izraelieknek is sikerült átugraniuk az eleve elég magasra srófolt lécet. Már az első, nyolc perces The Cave hozza a hamisítatlan Orphaned Land-ízeket, keleties motívumokkal agyontűzdelve, Kobi jellegzetes dallamaival. És ugyan mondhatnám, hogy giccsbe hajló kórusokkal, de mindezt feloldja az énekes szárnyaló refrénje és hörgése, majd a súlyosabb riffek alkalmazása. Apropó hörgés: amennyire az előző lemezen nem szerepelt túl sok durva vokál, a mostanin jóval többször merítkezhetünk meg Kobi agresszívebb témáiban, mint ahogy lágyabb, magasabb regisztereit is többször megvillantja. Igazából már a nyitás bemutatja a zenekar eszenciáját, eddigi életútjuk egyfajta összefoglalója. A következő We Do Not Resist lendületes, zakatolós, hörgéssel kísért metalja vélhetően koncertkedvenc lesz, mint ahogy a harmadik, andalítóbb, fűszerillatú In Propaganda is. A vízipipa nagyjából az egész lemez alatt alkalmazható, aki él ilyesmivel.

A Left Behind lendületesen fülbemászó metalja is rokonszenves, az egyik kedvencem a lemezről, mint ahogy a Take My Hand igazából klisésnek mondható, mégis hatásos (vagy hatásvadász?) dallamai. Most sem maradunk héber nyelvű dal nélkül, a Yedidi tradicionális ízével a lemez egyik sajátos színfoltja. Ezúttal néhány neves vendéget is sikerült megnyerniük, így a lemezen szerepel Steve Hackett egy vendégszóló erejéig a szövevényes, majd tíz percen át terjengő, libabőröztetően epikus-progresszíven mesélő Chains Fall To Gravityben. Rögtön utána Hansi Kürsch énekel a tradicionálisabb riffelésű Like Orpheusban, majd később a baljóslatú Only The Dead Have Seen The End Of Warban Tomas Lindberg ordítozik csak rá jellemző módon.

Az Orphaned Land erőssége mára ugyanazzá vált, ami a gyengeségük is: a tényleg kizárólag csak rájuk jellemző ízek, hangulatok, zenei megoldások még rajongói szemmel is önismétlőnek tűnnek olykor, és ugyan elviszi őket a lemez lendülete, mondanivalója, de azért így is bőven megfigyelhető helyenként az „ezt már hallottam korábban" érzés. Mondom mindezt úgy, hogy értem: már meglehetősen nehéz a saját maguk által megformált ösvényről letérni, meg ugye azért van még ebben muníció, de az Unsung Prophets & Dead Messiahs lendülete számomra nem tartott ki olyan sokáig, mint az All Is One-é, meg nem is találtam ANNYIRA kiugró dalokat, CSAK nagyon jókat. Tény, hogy a hosszú távtól még meglehetősen messze vagyok, hiszen pár hete ismerkedem csupán az albummal, és tipikusan „az idő eldönti" kérdés, hogy mennyire fogom kedvelni a többihez képest a 2018-as alkotást. Talán a túlzott mértékben alkalmazott kórusoktól, vonósoktól érzem, hogy nem talált utat hozzám minden dal, és kicsit már túl sok a giccsből, vagy tényleg már túlságosan kiszámíthatóak lettek. Mindettől függetlenül a március 11-ei koncertet epekedve várom, élőben mindig zseniálisak.

Ma Shlomcha?

 

Hozzászólások 

 
+1 #2 Anomander 2018-03-12 13:12
Számomra az Orphaned Land az a banda, akik tényleg hitelesen és természetesen keverik a keleti hatásokat a metálzenével. Ez abszolút megvan ezen a lemezen is, bár tényleg elmozdultak az eredeti irányuktól.
Néha kicsit már-már túl patetikusnak hangzanak, de azután mégsem billennek át, illetve értvén az ő helyzetüket, tőlük tényleg hitelesen jön olyan mondanivaló, ami egy nyugat-európai együttestől már nem biztos, hogy az lenne.
Ugyanakkor ez egy nagyon jó lemez, a vendégek is jól passzolnak a zenéhez (különösen Hansi), szóval szeretem :)
Részemről erős 8, 8.5, az biztos hogy megvan a saját hangjuk és nélkülük kevesebb lenne a zenei színtér.
Idézet
 
 
+10 #1 GTJV82 2018-02-26 12:31
Szerintem meg ez a lemez is ugyanolyan erős, mint a korábbi 3 (Mabool, Orwarrior, All Is One) klasszikus!
Tény, hogy ma már nem okoz olyan mértékű újszerű és eufórikus hatást a zenéjük, mint pl. a Mabool idején, de szvsz ez inkább annak tudható be, hogy már ismerjük, és megismertük a zenéjüket.
A hörgés és a vendégek jelenléte miatt meg még inkább színesebb lett az összkép, mint pl. legutóbb, én spec. kb. 2 hete hallgatom folyamatosan és még mindig találok rajta új dolgokat. :)
Csont nélküli 10/10!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.