Shock!

november 21.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Opeth: Deliverance

Vannak zenék, amikről baromi nehéz írni. Az Opeth is ebbe a kategóriába tartozik. Hiába próbálom körülírni, milyen is, amit hallok, úgysem adja vissza a hangulatot. Sebaj, megpróbálom, ezért vagyok itt, vagy mi a fene. Szóval. A hangszeres alap egyfajta atmoszférikus, lassan hömpölygő metal, sok akusztikus betéttel, de a torzított részek sem klasszikus értelemben vett zúzdák, mint inkább monumentális, lassú, szép hangulatok gyűjteményei.

megjelenés:
2002
kiadó:
Music For Nations / MusiCDome
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 18 Szavazat )

Nagy néha előbukkannak persze furcsa, death-be hajló részek (végül is ez a banda gyökere), vagy épp progresszívnek nevezhető pillanatok, de a lényeg akkor sem a zim-zum, hanem a hömpöly, amolyan "tiszta" meg "éteri" meg "magasztos". Épp ezért furcsa, hogy a legtöbb helyen hörgés kíséri a zenét, bár azért hangsúlyosabb részeknél hallhatunk finom, egyszerűen szép tiszta énekhangokat is. Ilyenkor mérföldekkel visszalágyul a csapat, de ez alatt sem azt értem, hogy rosszabb lesz, sőt! Szervesen egészítik ki ezek a pillanatok a hörgősebb szakaszokat, nekem a Pink Floyd neve ugyanúgy bevillant, mint a régi, "elszállós" Psychotic Waltz-é.

A két málhásabb nyitó tételt követő "A Fair Judgement" például majdnem teljes egészében ilyen: a zenekar eddigi munkásságától eltérően még többszólamú ének is megjelenik, itt aztán már tényleg egyértelmű a Floyd behatás. Aztán az ötös számú dal, amit külön ki tudok emelni (Masters Apprentices), ez speciel azzal tűnik ki társai közül, hogy ebbe a tizensok percbe beletették a fiúk az eddigi teljes Opeth életművet, dupla lábgépes death és leheletfinom akusztikus részek szoros egymásutánja alkotja ezt a monumetált. Ja, igen, a lemez végén elrejtve pár érdekes hangeffektet is meghallgathatunk, dallamos ének részletek (valószínűleg a dalok egyes éneksávjai) szólalnak meg visszafelé, hatalmas visszhangok közepette. Fura.

Ha vérestollú kritikusként mindenáron hibát akarnék keresni a lemezben, akkor az talán a megjegyezhetetlenség lenne. Hat hosszú dal követi egymást, mindegyik ugyanazt a hihetetlenül magas minőséget és megkapó érzelemvilágot képviseli, de ahogy vége a hatos tracknek, egyszerűen képtelen volnék visszaemlékezni dallamokra, refrénekre, kapaszkodót nyújtó gitárharmóniákra. Viszont megint nem tudom, hogy ez baj-e... Ennek az albumnak a megjegyezhetőség és a "slágergyártás" helyett inkább az a feladata, hogy amíg szól, más világokba ragadjon magával, elringasson - talán jó értelemben el is altasson. Álomzene. Szép.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.