Shock!

július 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Madder Mortem: Old Eyes, New Heart

maddermortem_cNehéz körülmények között született a norvég Madder Mortem új albuma, legalábbis az énekesnő Agnete M. Kirkevaag és gitáros testvére, BP M. Kirkevaag számára volt megterhelő időszak. A páros az album készítésének időszakában vesztette el édesapját, aki a zenekart a kezdetektől szívvel-lélekkel, tevékenyen támogatta, illetve művészként is hozzájárult a Madder Mortem körüli teeendőkhöz. A új albumhoz két festményt is készített, a borítón láthatót Costin Chioreanu segítségével illesztették az album egységébe. Mivel a lemez elkészültét már nem érte meg, így neki dedikálták az Old Eyes, New Heartot, teljes joggal, nehéz szívvel.

Irgalmatlan kemény dolog gyászfolyamat közepén alkotni, bár legalább valami motivációt és célt adhat a dolog. De nehéz hallgatni és írni is egy ilyen körülmények között született lemezről, főleg úgy, hogy szereted a korábbi albumaikat, láttad őket koncerten, beszélgettél is velük egy keveset, és nagyon emberinek, szinte barátinak látod őket. Ha túlteng valakiben az empátia, extrán nehéz ilyen zenei anyagokat értékelni, egyáltalán lehet „értékelni" így bármit is? A Madder Mortemet a második lemezük óta kedvelem, épp felfutóban volt a pályájuk. A negyedik album, a Desiderata számomra az etalon, noha készítettek azóta is remek anyagokat, de akkoriban ahhoz tudtam erősebben kapcsolódni érzelmileg. Sajnos (vagy nem sajnos, de tény), hogy beleragadtak az örök underground státuszba, nyilván nem egyszerű az egyébként gyönyörű Norvégiából sem kitörni, főleg egy ilyesféle rétegzenei stílussal.

megjelenés:
2024
kiadó:
Dark Essence Records
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

Az Old Eyes, New Heart megjelenése óta lecsorgott már pár hónap, meg is hallgattam néhány alkalommal, de a témája miatt nem nem nagyon tudtam rávenni magam arra a télibb időszakban, hogy hagyjam a bőröm alá kúszni a dalokat. A zene ugyanolyan jó, mint eddig, tipikus madderes vonal, Agnete továbbra is kiváló és egyedi énekdallamokat hoz, a zene tekervényes, hangulatos, minden egyben van. A szokásos magával ragadó vonszolós, különleges ízű témákat is hozzák, TÉNYLEG azért nem engedem közel magamhoz, mert nem akartam nyomasztva érezni magam a télies-még napfénytelen hónapokban. Most, nyáron már jobb a helyzet, kint tombol a jó idő végre, tettem is egy újabb próbát, mit mond számomra ilyenkor a zene.

A nyitó, tekervényes Coming From The Dark a zenekar legjobb pillanatait gyúrja egybe, ha ezt meghallgatod, és tetszik, akkor nem kétséges, hogy hozzád szól a zenekar. A második On Guard könnyedebb irányt mutat, ez a kicsit bluesos, meg a lebegős gitártémák miatt enyhén Twin Peaks-jellegű hangulatot hordozó slide gitáros dal friss ízeket hoz, de jól áll nekik ez a zenei kirándulás. Agnete hangja mintha a szobában szólna a füled mellett, olyan bársonyosan tiszta a hangzás. Nem árulok zsákbamacskát, ez az egyik kedvencem a lemezről. A lemezt záró Long Roadban is megvan ez a David Lynch-féle atmoszféra, elkésztően szépen, drámaian zárják le a dalt és ezzel a lemezt is. A Master Tongue segítségével a fekete káoszba löknek, tényleg olyan érzésed támad, mintha belöknének valami sötét barlangba, és ahogy húz le a kavargó örvény, a vaksötétben kapálózó mozdulatokkal próbálsz valamiféle életmentő kapaszkodót találni. És milyen szépen szól itt a basszusgitár! Nem a mindenhol megszokott agyonkompresszált egyenhangzást kapta a lemez, hanem élő, lélegző, szellős soundot, ahol különválnak egymástól a hangszerek, de a tömör részeknél egységesek és megmarad a zene bársonyossága. Mámor a fülnek manapság, a lehető legkomolyabban mondom, nem tudom eléggé dicsérni ezt az old school hozzáállást.

Az összképet tekintve többnek tűnik a szellősebb dal, mint korábban, de jót is tesz ez a tágasabb tér érzet, könnyebben a fülbe tapadnak a dallamok. A riffekkel együtt tudsz utazni, és rövid időn belül te is azt érzed, hogy élőben mekkora ereje lehetne az itt szereplő daloknak. Ezzel a reménykedő gondolatsorral (hátha erre tévednek újra valamilyen saját vagy support turné keretében) folytatom az újraismerkedést. A zene tovasodor, nem érzem soknak a majd hét perces, epikus Cold Hard Raint sem, pedig erősen komor témája, hangulata mélyre karcol, a lemez másik csúcspontja számomra. Nem könnyű ebből az atmoszférából megérkezni, a Unity bizonyos dallamai erősen emlékeztetnek a pszichedelikus White Rabbit örökzöldre, innen be is lőheted a dal fősodrát. A Towers talán a legmetálosabb tétel, kicsit djentbe hajló riffjei egy másik világ felé tapogatóznak. Pazar énekdallamok, pazar dobtémák, nem kérdés, hogy gyöngyszemre bukkanhatsz itt is. A hangulati színuszhullámokért a Here And Now is felelős, hol fent, hol lent, lágyan vagy súlyosabban, itt éppen a lágyabb, szinte éteribb világot találod. A lemezt egyben vizsgálva elmondható, hogy a csapatra jellemző, jellegzetes jegyeket kidomborítva készültek a dalok, amire egy kevés újszerű fűszert szórtak, de épp csak annyit, ami ízesít és nem torzítja a masszív alapokat.

Annak ellenére, hogy a csapat komor zenét játszik, láthatóan jó kedélyűek a zenekartagok, Agnete vélhetően az a jó értelemben vett bolond nő, akivel remekül lehet együtt röhögni. Nem állítom, hogy könnyű hallgatnivalót nyújt az Old Eyes, New Heart, ám ha korábban barátsággal voltál a zenéjük iránt, szeretni fogod továbbra is őket. Ha friss érdeklődőként keresgélsz különlegesebb, a skatulyákat nehezen viselő zene iránt, „egy próbát minden megér" alapon hallgass bele. Tudni fogod, mennyire ránt magával a zene, onnantól kezdve bátran javaslom a korábbi lemezek megismerését.

 

Hozzászólások 

 
#3 st augustine 2024-06-30 12:16
Koszonom a kritikat Szilvia . Hogy ment ez a banda el mellettem eddig??? Libabor meg minden szerintem a szovegek is kurvajok .Ritkan tudok mar lelkesedni de ez beutott .
Idézet
 
 
#2 Anomander 2024-06-29 10:45
Örülök, hogy végülis írtatok róluk, abszolút megérdemlik! Tényleg nehéz lemez hangulatilag, de ugyanakkor csodálatos is. A Cold Hard Rain-t gyakorlatilag megkönnyezem minden hallgatáskor. Jó, hogy ők vannak.
Nagyon szorítok egy koncertért, bár sajnos elenyésző az esély rá. A ProgPower Europe-on ugyan fellépnek ősszel, de hát ugye az Hollandiában lesz.
Idézet
 
 
#1 NOLA 2024-06-28 09:10
Wauu..., ez kellemes meglepetés :-) Nem vártam, hogy még írni fogtok errol az albumról, foleg úgy, hogy már az ezelotti Marrow – ról sem volt recenzió.
Szerintem amúgy a két album k.b. egyformán nagyon jó. Viszont nekem is ritkán van kedvem hallgatni az új anyagot, és talán pont azért amit Szilvi is leírt a fentiekben. Nagyon be tud magával húzni a hangulata...
Számomra már talán mindig az Eight Ways marad az etalon album Toluk, de bármi amit ki adnak a kezeik kozul, az magas minoséget és egyediséget képvisel.
Mindig leírom de most sem tudok mást mondani, minthogy szerintem nagyon-nagyon alulértékelt ez a banda. Nem tudom, hogy ez rajtuk múlik vagy csak szerencsétlen kívulálló okok miatt nem tudnak sok-sok éve feljebb lépni egy szintet.
Látom, hogy ilyen „Jinjerek, Infected Rainek“ mennyire divatosak manapság, pedig mennyire silányabb, panelesebb zenét nyomnak (nem akarok senkit megbántani, ez a saját véleményem), erre itt egy ilyen egyedi, stílusoktól mentes, „mélységekkel“ teli muzsika, és az emberek valahogy nem veszik az adást :-(
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.