Már az elején le kell szögeznem: a Fall Of Serenity egy dallamos, ámde elég gyors tempót diktáló death banda, bár óvatosan beleírták a biográfiájukba, hogy nyomokban hardcore elemeket is tartalmaz a zenéjük. Valószínűleg ezt inkább az eladhatóság miatt tették, ámbátor tényleg helyenként rájuk húzható némely más skatulya is. Na jó, ahogy haladunk a lemez közepe felé, egyre metálkórabb hatásokat lehet felfedezni (lassan ott tartunk, hogy akár két hétig is lehet új metalcore lemezekről kritikát írni...), amelyek ellepik a tikatika riffeket.
A zenekar nem is mai darab, 1998-ban alakultak, és már három albummal rendelkeznek, valamint a Dismemberrel turnéztak 2004-ben, ami némi kis ismertséget hozott a konyhára. Meglepetésvendég a Dew-Scented pacsirtája, Leif Jensen, aki besegít az ordibálásba valahol.
Hallgatom, hallgatom a lemezt, igyekszem lelkesedést imitálni, ám egyre kevésbé megy, laposodik az egész, csúszik lefelé, mint piciny országunk életszínvonala. Az sem üdít fel, hogy a lemez közepére raktak egy zongorás kis bigyót, ami kb. olyan szinten nem illik ide, mint pingvinek étrendjébe a málna.
Tizenéveseknek, tornaórára javallott lemez, általános átmozgatásra még megteszi, bár negyven percig ezt hallgatni felér egy három napos sivatagi túrával, víz nélkül. Ráadásul ez a borító sem varázsolt el (mint a ma kritizáltak közül mások sem - ma úgy látszik, ilyeneket fogtam ki).
