Elég vehemensen indítja új lemezét a viking death metalos Amon Amarth, és ez a vehemencia végigkíséri az egész albumot. Az eddigi jól bevált recepten nem finomítottak sokat, talán a hangzás lett súlyabb, horzsolóbb, mint eddig. A Berno stúdióban készült, masszívan szól minden. A csapat hat év Abyss után váltott, hmm... szerintem előnyükre, az Abyssben elég egyforma megszólalású lemezek bírtak születni olykor. Most a gitárok elég erősek, a dobok kissé hátrébb szólnak, mint kellene, főleg a lábdob kopog halkan, néha el is veszik a többi hangszer mögött. Kár.
A borítón látható festmény sem tűnik ki a sorból, mint ahogy a dalszövegek sem hoznak újdonságot. Akár azt is lehetne mondani, hogy becsületes iparosmunka - valahol azért az is, mert egeket nem rengetnek -, viszont a szórakoztató fajtából. Középtempó, illetve lendületesebb dalok, dallamos riffekkel, ha az ember ráérez az ízére akár ugrálhatnékja is támad rá, azért csak módjával persze. Ahogy haladnak a dalok, mégis az az érzésem támad, hogy valamiért jobb ez a lemez, mint az eddigiek - bevallom, az összeset nem ismerem, de amit igen, azoknál jobban tetszik, talán csak az újdonsága, talán a hangzás miatt, nem tudom. Majd az idő eldönti, mennyire fogom szeretni.
A dalok lehetnének kicsivel harapósabbak, mármint ötödik hallgatás után ne azt érezzem, hogy jó ez, jó ez, de mégis puha egy kicsit összhatásilag. Bár a fene tudja, talán csak nem borult, esős időben kellene hallgatnom, mert akkor nem működik a zenéjük úgy, ahogy illene.
Azért jófajta svéd dallamos death ez, de az a fajta, amiről képtelenség kiemelni bármit is. Ezért marad nálam a pontszám egy becsületes nyolcas.
